Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

Tülköt joggingért – Gyurcsány Amerikában

Ez van. Ott volt, adott, kapott. Én meg tegnap óta csak ülök, és azon töröm a fejem, hogy miért kell honvédségünknek, egészen pontosan annak a néhány ezer hadra fogható hadfinak egy nem egészen tízmilliós "lágyfagylalt-készítõ" gépezet. November végi szállítással.

Itt vannak aztán még ezek a nyugágyak 4,5 millióért augusztus végére. Csak arra tudok gondolni, hogy mondjuk Irakban vagy Afganisztánban lesznek majd bevetve ezek a korszerû és hatékony hadiszerszámok. Már látom is daliás hadügyérünket (aki mellesleg az ingatlanszakmában is jól jegyzett figura, ugye), látom ahogy fehér sityakban és kis kötényben méri ezerrel Kabulban vagy Bagdadban a fagylaltot a kis szurtos arabus utcagyerekeknek. A drága gépezetet meg a Nemzetvédelmi Egyetem egyik 750 ezres frigójával óvják a nagy melegtõl, no és az említett napozóágyak veszik körül. Ezeken meg lejárt szavatosságú golyóálló mellényeikben a szigorúan csak õrszolgálatot ellátó katonáink heverésznek.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr is beúszik valahogy a képbe. És azt mondja, hogy "huhúú", és önspontán integet.

Itt találkozik aztán az álom a valósággal, mert ez a "huhúú" és a szokásos hülye vigyorral súlyosbított koordinálatlan hadonászás bizony megtörtént valóság. Csütörtökön volt a Sohóban, ahol bizony az új magyar kulturális intézet avatásakor az õt váró tüntetõk láttán a mi Ferinknek inába szállt a bátorsága, és a hátsó lépcsõhöz kormányoztatta a csillogó limuzint.

Ennek meg aztán az az öreg hobó látta kárát, aki már jól bevackolta magát éjszakára itt, de a fekete öltönyök és testszínû fülhallgatók kicsomagolták és elhajtották. Mehetett bele a nagy büdös New York-i éjszakába. Gyurcsány meg a hátsó lépcsõn fel az ötödik emeletre, (jogging) Orsós László Jakab/Krausz Barnabás frissen gründolt mûintézetébe, ahol aztán a maga fentebb ismertetett módján megnyitotta az Önarckép két hazatérõ tehénnel címû kiállítást.

És persze errõl az egészrõl megint csak a jó mély hallgatás a baloldali médiában. Sunyulás, lapítás és kuss, amíg lehet, amíg meg nem írja a Magyar Nemzet. Aztán jött az ovális iroda, a tülökért tornacipõ, a már ezerrel felturbózott Bush-Gyurcsány. Az ötven perc ("Feltûnõen hosszú idõ"- így a Népszabadság), amirõl, meg a fentebb taglaltak kivételével úgy általában az útról aztán hosszasan áradozának. Hogy ennyi ideig még soha magyar miniszterelnököt, meg hogy "Gyurcsány Ferenc Amerikában fiatalos és oldott volt". Megint a Népszabadság. És "nemcsak angolul beszélt, hanem az amerikaiak nyelvén: lényegre törõen, röviden". Kitalálhatják, ez is a Népszabadság. (Sajna – mivel most már Amerika nincs is olyan messze, és a messzirõl jött ember így nem mondhat azt, amit akar – hát a hírTv-ben láthattuk, hogy valóban mennyire "lényegre törõ" is volt ez az angolság.)

Amúgy itthon is történt egy s más. Például az, hogy a határon túli magyarok támogatását a jövõ évi költségvetés tervezetében 12,8 milliárdról 9,6 milliárdra kurtították. Hallom aztán, hogy ugyanakkor "Gyorsítunk, Budapest" szlogennel indul a fõvárosban az újabb szoci imázskampány. Lesz megint újsághirdetés, hálóreklám és óriásplakát.

Ez utóbbiakat, ha javasolhatom, ne a permanensen bedugult Szentendrei út mellé (írhatnék ám ide vagy két tucat nagyforgalmú útvonalat, ezt úgyis tudják). Szóval ne ide ragasszák, mert úgy járhatnak vele, mint az elõzõ szériával, a bátorság/biztonság/igazságosság hármassal, amely óriásplakátokra aztán valami sötétben bujkáló ellenforradalmárok meg jól ráragasztották azt, hogy "Készítette az MSZP nyugdíjemelés helyett".

