Cselezés az életünk. Több-kevesebb titkolódzás közepette Vásárhelyre érkezett a budapesti parlament házelnök asszonya. A rendezvényen, a jól irányított részleges hírzárlat jóvoltából, nagyobbrészt csak az odacitált "jól értesültek" vettek részt. Egyébként ezeket a partikat általában ugyanazok a haszonlesők látogatják. Ilyenképpen nem csoda, hogy az eseményen a házigazdák illetéktelen személyek jelenlétére ezúttal sem számítottak. De hiába a körültekintő szervezés, mert a sajtó maroktelefonos változata mindig is ott mocorog valahol.

A sajtótájékoztató helyszínén megjelenő ifjak látványa az egybegyűltek körében kisebbfajta földrengéssel ért föl. Felismervén az ifjakban a vásárhelyi ellenzéki csoportosulás oszlopos tagjait, Kelemen Ata, Brassói Zsombor és más hivatalból kirendelt RMDSZ-es politikusok és csicskásaik arca hirtelen hamuszürkére vált. Minden rá volt írva ezekre az arcokra: a vajúdás nehéz pillanatai, a nehéz gyerekkor, a kamaszkori beteljesületlen vágyak, a felnőtté válás megpróbáltatásai, a sánta lovát nyergelő meglett lovasember vívódása. Házasságok, válások, temetések és még sok minden más leolvasható volt a fakó szürkébe játszó arcokról. Öröm, bánat, no meg a hirtelen jött félsz jegyei váltogatták egymást az elpirulni már kevéssé képes arcokon. És mindez az átváltozás egy röpke pillanat alatt következett be.
A félhomályban úszó, fagyos hangulatú helyiségben zömmel támogatási pénzeken túlélő kisemberek gyűltek össze ismét, hogy megfeledkezvén a való világ keserveiről, az újabb odavetett aprópénz reményében továbbjátszadozzák szánalmas, ízetlen politikai játékukat.

A produkció nívója arányban volt a felvett segélypénzek nagyságával. Eljön nekünk a nagyasszony, de nem a mi várva várt, napba öltözött nagyasszonyunk, a Babba Mária, hanem a házelnök, a bukott elnökjelölt, a többször is lehurrogott, néha talán igaztalanul is kifütyölt Szili Kati jött el hozzánk. Úgy egymagában eljön nekünk Tündérkertbe. Idemerészkedik abban a reményben, hogy mi könnyen kiengesztelődünk.

A politikus hölgy abban a hiú ábrándban ringatta magát, hogy már minden rendbe jött. Nem tudta, nem sejthette, hogy nálunk a nemzetárulóknak soha nincsen megbocsátás, hogy ilyen esetekben a feledés megengedhetetlen luxus és felér egy újabb árulással. És a rólunk alkotott hamis képpel a szívében szeretett volna Szili Katalin asszonyság tőlünk elbúcsúzni. Csöndben továbbállni, hogy majd a gazdinak, Gyurcsány Ferencnek, napjaink leghírhedtebb magyargyalázójának mihamarabb elvihesse a jó hírt, hogy most már újra minden rendben. Persze föltéve, hogy Udvarhelyen már rendezte azoknak a bizonyos, NEM-re buzdító kiadványoknak a múlt december óta kifizetésre váró nyomdaköltségeit. Azokban a rettenetes pillanatokban nagyon az volt az érzésünk, hogy házelnök asszony legszívesebben ott ültében azonnal kővé dermedne, avagy inkább a föld alá süllyedne, vagy pávává változna, hogy felszálljon a vármegye házára. Már-már sajnáltuk őt.

Jön az a pár fiatal, és hozza a virágot, azt a négy szál leforrázott, megfonnyadt, zilált állapotú szegfűszálat. Mintha ezek a siralmas virágszálak minket, december 5-én megalázott, meggyalázott erdélyi magyarokat jelképeznének. Ezt éreztük volt mi is – mondták a fiatalok az elnök asszonynak, majd azzal folytatták: a páros szám pedig azt jelenti, hogy számunkra, erdélyiek számára, az MSZP meghalt. Sokan illetlennek tartották az ifjak tettét, de gondoljunk arra, hogy mi lett volna, ha elnök asszony épp virágokkal a kezében kisétál temetőnkbe, és elhelyezi azokat szüleink, nagyszüleink sírjára.

Nekünk holmi alávaló nemzetárulók ne üzengessenek, és ne helyezgessenek semmiféle virágot sírjainkra. Ezt itt a Bolyaiak városában nincs is értelme tovább osztani. Akinek füle van, értsen már első szóra a szóból.

Ferike, Matyi, Béla, János, nadrágot felkötni, mert biz mi itt nem nagyon értjük a viccet. Ölvedi Zsolt, Ráduly Levente és társaik, ők már tudják, mit kell tenni. Készülődjetek, kedves MSZP-sek, mert az igazi tánc csak most kezdődik.

Fazekas Károly Csaba, Erdélyi Napló

Discussion/Fórum