Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

Meddig süllyed a KSH? – a PM kézi vezérlésre fogta az intézményt

Bencze Áron 2005. szeptember 3. 14:17 Gondola.hu

Meddig süllyed a KSH? – a PM kézi vezérlésre fogta az intézményt

A Központi Statisztikai Hivatal mára odáig süllyedt, hogy kézi vezérléssel, a Pénzügyminisztériumból irányítják – közölte Révész Máriusz, aki az intézmény dolgozóira hivatkozva azt is elmondta, még a szocializmus idején sem volt ekkora a nyomás és a befolyás a KSH dolgozóin.

Egyre súlyosabb a helyzet a Központi Statisztikai Hivatal körül – állította a KSH épülete előtt szombat délelőtti sajtótájékoztatóján Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője, hozzátéve: a nagy múltú intézet a Pénzügyminisztérium teljes befolyása alá került. Mint fogalmazott, Katona Tamás – a Pénzügyminisztérium államtitkára – kézi vezérlés alá vette a KSH-t, minden fontosabb döntést ők hoznak meg, és a fontosabb kiadványok is csak Katona jóváhagyásával láthatnak napvilágot. Emlékeztetett arra is, hogy a napokban a KSH leírta a PM-ből kapott adatokra hivatkozva, hogy az éves költségvetési hiány teljesült. Ennek hatására Katona Tamás óriási balhét csapott, mert nem tetszett a megfogalmazás módja, így Pukli Péternek, a KSH jelenlegi elnökének áldozatot kellet hoznia és elbocsátotta a tájékoztatási osztály két vezetőjét, Szabó Istvánt és Friss Pétert.

Még a szocializmusban sem volt ekkora befolyás

Révész Máriusz közölte: "annak idején még Mellár Tamást is berendelte Katona több munkatársával együtt. Valószínűleg Mellár Tamás elbocsátásának a fő oka az lehetett, hogy nem mutatott kellő rugalmasságot a megfelelő instrukciókkal kapcsolatban". Szintén a KSH munkatársaira hivatkozva mondta Révész Máriusz, hogy az ott dolgozók "az elmúlt évtizedekben nem emlékeznek ilyenfajta befolyásolásra, pedig az 1980-as évek végén is nagy nyomás alatt voltak, hogy bizonyos adatokat ne hozzanak nyilvánosságra, de hogy az adatokat megváltoztassák, olyanra nem emlékeznek".

Mint hozzátette, időközben a KSH-nak az a munkatársa is beadta felmondását, aki a költségvetési hiányt számolja. Vitába keveredett Katona Tamással és a PM-mel azzal kapcsolatban, hogyan kell a PPP-beruházásokat a költségvetési hiányba beszámítani.

Ami a KSH-ban folyik az nem teljesen egyedülálló – vélekedett a fideszes politikus, majd így folytatta: ha szétnézünk az országban, döbbenetes példákat látunk arra, hogy nemzetközi szinten miért tartják teljesen hiteltelennek a magyar számokat. Révész kiemelte például az az esetet, mikor a Pénzügyminisztérium honlapjára kikerült egy elemzés, mely szerint a zárszámadás tavalyi hiánya nem 5,4 százalék, hanem 5,8. Valami véletlen folytán kerülhetett ki, ugyanis fél órán belül az anyagot leszedték és azóta sem tették vissza – kommentálta az eseményeket az ellenzéki honatya, aki felhívta a kormány az uniós befizetéssel kapcsolatos ellentmondásaira is. Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferencék egész évben azt hangoztatták, hogy több pénzt fogunk kapni az EU-tól, mint amennyit befizettünk.

A külföldi elemzők nem hisznek a kormánynak

Ehhez képest – folytatta -, az Állami Számvevőszék jelentéséből minap kiderült, a 2004-es költségvetésben megjelenő tételeket vizsgálva uniós egyenlegünk mínusz 27 milliárd forintot tesz ki. A számvevők összefoglalójukban azt is megállapították, hogy az uniós támogatások koordinációjáért felelős Nemzeti Fejlesztési Hivatalnál az együttműködési problémák és a szakmai tapasztalat hiánya is közrejátszott abban, hogy a támogatások igénybevétele hosszadalmassá vált. "Így legalább megtámogattuk többek között a rászoruló Angliát, Franciaországot és Németországot" – összegezte első uniós évünk pénzügyi mérlegét az ellenzéki képviselő, aki szerint ez különösen azután botrányos, hogy egész évben ennek az ellenkezőjét állították.

Nem csoda, hogy a külföldi elemzők nem hisznek a magyar számoknak – érvelt Révész, kiemelve, hogy az elmúlt évek tapasztalatai és a fiskális politika alacsony hitelessége alapján két londoni elemző is kétségbe vonta, hogy a kormány valóban meglépi a Gyurcsány Ferenc által bejelentett 300 milliárd forintos minisztériumi kiadáscsökkentést. Azt sem hiszik, hogy akár idén, akár jövőre sikerül teljesíteni az államháztartási hiány tervezett mértékét.

Az egész lakosságon csattan az ostor

"Pártállásra való tekintet nélkül, demokratának, liberálisnak, bal- és jobboldalinak egyaránt az az érdeke, hogy a KSH valós számokat tegyen közzé a magyar gazdaság állapotáról" – hangoztatta Révész Máriusz, aki szerint az elmúlt napok eseményei után joggal rendül meg mindenkiben a bizalom. Sokan joggal vélik úgy, hogy a Központi Statisztikai Hivatal feladatát nem tudja teljesíteni, és az intézet mára odáig süllyedt, hogy kézi vezérléssel, a Pénzügyminisztériumból irányítják munkáját – fűzte hozzá. A Fidesz szóvivője végül leszögezte: ennek a folyamatnak a levét nem az ellenzék nem, de még nem is a kormány, hanem az egész magyar lakosság fogja meginni, ha nem is rövid, de hosszútávon mindenképp.