(Jaj, majd elfelejtem: ha nem vigyáznak, kaphatnak még egyet a jó Erdõs Ákos nyomdájából kikerülõ egymillió ingyenes és a kormányunkat dicsõítõ Népszava különszámból is. Aztán nekem végigolvassák ám, mielõtt…)

pálffyl

Gyurcsány dícsérte magát és támadta Orbánt
A kormányfõ korábban földosztást ígért, most már csak kedvezményes hitelrõl beszél
2005. október 10. 16:22

Kaposi Dávid – Szilágyi Kata
Gyurcsány Ferenc áttörésnek nevezte a Parlamentben a kormány látogatását az USA-ban. A kormányfõ élesen bírálta elõdjét, mert szerinte õ nem ítélte el a 2001 szeptemberi terrortámadást. Áder János közölte: Gyurcsány nem mond igazat. A kormányfõ beszédébõl kiderült: a korábban beharangozott ingyenes földosztásból semmi nem lesz.

Gyurcsány Ferenc napirend elõtti felszólalásában kiemelte, hogy a külpolitika célja nem lehet más, mint elõsegíteni az ország biztonságát és a polgárok nyugalmát. A kormányfõ leszögezte, hogy új fejezetet kívántak nyitni olyan országokkal, melyek korábban háttérbe szorultak, és ennek jegyében építették újra az orosz-magyar kapcsolatokat – közölte Gyurcsány, aki hozzátette: Magyarország számára Oroszország a világpolitikát befolyásoló tényezõ. A miniszterelnök szerint a vállalkozások és a gazdálkodók sínylették meg, hogy "fagyossá váltak" a kapcsolatok a két ország között 2002 elõtt. A kormányfõ hangsúlyozta, hogy harminc-negyven százalékkal bõvült 2002 óta az Oroszországgal és a dél-kelet-ázsiai térséggel való külkereskedelmi kapcsolat.

Gyurcsány Ferenc szerint a külpolitikának az emberek dolgaival kell foglalkoznia. Hozzátette: ez a cél vezette a magyar küldöttséget az Egyesült Államokba. A miniszterelnök a tárgyalásairól elmondta: visszatér Magyarországra egy olyan vállalat, mely az elmúlt években vonult ki, míg egy másik tovább bõvíti tevékenységét. Gyurcsány szerint kiegyensúlyozottabbak és nyugodtabban az amerikai-magyar kapcsolatok, mint korábban.

A kormányfõ közölte: áttörés volt a George Bush amerikai elnökkel való találkozás, mert nem arról volt szó, hogy az Egyesült Államoknak milyen szándékai vannak és mihez keres támogató partnert, hanem az amerikai elnök arra volt kíváncsi, Magyarországnak milyen szándékai vannak. "Oktalan és elhibázott volt az a politika, mely 2001 szeptembere után nem értette meg, hogy a terrortámadás miért nem csak politikai kérdés" – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette: az akkori miniszterelnöknek nem volt bátorsága szembe menni a radikálisokkal, "és azt mondani, nincs igazatok, amikor azt mondjátok, megérdemlik."

A Száz lépés programjával kapcsolatban a kormányfõ a föld biztonságát emelte ki. Gyurcsány Ferenc szerint folytatni kell a földért életjáradék programot, ennek a negyedik üteme hétezer embert érint majd. A miniszterelnök ismertette, hogy a kabinet szociális földprogram hirdetését tervezi, melynek részeként a Nemzeti Földalapból földeket kapnak az önkormányzatok, hogy a rászorulóknak és a földet megmûvelni kívánóknak adják át ezeket. A kormányfõ leszögezte: hosszú hitelekkel és kamattámogatás mellett adják oda a földeket azoknak, akik azt megmûvelik, és felkérte Gráf Józsefet, hogy dolgozza ki ennek a programnak a részleteit, mivel növekedni kell a megmûvelt földnek is. (Emlékezetes, Gyurcsány még néhány napja ingyenes földosztásról beszélt – szerk.)

Áder: Gyurcsány megint nem mondott igazat

Áder János úgy reagált, hogy Gyurcsány Ferenc "ígéretszámlálója" tovább pörög, és 619-es szám öttel növekedett. A Fidesz frakcióvezetõje hozzátette: valószínûleg ezeknek az ígéreteknek is az lesz a sorsuk, mint az eddigieknek, vagyis teljesítetlenül maradnak. Áder emlékeztett, hogy Medgyessy Péter is a magyar vidék felvirágoztatását ígérte.

