NEM A SZAVAK, CSAK A TETTEK SZÁMITANAK!

Ha összefognánk mind, mi magyarok…
Ha összeadnánk minden tehetséget…
Felcsendülne, mint fenséges karének
A magyar tettek hosi himnusza!

Az alábbi honlapon megtalálható a Magyar Lobby teljes anyaga, cime és az HL cimlistára való fel vagy az arról való leiratkozás mikéntje:

www.hungaria.org/lists/lobby/

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Az elkövetkező hetekben beszüntetjük a Magyar Lobbi akcióit, mert eljött október, az emlékezés hónapja…..

BUDAPEST IFJUSÁGÁNAK
(Ismeretlen szerző)

Mint vészharangok sürgető szavát,
Mely őszi estén felriasztva száll
Hallottuk hangod pesti ifjuság,
És vádló hangod szivünkbe talált.

Veszprém tornyából tekintünk feléd,
Hős Pest felé, hol vörös most az ég,
Hol lángoló és vérző szivetektől,
Most minden régi, szennyes rongy elég.

Nem hallgatunk, a budapesti szózat
Ajkunkon hivón, zengőn száll tovább,
Hogy felriasszon gyárat, földet otthont
Támadj fel, ébredj Magyar Ifjuság!

És talpon állunk, énekelve járunk,
Mindent betölt a szabadság szava
Már véget ér halálos, szörnyü álmunk
S lehull az éjjel zsarnok csillaga.

Az őszi szélben a veszprémi tornyon
Megint a magyar zászlót lengetik.
Amig élünk, mig vizzé nem lesz vérünk,
A magyar zászlót le nem vehetik!

Budapest népe, hősök, katonák!
Nem éltetek s nem haltatok hiába.
Isten velünk és Veletek megyünk,
Szabad életbe, vagy a hős halálba!

EMLÉKEZZÜNK: 1956 November 5

Nem aludtam inkább csak eszméletlen voltam. Zsindely Laci talált rám a dékáni irodában. A mosdóba menet bukkant rám, amint a földön a falnak dolve ültem a rádió mellett. Eloször csak a szája mozgását láttam, aztán lassanként eljutottak fülembe a szavai is:

-…és Csepelen. Visszaverték oket az Ülloi úton is. Pest utcáin mindenütt kiégett orosz tankok füstölögnek. Dunapentelénél és Pécsett is megállították oket a mieink. A Szabad Európa rádió szerint Amerikában a veteránok kongresszusa követeli, hogy a NATO azonnal küldjön segítséget. Budán eddig még nincsenek oroszok, de a Körtéren már majdnem készen állnak a barikádok és özönlik a fiatalság, hogy segítsenek a védelemben.

Minden jó hír egy-egy szalmaszál volt, amibe kapaszkodhattam. Hinni akartam, hogy van remény. Valamit tenni kell és e tettekbol nékem is ki kell venni a részemet. De azt az elso lépést nem tudtam volna megtenni Laci nélkül. Nagy nehezen felálltam, s Laci, bár alacsonyabb volt nálam, valahogy átkarolta a vállamat és egymást támogatva, mintha egy szakadék szélérol tértünk volna vissza, támolyogtunk vissza a MEFESZ irodába.

Az iroda légköre gyökeresen megváltozott a korábbihoz képest. Akik most ott voltak, azok mind elszánták magukat, hogy életük árán is harcolnak a megszállók ellen. Itt nem volt szükség sok beszédre, anélkül is megértettük egymást. Ott volt Egry Gyuri7, , becenevén a Meno. (Ot ekkor láttam utoljára.) Perr Gyuszi is ott volt Marikával; ok azzal voltak elfoglalva, hogy még néhány tankot kivigyenek az egyetemrol a Körtérre. A könyvtár mellett sorakozott tizennégy tankunk, de a pilisvörösvári kezeloszemélyzetük már korábban eltávoztak. Csupán egy hadnagy maradt itt, akinek a bátyja az októberi harcokban elesett. Az o parancsnoksága alatt ezt az egy tankot sikerült csak kivinni a Körtérre.

