Kedves HL társaim,

Változatlanul az energia konferencián dolgozom (ha valakinek megvan Gróf Spanyol Zoltán szabadalma vagy Emil cime, megköszönném, ha megküldi), de remélem, hogy április 8-ra már lesz idöm kidolgozni egy megszokott HL akció levelet. Most csak 4 témára hivom fel figyelmeteket:

1) Fiam elöadása Budapesten
2) Jukács János "The Siege of Budapest", The New York Review
3) Vezércikkem a megbékélésröl a Nyugati Magyarságban
4) Székely Nemzetgyülés
5) Mindszenty Évforduló

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

1) Fiam elöadása Budapesten

Ádám fiam, a New York Times "Chief Legal Correspondent"-je) most pénteken, április elsején, délután 3-tól 5-ig elöadást tart a CEU egyetem (Nádor u. 11) OO6-os termében. Bárki meghallgathatja, a résztvétel ingyenes. Ha szükséges, további részlet, információkért fordulanak Eva Dotzi-hez:

Project Coordinator
CEU Humanities Center
Nador u.9
1051 Budapest
Phone: +36 1 327 3000/2607
Fax: +36 1 235 6168
Email: dotzie@ceu.hu

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

2) Jukács János "The Siege of Budapest" (The New York Review)

"Kötelezö olvasmányként" ajánlom mindenkinek!
The Siege of Budapest
By John Lukacs
The merits of Krisztián Ungváry's Siege of Budapest: One Hundred Days in World War II are at least twofold. First, as a military history it is unrivaled. None of the otherwise quite good military histories of the battles of Stalingrad or Warsaw or Berlin comes close to its minute details and to its vivid reconstruction of where and when and how troops moved and fought. Military historians ought to study The Siege of Budapest with jewelers' eyes. So must the people of Budapest, and the diminishing minority among them who experienced its siege sixty years ago (as did I, a historian, who found many details in this superb reconstruction that were new to me).

A teljes cikk a következö cimen érjetö el:

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

3) Vezércikkem a megbékélésröl a Nyugati Magyarságban

ÉVVÉGI SZÁMVETÉS

Évvégi Számvetés Jövönkröl Összefogásról, Megbékélésröl
(Nyugati Magyarság, 2005 február)

Marika életét a Móricz Zsigmond Körtér védelmekor oltotta ki egy szoviet páncélos. Mielütt elveszitette volna eszméletét, a szájára tett fülembe még ezt suttogta: „Öcsi, van egy kis cukor a zsebemben, vegyél!” Jancsit magyar pufajkások géppisztolysorozata ölte meg a Műegyetem főkapujánál. Akkor érzékeltem elöször, hogy mi is a halál, amikor leesett cipöjét próbáltam a már merev lábára visszaeröszakolni, s persze nem ment. Barátaim voltak mindketten, mellettük álltam távozásuk perceiben és velem vannak ma is, emlékük rányomja bélyegét minden gondolatomra, igy ezekre a bizakodó újévi sorokra is.

Amikor az ember karjai között meghal egy barátja, attól valahogy megváltozik. Én legalábbis 20 éves korom óta magamban hordozom Jancsi és Marika emlékét. Hordozom az emlékkel járó bűntudatot is, elvégre közös álmainkért ők az életüket adták, én meg a harcot túléltem és elmenekültem. Nem panaszkodásként emlitem a büntudatot, nálam energiaforrás is az, hasznát veszem annak! Különösen azért veszem hasznát, mert ptimizmussal vegyül. Optinizmusom ugyanazoknak az 1956-os hösi napoknak az emlékeiből táplálkozik, mint büntudatom. Ezt az optimizmust szeretném megosztani, az én pesszimizmusra és önrombolásra hajló népemmel most, amikor eljött az ideje, hogy rendezzük végre közös dolgainkat.

Szeretném, ha együtt elgondolkoznánk azon, hogy miként is járja végig egy nép a történelem iskoláját? Hányszor vizsgázik és mit tanul, vagy tanulhat ezekböl a vizsgákból? Igen, tudom, hogy a december 5-i vizsgán nem egész népem vizsgázott jelesre, de nem egy elrontott dolgozaton múlik az érrettségi, és fontos, hogy ne felejtsük el: vizsgázott ez a nép máskor is, másként is!

