Kedves Barátaim!

Örvendetes, hogy a kettõs állampolgárság témája ilyen komoly visszhangot
vált ki. Sokat mond, hogy a Magyar Hírlap is melléje állt. Az alábbi
cikkhez megjegyzéseket fûztem.

JG

Trianon revíziója (Mhírlap, '03. aug. 7.)

Számomra történeti, érzelmi és elvi evidencia, hogy meg kell teremteni
EU-belépésünk után a hazájától elszakított, határon túli magyarság könnyu
beutazását az anyaországba. Minthogy Románia, Szlovákia, Horvátország,
Szlovénia, Ausztria esetében ez a probléma nem vetõdik fel, most a
legfontosabb a Vajdaságban és a Kárpátalján élõ magyarok hazautazhatásának
megoldása. Tudom, ennek számos jogi és gyakorlati akadálya van. Arra valók
a szakértõk, a politikusok, a diplomaták, hogy ezeket elhárítsák! El lehet
gondolkodni a kettõs állampolgárságtól a speciális, külföldi magyar
útlevélen át a hosszú lejáratú vízumig bármin. A magyar külpolitika errõl
eddig még elgondolkodni sem volt hajlandó. Most már igen. Nagyon helyes!
Úgy fest, a kettõs állampolgárság intézménye okozza a legtöbb fejtörést.
Hagyjuk most az ügy horderejét tekintve pitiáner érveket. Például a
gyanakvó számítást, hogy miért kapaszkodik bele az ellenzék, mely korábban
ugyancsak hallani sem akart róla, vagy hogy az országnak milyen anyagi
hátránya származna belõle, s hogy esetleg – ha ezzel szavazati jog is
járna (miért járna?) -, hátha az "új magyarok" közül többen szavaznának az
egyik oldalra, mint a másikra. Ezek nem szempontok, szégyenletes lenne, ha
valaki ebben gondolkodna. Van valóságos probléma is épp elég. Például
annak meghatározása, ki kaphatna kettõs állampolgárságot. Elõször is elég
nehézkes, és rossz reminiszcenciákat kelt, ha azt kezdjük nézegetni, ki
számít magyarnak, hány nagyszülõ kell hozzá stb. De még ha volnának is
bombabiztos kritériumok, akkor is ott a fõ akadály: az Európai Unió tiltja
az etnikai (stb.) alapon való megkülönböztetést. Bár szerintem a
diszkrimináció tilalmának fõ értelme az, hogy a többség ne tudjon kitolni
a kisebbséggel. Ha ez igaz, félreértés azért tiltani a hátrányos helyzetu
kisebbség segítését, mert azt a kedvezést a többség nem kapja meg. Miért
diszkrimináció, ha nem húzom ki a vízbõl azt, aki nem fuldoklik? Miért
érezhetné magát megrövidítve a többség, ha olyat nem kap meg, ami szóba
sem kerülne, ha nem lenne a kisebbség? De jó, ne vitatkozzunk a bölcs
EU-val. Fogadjuk el, hogy semmiféle megkülönböztetést nem tur el. Akkor
viszont kaphasson kettõs állampolgárságot, kedvezményes útlevelet, vízumot
vagy bármilyen közlekedési passzust az, aki vagy akinek a családja Trianon
elõtt a történelmi Magyarország területén élt. Legyen ez a gesztus Trianon
békés, virtuális revíziója. A belépés az Európai Unióba ne ismételje meg,
ne erõsítsen rá Trianon igazságtalan nagyhatalmi diktátumára. Oldjuk fel
ezt a történelmi Magyarország határainak gyakorlati hasznosításával. Ami
azt is jelenti természetesen, hogy a kedvezés nemcsak a trianoni határon
kívül rekedt magyarokra vonatkozna, hanem a kívül rekedt, pontosabban az
anyaországukhoz csatlakozott egykori nemzetiségekre is. Ez nem
nemzetiségi, hanem történelmi alapon nyugvó territoriális elv
érvényesítése lenne. Számos nép hivatkozik történelmi jogokra területi
igényei kapcsán – elég itt csak az izraelieket és a palesztinokat említeni
-, ami általában nem túlságosan hatékony érv, hiszen minden földön már
azelõtt is éltek népek. Itt azonban nem területi, hanem lelki igényrõl van
szó és egy elvrõl: utazhassanak-e anyaországukba zavartalanul az
igazságtalanul elszakítottak. Az EU-szabály korrekt, de kissé önzõ.
Schengeni határt húz, hogy a bent lévõk érdekeit megvédje – vagyis
diszkriminál -, de ezután rögtön a liberális elvek legszigorúbb õrzõje
lesz a megkülönböztetés teljes tilalmával. Ha a belépés – ki tudja
hanyadszor – kettészakít egy népet, az így nem tehet semmit, hogy az
összetartozást legalább formálisan vagy közlekedésileg kifejezze. Pedig
csak annyit kellene megtárgyalni, kiharcolni, hogy mondhassuk: más
államban élsz, de ide jöhetsz, amikor akarsz.

Szále László

Teljes egyetértéssel, s ezért örömmel olvastam Szále László írását. A
magyarsághoz tartozás egyetlen feltétele ennek önkéntes vállalása. Ahogy
Ady írta: "Kirabolt, szegény, kis magyar,/ Kitárul a felé karom,/ Kit
magyarrá tett értelem,/ Parancs, sors, szándék, alkalom." A státus- avagy
kedvezménytörvény is az egyénre bízta, magyarnak érzi-e magát.

Szále is – nagyon helyesen – azt javasolja, hogy mindenki kérhessen magyar
állampolgárságot, vagy kedvezményes vízumot, akinek a felmenõje a
történelmi, Trianon-elõtti Magyarország polgára volt. Ezt alátámasztja az
a tény is, hogy az embernek lehet többes identitása is. 1918 elõtt sokan
tekintették magukat magyarnak (jó páran az aradi vértanúk közül is),
akiknek nem ez volt az anyanyelve, esetleg nem vagy alig beszélték ezt a
szép nyelvet. Ott van a sok vegyes nemzeti hátterû személy – szinte minden
magyar családfájában akad német, vagy szlovák, vagy horvát, vagy szerb,
vagy ruszin, vagy román, vagy zsidó. Lehet tudatosan, sõt öntudatosan
vállalni több etnikai-kultúrális hátteret. A mai Magyarországon élõ
nemzeti vagy etnikai kisebbségek tagjai szinte kivétel nélkül magyarnak is
érzik magukat. Miért ne érezhetne hasonlóan sok erdélyi, felvidéki,
kárpátaljai, horvátországi, szlovéniai, burgenlandi és vajdasági ember?
Amerikában, Ausztráliában, Nyugat-Európában tízezrek tekintik magukat
magyarnak és amerikainak, argentínnak, svájcinak stb. Sokezrüknek van
magyar útlevele is. (Ha azonban a trianoni Magyarországon kívülrõl
származnak, akkor jelenleg nem kaphatnak magyar állampolgárságot,
útlevelet – micsoda anomália!)

Szépen hangzott, amikor Antall József kimondta, hogy 15 millió magyarért
érez felelõsséget. Azóta annyit fogyott a magyarság, hogy már 14 millió
sem jönne ki, ha összeadnánk az országos statisztikákat. De ha
megvalósulna a kettõs állampolgárság, akkor a 15 milliónál többen jönnének
rá, hogy õk magyarok – is.

Geza Jeszenszky

Resources