Némethy Ede és Burger Gyurka a rövidhullámú rádióadásokat figyelték, míg Marika kenyérért ment. A kenyérre azért volt szükség, mert Perr Gyuszi egysége a Körtér eleste esetén a hegyekbe tervezett visszavonulni, és ott élelmet szerezni sokkal nehezebb. Közben a magyar rádión felhangzott a Kádár-féle bábkormány közleménye, melybol megtudtuk, hogy miért is tunt el ez a valódi nevén Csermanek nevu hazaáruló alak napokkal korábban.

Most már nyilvánvaló volt, hogy bábkormányt alakított. (Mint késobb kiderült, a Nagy Imre kormányból Kádár volt az egyetlen áruló. Király Béla és a mi száz emberünk a dunántúli hegyekbe vonultak vissza a túlero elol; Nagy Imre és környezete a jugoszláv nagykövetségen kaptak menedéket. Mindszenthy hercegprímás az amerikai nagykövetségre menekült. Két bátor vezeto a posztján maradt: Kopácsi Sándor a rendor-fokapitányságon, Bibó István államminiszter pedig a Parlament épületében, ahol megfogalmazta híres Memorandumát, amelyben megfogalmazta javaslatait a magyar-szovjet konfliktus békés rendezésére. Amikor elkészült a magyar szöveg, Bibó lefordította azt az angol, francia, német és spanyol nyelvekre, gondosan megcímezte a borítékokat, majd a Parlamentet elhagyva, személyesen kézbesítette azokat a szóban forgó országok követségein.)

Mikor megtudtam, hogy a tankjaink kezeloszemélyzete megfutamodott, eszembe jutott, hogy Feri bácsi, anyai nagynéném, Duduke férje páncélostisztként szolgált a második világháborúban. – Gondolod, hogy rá lehet venni, hogy néhány tankot kivezessen a Körtérre? – kérdezte Zsindely Laci. Fogalmam sem volt, de elhatároztam, hogy megpróbálom. Lementünk a K-51-be, felszedtünk egy csomag tejport az osztrák küldeménybol és átsétáltunk a Bartók Béla út 1-be, ahol Feri bácsiék laktak. Duduke csecsemo kislányának bizonyára jól jön egy kis tejpor, gondoltam.

A katonaiskolások által hátrahagyott pokrócok közül is vittünk magunkkal néhányat, gondolván, hasznosak lehetnek, ha tényleg a hegyekbe kell menekülnünk, de Dudukééknek is jól jöhetnek, ha elfogy a tüzelojük és hideg lakásban kell kihúzniuk a telet. Menet közben elmeséltem Lacinak Duduke elso gyermekének történetét, aki tizenegy évvel korábban született, mindjárt a háború után.

A háború vége Sopronban érte családunkat. Dudukének nem volt teje és tehéntejet sem lehetett kapni, mert az oroszok elhajtották a teheneket és fegyveres orök orizték a rablott csordát. Péter bátyámmal elhatároztuk, hogy az oroszoktól szerzünk tejet az éhezo kisbabának. Péter tizenegy éves volt, én kilenc.

Egy ütött-kopott zománcos edényt kerítettünk és elindultunk az oroszok által orzött csorda felé. A katonák tábortüzek körül ültek, ittak és énekeltek. Mi hasoncsúszva megközelítettük meg a csordát. A magas fuben nem tudtuk rendesen letenni a lábast és a fejési technikánk is nagyon rossz lehetett, mert a tehenek csak bogtek, rúgtak, vagy csak odébb mentek, de tejet nem igen lehetett belolük kicsalni. Az eredmény egy kevés tej volt, fuvel és porral keverve. A kisbaba nemsokára meghalt.

A Bartók Béla úton már nemcsak hallottuk Pestrol az ágyúzás hangját, de a füst szagát is éreztük, vagy legalábbis érezni véltük. Szörnyu egy vasárnap volt! A Körtér felol már hallani lehetett a Szabad Európa rádió hangját valamelyik ablakba kitett rádióból. A velünk szembetalálkozó néhány járókelo, mikor meglátta karszalagunkat és vállunkon a géppisztolyt, földre szegezett tekintettel sietett el mellettünk. A korábbi lelkesedés és szolidaritás helyét most betöltötte a félelem.

