Petrétei: A kormánynak új nemzetpolitikát kell kidolgoznia
2004. december 8. 11:49
MNO
A határon túli magyarokat is meg kell kérdezni a kettős állampolgársággal kapcsolatos törvényről, mert nélkülük nem lehet jó jogszabályt
alkotni róluk -mondta Áder János, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Az állampolgárság megadásához továbbra is feltétel kell
legyen az itt tartózkodás – közölte az igazságügyi miniszter.
A Fidesz részt vesz a köztársasági elnök által a határon túli magyarokról szóló törvényjavaslatot előkészítő négypárti tárgyalásokon –
mondta az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője ma reggel a közszolgálati televízióban. Áder János úgy fogalmazott: Mádl Ferenc
felhívása egy nemzeti egységről szóló jogszabályról azt jelzi, hogy van még a parlamentre váró feladat a kettős állampolgárság ügyében.
A Fidesz kész részt venni az esetleg a kormány által kezdeményezendő négypárti egyeztetésen is, de fontosnak tartja, a Magyar Állandó
Értekezlet soron kívüli összehívását – mondta Áder János. Az ellenzéki politikus úgy véli, a határon túli magyarokat is meg kell kérdezni,
mert nélkülük nem lehet jó jogszabályt alkotni róluk. Áder János bírálta a kabinetet, amely ugyan egy fél éve ismeri az Alkotmánybíróság
döntését, mégsem alkotott olyan jogszabályt, amely segíti a határon túli magyarokat.
A kormánynak új nemzetpolitikát kell kidolgoznia a határon túl élő magyarok számára – mondta a Magyar Televízió reggeli műsorában Petrétei
József igazságügyi miniszter azután, hogy a miniszterelnök megbízta a határon túli magyarok honosítási eljárását egyszerűsítő jogszabály
módosításának kidolgozásával. A kormány továbbra is a jelenlegi szabályozásokból szeretne kiindulni, fontosnak tartja, hogy az
állampolgárság megadásához továbbra is feltétel legyen az itt tartózkodás – mondta a tárca vezetője. Hozzátette: mindenképpen olyan
megoldást kell találni, amivel a szomszéd államok is egyetértenek. Petrétei József emlékeztetett arra, hogy a kormány az országgyűlés elé
terjesztette a szülőföld-programot. (Info Rádió)

