Pénteken, augusztus 12-én kora reggel érkeztem meg a jubileumi cserkésztáborba Ildikóval és Ákossal, aminek a New York állambeli Fillmore-ban lévő Sík Sándor Cserkészpark adott otthont. Jómagam nem kis kíváncsisággal néztem elébe az elkövetkező napoknak, hiszen most először veszek részt cserkésztáborban. Ildikó, a 63. sz. Bessenyei György csapat (Csorna) cserkésze lévén, sokat mesélt nekem régebbi táborok hangulatáról, s az egész cserkészet szellemiségéről. Most végre én is részt vehettem, még ha csak vendégként is.

Kettős jubileumi ünnepre emlékezett meg ebben az évben minden magyar cserkész, éljen a világ bármely részén is. Hatvan évvel ezelőtt, mikor a világháborút követő egyeduralom összetörte a magyar cserkészet reménykeltő hajtásait, a cserkészliliom újra kinyílt a németországi és ausztriai menekülttáborokban ahol egymás után alakultak csapatok. Az összefogás minden erejével sikerült átmenteni az örökéletű hagyományokat négy világrészre.

Szintén ebben az évben, 2005-ben ünnepeltük az első cserkészcsapatot, amit 95 évvel ezelőtt Budapesten alapítottak.

A táboron részt vehetett a világ minden magyar cserkésze aki 10. életévét betöltötte, legyen az a Külföldi Magyar Cserkészszövetség-, az Anyaországi szövetségek-, vagy az Anyaország határain túl élő magyar cserkésze is. Az utóbbiak közül a Felvidék, Erdély és Délvidék Magyar Cserkészszövetségeinek követei is jelen voltak. A többi nyolc ország résztvevő cserkészei a KMCSSZ tagságából jött ide, főleg az Amerikai Egyesült Államokból és Kanadából, de voltak Németországból, Svédországból, Argentínából, Brazíliából, Venezuelából és még a távolibb Ausztráliából is.

Odaérkezésünk után azonnal körbevezettek bennünket a tábor területén, ami tényleg az ahhoz méltó környezetben volt. Feltűnt mennyire gondosan, s az ifjúsági könyvek után elképzelt módon vannak megálmodva az egyes altáborok. A keretmese Nagy Lajos király és a Magyar Lovagkor volt, így a jelmezeket, és a különböző felszereléseket nagyrészt a fiatalok – sok esetben a szülők segítségével – sajátkezűleg készítették el. A tábor célkitűzése összekötni a cserkészjellemet a lovagi jellemmel. Annak dacára, hogy végül is egy erdőben lennénk, s szinte mindent abból kell kihozni amit az ottani lehetőségek adnak. A sátrak, s az esővédő ponyvák kivételével szinte minden erdőben fellelhető fából van megoldva. Több méter magasan kiépített fekvőhelyekkel együtt, a gerendákat kötelekkel egymáshoz illesztve építették fel, miközben szokásos cserkészmódra nem használtak szögeket, s ez nem kis teljesítmény. Délután Nagy Lajos és udvara korabeli jelmezekben, s díszletek közt zajlik a lovagi torna.
Az akadályverseny alatt kisebb baleset során megsérül egy kislány, alákerül az igencsak súlyos rönkökből összeállított lónak. Ami még a szerencsétlenségen kívül megdöbbentett, az a fegyelmezettség, ahogy az egész balesetet kezelték. A kislány őrsvezetője határozott utasítására mindenki a helyén állva figyelte az elsősegélynyújtást, közben népdalok éneklésével bíztatták a sérült társukat, ezzel is jelet adván "egy mindenkiért, mindenki egyért".

Bámulatba ejtő volt ezt a fegyelmezettséget és összetartást látni, ami sajnos manapság egyre nagyobb ritkaságnak számít. Itt a cserkészetben a fiatalok egy olyanfajta szellemi és jellembeli életfelfogást kapnak, amely nélkül hiányos lenne életük. A tábor programjai egyrészt a magyar nép kincseit foglalták magukba, mint népdaltanulás, fafaragás, hímzés, másrészt a kerettörténeten keresztül megismerték a lovagi életet és annak törvényeit. Ugyanaznap estéjén fülünkbe jutott, hogy a Fiú III altábor (15-18 évesek) tábortüzet fog gyújtani, nosza ott a helyünk, gondoltuk, még ha csak távolból is de meg kell néznünk. Sötétedés után a tábor közepén elterülő több futballpálya nagyságú tisztáson kerestük a jeleit a készülődő összejövetelnek.
Már éppen fordultunk volna vissza a sátraink felé, mikor is meghallottuk a korom sötétben a "gomba, gomba, …", először halk, lassú, majd egyre hangosabb, s gyorsabb kántálást. Majd egy hatalmas füst keletkezett, s hírtelen belobbant az ember méretű gyémánt alakban odahordott farakás. Hamarosan fa magasságig csaptak fel a lángok, bevilágítva a jó nagy területet. A tábortüzet úgy ötven cserkész ülte körül, s egy páran közülük egy előre elgondolt program szerint vezényelték a nótázást, ahol magyar népdalok, vidám cserkész- és régi katonadalok követték egymást.

Éreztem, hogy fokozatosan engem is magával ragad a hangulat, s már nekem is forr a vérem, szerettem volna én is velük lenni, szerettem volna egy lenni közülük. Lepergett szemeim előtt pár történelmi korszakunk, milyen is lehetett a hajdúk, kurucok idejében egy katonai tábor hangulata esténként, egy hasonló tábortűz mellett, együtt énekelve, érezve az egy közösségbe tartozás erejét, mint ahogy ezek a fiúk itt tették.

A tábor vasárnapi szentmisével és Istentisztelettel, és az azt követő táborzárással, zászlólevonással fejeződött be. Mindezt színesítette a díjkiosztás és a jelenlévő cserkészek apróddá avatása. Ezalatt megígérték, hogy engedelmeskednek a lovagoknak, és a lovagi (értsd cserkészfogadalom) szellemében, az Isten, Haza, embertárs és a magyarság szolgálatának jegyében fogják minden napjaikat és életüket irányítani.

Tanúja lehettem, hogy milyen érzés is az egy nemzetbe tartozás eszmeisége, olyan gyerekek, fiatalemberek közt kik négy földrész, tizenkét országából, többnemzedékes magyarként is – legtöbbjüknek már a szülei is külföldön születtek – még mindig magyarok, s azok is akarnak maradni, nem téve különbséget ki honnan jött, s senkinek nem kellett bizonygatnia magyarságát a másiknak.

Hálát adok a Teremtőnek, hogy ennek az élménynek részese lehettem, s minél több fiatallal szeretném megosztani élményeimet, s kedvet csinálni a cserkészethez, mert nagyon sajnálom, hogy én és az én generációm ebből kimaradt vagyis kikellett maradjon.

Pápai Szabolcs és Nagy Ildikó
New York

Discussion/Fórum