A Fidesz frakcióvezetõje szerint a kormányfõ megint nem mondott igazat annak kapcsán, hogy a szeptember 11-i terrortámadások kapcsán az Orbán-kormány meggondolatlanul viselkedett, illetve, hogy kokettált a radikális jobboldallal. Áder ismertette, hogy 2001-ben a kormány kezdeményezésére országgyûlési határozatot fogadtak el, melyben elítélték az Egyesült Államokat ért támadásokat, illetve azt, hogy indokot keresnek erre a támadás megbélyegzése helyett. A fideszes politikus közölte: Gyurcsány Ferenc megsértette ennek a határozatnak azt a pontját, melyben elítélik, hogy a terrorcselekményt pártpolitikai célnak rendeljék alá. Áder szerint a kormányfõnek fontosabb volt politikai ellenfelének támadása, mint a hozzátartozók érzéseinek tiszteletben tartása, ezért bocsánatkérésre szólította fel Gyurcsány Ferencet, majd átadta a miniszterelnöknek az említett dokumentumokat.

Eörsi: Javítani kell az ellenzék kapcsolatait az Egyesült Államokkal

A liberálisok számára az Egyesült Államok a demokrácia, az alkotmányosság õshazája, a szabadság jelképe – fogalmazott Eöris Mátyás (SZDSZ). Mint hangoztatta, nem felejtik el, hogy az USA politikája és gazdasági ereje együtt vezetett a Szovjetunió összeomlásához, és ezzel Magyarország függetlenségének kivívásához. Az Egyesült Államok a világ legerõsebb gazdasági hatalma, a legtöbb tõke Magyarországra innen érkezik – tette hozzá a politikus, hangsúlyozva: az Egyesült Államok legfontosabb szövetségeseink egyike. Úgy vélte, mind Európa, mind Magyarország biztonságát valójában az USA garantálhatja, ezért számunkra nemcsak az amerikai kapcsolatok, hanem az európai uniós politikánk egyik fontos célkitûzése kell, hogy legyen a transzatlanti kapcsolatok erõsítése. Magyarország eddig alárendelt viszonyban volt, most az Egyesült Államokkal politikailag egyenrangú viszonyban van – fogalmazott Eöris Mátyás.

Véleménye szerint az ellenzék kapcsolatai az Egyesült Államokkal a "padlón vannak", és nemzeti érdek, hogy a Fidesz kapcsolatai az USA-val megjavuljanak. Ehhez a szabadság, a demokrácia és a piacgazdaság hangján kell beszélni – fogalmazott. Eörsi örömének adott hangot, hogy a miniszterelnök delegációjának Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is tagja volt. Ez azt az üzenetet jelenti, hogy amit elértünk, azt közösen értük el, illetve hogy az MSZP és az SZDSZ arra készül, hogy jövõre együtt folytassa a munkát – mondta a politikus.

Magda Sándor: Fontos az ország nemzetközi elfogadottsága

Magyarország illetve a magyar mezõgazdaság versenyképessége mindig nemzetközi elfogadottságán is múlott – vélekedett Magda Sándor, az MSZP frakcióvezetõ helyettese. Mint mondta, Kölnben a nemzetközi élelmiszerkiállításon azt tapasztalta, hogy Európában Magyarországot a kiemelt agrárországok közé sorolják, és azt várják, hogy pár éven belül Európa motorja legyen. A versenyképességnek egyre inkább azok az értékei fogalmazódnak meg, mint amit a kormány hirdet: a minõség, mennyiség és az integráció – tette hozzá. Ehhez az kell, hogy Magyarország mindenkori miniszterelnöke olyan politikát folytasson, amely az ország nemzetközi elfogadottságát biztosítja – fogalmazott Magda Sándor, aki ezért tartja fontosnak, hogy az Egyesült Államokkal baráti, emberi kapcsolat alakuljon ki.

Herényi: A diplomácia kevés lesz a hátrányok leküzdésében, ha nem vezetjük be 2010-ben az eurót

Herényi Károly, MDF frakcióvezetõje örvendetesnek nevezte, hogy a miniszterelnök delegációja az Egyesült Államokban járt, mert valóban szolgálja azt a képet, amely Magyarország biztonságát sugallja, ám van egy másik dimenziója is a történetnek, a biztonságnak, a rólunk kialakult képnek, ez pedig az, hogy itthon mi történik, teljesülnek-e ígéreteink, vállalásaink – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Herényi Károly hangsúlyozta, hogy rendkívüli hátrányokkal járna, ha nem csatlakoznánk 2010-ben az eurózónához. Ha a 2010-re ígért eurózónához való csatlakozás csúszik, nem biztos, hogy ezek a diplomáciai erõfeszítések képesek lesznek a negatívum ellensúlyozására, valószínûleg nem lesznek elegendõek – fogalmazott a frakcióvezetõ. Míg a rendszerváltás idején olyan kép alakult ki rólunk, hogy a csatlakozni kívánó országok közül hazánk a legesélyesebb, most sereghajtók vagyunk. Az eurózónához való csatlakozásban meg fogja elõzni hazánkat Szlovénia, Észtország és Lettország is – mutatott rá Herényi Károly, aki úgy vélte, többet kellene törõdni nemzeti érdekeink védelmével, és nemzeti identitásunk erõsítésével.

