Bethlen Gábor, a nagy fejedelem

"Ó, vajha avagy ne született, avagy örökké élt volna" – így sóhajt fel emlékiratában Bethlen Gábor halálát siratva későbbi utódja, Kemény János. Amilyen szép reményeket keltett életében, hogy a három részre szakadt Magyarország a harmincéves háború hullámain magyar uralkodó jogara alatt újra független államként egyesülhet, olyan keserű csalódást hozott halála, amely a nagy történelmi lehetőséget kihasználni tudó kivételes tehetségű embert ragadta el. őelőtte csak Hunyadi Mátyás idején találkozott össze annyira ígéretesen kedvező nemzetközi helyzet és azzal élni tudó magyar politikus, őutána csak nagy sokára és úgyszólván csak egy pillanatra, II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának idején. Most, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jóvoltából – 62 évi műhelybeli száműzetés után – immár a váradi parkban áll a nagy fejedelem szobra, Kós András egész alakos, monumentális alkotása, álljunk meg egy pillanatra történelmünk e kiemelkedő személyiségének emléke előtt. Annál is inkább, hiszen most van a 390. évfordulója fejedelmi székbe történt jelölésének.

Bethlen politikai koncepciója merészségben minden korábbit és későbbit meghaladott. Az alapot már Bocskai István megvetette, egyrészt a Habsburg-önkény elleni osztrák–magyar–cseh–morva rendi konföderáció létrehozásával, másrészt a Habsburgokat török segítséggel sakkban tartó erdélyi magyar fejedelemség önállóságának biztosításával. De Bethlen Gábor ebben az alapvetésben is tevékenyen részt vállalt. ő közvetítette Bocskai török kapcsolatait, s tette lehetővé a szabadságharc megindítását. őbenne már akkor megérett a Habsburg-uralom török segítséggel való lerázásának terve: egyik ősellenséget a másikkal veretni, s annak szárnyai alá húzódni, amelyik nem avatkozik be közvetlenül az ország belső életébe. Bocskai halála után mint Báthori Gábor legfőbb tanácsadója szervezte Erdély önvédelmét a királyi Magyarországról kiinduló támadásokkal szemben. Miközben a méltatlanná vált Báthori helyébe lépve továbbra is ebben fáradozott, megérlelődött benne a felismerés, hogy védekezésből támadásba kell átmennie, Erdélyből kiindulva kell Magyarország politikai egységének helyreállítását megkísérelnie. Erre az alkalmat a harmincéves háború kínálta.

Ám azt is látta, hogy a Habsburgoktól megszabadítandó ország sorsát egyedül a török támogatására bízni egy másik elnyomattatás veszélyét rejtette volna magában. Ezért kívánta Bethlen a Habsburg-ellenes osztrák–magyar–cseh–morva rendi konföderáció és Erdély szövetségére alapozni terveit. Amikor a csehek fehérhegyi veresége után ez az elgondolás meghiúsult, összeurópai szinten próbált Habsburg-ellenes koalíciót létrehozni, de e terv valóra válásához is hiányzott a méltó szövetséges. És hiányzott – ez fájt a fejedelemnek leginkább – a megértés a királyi Magyarország vezető osztályából is, amely a Habsburgok által kegyetlenül eltaposott csehek sorsától rettegve, nem merte kockáztatni Bethlen oldalán a végsőkig menő küzdelmet. Megelégedett azzal, hogy az erdélyi beavatkozás egy időre megmentette a rendi önkormányzatot és a protestáns vallásszabadságot.

Bethlen Gábor betöltötte a harminchárom évet, amikor 1613. október 23-án Erdély fejedelme lett. Háta mögött nem az itthoni vagy külföldi magas iskolákban szerzett tudás, hanem a küzdelmes és viszontagságos élet iskolájában felszedett tapasztalat állott. Testében két emigráció és harmincnégy csata nyomait, lelkében korai árvasággal sújtott, mostoha körülmények között eltöltött gyermekkorának megaláztatásait és két korán elhunyt gyermekének gyászát hordozta. Ezek után aligha csodálkozhatunk azon, hogy kortársai ekképpen jellemezték egyéniségét: óvatos és ravasz, józan és ábrándozó, ruganyos és rugalmas, meggyőződéses, de nem elfogult kálvinista, fáradságot és csüggedést nem ismer, képes mindent konokul újrakezdeni, támadással és visszavágással védekezik, önérzetes, de nem nagyzoló, esze éles, mint a kard éle, bátor, merész, de számító, elszánt, sőt konok, de nem erőszakos, szemére veti ellenfeleinek a hazugságot, de a diplomáciában és a politikában maga sem veti meg a félrevezetést vagy a nyílt hamisságot, természetében nem fösvény ugyan, de mindenről pontos elszámolást követel, korának eszme- és cselekedetvilágában él és tevékenykedik, a családi életben gyengéd, tisztségviselőivel szemben szigorú, de sohasem veszíti el humorérzékét, kitűnő tollforgató, anyanyelvünk képletes kifejezések sokaságával csillog pennáján, jó emberismerő, s méltányolja a hűséges és pontos szolgálatot…

Kemény János, a 17. századi erdélyi magyar emlékírás klasszikusa, a későbbi fejedelem, aki fiatalkorában Bethlen udvari inasa volt, Önéletírásában a legszebb képet hagyta ránk a kiváló államférfiról. Szerinte Bethlen Gábor volt a "nagy fejedelem, kihez hasonló Mátyás királytól fogva és István királyon (Báthori Istvánról van szó – szerk. megj.) kívül nem hallhatott, nem is remélhetni: úgy mint ki eszes, vitéz, igen magaviselő, kegyelmes, liberalis, oeconomus, munkában fáradhatatlan, haszontalan dolgokban idejét nem töltő, külsőképpen, tekintetiben oroszlán, conversatioban nyájas, józan életű, könyörgésében és az isteni szolgálatban nem különösképpen tettető, egyházi rendeket tiszteletben tartó, tápláló, eklézsiákat építő, segítő, fundáló, tudós emberek conversatiójokban, disputatiók hallgatásában gyönyörködő, minden rendeket promoveáló, a haza fiainak atyjok, az vitézlő rendnek mind jó tanítójok s mind tükörük, de édesatyjok is;… katona szerszámokban gyönyörködő ember vala és egyéb sok virtusokkal felékesített ember vala; noha mindazonáltal emberi gyarlóságtól ő is üres nem lehetett, ez világra elterjedett emlékezetű ember vala, mindkét hatalmas császárokat is in aequilibrio (egyensúlyban) tartja vala magához és hazájához, egyebek rettegik vala."

Bethlen Gáborban tiszteljük az első modern magyar uralkodót, aki jó ösztönnel és nem csekély sikerrel kereste és részben meg is találta a kiutat a rendi feudális állam korlátokká vált keretei közül egy korszerű politikai rendszer kiépítése felé. Az ő nevéhez fűződik az önálló és központosított fejedelmi hatalom létrehozása, a termelés fejlesztésére, a kincstári jövedelmek összpontosítására és fokozására s a kereskedelem támogatására épülő új gazdaságpolitika bevezetése, mindazok a győzelmes hadjáratok és kényszerű békekötések, amelyek megőrizték, szilárdították Erdélyt, messzenéző művelődéspolitikája, tudománypártolása és építő kezdeményezése, valamint vallási toleranciája tekintélyt szereztek a fejedelemségnek.

Méltán tartjuk Bethlen Gábort a nagy fejedelemnek.

Mihálka Zoltán