35 Nap

1956-ban én úgy ettem a vadidegenek asztalánál, úgy aludtam az idegenek ágyában, hogy közben, a zsebemben lapuló 20 forintomat senki el nem fogadta! Én azzal a 20-assal a zsebemben léptem át az osztrák határt, mert tőlem a szabadságharc 35 napja alatt soha, senki pénzt el nem fogadott! Elég volt fizetségnek a nemzetör karszalagom minden magyar asztalnál, mert ez a nemzetiszinü szalag engem családtaggá tett egy egész ország minden otthonában.

Engem ennek a 35 napnak az emléke azért tett egy életre optimistává, mert megmutatta, hogy milyen bátor, áldozatkész és hazaszeretö tud lenni az átlagos magyar ember. Micsoda kitünö nyersanyaga, téglája lehet ö egy egészséges lelkü társadatomnak akkor, ha hisz a vezetöiben és a célban melyért a nemzet harcol. Én ma is, december 5 után is optimista vagyok, mert tudom hogy a Jancsiknak, a Marikáknak és a fél évszázad elötti házigazdáimnak vére nem válhatott vizzé! Tudom, hogy gyógyitható az a lelki rombolás ami az én hazámban végbement. Tudom, hiába próbálták meg fiainkból és unokáinkból kiölni a közösségi tudatot, önbecsülést és hazaszeretetet, apáik vére nem válhatott vizzé.

Danner Jancsival, az éjtszakai járörszolgálatainkon sokat beszélgettünk a jövöröl. Ö mindig visszatért a templom, az iskola és a családi vacsoraasztal jövöt formáló erejéhez, szerepéhez. „Amikor majd a szószékröl, a katedráról és vacsoraközben a nagypapától ugyanazt, tehát az igazságot hallhatja a magyar gyerek, akkor majd elvárhatjuk töle a tisztán látást és a tények ismeretéböl fakadó nemes tetteket. De a nemzet lelki gyógyulását szolgáló intézményeink helyreállitása, az nem az ö, az a mi feladatunk!” Nos, ha Jancsi december 5-én lenézett a magasból, láthatta, hogy ez a helyreállitási munka sajnos még várat magára.

Igen, egyenlöre még nem csak 56 szelleme hiányzik tankönyveinkből, de hiányoznak a Bibó Istvánok és Deák Ferencek útmutatásai, tanitásai is. Egyenlöre még a médiában is kisért a manipuláló propaganda, a „hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”szelleme. Egyszóval, egyenlöre még nem zártuk le a multat, nem volt igazi rendszerváltás. De én ennek ellenére optimista vagyok, mert tudom, hogy ami késik, az nem múlik, hogy az „osszd meg és uralkodj” taktikájával kormányozni csak ideig-óráig lehet, mert idövel átlát azon a magyar ember.

Tudom azt is, hogy Róma sem három nap alatt épült és hogy Amerika sem követte mindig Kennedy elnök bölcs tanácsát, azt, hogy: „Ne azt kérdezzed, hogy mit kaphatsz nemzetedtöl, azt kérdezzed, hogy mit adhatsz a hazádnak!” Én hiszem, hogy a magyarság is képes lesz lezárni a multat, képes lesz rendezni és begyógyitani a kommunista mult okozta lelki sebeit, elvégre apái ennél sokkal többre is képesek voltak.

Az Irószövetségi Ládák Emléke

Vajjon hány nemzet mondhatja el magárról, hogy fövárosa utcáin örizetlen halmokban állt az irószövetségi gyüjtöládákban a papirpénz? Vajjon van még egy városa a világnak, ahol ez elképzelhetö? Van egy város ahol elöfordult, hogy a koporsó árát úgy számolhatta ki magának az özvegy, hogy nem állt mellette ellenör, hogy miközben ö kiszedegette a ládából azt a 600 vagy 800 forintot, közben, mint összel a falevelek úgy hullottak a ládába az adakozók bankói? Nem, ezt csak Budapest népe mondhatja el apái fövárosáról! És persze a december 5-én igennel szavazó többség is elmondhatja, hogy hűen követte apáinak és nagyapáinak példáját: nem kivenni akart a magyarság ládájából, hanem gazdagitani kivánta nemzetét!

