Krasznai Zoltán:

Az első választási forduló után tett nyilatkozataival Dávid Ibolya, az MDF elnök-asszonya visszatért pártja gyökereihez. No, nem a sokat emlegetett "antalli örökség"-hez, hanem a bírózoltáni ős-hagyományhoz. Az MDF mai tagjai közül valószínűleg csak az alapító atyák nemzedéke, a fiatal választók közül pedig talán senki sem emlékszik arra, hogy Bíró Zoltán, az akkor önmagát még mozgalomként meghatározó MDF első elnöke több alkalommal, határozottan kiállt – az MSZMP-vel kötendő koalíció mellett! Nemcsak e sorok szerzője, hanem az MDF akkori tagságának a Kádár-rendszert mélységesen utáló többsége is azon a határozott véleményen volt, hogy Bíró kollaboráns. A kollaborálásnak a korabeli nyilatkozatokból jól kirajzolódó célja az volt, hogy az Egypárt Pozsgay melletti "reformszárnyának" adjon valamiféle külső támogatást, afféle új Népfrontként, mert a régi addigra teljesen hasznavehetetlenné, s főként hiteltelenné vált.
(Bíró és hívei azért ellenezték az MDF párttá alakulását az első országos gyűlésen, mert az MSZMP mit sem akart kevésbé, mint többpártrendszert.) Ha e taktika sikerrel járt volna, Magyarország egy román típusú rendszerváltásnak álcázott rendszerátmentést élhetett volna meg, ahol az Egypárt egy Gorbacsovhoz csatlakozott vezetője (ez volt Romániában Iliescu elvtárs), némi népakaratot imitáló külső támogatással átveszi a hatalmat saját pártjától, majd átadja azt időközben más színűre pingált saját pártjának, mely többfelé hasad, ezt követően pedig egyes részei koalícióra lépnek sajátmagukkal.

Mivel nálunk – Romániával ellentétben – nem volt kemény diktatúra, ezért nem volt mód e megtévesztő hadművelet gyorsított ütemű lebonyolítására sem. (Ennek köszönhetően Grósz elvtársat sem lőtték tarkón, csak nyugdíjazták.) A Kádár-rendszer elhúzódó agóniája, továbbá az újonnan alakuló többi demokratikus párt és mozgalom, köztük a FIDESZ és a Szabad Kezdeményezések Hálózatának színre lépése pedig radikalizálta az MDF kezdetben óvatos tagságát. Fokozatosan felderengett, még a világpolitikában és -gazdaságban kevésbé tájékozottak előtt is, hogy a rendszert nem kell megdönteni, mert úgyis össze fog dőlni magától, s ha csak a romok agyon nem nyomnak minket, szovjet beavatkozástól sem kell tartani, mert a saját csődtömege alatt roskadozó Szovjetunió számára túlzottan költségessé vált közép-európai gyarmatbirodalma fenntartása. Fölcsillant a magyar önrendelkezés helyreállításának lehetősége…

A folytatás közismert: jött Antall, ment Bíró, s vele a volt Egypárttal történő mutyizás gyalázatos perspektívája is. De az Egypárt nem adta fel, csak taktikát váltott: miután ügynökeivel telepakolta az új pártokat, átfestette magát, s ha nem ment a kollaborálás az MDF-fel, hát megpróbálta 1994-ben az SZDSZ-szel. Ez ment. S megy azóta is. "Hornnal soha! – aztán két hét múlva mégis. "Medgyessyvel – a nagy magyar James Bond-dal – végképp nem!" – aztán két nap elteltével vele is. A jó erkölccsel ütköző viszonyban lévő Gyurcsány esetében erkölcsi skrupulusok már föl sem merültek, sem két éve, sem most, a főügyészi bejelentést követően. Sőt, a magát még liberálisnak nevező Kóka-párt (Van, akinek még nem dereng?) összes volt, de kilépett vezetője, Kis Jánostól, Hack Péteren át Tamás G. Miklósig a zsdanovi monolitikus egységre emlékeztető módon állt ki az MSZP-vel megújítandó koalíció mellett.