Dudukéék házának elegáns márványlépcsojén rémült lakók igyekeztek lefelé a pincébe, élelmiszerrel és egyéb szükséges holmikkal siettek az óvóhelyre. Ok is elfordították tekintetüket, szemükben félelemmel vegyes szemrehányás ült.

Mielott becsöngettem, már hallottam a csecsemo sírását. Feri bácsi elso szava ez volt: – Látott valaki idejönni? Fejemet ráztam és letettem a tejport és a pokrócokat az eloszobában. A BBC rádió hangja szurodött ki a szobából, amint a dunapentelei védok segítségkérését ismételték: az orosz túlerovel szemben nehéz helyzetben vannak, ejtoernyosöket kérnek, loszert és kötszert. Angolul is megismételték kérésüket: – „For the sake of God, for the sake of freedom and liberty, please help Hungary!"
Senki sem szólt egy szót sem, de már tudtam, hogy hol állunk. A lakásban érezni lehetett a páni félelmet. Mindenki a fegyvereinket mustrálta. Jelenlétünk láthatóan aggasztó és nemkívánatos volt a család számára. Beláttam, hogy nincs értelme itt tankokról és a Móricz Zsigmond körtér védelmérol beszélni, így csak motyogtam valamit a tejporról és elmentünk.

Az egyetemre visszamenet még mindig ugyanazt a szünet nélküli ágyúzást hallottuk Pest felol, mint odafelé, de ha lehet, még hevesebben, mint azelott.
– Angyal Pista üdvlövései! – mondtam az Ülloi út irányába mutatva.
– Örülök, hogy ilyen vicces kedved van – kacsintott rám Laci.

Az egyetem majdnem teljesen elhagyatott volt. Elhatároztuk, hogy kiürítjük és a kapukat bezárjuk, hogy a harcok ne tegyenek kárt benne. Végigjártuk az épületeket, minden lámpát leoltottunk, az ajtókat bezártuk. Akik még benn voltak – egy tuzoltó, két medika, Majoross Imre, Danner Jancsi soforje, és még néhányan – azokat az orvosi rendelobe küldtük azzal, hogy maradjanak ott, amíg a harcok véget érnek. Este lett, mire visszaértünk a MEFESZ irodába.

A Kossuth rádió már a Kádár-féle bábkormány kezében volt, – mint késobb kiderült, Szolnokról sugárzott – a szabadság hangja már csak a BBC, a Szabad Európa, valamint néhány rövidhullámú adóról volt hallható. A dunapentelei Csokonai adó még szólt, de a bemondó segítségért könyörgo szavai mellett a háttérben ott is az ágyúzás hallatszott.
A pesti oldalról áthallatszó ágyúdörgés mellett most hirtelen hasonló hangok jöttek a Móricz Zsigmond körtér felol is. Miután leoltottuk az utolsó lámpákat és a fokaput is lezártuk, megindultunk a Körtér felé. A koromsötétben talán egy félóráig is eltartott, míg megtettük a legfeljebb másfél kilométernyi utat a körtéri védok állásaiig, mert a téren és a környezo utcákban már megjelentek a szovjet harckocsik. A mieink kezében csak a Gellérthegy és az odavezeto utcák voltak, így a Bartók Béla úti házak kertjein keresztül tudtunk csak haladni. Kerítéseken átmászva, kutyáktól zavarva, házról-házra haladtunk a Körtér irányába. Ahogy közeledtünk, a csatazaj egyre hangosabb lett. Sohasem gondoltam, hogy ilyen pokoli zajt egyáltalán kibír az emberi fül.

Az egyik lakásból kihallatszott a Szabad Európa hangja. Egy kifinomult noi hang Eisenhower újraválasztási esélyeit latolgatta a kedden esedékes választáson.
– Azok az idióták egyszer megválasztották, amikor azt ígérte, hogy felgöngyöli a vasfüggönyt – dünnyögte Laci bosszúsan. – Most pedig azért választják újra, mert megszegi az ígéretét.

Abba a házba igyekeztünk, ahol tudtuk, hogy Perr Gyuszi és Marika harcolnak. Ok a földszinten voltak. Az udvarból a pincébe vezetett a bejárat. Ott, az óvóhelyen tartózkodott már csaknem az egész ház lakossága. Káosz, pánik és általános zurzavar uralkodott a helyiségben. Nem sokkal korábban hozták be a házmestert, aki haslövést kapott a harcokban. Rögtönzött fekhelyen feküdt eszméletlenül, hörgött és vérzett.
– Vigyék el az Orlay utcai rendelobe! – mondta valaki és máris vállamra terített egy fehér mentos köpenyt.