„És a többiek? Kinek a példáját követték a nem szavazók, meg a nemmel, a testvéreik kitagadására szavazók?” -kérdezem (álmomban) Danner Jancsitól, s ö mosolyogva válaszol: „Miért gondolod, hogy a Júdások és Káinok ma már nincsenek? Ök állandó részei az emberi alaptermészetnek, ök mindannyiunk természetének az árnyoldalai. Ök azok akiket minden kor minden társadalmának újra és újra meg kell tériteniük. A ti dolgotok meggyözni ezeket az önromboló szavazókat, hogy boldogabb életük lesz akkor, ha nem az önzést és a nihilizmust választják, ha nem tagadják meg származásuk népét, hanem tartoznak valahová és vállalják a nagy családhoz, a nemzethez való tartozással járó kötelességeiket.”

Persze nem várhatjuk el, hogy ezt a „téritési” munkát a kommunista nomenklatúra, vagy annak utódai önkéntesen elvégezzék, elvégre ezzel önmaguk alatt vágnák a fát és arra még nem volt példa a történelemben, hogy egy uralkodó osztály önként lemondjon elöjogairól, hatalmáról. Ugyanakkor igenis szükség van a megbékélésre! Szükség van arra, hogy a recski raboknak és recski rabtartóknak, a Terror Háza kinzottainak és kinzóinak az unokái végre békében és a multat maguk megett hagyva együtt épithessék a szebb magyar jövöt. Én optimista vagyok, mert ehhez a megbékéléshez nem kell sok, ugyan az ami kell, az viszont elengedhetetlen!

Ahhoz, hogy a társadalom, a ma már úgyis kihalóban lévö rabtartóknak meg a néhai pufajkásoknak megbocsájthasson, ahhoz nem kell bosszú, nem kell Nürnberg vagy akasztás, ahhoz csak az kell, hogy ök bocsánatot kérjenek népüktöl. Ez viszont elengedhetetlen! Aki nem kér bocsánatot, aki nem vallja be, hogy bünös, aki a pufajkások tetteit mentegeti, aki a Danner Jancsik meggyilkolását mint „eseményeket” szeretné besöpörni a történelem szönyege alá, az rosszabb a labancoknál, annak nem lehet megbocsájtani! Azt majd besorolja a magyar történelem oda ahová való!

A másik lépés ami elengedhetetlen és amit szomszédaink közül többen már megtettek, az a titkosrendörségi jelentések nyilvánosságrahozatala, mert egy egészséges társadalomnak ismernie kell a multját! Csak a multját ismerve, azt elfogadva tud egy társadalom a jövöjére koncentrálni! Mindenkinek tudnia kell azt is, hogy ki volt a besúgó a házban, azt is, hogy kiröl, kinek és mit jelentett a besugó, de tudnia kell azt is, hogy a besugó tetteiért sem a annak a pártja, vallása, származása, gyereke, vagy unokája a felelösek, hanem csak ö maga! A társadalom egészének tudnia kell, hogy a besúgás vagy a hazaárulás nem jobb vagy baloldali tettek, nem konzervativ vagy szabadelvü tettek, azok egyszerüen csak bünök, melyekért egyének felelösek. E bünök elkövetöinek meg lehet bocsájtani, vagy börtönbe lehet zárni öket, de tetteikért másokat hibáztatni nem szabad!

Én hiszek abban, hogy a magyar nép kigyógyul a kommunizmus lelki fertözéséböl, lezárja a multat, felszámolja az egymásramutogató testvérharcot, a nemzeti összefogást megbénitó pártoskodást. Amikor megtörtént majd ez a valódi rendszerváltás, amikor kiderült, hogy minden pártban meghúzódtak néhai besúgók és pufajkások, akkor megérti majd a társadalom azt is, hogy valaki nem attól lesz hazaáruló, mert konzervativ, vagy szabadelvü, hanem attól, hogy szemét ember.

Amikor ez megtörtént, akkor majd a politika is visszanyeri a maga természetes szerepkörét, akkor már nem kellenek majd a kódszavak, akkor a liberális szó megint a kossuthi és deáki szabadelvüséget jelentheti és a szocialista szó is emlékeztethet Kéthly Anna nemes és hazaszeretö munkáspártjára. Amikor pedig mindez megtörtént, akkor a magyar nép, – melynek fiai képesek voltak megismertetni az emberiséget az atomerövel és a számitógéppel -, képesek lesznek végre arra is, hogy összefogjanak, s törödjenek saját nemzetük jövöjével. Én tudom, hogy a mai magyar társadalom képes erre, elvégre apái ennél sokkal többre is képesek voltak.

