(Mint tettük azt Markó Béla vitainditó levelével is, úgy most Duray Miklós válaszát is, a heti HL körlevéltől független dokumentumként, továbbitjuk az HL minden tagjának.

Szomorúnak tartom, hogy annak a nemzetnek, melynek tagjai közül egész Európában a legtöbben élnek kisebbségben, annak a nemzetnek egyáltalán vitázni lehessen azon, hogy milyen lehet a nemzetstratégiája, de szomorúnak tartanám azt is, ha e vita megosztaná azt az erőt melyet kisebbségeinknek az egységes politikai képviselet ad.

– A jelenlegi kormány szerepén sajnos nem csodálkozom, elvégre hány olyan kormány akad e földgolyón, melyet a saját Alkotmánybiróságán azért kell beperelni, mert nem védi meg a határfolyóját?)

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Megkésett segélykiáltás

Duray Miklós Markó Béla javaslatáról és a nemzetstratégia megteremtésérol

Januárban nyílt levelet tett közzé a Heti Válaszban és az Élet és Irodalomban Markó Béla. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke új nemzetstratégiát és magyar-magyar paktumot sürgetett. A Markó-levélrol Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezeto alelnöke is kifejtette álláspontját a szlovák rádió magyar adásában. Az ott elhangzott interjú szerkesztett változatát közöljük.

Fotó: MTI

Duray Miklós: Akivel nem lehet a nemzetstratégiát végrehajtani, azt le kell gyozni a politikai párviadalban

– Hogyan értelmezi a Markó Béla által megfogalmazottakat?

– Nem tudok mit kezdeni Markó Béla írásával, bár idegességét megértem és osztom. Ugyanis 2003 kora telén, a szerbiai elorehozott parlamenti választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nem jutott be a belgrádi parlamentbe. A fiaskó egyik oka az volt, hogy a VMSZ által kötött választási koalícióba nem lépett be az összes magyar politikai csoportosulás. A vajdasági magyar erok balsikere a szerbiai választásokon felerosíthette Markó Bélában a félelmet, hogy 2004 oszén, a romániai parlamenti választásokon hasonló sorsa juthat a romániai magyarság is. Az erdélyi magyarság ugyanis két részre szakadt. Nem egyszeru differenciálódásról van szó – ez létezett eddig és másutt is -, hanem arról, hogy az RMDSZ az egyik oldalon és a Tokés László vezette Székely Nemzeti Tanács, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a polgári körök a másik oldalon ma már farkasszemet néznek.

– Miért következett be a szakadás?

– Amikor a kilencvenes évek elején megjelentek az RMDSZ-ben az elso válságjelek, még sikerült kezelni oket. Egyrészt azáltal, hogy bonyolult szövetségi szerkezetet alakítottak ki, létrehozták a Szövetségi Képviselok Tanácsát, és ígéretet tettek az államtól független "belso" választásokra egy sajátos önkormányzati rendszer kialakításáért, amely azonban nem valósult meg. Másrészt egyetértésre jutottak az autonómiát illetoen. Ez utóbbi a kolozsvári egyezményben, illetve a fotéri Szent Mihály-templomban tett fogadalomban csúcsosodott ki – ebben részt vettek az RMDSZ akkori vezetoi, akiknek jelentos része ma is élvonalbeli politikus. A megegyezés arról szólt, hogy küzdeni fognak Erdély autonómiájáért. Ez azonban nem következett be, noha Csapó József (egykori RMDSZ-szenátor, a Székely Nemzeti Tanács elnöke – A szerk.) kidolgozta az autonómiatervezetet. Pontosabban: Tokés László azt állítja, hogy Markóék elárulták az autonómiát, Markó Béla pedig azt mondja, hogy apró lépésekkel – a nyelvhasználati jogok bovítésével, az egyházi vagyon visszaigényelhetoségével, a földek és erdok visszaadásával – haladnak az autonómia felé. A tény viszont az, hogy az erdélyi politika kettészakadása a minimumra csökkenti az autonómia esélyét.

– Kit terhel a felelosség?

