Lipták Béla levele megjelent a New York Timesban 2006. június 26-án. Fenjves János egyetértett vele – és rögtön feltett hat kérdést arról, miért nem hallgat rájuk soha senki. Ez a levél a Lobbi legkeményebb önkritikai dokumentumai közé tartozik. Részlet a Magyar Lobbi 2006. június 30-i akciólevelének anyagából.

A levél a New York Timesban

Lipták a közléshez ezt a megjegyzést fűzte: „Évtizedek óta mondom a New York Times szerkesztőinek, hogy helytelenül járnak el, amikor nem veszik tudomásul, hogy Amerikában nem csak angol leszármazottak élnek, hogy léteznek más ábécék is, mint az angol. Így érveltem évtizedekig azért, hogy nevemről ne hagyják le az ékezetet. Azért is örülök az alábbi levelemnek, mert végre megszületett a döntés: a Times ezután mindenkinek úgy írja a nevét, ahogy az illető azt kívánja.”

To the Editor:

In Budapest, President Bush said, „We resolve that when people stand up for their freedom, America will stand with them” („Bush Sees Iraq Echo in ’56 Hungary Revolt,” news article, June 23).

Millions of Hungarian minorities are standing up and asking to be free to have self-government and their own cultural autonomy, and to have their church and university properties returned. This property was taken away by Hungary’s neighbors when they were ruled by the Communists. Now it is time to return it.

Fifty years ago, the children of Budapest gave their lives for all of our freedom. President Bush would honor their memory if he spoke up for the freedom of the Hungarian minorities and their cultural autonomy.

Béla Lipták
Stamford, Conn., June 23, 2006
The writer is a former Hungarian freedom fighter.

Fenjves János válasza: hat kérdés

„Teljesen egyetértek gondolataival, amit fenti levelében írt a NYT-nek. Sajnos a világnak ma nem a magyar kisebbség a gondja, mint ahogy ez sohasem volt. Érdekes volna, ha egyszer egy elsőrendű történész – mint például Jeszenszky Géza, közös barátunk – megvizsgálná ennek az okát, azaz hol csinálta a baklövéseit a magyar diplomácia:”

1. „Hogy a wilsoni egyenjogúság ellen megcsinálták Trianont, majdnem semmi magyar ellenvetés nélkül – és ami még fontosabb, miért írta ezt a békeszerződést Magyarország alá?”
2. „Mik voltak a magyar külpolitika hibái a két háború között, hogy erre nem tudott revíziót kapni?” – nem keresni valami kis kontaktust az akkori csehszlovák, román és jugoszláv kormányokkal, és ezáltal a kisantant megszervezése?
3. „Miért kellett Magyarországnak olyan gyorsan hadat üzenni a Szovjetnek, az USA-nak és a többi nagyhatalomnak a második világháborúban, ami teljesen ellenünk fordította őket?”
4. „Miért nem tudtunk, akárcsak Románia, egy pillanattal előbb kijönni a hurokból – és ezáltal hagyni a románoknak az elsőbbség jogán megtartani egész Erdélyt?”
5. „Miért nem tudta a magyar külpolitika jobban kihasználni a szlovák Quisling szerepét, Tiso atyát, vagy Pavelićet Horvátországban, akik teljes náci kollaboránsok voltak – és egy szót sem szólni ellenük?” Ehhez hozzátette azt is, hogy még a „liberálisabb” Kádár-rezsim is aludt, amikor a közutálatot élvező Miloševićek és Tudjmanok vették körül, és a magyar diplomácia „ezeknek a talpát nyalta, soha egy szóval sem szállt ki ellenük”.
6. „Miért tűrte el Magyarország egészen az utolsó pillanatig – amíg végre Horthy véget vetett az egyetemes csendőrség garázdálkodásainak a zsidó gettókkal kapcsolatban – az embertelen, utolsó pillanatig való kiszolgálását a németeknek?” Ehhez a legkeményebb mondat: „Zsidókat kiszállítani és zsidókat ölni majdnem elfogadott állapot volt az akkori Magyarországon. Ezt sem a náci Bulgária nem tette, de még Románia sem az Antonescu-rémuralom után.”

A következtetés: „Azt hiszem, ez a hat pont adhatna választ arra, hogy ez a szemenszedett igazságtalanság soha nem kapott nem csak orvoslást, de még szimpátiát sem a nyugati világban.”

Fenjves János

(A Lobbi ezt a levelet szerkesztői kommentár nélkül, teljes terjedelmében közölte, közvetlenül Lipták saját NYT-levele után. A hatodik pont éles állításai a Kényes Téma-sorozat visszatérő vitájához kapcsolódnak – lásd Zsidóság és a magyar jövő, ahol Lipták maga is a kimondás mellett érvel, illetve a Jeszenszky, Éltető és Lipták hármas válaszát ugyanezekre a kérdésekre. A negyedik pont ellenben – hogy jobb lett volna Romániánál előbb kilépni, akár Erdély teljes átengedése árán – a Lobbi anyagaiban másutt sehol nem szerepel, és nyilvánvalóan nem a szerkesztő álláspontja volt.)

Forrás: Magyar Lobbi, 2006. június 30. Lipták levele a New York Timesban jelent meg 2006. június 26-án.