Laci kerített egy kis létrát, azt használtuk hordágynak. Rákötöttük a szerencsétlen embert és megindultunk a kerteken át, ahogy jöttünk. Dr. Bakay rendelojéig hosszú volt az út. A haldokló ember nehéz volt, a sötétben nehezen találtuk az utat a meredek terepen. A rendelo már tele volt sebesültekkel. Lefektettük az emberünket a földre és mentünk vissza a térre. A létrát visszavittük magunkkal, hátha szükség lesz még rá.

Éjfél körül lehetett, mire visszaértünk. A téren már elszabadult a pokol. Házak álltak lángokban, torkolattüzek hasítottak a sötétségbe. A robbanások hasogatták a dobhártyámat és megbénították az agyamat. Amit éreztem, több volt, mint csupán félelem és pánik; úgy éreztem, hogy az agyam kapott rövidzárlatot és egyszeruen megszunt muködni.

Perr Gyusziék házának felso emeletei már lángokban álltak. A lövések zajába a tuz sercegése és a falak omlásának robaja vegyült. Az épület bejárata a körtérre nézett, hátfala a Gellért hegyre. Az udvari részen a második emeleti körfolyosón megpillantottam a metallurgia tanszékrol Bónis professzort , amint az egyik lakásból a másikba rohan, géppisztollyal a kezében.

Amelyik lakásból tüzet kaptak, azt szétlotték a páncélosok.

A legtöbb lövés az oroszok oldaláról jött. Tankjaik a körtér közepén kör alakzatban álltak, mint az indián filmekben a fehér telepesek. A szabadságharcosok egyre ritkábban lottek rájuk; legtöbb fegyverük már elhallgatott. Az oroszok viszont rendszeresen, szisztematikusan adták le lövéseiket a házak azon ablakaira, ahol még mozgást észleltek, vagy ahonnan lövéseket adtak le rájuk.

Felrohantunk a pincébol a földszintre, ahol Perr Gyuszi és Marika egy géppuskát kezeltek. A lakás már több belövést kapott, a térre nézo fal beomlott, a szobában térdig ért a törmelék.

Gyusziék csoportja több egymás melletti lakásban muködött, ahonnan lotték a tankokat, amelyek kis idoeltolódással viszonozták a tüzet. Valahányszor az orosz tank feléjük irányította ágyúcsövét, a hátsó folyosón keresztül egy másik ablakhoz mentek s onnan folytatták a harcot.

Gyuszi géppuskája még üzemképes volt, de fogytán volt a loszere. A legközelebbi tank üzemanyagtartályát próbálta kiloni, de az újabb tankokon a tartály már nem kívül, hanem a páncélzat alatt volt, így nem volt könnyu lyukat ütni azon. Mégis, négy vagy öt páncélost sikerült a védoknek harcképtelenné tenniük. Legsikeresebb mégis az az egy tankunk volt, amelyet mi vittünk ki a Körtérre, de Gyusziék géppuskája és a molotov-koktélok is hoztak némi eredményt.

A mi egyetlen páncélosunk, melyet az a tiszt vezetett, aki a korábbi harcokban vesztette el a bátyját, mostanra már egy alig felismerheto roncs volt. A páncélosunk is és egyetlen légelhárító ágyúnk is rossz irányba, a Villányi út felé nézve volt felállítva. Mikor az oroszok a Fehérvári út felol támadtak, a mieink hátába kerültek. Ok még egy darabig így is fel tudták tartóztatni a Bartók Béla út felol érkezo tankoszlopot. Ha lett volna legalább még egy tankunk a Fehérvári úti oldalon, talán máshogy alakultak volna a dolgok…

Az orosz gyalogság még nem jelent meg a Körtéren; a Feneketlen Tó melletti teniszpályákon várták, hogy a páncélosaik elhallgattassák a mi kézifegyvereinket.
A lövöldözés szüneteiben újra meg újra átszurodtek a Szabad Európa adásának foszlányai. Már hétfo volt, november ötödikének hajnala, az amerikai elnökválasztást megelozo nap. A rádió idézett Eisenhower négy évvel korábbi beszédébol, amiben a rab nemzetek felszabadításának doktrináját fogalmazta meg. Ebben bíztunk, ezért igyekeztünk kitartani, míg megérkezik a segítség.

