Dr. Tonk Sándor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem korán elhunyt első rektorának temetéséről és végrendeletéről, a család beleegyezésével közölve az MVSz Sajtószolgálata útján. Részlet a Magyar Lobbi 2003. augusztus 29-i akció körleveléből.

A Házsongárdi temetőben örök nyugalomra helyezték a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem korán elhunyt első rektorát. A temetésen a magyar egyházi és közélet jelentős személyiségei is jelen voltak — Mádl Ferenc köztársasági elnök felesége, Tempfli József, Tőkés László, Orbán Viktor, Duray Miklós. Az MVSz részéről Patrubány Miklós kísérte el utolsó útján Dr. Tonk Sándort.

A temetési szertartáson elhangzott végrendeletet a család beleegyezésével közöljük.

Testamentum

Én, Tonk Sándor életemnek 56. esztendejében ép elmével és testi egészségben kívánom leírni végakaratomat.

Életemet a Szenci Molnár Albert által megfogalmazott ima irányította: “Oh én Uram Istenem, engedd azt énnékem is, hogy senkire mindjártt meg ne haragudjam, senkit se szóval, se cselekedettel meg ne bántsak… Adjad azért, hogy mindenekhez legyek szelíd, emberséges, engedelmes, mindennel jótevő és adakozó.”

Nem véletlenül és nem ok nélkül idéztem ezeket a sorokat. Tudatában sok emberi gyarlóságomnak, életem során a szelídség, az emberség, az engedelmesség, a jótevés erényét tartottam a legfontosabbnak. Sokan, tudom ezt, gyengeségnek vélték.

Mindig alázattal tekintettem minden dolgomra. Nem valamilyen fatalizmusról volt szó. Én hittem és hiszek abban, hogy sorsomat Valaki irányítja és megszabja, megszabta életútamat.

Hálát adok az Úristennek életemért. Hálát adok szüleimért, testvéreimért, házastársamért, gyermekeimért, unokáimért, mindazokért akik szeretettel vettek körül életem folyamán.

Fáradt ember vagyok. Többet vállaltam annál, amit el tudok viselni. Egyedül folytatom a küzdelmet. Nincsenek társaim, csak ellenfeleim, avagy csak csendben követők.

Nem törekedtem hatalomra. De tettem mindig azt, amit hitem szerint tennem kellett. Szolgáltam — szolgáltam, de nem áldozatként megélve — családomat. Életem nagy öröme volt feleségem, gyermekeim élete. Később ugyancsak örömöt jelentett az oktatás. Hálát adok az Istennek azért, hogy megengedte az egyetemszervezés munkájában való részvételt.

Kérlek és intelek benneteket, gyermekeimet és fiatal munkatársaimat: vigyázzatok magatokra, vigyázzatok a reátok bízottakra. Az ember élete csak úgy lehet teljes, ha mindennap érzi, valamit tett másokért. Az önzés az élet beszűkülését jelenti. A gazdagság, az anyagi jólét kellemes, de nem jelenti az élet teljességét.

Anyagi javaknak nem voltam birtokosa. De ahol lehetett, szívesen, szívből adtam. Vallom: a magunk, az erdélyi magyar közösség, Anyaszentegyházunk ügye mindannyiunknak szívügye kell legyen a szívből fakadó és önzetlen adakozás.

Végakaratom?? Lehet ilyen?? Ha meghalok, olvassátok el Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm című versét.

MVSz Sajtószolgálat

Forrás: A Magyar Lobbi Akció Körlevele, 2003. augusztus 29.