A választások első fordulója utáni napon kiderült, hogy igazuk volt azoknak a gazdaságelemzőknek, akik a magyar államháztartás helyzetét csőd közelinek értékelték. Újfent nyilvánvalóvá lett, hogy a szociáldemokratává átvedlés mantrázása nem tette szociáldemokratává az MSZMP utódpártját, mely, ha kormányrúdhoz kerül, ott folytatja, ahol elődpártja abbahagyta: csődöt gyárt. Ehhez ért. Meg a látszatpolitizáláshoz. (Az is régi lecke: "A fejlett szocializmusban majd …, a kommunizmusban majd …") Ezzel a gazdasági teljesítménnyel a Lajtától Nyugatra bármely politikai párt megbukott volna. Ezzel szemben nálunk a kormányzásban megbukott koalíciós pártok megígérik ugyanazt a modernizációt, amelyet az elmúlt négy évben az elköltött százmilliárdok ellenére sem voltak képesek megvalósítani, s ráadásnak még az Ígéret földjét is (ld.: "Olyan országot ígérek …" kezdetű gyurcsányi blabla), valamint, hogy – egyéni komszomolista vállalásként – Gyurcsány erőművész fölemeli népét!
(Ebben nincsen ám semmi populizmus!) Kádár agymosott népének lehet délibábot pingálni a már festett egekre, csodálni fogja, s nem kérdi meg földhöz ragadt józan paraszti ésszel: – Aztán hogyan és miből fogja szanálni Uraságod az államadósságot?

A kilábaláshoz elégtelen, sőt nemzeti érdekeink szempontjából kifejezetten káros a globalizmus erőinek elvtelen kiszolgálása, amelyet a jelenlegi kormány mögött álló spekuláns tőkés réteg követ. Az eredmény a volt gyarmati országokra jellemző duális gazdaság kialakulása, amelynek transznacionális szektora dübörög (egészen addig, amíg át nem települ más, kedvezőbb feltételeket kínáló országokba), hazai szektora pedig agonizál. Egy ilyen duális gazdaságszerkezet egyetlen haszonélvezője a globális tőkét kiszolgáló hazai komprádor burzsoázia; az az új uralkodó kaszt, amelynek érdekképviseletét az MSZP és a kripto-gyurcsányistává silányított Kóka-párt ellátja. (Foxi-maxi fejtágítót végzett hajdani elvtársaknak, a könnyebb megértés kedvéért: örökéletű Lenin a komprádor burzsoáziát tartotta a burzsoázia legkártékonyabb, legreakciósabb fajtájának. Ebben lehet, hogy igaza volt.)

Ezzel a legkártékonyabb és legreakciósabb új uralkodó osztállyal szemben egyetlen erő kínál ma politikai alternatívát – ha tetszik, ha nem – a FIDESZ által megszervezett Szövetség. A Szövetség nemzet- és gazdaságpolitikáját a koalíciós pártok megmondó emberei és az állításaikat szolgai módon továbbszajkózó baloldali média nacionalistának és populistának minősíti. A Szövetség kormányra kerülését pedig katasztrófának, Horthy-kort idéző populizmusnak, az önkényuralom, a személyi kultusz megvalósulásának, az evilági pokol tornácának állítja be. Ezen apokaliptikus víziókban bővelkedő demagóg állításokat az MDF vezetésének egy része, s kiváltképpen Dávid Ibolya elnök asszony kritikátlanul átveszi.

Mi lenne, ha MDF-es polgártársaink saját fejükkel gondolkoznának, nem pedig a bolsevik múltú és mentalitású ellenségkép-gyártókéval? Mi a Szövetség "nacionalizmusa"? Nemzeti érdekvédelem és magyar szolidaritás. Tudható, hogy a világgazdaság uralkodó tendenciája a globalizáció, de mellette ott van a regionalizáció is. Ismeretes, hogy EU-tagként szuverenitásunk egy részéről lemondtunk, de ott van a szubszidiaritás elve, s az európai autonómiák kiterjedt rendszere. Ha úgy tetszik, ez az a tenger, amelyen hajóznunk kell. Mert "navigare necesse est!" A tengert, a zátonyokat és a széljárást nem mi választjuk. De a hajó kapitányát és legénységét igen! Az EU-ban – hogy messzebb ne menjünk – teljesen természetes, hogy egy politikus, legyen bal- vagy jobboldali, a nemzeti érdekeket védi. Legyen világos:
Orbán és a Szövetség vezetői nem "nacionalistábbak" mint Chirac, Blair, Angela Merkel, vagy szomszédságunkban Dzurinda és Basescu. Az EU-ban, s a nagyvilágban egyaránt alkalmatlan a kormányzásra az, aki képtelen arra, hogy a nemzetközi erőviszonyok sokszor viharos tengerén nemzeti céljai felé kormányozza hazája hajóját.

