A nemzetközi felzúdulás nem volt hatástalan A jelenlegi román kormány
vállalja a román állam fél évszázaddal korábbi felelôsségét a holokauszt
áldozataival szemben, s továbbra is kész együttmûködni a kérdést
tanulmányozó nemzetközi intézményekkel – hangsúlyozta a kormány kedden
este nyilvánosságra hozott közleménye.
A román állam képviseletét 1940. és 1945. között ellátó kormányzók bûnösek
voltak abban, hogy háborús bûncselekményeket, pogromokat, a Denyeszteren
túli területekre történô deportálásokat hajtottak végre. Tömegesen
szállították át Románia zsidó lakosságának jelentôs részét a román
hadsereg által megszállt és ellenôrzés alatt tartott területekre, a
holokauszt gyászos mechanizmusához tartozó diszkriminatív és tömeggyilkos
módszereket alkalmaztak – fogalmaz a kormánynyilatkozat.
A dokumentum ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a jelenlegi román kormány volt
az elsô a demokratikus Románia történelmében, amely a fasiszta, náci, faj-
és idegengyûlölô szélsôséget határozottan elítélô törvényeket
kezdeményezett, a jelenlegi miniszterelnök és a kormány más tagjai
mutattak rá arra, hogy a romániai zsidóság jelentôs részét módszeresen
haláltáborokba hurcolták, illetve kivégezték.
A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy a kormány tavaly márciusban hozott
sürgôsségi rendelete tiltja a holokauszt tagadását, a fasiszta, faj- és
idegengyûlölô megnyilvánulásokat, a háborús bûnösök emlékének dicsôítését.
A keddi kormánynyilatkozat azt követôen látott napvilágot, hogy a múlt
héten olyan álláspontot tettek közzé, miszerint 1940. és 1945. között
Románia akkori határain belül nem volt holokauszt. Az állásfoglalás nagy
nemzetközi felháborodást keltett, Izrael felszólította a román kormányt:
találja meg a megfelelô módját annak, hogy pontosítsa a történelmi
valóságnak nem megfelelô nyilatkozatot.
Nyilatkozott a holokauszt ügyében Ion Iliescu államfô is. Az elnök kedden,
Ukrajnában tett látogatásáról hazatérve leszögezte, hogy a kormány múlt
heti nyilatkozata felesleges vitát nyitott.
Nem lett volna szükség erre a nyilatkozatra, nem kellett volna felesleges
vitát nyitni, hiszen álláspontunk ismert: Romániában nem volt holokauszt,
csak bizonyos románok vettek részt a holokausztban, annak a történelmi
korszaknak bizonyos pillanataiban intézkedéseket hoztak a romániai
zsidósággal szemben – jelentette ki.
Iliescu szerint azt el kell ismerni, hogy volt holokauszt egyes románok
részvételével, de az nem Romániában történt, és Romániát nem lehet
összehasonlítani Németországgal vagy a holokauszt más kezdeményezôivel.