Betört Ablakú Kirakatok

Gondoljunk csak az érintetlen árukra a forradalmi harcoktól betört ablakú boltok kirakataiban. Hát nem hihetetlen, hogy azokban a napokban nem akadt senki akinek a potya zsákmány fontosabb lett volna, mint a forradalom tisztasága? Hát nem hihetetlen, hogy elsötétedhettek a város utcái és mégis, amikor másnap újra felkelt a nap, az áruk még mindig érintetlenül ott álltak a polcokon. Hát van még egy népe a világnak, mely ekkora egységre, ekkora önfegyelemre képes? Vagy gondoljunk a falusi kocsikra, melyekröl a gazdák ingyen osztották az élelmet a harcoló föváros utcáin. Hát, ha apái ilyenek tudtak lenni, akkor a mai magyar társadalom miért ne lenne képes összefogni és begyógyitani a huszadik század ejtette lelki sebeket?

Hát persze hogy képes! Viszont nem csak a kommunizmus, de a fassizmus is hagyott begyógyulatlan lelki sebeket, olyanokat melyek begyógyitásához a zsidó és keresztény magyarok öszinte megbékélése szükséges. Én hiszem, hogy ez is lehetséges. Hiszem, hogy képesek vagyunk felhagyni az egymásramutogatással, képesek vagyunk a másik szemével is látni, a másik szivével is érezni, egyszóval képesek vagyunk elfogadni azt is, hogy bünösek a nácik és kollaboránsaik, de azt is, hogy ezen egyének büneiért sem unokáik sem népük nem felelösek, ezekért a bünös egyének felelnek.

Az köztudomású, hogy a kommunisták burkoltan szitották az antiszemitizmust. Tudjuk, hogy azért adták a hatalmat a Kún Bélák zsidó komisszárjsi, a Rákosi Mátyások és Péter Gáborok kezébe, hogy a nép a bünökért ne öket, hanem a „zsidókat” hibáztassa. Ök abból sem csináltak titkot, hogy sok volt a „zsidó ÁVHs” Recsken. Arról viszont mélyen hallgattak, hogy a recski rabok között sok volt a zsidó származású magyar is! Arról sem esett szó a pártlapokban, hogy a Tüzoltó utcai szabadságharcosok hös parancsnoka, az Auswitzot túlélö Angyal István, akit a forradalom bukása után Kádárék pufajkásai felakasztottak, ö is is zsidó volt.

A fasizmus által hátrahagyott lelki sebek begyógyitásához is szükséges, hogy mindannyian elfogadjunk pár magátólértetödö igazságokat. Ilyen igazság az is, hogy az egészséges lelkü, önbecsülö ember nem cserélgeti, hanem gyüjti a lojatitásait. Az egészséges lelkü ember azért nem cserélgeti lojalitásait, mert ragaszkodik apái tradicióihoz, kulturális vagy vallási gyökereihez.

A másik ilyen igazság az, hogy a lojalitás a szeretetnek egy formája, tehát nem olyasmi ami véges és ezért elfogyhat. Attól hogy lojalitásból vagy szeretetböl sokat adunk valakinek, attól még nem jut kevesebb abból valaki másnak! Nem, a szeretetünkböl ugyanúgy juthat 100% az édesanyánknak is és feleségünknek is! És ugyanúgy lehetünk 100%-os magyarok is és 100%-ban zsidók is, mert az csak annyit jelent, hogy nem csak a magyar, de a zsidó öseinek kultúrájára is büszkék vagyunk, mindkettöhöz ragaszkodunk és igy egyszerüen csak értékesebb (200%-os) emberek vagyunk.

A másik alapszükséglete a megbékélésnek a fajelméletek elvetése és annak elfogadása, hogy minden embert az élete és tettei alapján kell megitélnünk, nem pedig származásuk alapján. Magától értetödö ez az elv, elvégre senki sem választhatja meg a szüleit és ezért igazságtalan lenne annak alapján megitélni valakit, ami felett nincs befolyása. A fenti okokból helyes, ha a magyar társadalom elhatárolódik a fajelméletben gondolkozóktól, függetlenül attól, hogy azok pozitivumnak vagy negativumnak tartanak bármilyen származást (fasisztáktól, cionistáktól), egyszerüen azért, mert bármilyen származással lehet 100%-os jó magyar valaki.