– Az RMDSZ az értékorientáltságról áttért az érdek- és gazdaságorientáltságra. Persze ez nem romániai magyar sajátosság, másutt is történt ehhez hasonló. Szlovákiában például néhány magyarországi politikus segítségével és a Magyar Koalíció Pártja (MKP) kormányzati helyzetének jóvoltából megerosödtek a magyar közösségen élosködo pénzügyi érdekcsoportok, valamint megszaporodott a gazdasági érdekekbol politizálók száma. A kárpátaljai magyar politika pedig a magyarországi szocialista párt segítségével az ukrán maffia felé sodródott. Csakhogy Erdélyben úgy polarizálódtak a politikai erok, hogy ma már az a veszély fenyeget: ha nem jutnak megegyezésre, a romániai parlamenti választások vesztese az erdélyi magyarság lesz, mert feltehetoleg elveszti parlamenti képviseletét.

– Miért baj ez?

– Ha képviselet nélkül maradna egy olyan eros közösség, mint az erdélyi vagy a felvidéki magyarság, melynek lélekszáma Szlovénia, illetve Montenegró lakosságával mérheto, akkor szertefoszlana politikai súlya. Markó Béla okos ember, ezt világosan látja, szerintem ezért folyamodott a nyílt levélhez. Ehelyett azonban önbírálatot végezhetett volna, és a romániai magyar közösségen belül rendezhetné a sorokat.

– Van esély a sorok rendezésére?

– Tokésék januárban tárgyalásokat javasoltak, de Markóék elutasították azokat, ami persze nem azt jelenti, hogy Tokésék a jó fiúk, Markóék a rosszak. Markóék mint birtokon belüliek az ero pozíciójából viszonyulnak az eseményekhez, a Magyar Szocialista Párttal a hátuk mögött, Tokésék pedig teret akarnak nyerni a Fidesz által támogatva. Anélkül, hogy egyetértenénk ezzel a szembenállással, természetesnek kell vennünk. Ez mutatja, hogy a magyar politikai élet, államhatároktól függetlenül, egy testként lélegzik.

– Markó Béla úgy véli, az anyaország politikusai felelosek a megosztottságért.

– A nyílt levél azt tanúsítja, mintha szerzoje az elmúlt 13-14 évben kívül állt volna a Kárpát-medencei magyar politikán. Például magyar nemzetstratégiát követel. Mintha nem tudna róla, hogy az elmúlt években számos stratégiai kérdésben megegyezés született – 1996-ban az elso magyar-magyar csúcson az autonómiát illetoen, vagy ugyanebben az évben a Magyarok Világszövetségének tanácskozásán. A korábbi nemzetstratégiai tanácskozások eredményei 1998-ban beépültek az Orbán-kormány programjába, illetve néhány ilyen elképzelés rögzült a státustörvényben, melynek elvtelen módosításához éppen Markó Béla és Bugár Béla (az MKP elnöke – A szerk.) adott zöld utat 2003 januárjában Szatmárnémetiben az RMDSZ kongresszusán – legalábbis ezt állítja Kovács László külügyminiszter. A nemzetpolitikai egyetértés mai képlékenysége nem abból fakad, hogy Erdélyben szemben áll egymással két tábor, hanem hogy a magyarság két ellentétes értékrend szerint igazodik. Ennek a kettéválásnak semmi köze a pártpolitikához.

– Hogyan határozná meg az értékrendeket?

Duray Miklós, Markó Béla és Tokés László 2001-ben a Parlament Munkácsy termében

– A szemben álló értékrendek egyikét a nemzetorientáltságú politikai elit, a másikat az individumirányultságú elit képviseli, mely az ideológiai és a politikai csoportosulások szerint is behatárolható. A jobboldali konzervatív, a jobbközép, a nemzeti liberális és a történelmi baloldal, vagyis a szociáldemokrácia nemzetközpontú. A nemzetet kulturális, történelmi és politikai közösségként értelmezi. A neoliberálisok, a szociálliberálisok, a kommunista és a posztkommunista szocialisták pedig a nemzet közösségi mivoltát tagadják. A nemzetet csupán az egy kultúrához tartozó egyének – állampolgárok – halmazaként értelmezik, úgy, hogy az állampolgári kötodés fölülmúlja a nemzeti köteléket. Ez lényeges különbség, mert míg a nemzetet közösségként értelmezo oldal a közösségi érdekek szerint próbálja mozgósítani a társadalmat, addig a másik irányultság a társadalmat foleg egyéni gazdasági célok vagy csoportérdekek irányában tudja mobilizálni.

– A stratégiaalkotás 1998 óta a Magyar Állandó Értekezlet keretén belül folyik, magyarországi és határon túli magyar politikai elitek részvételével. Miért nem lehetett célravezeto ez a munka?

