Cseh Sándor országgyűlési képviselő alkotmánybírósági beadványának angol nyelvű szövege a Duna Dunacsúnynál történt 1992-es elterelése és a Szigetköz környezeti károsodása ügyében — Lipták Béla közreadásában, hogy a nyugati sajtó tájékoztatását megkönnyítse. Részlet a Magyar Lobbi 2004. május 21-i akció köréből.

Lipták Béla: Mivel múlt hétfőn a Duna TV-n és a Kossuth rádión is beszámoltam a Magyar Lobbi munkájáról, s azon belül a második hágai kört követelő alkotmánybírósági perünkről, többen kérték, hogy a per szövegét angolul is adjuk közre, hogy könnyebb legyen a nyugati újságírók tájékoztatása.

Cseh Sándor beadványa a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságához (2000. december 8.)

A beadvány szerint az Országgyűlés és a Kormány elmulasztotta törvényalkotási kötelezettségét azzal kapcsolatban, hogy 1992 októberében Dunacsúnynál jogellenesen elterelték a Duna medrét, veszélyeztetve és károsítva ezzel a Szigetköz élővilágát — az Alkotmány 18. §-a és 70/D. §-a, valamint az idézett nemzetközi egyezmények alapján.

A beadvány hivatkozott többek között az Alkotmány egészséges környezethez és a legmagasabb szintű testi-lelki egészséghez való jogot rögzítő szakaszaira; a Rio-i biodiverzitási egyezményre; a Ramsari egyezményre a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekről; az Espooi (1991) és Helsinki (1992) egyezményekre; valamint a Hágai Nemzetközi Bíróság 1997-es ítéletére, amely kimondta, hogy Szlovákiának nem volt joga elterelni a folyó medrét Dunacsúny és Dunakiliti között, és hogy a környezetvédelem elsődleges fontosságú szempont az ügyben.

A beadvány szerint a magyar kormányok 1997 óta halogatták az érdemi döntéseket, és a Duna Kormánybiztos 1999. december 9-i hivatalos álláspontja lényegében tudomásul vette ezt a jogellenes állapotot. Cseh Sándor kérte annak megállapítását, hogy mindez alkotmányellenes helyzetet és a hivatkozott nemzetközi egyezmények figyelmen kívül hagyását eredményezte.

Cseh Sándor, országgyűlési képviselő

Megjegyzés (Lipták Béla): a bíróság 988/j-2000 sorszámmal elfogadta a beadványt, de a mai napig nem tűzte ki tárgyalásra.

Frissítés: levélváltás a miniszterelnöki hivatallal és a környezetvédelmi miniszterrel

Lipták Béla a New York Times érdeklődésére hivatkozva levélben kérdezte meg Persányi Miklós környezetvédelmi minisztert: tudatában van-e annak, hogy az Alkotmánybíróság elfogadta tárgyalásra a második hágai kört követelő beadványt, de négy éve nem tűzte napirendre — és van-e ennek politikai oka? Megkérdezte azt is, mi a véleménye a Magyar Környezetvédelmi Alap által kidolgozott, a Parshall-csatornára alapozott Kiegyezési Tervről, amely nem akadályozná a bősi oldalcsatorna üzemeltetését, de megmentené a Duna-delta élővilágát. A miniszterelnöki hivatal titkára, Teiszler Zoltán a megkeresést Persányi miniszter munkatársához, Novák Gergelyhez irányította.

Frissítés: levél az Alkotmánybíróság elnökéhez

Lipták Béla december 17-én levelet írt Dr. Németh Jánosnak, az Alkotmánybíróság elnökének: elmondása szerint a New York Times a volt szovjet szatellitállamok jogrendjéről, s azon belül a kormányoknak a bíróságok működésére gyakorolt befolyásáról kíván tájékoztatást adni, konkrét példaként a Duna-pert ismertetve. Ezért érdeklődött a 988e/2000 sorszámmal elfogadott per állásáról, s arról, miért késik annak napirendre tűzése. Idézte Persányi Miklós korábbi válaszát is, mely szerint “a Magyar Köztársaságban az Alkotmánybíróság működésére, munkájának ütemezésére a Kormánynak nincs befolyása” — Lipták megjegyezte, nem tudja, a miniszter milyen intézkedésekre célzott ezzel, de tisztelettel kérte az elnököt, tájékoztassa, mikor kerül tárgyalásra a már négy éve benyújtott beadvány. A levél másolatát megküldte Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Persányi Miklós miniszternek is.

Frissítés: elakadt szlovák-magyar egyeztetés

A Népszabadság 2005. január 27-i interjújában Dominik Kočinger szlovák dunai kormánybiztos nem tartotta elfogadhatónak Erdey György magyar kormánymegbízott februárra javasolt tárgyalási időpontját, és a magyar felet hibáztatta a tárgyalások eddigi vontatott meneteért — elmondása szerint a budapesti kormányváltások miatt folyamatosan cserélődött a tárgyalópartnere, 2002 májusától 2004 áprilisáig pedig egyáltalán nem volt kivel egyeztetnie. A magyar fél január 17-én küldte meg az új tárgyalási stratégia dokumentumait, amelyek szerint Budapest az eredeti alsó vízlépcső megépítését elvetettnek tekinti, a dunacsúnyi létesítmény fennmaradását azonban nem ellenzi — Kočinger jelezte, hogy ezeket az anyagokat előbb le kell fordíttatni, mivel a szlovák kormány tagjai nem tudnak magyarul, s hogy kormánymegbízottként csak szakmai, politikai döntésekre nincs felhatalmazása.

