„BUDAPEST IFJUSÁGÁNAK”

Mint vészharangok sürgető szavát,
Mely őszi estén felriasztva száll
Hallottuk hangod pesti ifjuság,
És vádló hangod szivünkbe talál.

Veszprém tornyából tekintünk feléd,
Hős Pest felé, hol vörös most az ég,
Hol lángoló és vérző szivetektől,
Most minden régi, szennyes rongy elég.

Nem hallgatunk, a budapesti szózat,
Ajkunkon hivón, zengőn száll tovább,
Hogy felriasszon gyárat, földet, otthont
Támadj fel, ébredj Magyar Ifjuság!

És Talpon állunk, énekelve járunk,
Mindent betölt a szabadság szava
Már véget ér halálos, szörnyű álmunk
S lehull az éjjel zsarnok csillaga.

Az őszi szélben a veszprémi tornyon
Megint a magyar zászlót lengetik.
Amig élünk, mig vizzé nem lesz vérünk,
A magyar zászlót el nem vehetik!

Budapest népe, hősök, katonák!
Nem éltetek s nem haltatok hiába!
Isten velünk és Veletek megyünk,
Szabad életbe, vagy a hős halálba!

A szerző névtelen

This account is drawn from Béla Lipták’s Testament of Revolution — read the full chapter: 11. fejezet: A vég kezdete (Magyar) / Chapter 11: Beginning of the End (English).

Discussion/Fórum