– Sokan azt gondoltuk, hogy ez elvezet a célhoz. 1990 óta minden nemzeti muhely a nemzetstratégián dolgozott. Markó Béla elvárása a nemzetstratégia kimunkálására ugyan jogos, de ez a munka már rég elkezdodött. Nemzetstratégiát azonban a magyarországi politikai élet és a magyarországi kormány részvétele nélkül nem lehet megvalósítani. A Markó Béla által óhajtott receptet viszont nem lehet beváltani. O ugyanis magyar-magyar paktumot, közös célokat, a határon túli magyar közösségek egységének támogatását, a szervezetek önkormányzati és parlamenti küzdelmének támogatását követeli nemzetstratégiaként. Csakhogy ez nem nemzetstratégia, csupán szónoki felvetés. Érdemes feltenni a kérdést, hogy Markó miért támaszt – egyébként nem alaptalan – elvárásokat a magyarországi közélet szereploivel szemben.

– Miért lennének alaptanok az elvárások?

– Gondoljunk vissza az elso magyar-magyar csúcsra, amely 1996. július 5-én ült össze (hanganyagát egyébként a konferencia szervezoi kiszolgáltatták a szlovák titkosszolgálatnak). A határon túli magyaroknak az akkori magyarországi kormánnyal kellett harcot vívniuk a közös nyilatkozat nemzetstratégiai pontjaiért, például hogy a szüloföldön maradás egyik legfontosabb tényezojeként az autonómiát fogadjuk el. Az akkori ellenzéki Fidesz, az MDF és a kisgazdák nélkül ez nem is sikerült volna. Nem sokkal ezután került sor a román-magyar alapszerzodés egyeztetésére, melynek keretében a Horn-kormány elfogadta az autonómia vonatának vakvágányra állítását. Ez akkor történt, amikor Magyarország egy nagyköveti rangban lévo diplomatája (nyilván nem saját ötletként) kijelentette, hogy a magyar kormány hajlandó aláírni akár egy üres papírlapot is alapszerzodésként Szlovákiával, ha Magyarország NATO-tagságának ez a feltétele. A magyarországi kormánypolitika ekkor már messze állt az antalli külpolitika hármas pillérétol (európai integráció, szomszédságpolitika, határon túli magyarok mint egyenrangú elemek), amirol az 1990-1994-es ciklusban állítólag egyetértés alakult ki a pártok között. A Markó Béla vezette RMDSZ kérésére egyébként a román-magyar alapszerzodés szövegtervezete miatt ült össze 1996 augusztusában a második, "csonka" magyar-magyar csúcs – az augusztus 20-án rendezett parlamenti fogadáson pedig az RMDSZ kérésére éppen a román-magyar alapszerzodés hibái miatt kerültem összetuzésbe Horn Gyulával és Göncz Árpáddal. Az 1998-as kormányváltás után ismét úgy látszott, hogy kialakulóban van a nemzeti egyetértés. Az SZDSZ politikusai kivételével senki sem merte azt mondani, hogy nincs szükség a státustörvényre, de a baloldali politikusok fele távol maradt a szavazástól.

– Mit ért ön nemzetstratégián?

– A nemzet megmaradásának, fejlodésének, létfeltételei javításának, jövotervezésének programját. Ha ez igaz, akkor Markó Béla sem utasíthatja el, hogy tárgyalóasztalhoz üljön saját ellenzékével, még ha ezzel elismeri is létüket. De hogyan követelhet nemzetstratégiai hozzáállást a 2002-ben kormányra került pártoktól, amelyek az elmúlt tizennégy évben legkevesebb kétszer rúgták fel a nemzeti egyetértést? Vagy azoktól követeli ezt, akik részt vettek a nemzetstratégia kialakításában, de azért nem szereti oket, mert az ellenlábasaival rokonszenveznek?

– Tehát nem ért egyet Markó Béla felvetésével?

– Elvárása jogos a magyar nemzetstratégia megteremtésére. De tudatosítani kell, hogy nem lehet minden kormányváltás után új nemzetstratégiát kidolgozni. Az ugyanis nem lenne más, mint egy párt választási programja. Ezt egy költonek tudnia kell, foleg, ha politikus. De azt is tudnia kell, hogy Magyarországon olyan súllyal van jelen az a politikai csoport, amely a nemzetet nem történelmi, kulturális és politikai közösségként értelmezi, hanem mondjuk a finánctoke függvényeként vagy az állampolgárok manipulálható halmazaként, hogy velük nem lehet nemzeti közösségi célokat megvalósítani.

– Mit kellene újragondolni?