Ha a magyar társadalom egésze képes öszintén elfogadni a fenti alapelveket, akkor megindul majd a sebek gyógyulása. Akkor egyrészt nem félti majd a zsidó mama a gyerekeit az antiszemitizmus újraébredésétöl, amikor kezd visszatérni a magyarság jogos nemzeti öntudata, másrész pedig a keresztény ugyanolyan bizalommal tekint majd a zsidó származású vagy vallású honfitársára, mint a tót, lengyel vagy német származásúra. Ezért, ahhoz, hogy gyorsitsuk a sebek gyógyulását, ahhoz szükséges, hogy észrevegyük és hangsúlyozzuk egymásban a jót! Ennek legjobb útja, ha a keresztények kevesebbet beszélnek a Rákosikról és többet az Angyal Pistákról meg Szerb Antalrokról. Ugyanigy persze a zsidóknak meg a Baránski Tiborok és Koszorus Ferencek tetteiröl kellene többet beszélni és kevesebbet a “bünös népröl”.

A Jövö

Én optimizmussal nézek a jövöbe, elvégre ma már szabad az ország. Ma már csak önmagunkkal kell megküzdenünk ahhoz, hogy lelkileg is meggyógyuljon a magyarság. Ehhez pedig csak az kell, hogy felhagyjon az önrombolással, testvérharccal és a tehetségét arra használja, amire ezer évig használta: Középeurópa vezetésére.

Tudom sokaknak túlzott optimizmusnak tünhet az amit mondtam. Tudom, nem vitatom, hogy az elmúlt 15 évet nem használtuk ki úgy ahogyan azt ki kellett volna használni. Tudom, hogy miközben Szlovákia példáúl nem csak a mienkénél nyitottabb társadalommá vált, de az egy före esö autótermelésben is világelsövé nötte ki magát, addig mi csak az egy före esö nemzeti tartozás területén „vezetünk” és közben még abban is nehezen jutunk egyességre, hogy honfitárainknak tekintjük-e elszakitott testvéreinket?

Mégis azt hiszem, hogy nekünk, optimistáknak van igazunk. Azt hiszem, hogy a magyar történelem perspektivájából nézve, ez az elmult 15 év csak egy jelentéktelen kis zökkenö a magyarság életútján. Mi ez a 15 év a Mohi Pusztai vereséghez? Mohácshoz vagy 1848-hoz? A magyarság hatalmas életrejét mi sem bizonyitja jobban mint az, hogy nem csak kiheverte a tatárt, törököt, osztrákot, de Mohi Pusztát IV Béla követte és 1848-at pedig Deák Ferenc.

Én nem csak hiszem, de tudom is, hogy amikor tudatunk már megemésztette a huszadik század tragédiáit, amikor már beforrottak a kommunizmus és fasizmus ejtette lelki sebeink, tehát amikor már megbékélt önmagával és újra egységbe forrott a magyarság, akkor majd mi is megismételjük a IV Bélák és Deák Ferencek példáját és újra nagyot alkotunk. Nem kell ehhez sok, csak annyi, hogy mi magunk elhiggyük, hogy unokáink jövöje rajtunk múlik és hogy most tényleg miénk az ország! Ezért kell résztvenni a szavazásokon, ezért kell odafigyelni arra, hogy miröl és kire szavazunk?! És persze ezért kell a nemzet vezetésére megtalálnunk a 21. század Deák Ferencét.

Lipták Béla

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

4) Székely Nemzetgyülés

Kedvea Béla!

Olvastam kíváló cikkedet Simonyi nagykövet visszahívásáról, és a cikkben közölt szerződésetekre van feltétlenül szükség. Kellene a MAGYAR ÉRDEKSZÖVETSÉG (Hungarian Lobby) és a HACC (Hungarian American Congressional Causus) segítsége.
Székelyföld Autonómiájáról van szó.