Gyurcsány Ferenc: A politika hitelességét a mögötte álló ember képes megteremteni

– Átérzem azt az érzékenységet, amellyel a nagyobbik ellenzéki párt vezetõje arra a kritikára reagál, amelyet nem én, hanem az Egyesült Államok fogalmaz meg – mondta viszontválaszában Gyurcsány Ferenc. A kormányfõ úgy vélte, a politika hitelességét a mögötte álló ember képes megteremteni. – Lehet elbújni határozatok mögé, hivatalos párt dokumentumok mögé, de ez nem helyettesíti azt, hogy valaki megszólaljon akkor, amikor az USA budapesti nagykövetét, Nancy Goodman Brinkert az éppen kormányon lévõ párthoz nagyon közel álló Magyar Rádió elnöke brekegõnek minõsíti. Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy nem emelt senki szót az ellen, hogy az V. kerületben a Fidesz képviselõi – köztük Rogán Antal – együttmûködnek a MIÉP-pel és a Jobbikal. Van amit egy demokratikus párt nem tesz meg. Szélsõséges radikálisokkal nem mûködünk együtt a hatalomért – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
A kormányfõ megemlítette azt is, hogy a magyar csapatok iraki kivonásakor "befolyásos amerikai hivatalos tényezõk" többször is felhívták a Fidesz elnökét arra kérve, fogadja el a kormány kompromisszumát, és csak a választások után vonják ki a magyar csapatokat, az ellenzéki pártelnök azonban azt mondta, nem érdekes, mi a szövetségek érdeke. – Nem találtam a dokumentumokban olyan mondatot, hogy Orbán Viktor azt mondta volna, nem kér Csurka Istvánból, a MIÉP-bõl, Csurka mondatait visszautasítom – tette hozzá a miniszterelnök, majd a dokumentumokat visszaadta Áder Jánosnak. Áder következõ felszólalásában megjegyezte: a kormány javaslatára született a már említett országgyûlési határozat.

Rogán Antal (Fidesz) személyes érintettség okán felszólat, s azt mondta: az V. kerületben többször volt olyan eset, amikor a Fidesz nem szavazott meg iskolaösszevonási ügyeket, ekkor Steiner Pál MSZP-s polgármester a MIÉP- és a Jobbik-frakcióval mûködött együtt. Hozzáfûzte: amennyiben ezért Steiner Pált a miniszterelnök megrója a parlamentben, õ is levonja a konzekvenciát.

Nem érdekelte az amerikai sajtót Gyurcsány látogatása
Félmondatos "híradások", pontatlan információk, név nélkül említett "magyar miniszterelnök"
2005. október 11. 10:21

Simon Zoltán
Az elszórt említésektõl eltekintve nem bírt hírértékkel az amerikai média számára Gyurcsány Ferenc látogatása az Egyesült Államokban. A tekintélyes The Washington Times, amely 2002-ben exkluzív interjút közölt a polgári kormány washingtoni nagykövetével, most összesen egy félmondatot szentelt a kormányfõi látogatásnak.

Gyurcsány Ferenc amerikai látogatását változó sajtóvisszhang követte. A jobboldali The Washington Times október 3-án közölte egymondatos híradás keretében, hogy George W. Bush aznap fogadja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt (a találkozóra négy nappal késõbb került sor – a szerk), hogy Irakról és a transzatlanti kapcsolatokról folytassanak eszmecserét. 7-én már csak félmondatban említette meg a vezetõ konzervatív napilap, hogy Bush találkozik a miniszterelnökkel. Ugyanez a napilap 2002-ben exkluzív interjút közölt Jeszenszky Gézával, a polgári kormány washingtoni nagykövetével.

A Washington Post egy-egy cikket szentelt a miniszterelnöknek, illetve feleségének. "Klara Dobrev" és a First Lady, Laura Bush közösen látogattak meg egy mûvelõdési házat, ahol gyerekekkel találkoztak és a jótékonysági intézményekrõl beszélgettek – írta a Washington Post. A miniszterelnök a George Washington Egyetemen vett át egy kitüntetést, és arra figyelmeztetett a napilap szerint, hogy az USA is Európa sorsára juthat: "Mi európaiak azt hittük a XIX. század végén, hogy mi vagyunk a világ közepe. Mégis elvesztettük a XX. századot" – idézte a Washington Post Gyurcsány Ferencet.