– Például azt, hogy lehet-e úgy képviselni a nemzetet, hogy közben csak államot képviselek. A ketto ugyanis más dolog. Ha azzal az elvárással vagyok a mindenkori Magyarország iránt, hogy az egységes magyar nemzetet képviselje, akkor azt kell feltételezni, hogy a magyarországi kormány nem csupán államérdeket képvisel, hanem nemzetpolitikát is. A rendszerváltozás óta bekövetkezett magyarországi kormányváltások pedig a nemzetpolitika és az állampolitika közti ingakilengéseket jelzik. És nézzünk körül a Magyarország határain kívüli magyar politikában! Ott is léteznek ezeknek a szemléleteknek a képviseloi.

– A Felvidéken mintha kevésbé éreznénk ezt a kettosséget.

– Ennek az oka az, hogy sikerült bizonyos mértékben lokalizálni az eltéro érdekeket, és nem engedjük kizárólag érvényesülni az érdekszempontúságot a felvidéki magyar politikában. Máskülönben ugyanis nem tudtuk volna törvénybe iktatni a magyar egyetemet sem, mert akkor fontosabb lenne, hogy azok, akik az MKP kormányzása révén pénzközelbe kerültek, minél nagyobbat meríthessenek a húsosfazékból. Mivel azonban megjelenik az értékközpontúság is az MKP politikájában, kiegyensúlyozottabb politikát folytat, mint az RMDSZ. Nem azt mondom, hogy ez mindig sikeres, a társadalom mégsem polarizálódott annyira, mint Erdélyben. Ott ugyanis az RMDSZ egyik meghatározó politikusa egyben Románia egyik leggazdagabb milliárdosa (Verestóy Attila – A szerk.). Nálunk az MKP országos vezetésében meg sem jelennek ilyen emberek – ok a párt peremén foglalnak helyet, és csak áttételesen tudnak befolyást gyakorolni politikánkra.

– Létezik egységes magyar nemzetstratégia?

– Eddig két alapveto kérdésben jutottunk megegyezésre. Az egyik: meg kell felelni a XXI. századi kihívásoknak, a másik: az állami érdekek mellett a nemzeti érdekeket is képviselni kell az Európai Unióba bekerült nemzetrészek által. Ehhez kapcsolódnak a részletkérdések. Például a tudásközpontú társadalom fejlesztése, a családközpontú társadalomtervezés, a demográfiai hullámvölgy és az asszimiláció mérséklése, a magyar nemzetrészek magyarországi jogi idegenségének csökkentése – ez történt meg a státustörvénnyel, és ez követheto nyomon a kettos állampolgárságról folyó vitában is -, és fontos kérdés a szüloföldön való boldogulás. Ez utóbbinak egyik alapveto szempontja, hogyan tudom az elszakított magyarság önkormányzatiságát, azaz autonómiáját biztosítani. Markó Béla helyében én ezeket a célokat kérném számon a magyar közélettol. Ha ugyanis ezek mentén haladnánk, az erdélyi magyarság két nagy csoportjának a szembenállása sem jött volna létre. Az egyes ottani személyek egyéni ambíciója nem lett volna elegendo a szakadásra. Noha ezen ambíciók mögé könnyen benyomul az adott államok titkosszolgálata, hiszen számukra mi sem kívánatosabb, mint a magyarság megosztottsága.

– Van erre bizonyíték?

– Szinte nyílt titok, hogy a Magyarok Világszövetségének tönkretételében is oroszlánrésze van a román titkosszolgálatnak, csak kár, hogy ehhez tehetséges embereket használtak fel. Érdemes lenne megvizsgálni azt is, hogy az erdélyi magyarság szakadásában mennyire ludas a román titkosszolgálat. Mi Szlovákiában tudjuk, hogy mit akar elkövetni ellenünk a szlovák titkosszolgálat, és kiket akarnak felhasználni az egység megbontására.

– Lehet-e a kaotikus helyzetet tisztázni?

– Markó nyitott kapukat dönget: a nemzetstratégia meg van fogalmazva. Csak éppen el kell kezdeni a megvalósítását. És meg kell egyeznie a két csoportnak Erdélyben is, mert ellenkezo esetben hiába kiált Markó Béla nemzetstratégiáért. Persze azt sem árt tudni egy politikusnak: akivel ezt nem lehet végrehajtani, azt le kell gyozni a politikai párviadalban – a nemzetstratégia megvalósíthatósága végett.

Discussion/Fórum