Mi a múlt év nyara óta rakjuk össze a Székelyföldi Autonómia megvalósíthatóságának lépéseit, és szerveződünk: minden székben felállítottuk a helyi vezetést.
Az Autonómia egyetlen megoldása: össze kell hívni a Székely NEMZETGYŰLÉST, és majd a székelység eldönti a sorsát: deklarálja a Székelyföld Autonómiáját, és felállítja a Székely Kormányt. Ez a járható út: a székelyek hajlanak is rá, most, május 14.-én Csíksomlyón a búcsún, a szabadtéri mise után meg is teszik, de kell nekik a nemzetközi segítség. Főképp a HACC – meghívnának néhány amerikai szenátort, vagy befolyásos politikust!
A HL-en keresztül minél több székely származású üzletembert kellene hazahívni, hogy támogassák a Székely Kormányt!

Az email címünk: nemzetgyules@mail.datanet.hu

Kérlek S.O.S. jelentkezz!
Székelyföld után jön a magyarországi fordulat: kikerülhetetlenül!

Bp, 2005.03.29

Ui: Ebben a pillanatban kaptuk az örömhírt, hogy a Peticiónk alapján az Európa Parlament plenáris ülése szavazott a Székelyföld önrendelkezése megadásáról.

A régi barátsággal: Romhányi László

xxxxxxxxxxx

Kedves Béla!

Ahogy jónak látod, úgy mehet! Ide bemásolom a Peticiónkat, amit az Európa parlamentnek írtunk, és ami alapján Székelyföld önrendelkezési jogát megszavazták.

Üdvözlettel: Romhányi

SZÉKELYFÖLDI NEMZETI BIZOTTMÁNY
Csíksomlyó (Csíkszereda), Kájoni János u. 1. Fodor Ház

e-mail: primbt@kabelkon.ro

T: 0040-745-380-512

JOSEF BORRELL FONTELES
President of EP

B 1047 BRUXELLES

Rue Wiertstrat 60

Petition

concerning the autonomy of Székely-land

At the occasion of the decisions to be taken concerning the accession of Romania to the European Union we wish to put the unresolved ethnic problem of the Székely (siculi) before the international community.

One of Europe's most ancient native people, the Székely (Siculi) live along the Carpathian Mountains at the Eastern part of Transylvania, in the center of today's Romania. Whereas their language is Hungarian, their mentality, customs, popular mind and traditions differ from that of other Hungarians in the Carpathian Basin.

According to written sources, the Székely already enjoyed special privileges in Attila's Hun Empire. At that time they took major decisions in the so-called People's Assemblies. As of 800 A.D. it was the National Assembly, which played the same role. In return for their obligatory military service they retained their ancient Constitution, customary law, their own judges and particular inheritance rights. They were called "Székely Nation" according to the legal status they possessed for the last thousand years. The Székely Nation ensured that each of its members benefited from collective rights. All Székely were equal under the law, all were considered noble, all had the right to freely choose their place of living and none of them paid taxes. Their Constitution, which reaches back to the Hun Empire and which already existed in its final form at the time of Szent István (Saint Steven, the first crowned king of Hungary, (997-1038), crowned in 1000) was the first Constitution in Europe, preceding England's Magna Charta (1215) and Hungary's Golden Bull (1222).

The Székely people continue practicing their traditional customs, which are part of Europe's cultural heritage. The famous Székely gates are one example of these traditions. The ornamentation of these carved and sometimes painted wooden gates carries messages of several thousand years. The Székely's folk music and folk-dance are authentic; their national costumes are unique. The traditional costumes worn by women and men differ from village to village. Their jealously guarded heritage is the Székely runic writing, which preserves for the 21st century one of humankind's oldest writing.

According to the official Romanian statistics, the Székely region is presently inhabited by 613 000 persons, including 8% of other nations (Romanians, Saxons, Csángó-Hungarians and Roma). 96 % of the local administration is in the hand of the Székely. There are only a few villages, which are not governed by a Székely mayor.

Contrary to the official statistics, the Churches still register more than one million Székely paying Church taxes, in spite of the fact that the emigration of the Székely continued since 1920 in several waves and that the Romanian authorities resettled about 100 000 Székely into other parts of Romania outside of Transylvania. This form of genocide is corroborated by the fact that in 1914 one million Székely lived in that region and that this number has not changed despite the natural increase in population.

I. THE AUTONOMY OF THE SZÉKELY-LAND

In the spirit of Resolution 2003/1334 of the Parliamentary Assembly of the Council of Europe, the Székely nation wants to establish the most complete form of its self-government and self-determination: the territorial autonomy of Székely-land.