Most Perr Gyuszi észrevette, hogy az egyik szovjet páncélos lassan ablakunk felé irányítja az ágyúját. – Ki innen, lonek! – kiáltotta. Kirohantunk az udvari oldalon lévo gangra. Marikának eszébe jutott, hogy a kenyeret benthagyta és visszafordult. Hagyd a kenyeret, vissza gyorsan! – kiáltotta Gyuri eszelosen, de már késo volt. A következo pillanatban egy vakító villanás, aztán óriási robbanás, majd néhány másodperccel késobb egy hatalmas porfelho gomolygott a lakáson keresztül az udvar felé.

Gyuszi eszeveszetten rohant be a lakásba, négykézláb tapogatózva a fojtogató porfelhoben, köhögési rohamokkal küszködve. Arca tiszta fekete volt, kivéve két szeme alatt, ahol könnyei utat találtak lefelé az arcán. Mindannyian Marikát kerestük. Én a zsebkendomet a szájam és orrom elé tettem, így kevésbe köhögtem. Lacika, aki szintén négykézláb botorkált a lakásban, hirtelen felordított. Valami forró fémdarab megégette a kezét; talán a lövedék egy darabja, vagy Gyuszi géppuskájának csöve lehetett. Ahogy vakon tapogatózva mentem elore, majdnem az utcán találtam magam; az utcai fal teljesen leomlott és a kavargó porban nem lehetett látni, meddig tart a lakás és hol kezdodik az utca.

Hirtelen csend támadt. Köhögésünket visszafojtva hallgatóztunk. A szoba távoli sarkából valami zajt hallottunk. Most Gyuszi valami tapadós folyadékba nyúlt. Valami fájdalmas, állati nyöszörgést is hallottunk. Marika volt az. Az o sebesült lábához ért hozzá Gyuszi keze. Ahogy eloszlott a por, láttuk, hogy Marikát félig eltemette a leomlott vakolat és téglapor, ruhája cafatokban, lábán pedig hatalmas nyílt seb, a térde csontig sérült. Kezében még mindig szorongatta a megmentett vekni kenyeret.

A kis szoke tornász olyan fehér volt, mint a mentoköpenyünk új korában. Könnyu teste petyhüdten hevert, ahogy levittük a pincébe. Bekötöttük a sebét és a létrát újra üzembe helyezve átvittük az Orlay utcába. Terhünk most sokkal könnyebb volt, mint elozo alkalommal. Marika még mindig görcsösen tartotta a kenyeret. Letakartuk a szemét, hogy ne zavarják a robbanások fényei. Hamar odaértünk Bakay doktor rendelojébe, mivel ismertük már az utat és Marika jóformán súlytalan volt.

A rendeloben egy talpalatnyi helyet sem találtunk, mindenütt sebesültek hevertek. Több emberen átlépve végül a folyosón szorítottunk Marikának helyet. Ekkor o már eszméletlen volt. Míg Gyuszi az orvossal beszélt, én Marikát figyeltem. Egyszer csak mintha a szemhéja megmozdult volna. Letérdeltem melléje és láttam, hogy mondani akar valamit. Fülemet a szájához tartottam és így meghallhattam lehelletszeru suttogását: – Öcsi, a jobb zsebemben van egy kis cukor, vegyél.

A szívem a torkomban dobogott. Nem tudtam, mit mondjak vagy tegyek. Mérhetetlen keseruség és harag vett erot rajtam. Olyan jól esett volna sírni, megsiratni ezt az én kis húgomat, elsiratni az álmainkat, milliók álmait, azokét, akik mindenüket feláldozták – de nem voltam képes. Nem tudtam a bennem háborgó haragtól. Isten verését kívántam a gyalázatos vörös gyilkosokra, az ENSZ pipogya bürokratáira és a pénzéhes olajmágnásokra, akik a szuezi krízist kirobbantották. Meg akartam átkozni a Nyugat gazdag és szívtelen vezetoit meg a hazug amerikai elnököt. Legfoképpen pedig magamat átkoztam, amiért elhitettem ezzel a kislánnyal és másokkal, hogy igenis létezik igazság, hogy gyozhetünk, hogy a szabadság többet ér, mint maga az élet, amikor valóban nem tettem mást, mint öngyilkosságba kergettem oket.