Lehet-e egy szétszakított nemzet esetében szitokszóvá silányítani a nemzeti szolidaritás eszméjét? Nem inkább az a gyalázat, hogy eddig nem működött? Vajon miért nem? Nem azok miatt, akik nacionalizmust kiáltanak, valahányszor szóba kerül? Nem azok miatt, akik a haladás eszméjét szembe állítják a hazáéval és a nemzetével? Akik haladásnak hazudják azt is, ami a nemzet érdekeivel ellentétes? A 2004. december 5-i népszavazást megelőző csalárd kormányzati propaganda kiagyalóinak és propagandistáinak szájából idétlenül cseng az a szó, hogy nemzet és magyar!

Nézzük a "populizmus" vádját! Az MSZP, ha kormányra kerül, s éppen nincs válság, osztogatásba kezd, rendesen az állami privatizációs és adóbevételekből, s klientúrája feltőkésítéséről valamiért azt hiszi, hogy ez keynes-i gazdaságpolitika. Ha ennek következtében törvényszerűen pénzügyi válság alakul ki, akkor jön a monetáris és költségvetési szigor. Az istenadta nép ezt hívja fosztogatásnak. Ebből persze csak 'húzd meg – ereszd meg' (szaknyelven: 'stop-go') ciklusok sikerednek ki, ami éppen az ellenkezője annak, amit az EU-ban a fenntartható növekedés követelményének hívnak. A FIDESZ gazdaságpolitikája ezzel szemben kínálatbővítésre, a beruházások ösztönzésére és a foglalkoztatottság növelésére épült, előző kormányzása idején is, mostani tervei szerint is.
Nem ártana, ha valaki felhívná Dávid Ibolya figyelmét arra, hogy kifejezetten konzervatív gazdaságpolitikáról van szó! A nyolcvanas évek elején ezt alkalmazta Nagy-Britanniában egy bizonyos Mrs. Thatcher, a Vaslady, konzervatív kormánya élén, és Ronald Reagan, az USA republikánus elnöke. A módszer költségvetési többleteket eredményezett, s közben – láss csodát! – még a gazdaság is fejlődött, s a lakosság is gyarapodott.

Az MDF politikusai, tagjai és képviselő jelöltjei most azzal a dilemmával néznek szembe, hogy megegyezést kössenek-e a FIDESZ-szel a választások második fordulójára. Ha megegyeznek, s a kormányváltás mégis elmaradna, akkor is osztoznak a FIDESZ-szel a "legalább megpróbáltuk" önerősítő bizonyosságán. Ha megegyeznek, s lesz kormányváltás, akkor részesei lesznek a rendszerváltozás befejezésének, és részt vehetnek egy helyzetünk javítására alkalmas konzervatív nemzet- és gazdaságpolitika megvalósításában, beleértve a Dávid Ibolya által jogosan kulcskérdésnek tartott állami és politikai korrupció felszámolását is. Ha az MDF vezérkara elutasítja a megállapodást a FIDESZ-szel, akkor az eddigi csődgazdálkodás fenntartására, az MSZP által már begyakorolt, Bokros-csomag típusú nadrágszíj-megszorítások újbóli bevezetésére szavaz. (Apró, de nem elhanyagolható körülmény: jelenleg egy új Bokros-csomag bevezetésének sincsenek meg a feltételei.)
Ha az MDF vezérkara elutasítja a megállapodást a FIDESZ-szel, akkor mindenki számára nyilvánvalóvá teszi a kollaborálás tényét az MSZP-vel, a letűntnek hitt Kádár-korszak politikai praktikáinak restaurátorával, a hazai komprádor burzsoázia érdekeinek képviselőjével, még akkor is, ha nem lépnek koalícióra vele. De erre most nincs is szüksége az MSZP-nek, ott van neki a Kóka-párt.

Ha nem egyeznek meg, szégyen, s megvetés lesz osztályrészük, s esetleg valami konc a győztesek asztalánál.

Sokatmondó, hogy Gyurcsány éppen az antalli örökségre hivatkozva igyekszik lebeszélni az MDF-et a FIDESZ-szel kötendő megállapodásról! (Szarka-mentalitás: mintha már annak is ő lenne a letéteményese.) Boross Péter, volt MDF-es miniszterelnöknek a baloldal behozhatatlan előnyét már az első forduló után beharangozó pincér-filozófiája is többet elárul a nyilatkozó személyéről, mint gondolná. Az MDF tagjai és választói viszont nem feledhetik: az Egypárti utódpárt kollaborálási szándéka 1990-ben Antall József erkölcsi integritásán szenvedett hajótörést. Pedig szirénhangok akkor is voltak. Az MDF elnöksége e napokban arról dönthet, hogy az antalli vagy a bírózoltáni örökséghez tér-e vissza. Az utóbbi esetben kihajíthatják relikviáik közül a Továrisi konyec feliratú plakátot.

2006. április 11.

Discussion/Fórum