Frissítés: akciólevél Gyurcsány Ferenchez — kezdeményezzék a második hágai kört

Lipták Béla arra kérte a Lobbi tagjait, hogy írjanak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek: a bősi erőmű költségeinek 30%-át Magyarország fedezte, mégis a mai napig semmi kárpótlást nem kapott — miközben a határfolyó vízhozamának fele Magyarországot illetné meg, Szlovákia a bősi áramtermelést teljes egészében megtartja, s a természetes mederbe csak a víz 20%-át engedi át. Emlékeztetett rá, hogy a Hágai Bíróság 1997-es döntése előírta: ha a felek pár év alatt nem egyeznek meg, térjenek vissza a bírósághoz egy második körre, ez azonban a mai napig nem történt meg — 2003-ban Dr. Holló András alkotmánybíró (988/E/2000. sz. ügy) is csak annyit közölt, hogy az eljárás folyamatban van, “más eljárási cselekményről nem határozott”. A levél arra kérte a miniszterelnököt, a környezetvédők Kiegyezési Terve alapján kezdeményezze a Hágai Bíróságon a Duna-per második körét.

Frissítés: megegyezés készül az év végéig — a költségmegosztás számai

A Magyar Nemzet 2005. június 13-i cikke szerint a kétoldalú szakértői tárgyalások az év végéig lezárulhatnak: Bartus Gábor, a bősi tárgyalódelegáció tagja elmondta, hogy jövő év első felében elkészülhet a vitát lezáró megállapodás tervezete, amelyet azonban mindkét ország kormányának jóvá kell hagynia — ez az aktus a 2006-os magyar és szlovák parlamenti választások miatt elhúzódhat. A magyar fél a gazdasági munkabizottságban bemutatta a vízlépcsőrendszer eddigi építési költségeinek elszámolását: eszerint Szlovákia mintegy 70%-ban, Magyarország 30%-ban járult hozzá a költségekhez — szemben az 1977-es eredeti, ötven-ötven százalékos szerződéssel —, ami alapja lehet a bősi áramtermelésből Magyarországot megillető hányad, illetve a vízmegosztási megállapodás kiszámításának. Droppa György (Duna Kör) elégedetlenségét fejezte ki a tárgyalások lassú menetével, Székely László volt dunai kormánybiztos pedig kritizálta, hogy közel három évig gyakorlatilag semmi nem történt, mire sikerült visszatérni az Orbán-kormány idején kidolgozott tárgyalási alaphoz.

Frissítés: remény Sólyom László elnöksége nyomán

Lipták Béla üdvözölte Sólyom László köztársasági elnökké választását, kiemelve, hogy egy, a környezettel és a Duna jövőjével törődő ember került a pozícióba — reményét fejezte ki, hogy ezzel közelebb kerülhet a Hágai Bíróság elé terjesztendő Kiegyezési Terv elfogadása, amely nemcsak a Szigetköz élővilágát menthetné meg, hanem elindíthatná a megbékélés folyamatát is az ezer éve békés szomszédságban élő szlovák és magyar nép között.

Frissítés: Jeszenszky Géza és Lipták Béla vitája a felelősségről

Jeszenszky Géza (az Antall-kormány külügyminisztere 1992-ben) és Lipták Béla hosszabb levélváltásban vitatta meg, ki felelős az 1992. október 23-i dunacsúnyi elterelés megakadályozásának elmaradásáért. Jeszenszky szerint az első nagy hibát a Duna Köröst “papírtigrisnek” nevező, a “D” változatot elutasító aktivisták követték el, s bár katonai fellépéssel talán megakadályozható lett volna az elterelés, ehhez az akkori kormánynak vállalnia kellett volna egy konfliktust a still létező csehszlovák hadsereggel — ezt a hadügyminisztérium és a kormány nem támogatta, csak a nemzetközi intézményekhez fordulást. Hozzátette: amikor 1993-ban Szlovákia európa tanácsi felvétele napirendre került, az Antall-kormány a Beneš-dekrétumok eltörlését próbálta feltételül szabni, de mivel senki sem állt melléjük, végül tartózkodást választottak.

Lipták válaszában rámutatott: az Alkotmány kötelezte volna a kormányt az ország területi integritásának — így a határfolyónak — a megvédésére, s a Riói egyezmény is kötelezte Magyarországot a Szigetköz élővilágának védelmére; a magyar tulajdonú betontömböket, amelyek nélkül nem lehetett volna elzárni a medret, a kormány bármikor hazahozathatta volna. Felidézte a Hágai Bíróság 1997-es döntését (amely a felek háromévi egyeztetését írta elő, ennek sikertelensége esetén egy második körrel), majd a 2000-ben benyújtott, de az Alkotmánybíróság által öt évig napirendre sem tűzött, végül idén elutasított pert (988e/2000. sz.) — mindezt szerinte a magyar sajtó és média végig elhallgatta.

Jeszenszky válaszában elismerte, hogy a betontömbök hazai gyártásáról “akkoriban nem is hallottak”, és hogy a csehszlovák fél katonai visszavágással fenyegetőzött, amit ő maga vállalt volna, de Für Lajos honvédelmi miniszter és a hadsereg nem. Zárásként megosztott egy friss fejleményt: egy horgony kilyukasztotta a bősi betoncsatornát, ezért sürgősen le kellett engedni a vizet, s a Duna — átmenetileg — visszatért régi medrébe.

Forrás: Magyar Lobbi, 2004. május 21., 2004. december 3., 2004. december 24., 2005. január 28. (Népszabadság nyomán), 2005. június 17. (Magyar Nemzet nyomán) és 2005. szeptember 30.