The effort of the Székely to establish an autonomous territory derives from the fact that for the last one thousand years it had a special status. Their land has natural borders. In the East, it is separated from the historical parts of Romania by the chains of the Carpathian Mountains, which are traversable through passes only; in the West, it is separated from the rest of Transylvania by other mountains.

The Székely-land is today the most neglected, economically intentionally weakened region of Romania, in spite of the fact that it is endowed with rich natural resources. During the last half a century Romanians have deforested huge parts of the land and transported the wood to other parts of Romania for processing. This did not allow the development of the wood- and furniture-industry on the land of the Székely. The game resources of the forests (beer, dear, boar, lynx, wolf) are under exploited. Its marvelous landscape rivals that of Switzerland. It is, together with Iceland and Hungary the richest area of the world in medicinal springs, thermal waters and hot springs.

The potential of the land is great, but the Romanian Government voluntarily cripples it. The roads are bad, the hotels are insufficient, the thermal establishments are of minor quality and the infrastructure is weak. The enterprises are vegetating, the banks refuse to provide credit and the functioning of the local administration is at a critical level. Despite this situation, practically nothing trickles down from the aid provided by the EU.

The system of prefects enables the Romanian administration to provide subvention for projects only to those mayors, who are subservient to the central authorities. Although in the land of the Székely 96% of the mayors belong to this nation, the militiamen are all Romanians. This impossible situation hurts the self-esteem of the Székely and creates tensions between them and the Romanian administration, in spite of the fact that there is a peaceful coexistence between the Székely majority and Romanian minority on this territory.

70% of the inhabitants of Székely-land consist of self-supporting farmers, who barely survive on their small land. Poverty is everywhere. Investors avoid an area without sufficient infrastructure and consequently there are no new workplaces and the craftsmanship is regressing. This situation leads many young people to leave their land of birth and to search for workplaces in countries of the European Union.

The Székely nation is unanimously calling for autonomy. The National Committee of Székely-land convenes the Székely National Assembly for the 14 May 2005 in Csíksomlyó. The delegates of all settlements will be present together with the representatives of the churches, associations, professions and enterprises. It is the Székely National Assembly, which will declare the territorial autonomy of Székely-land and form the Székely local government. It will establish the Székely counties, the local administrative organs (court of justice and the prosecutor's office) and other instances of public administration.

The next day, the 15 May, the representatives of the Székely administration intend to start the coordinating negotiations with the central government of Romania. The agreement concerning the status of autonomy must guarantee adequate representation and effective participation of the representatives of the Székely in the decision-making and public administration of the central government.

II. THE SZÉKELY-LAND AS A EUROPEAN REGION

The National Committee of Székely-land demands that the recognition of the Autonomy of Székely-land, and the acceptance of Székely-land as a European region by the Romanian authorities be considered as prerequisites for the accession of Romania to the European Union. At present, the Romanian government intends to divide the region in three Euro-regions, thereby ensuring that the Székely form no majority in any one of them. This would result in mass emigration of refugees from Székely-land to countries of the European Union. The people in Székely-land wish to remain together in one region. They share the same identity, the same spirit, and the same cultural and religious heritage. As they share the same past and the same present, they wish to share the same future as well. The Székely nation wants to have a future on its traditional territory. This is why it places the creation of Székely-land's autonomy and the recognition of this territory as a Euro-region in the package of unresolved matters of Romania's accession to the European Union. The present action of the Székely intends to bring peace and fraternity among the people of Romania.

Csíksomlyó, 14 March 2005. The Administrative Body of

the National Committee of

Székely-land

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

5) Mindszenty Évforduló

Tisztelt Lipták úr!

Vertse Márta vagyok, a Vatikáni Rádió magyar musorának egyik szerkesztoje.
Pár évvel ezelott már kapcsolatba léptem Önnel egy angol nyelvu interjút
kérve. Most Mindszenty József bíboros halálának közelgo 30. évfordulója
alkalmából szeretném arra kérni Lipták urat, hogy jelezze, ha van valaki az
amerikai magyarok körében, akinek még személyes emlékei vannak a Bíboros
úrral kapcsolatban, illetve bármilyen más amerikai vonatkozása van a
Hercegprímás kultuszának, amirol a rádióban be tudnánk számolni.
Szíves közremuködését elore is köszönöm,

Tisztelettel

Vertse Márta
Vatikáni Rádió
Egyben szeretném felhívni figyelmét honlapunkra:

Discussion/Fórum