by Komoróczy György
Tor szavunk a kutatók szerint talán a tokok tor- alapszavával azonos,
eredeti jelentése "bőséges, ünnepélyes lakoma" volt. Ma a tor szó
hallatán elsősorban a halotti torra gondolunk, ez a fő jelentése, ezért
mondja a szófejtés, hogy a halotti tor kifejezés ősi népszokáson alapuló
jelentésszűkülés eredménye. Ez az ősi szokás indokolja rovatunk mai
témájának megválasztását, ugyanis számtalan esetben elhangzik ma városon
bíráló megjegyzés, ha az elhunyt hozzátartozói nem kínálják
gyásszertartás után a temető kapujánál pálinkával és kaláccsal a
temetésen résztvevőket. A szóban forgó ősi szokás gyökerei a pogány korba
nyúlnak vissza, amikor a temetési lakomával – torral – tulajdonképpen az
elhunytat vendégelték meg, mert hitük szerint az élőket a visszajáró
lélek nyugtalanítja, ezért annak étellel, itallal való megengesztelése
fontos az élők számára. A kettős lélek hite – ami feltehetőleg a pogány
magyarok körében is élt – igen régi jelenség. E hit szerint volt
testlélek és szabadlélek. Ez utóbbi a léleknek az ember testén kívüli
megjelenési formája…

A 16. században például a protestáns zsinatok ajánlották a híveknek, hogy
kerüljék temetéskor a babonás pompát és lakomát, a 18. században pedig
már helyhatósági rendeletek tiltották a költséges halotti torokat.
Röviden: költséges halotti tor ma is elő-előfordul egy-egy székelyföldi
faluban is, és vidékről a városba költözöttek magukkal vitték a kínálás
mérsékeltebb szokását a halott emlékére. Tősgyökeres városi polgár
azonban régóta nem rendez tort, még csak kaláccsal és pálinkával sem
kínál meg senkit temetés után. Egyszerűen szokásról van szó, nem pedig az
elhunyt emlékéhez való viszonyulásról.