A baloldali-liberális The New York Times, hasonlóan a The Washington Timeshoz, mindössze egyetlen mondat erejéig foglalkozott a miniszterelnökkel, akkor is csak azért, mert Bush elnök Gyurcsánnyal folytatott eszmecseréje után védte meg nyilvánosan legújabb legfelsõ bírósági jelöltjét.

A jobboldali The New York Sun nem foglalkozott a miniszterelnök washingtoni útjával, bár magyar zeneszerzõket és operaénekeseket többször is megemlített hasábjain az utóbbi hetekben.

A mérvadó konzervatív magazin, a National Review naponta frissített weboldala sem foglalkozott a miniszterelnök útjával, de október 4-én az egyik publicista részletesen elemezte a trianoni békeszerzõdést, és annak mind a mai napig érezhetõ negatív hatásait a magyar népre.

A neokonzervatív jelzõvel illetett The Weekly Standard magazin szintén nem méltatta említésre Gyurcsány Ferenc vizitjét.

A liberális oldalon sem volt aktívabb az amerikai média: a New Republic magazin, melynek honlapját szintén naponta frissítik, sem foglalkozott a miniszterelnökkel.

A középutas Time és Newsweek magazinok (illetve a Newsweekkel kapcsolatban álló MSNBC hírcsatorna) szintén nem foglalkoztak a miniszterelnöki látogatással.

A jobboldali Fox News hírcsatorna kétszer is megemlíti weboldalán a "magyar miniszterelnököt", de mindkétszer név nélkül, és – hasonlóan a New York Timeshoz – csak annak kapcsán, hogy Bush elnök a vele való eszmecsere után nyilatkozott más jellegû témákban. A CNN megemlítette ugyan internetes honlapján Gyurcsány Ferencet, de hasonlóan más amerikai médiához mindössze egy mondat erejéig, és akkor is név nélkül, "a magyar miniszterelnök"-ként, akivel Bush találkozik.

Gyurcsány összevissza hazudozott a parlamentben
2005-10-20 12:40

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetének válasza Áder János levelére megnyugtató, és megerõsíti, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi "rágalmazásai" alaptalanok – mondta Révész Máriusz az MTI-nek csütörtökön, annak kapcsán, hogy az amerikai nagykövet válaszolt Áder János október 12-i levelére.

A levélben a Fidesz frakcióvezetõje a nagykövet segítségét kérte annak tisztázásában, hogy Bush elnök valóban kritikát fogalmazott-e meg Gyurcsány Ferenc washingtoni látogatása során az Orbán-kormány 2001. szeptember 11-ét követõ magatartásával kapcsolatban.

A George Herbert Walker levelében, amelyet az MTI-hez csütörtökön juttatott el a Fidesz-frakció sajtóirodája, a nagykövet azt írta: a nagykövetség nagy erõkkel dolgozik azon, hogy minden párt felé nyitva tartsa a kommunikációs csatornákat, és ne engedje bevonni magát a magyar belpolitikába.

"Nagykövetségem munkatársai és én is nagy erõkkel munkálkodunk azon, hogy minden politikai párt felé nyitva tartsuk a kommunikációs csatornákat. Amennyiben e tekintetben sikerrel jártunk, az tükrözi azon szándékunkat, hogy nem engedjük magunkat belevonni a magyar belpolitikába. Kitartóak leszünk abbéli igyekezetünkben, hogy tartsuk magunkat ezen politikánkhoz a választási kampány folyamán" – áll a levélben, amelyet a nagykövet másolatban Lendvai Ildikónak, az MSZP frakcióvezetõjének is elküldött.

George Herbert Walker levelében emlékeztet arra, hogy közvetlenül Washingtonból való visszatérte után találkozott Orbán Viktorral, akinek elmondta, mennyire örül annak, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok kiválóak, és hogy Magyarország szilárd támogatást nyújt az Egyesült Államoknak.

"Örömmel hallgattam Orbán úr megállapításait a szoros transzatlanti kapcsolatok fontosságát illetõen" – áll a levélben. Révész Máriusz az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: szomorú, hogy erre a levélre szükség volt Magyarországon, de mindez annak a következménye, hogy Gyurcsány Ferenc a Bush elnökkel történt találkozó után "összevissza hazudozott a médiában és a magyar parlamentben". Hozzátette: azóta kiderült, hogy az Egyesült Államok elnöke semmilyen neheztelést nem tolmácsolt Gyurcsány Ferencnek a Fidesszel kapcsolatban.

MTI – fideszfrakcio.hu