Amerikában Kovács Lajos lelkéből fakadt népdalunk:

1956 Október 23,
Megmozdult egy maroknyi nép a kis Magyarországon,
Hősi harcát fegyver nélkül, puszta kézzel vivta,
Mégis hullott mint a fűszál, muszka ivadéka,
Szennyes hordaléka.

Magyarország, édes hazám, pici pont e földtekén,
Szovjet hordák tapostak át szent tested vérző, mély sebén,
A nagy világtól jött résztvét,de azzal nem nyerhettünk csatát,
Ezért van, hogy gyermekeid a világot járják,
Otthon maradt magyarjaid börtönökbe zárják,
A hóhérok várják.

Úr Istenünk adj erőt nekünk,
Hogy újra legyen fegyverünk,
És akkor a szent nevedre esküszünk,
Hogy elnyomót kis hazánkban nem tűrünk.

Kannás Alajos
Kormos Kövek
(részletek)

                        A kezdetet nem tudja senki
                        mindig jöhet egy pillanat
                        mikor a mélybol felszakad
                        egy hang és nincs út visszamenni
                        nincs út tagadni nincsen várni
                        a lehetetlent megpróbálni
                        lehet mert nincsen lehetetlen
                        s a végesre a végtelenben
kigyúl egy újabb felelet
                        mindig jöhet egy pillanat
                        mikor a félés átszakad
                        és harangozni kezdenek
                        kik minden imát elfeledtek
                        a hosszú éjszkák alatt

                                    *
                        Az éjt már tankok tépték széjjel
                        a körúton leöntve mésszel
                        mint roppant hóvirágok
                        halottak nottek
                        de minden tört test
                        csak biztatott tovább
                        a nyirkos szemfedonek
                        kisimult minden ránca
                        és fény tapadt
                        a mész alatt
            a holtak homlokára

                        *

             Csepel körül kúszott az árok
            bozótként nottek torlaszok
            aki egy éjen át vigyázott
            nappal Újpestre ment gyalog
            csupán csudálni tisztúlt arcát
            s nézni a társak hogyan tartják
            a fegyvert és a holnapot
            a vénebbek maguktól kezdtek
            számolni szoni újabb tervet
            és hinni is hogy minden talpra áll
            Csepel körül kúszott az árok
            mindenki éberen vigyázott
            eloször volt tényleg övék a gyár

                        *
            sovány tejétol sírt a gyermek
            künn gépfegyver kapart
            zsoltáros hangon énekelget
            egy csip-csup ócska dalt
            nincsen sírás motyog szilárdan
            most mindenki adott
            s egy képre rásimít anyásan
            fekete szalagot
 
                                    *

            Csak álltak vártak és beszéltek
            fogak körmök tépték a kérget
            kéz kért a tank alól
            az arcból nyúlos szürke mész lett
            s a vérbol barna por
            megnott az éj lilás sötétet
            húztak a csillagok
            egy hang még sírt ahogy
            bölcsoben sír az élet
            csak álltak és beszéltek
 
                                    *
            nem félt bár tudta hogy hiába
            üres üvegtol nem gyúl lángra
            a tank s tölténye elfogyott
            és nem gondolt dicso halálra
            csodára sem mely égbe rántja
            s ragyogtatná mint csillagot
            nem félt bár tudta éjszakára
            az anyja már hiába várja
            eloször lesz hogy elmarad
            gyerekkezével a Dunára
            intett s oroszul kiabálta
            Szuez nem itt…magyar diákra…
            s eltunt a hernyótalp alatt

                                    *
            hiába mondod hogy hiába
            bevésodtek a kor falába
            mint kozetbe a hullt levelek
            a mélyben élnek újra
            s az ido lassan legyalúlja
            a rájuk zúdult hegyeket

Discussion/Fórum