Várallyay Gyula könyvismertetése Fenyvesi Károly “Amikor angyalok túljártak a világ eszén” (Magvető, Budapest, 2003) című könyvéről, amelyet a University of Wisconsin Press angol nyelven is kiadott. Részlet a Magyar Lobbi 2003. augusztus 15-i akció körleveléből, Lipták Béla bevezető megjegyzésével.
Lipták Béla: A magyar-magyar megbékélésnek, a teljes igazság kimondásának fontos mérföldköve ez a könyv. Nagy szükség van az ilyen kötetekre, mert a jövőt csak akkor fogjuk megbékélt egységben építeni, ha a múltban már megegyeztünk és ezzel magunk mögött hagytuk. Fontos könyv ez azért is, mert a magyar Wallenbergekről hitelesen csak az áldozat írhat. Fenyvesi Károly, a szerző, és Várallyay Gyula, a könyvismertetés szerzője egyaránt az 1956-os MEFESZ generáció tagjai közül valóak.
Várallyay Gyula:
A gyarapodó holokauszt irodalom egyik fontos témájáról szól a könyv, olyan személyekről, akik — angyalként cselekedve — minden habozás nélkül életüket is kockára tették, hogy zsidókat mentsenek a biztos pusztulástól Budapesten a második világháború végén.
Öt életéről számol be a szerző. Köztük van Raoul Wallenberg, svéd diplomata, a legismertebb és valószínűleg a legeltökéltebb és legsikeresebb zsidómentő; egy vidéki fiatal evangélikus pap, Sztéhlo Gábor, aki több mint harminc védett házat állított fel Budapesten 1944 őszén, ahol több mint két ezer zsidó gyerek talált menedéket; Dávid Erzsébet, egy erdélyi származású debreceni anyakönyvvezető, aki keresztény születési anyakönyvi kivonatok százait állította ki üldözött zsidók számára; egy részeges zuglói házmester, Kanalas úr, aki két alkalommal is megtagadta a kapunyitást nyilaskeresztes keretlegényeknek, akik a házban bujkáló zsidókat keresték; és Thury Levente, egy volt ellenzéki újságíró és politikus, Bajcsy-Zsilinszky Endre egyik ellenálló társa.
A könyv persze nem csak öt emberről és az általuk megmentett zsidókról szól. Rávilágít az egész magyar zsidóság tragikus sorsára, megemlékezik a szerző egykori terebélyes nagy családjáról, rokonairól, barátairól. Könyvének egyik nagy erénye, hogy nem titkolja el sem az ember gyarlóságát vagy gyengeségét, sem pedig nemességét vagy a lelki tisztaság iránti vonzódását — még a legvalószínűtlenebb körülmények között is.
Idézi is a szerző a kabbalista tanítást, mely szerint az “angyalok nem uralkodnak tetteik fölött” és “nincsenek tudatában tetteik távolabbi következményeinek” sem. Csupán megteszik mindazt, aminek elvégzésére hivatottak életükben.
Könyve pedig méltó kádis az “angyalokért” és holokauszt összes magyar áldozatáért.
Várallyay Gyula
Idézet a könyvből
“Nimble on their feet and cunning in their schemes, Hungarian Jews have been overachievers not only as Magyar patriots and Hollywood movie moguls but as Olympic swordsmen, world-class mathematicians, and nuclear physicists, as financiers and inventors, painters and poets, and, most recently, as communist henchmen and anti-communist dissidents…
It is unlikely that Jewish leaders from any of the countries neighboring Hungary would have approved a public statement as passionately nationalistic as the one signed in 1939 by the heads of the organizations representing Hungary’s observant Jewry, ranging from Orthodox and Hasidic to the equivalent of Reform: “No man-made law can deprive us of our Hungarian homeland, just as no man-made law can deprive us of our love for the one God… Just as our coreligionists preserved the old Spanish language and culture of their homeland through centuries of exile, we will keep waiting for the dawn of our vindication and Hungary’s resurrection.”
But when reading the statement in the original, I hear the cry of a spurned lover and recognize the heartfelt echoes of romantic poetry, Hungarian rather than Hebrew… I shudder, feeling the anguish of my people, a peculiar tribe within not one tribe but two, whose members find themselves Jewish among Hungarians and Hungarian among Jews.”
— Fenyvesi Károly
Szerzői kiegészítés
Fenyvesi Károly, a könyv szerzője, köszönetét fejezte ki Lipták Bélának a recenzió és az idézetek közléséért, és kérte, hogy egészítsék ki a könyv angol címével — When Angels Fooled the World — és azzal, hogy a magyar fordítás 2001-ben az Európa Kiadó gondozásában jelent meg Budapesten.
Forrás: A Magyar Lobbi Akció Körlevele, 2003. augusztus 15. és 2003. augusztus 29.

