Kaszás a földönn a halál
Ki mindenütt rendet kaszál
Erejét mutatja kaszáját forgatja
Virágokat nem szán kórókkal egybe hány
Jaj ódd magad szép virágszál.
Fáradhatatlan arató
Mert sarlója mindenható
Kinél nincs élesebb semmi vagy sebesebb
Mert minden szem tőle előtte földre hull
Jaj ódd magad szép virágszál.
Szövegkiegészítés (a felvételen nem szerepel):
Halál órája folyton foly
Éretlen fűvel sem gondol.
Szertelenül kaszál kikeletben sem áll
Sőt télben is talál amit vágjon halál.
Jaj ódd magad szép virágszál.
(Kájoni Cantionale, 2. kiadás 1719. 612.l.)
Kádár István históriája 1.
Szörnyű nagy romlásra készül Pannónia,
Melynek mint tengernek megáradott habja
Sok búnak bánatnak körülvette árja
Mert a vitézeknek esett ma egy hijja.
Nem illik a vitézt nékem elhallgatnom
Sőt méltó Kádárról bölcs verseket írnom
Elsőbben szentírást kell ezekre hoznom
Azután a romlott magyar népre szabnom.
Olvassuk ama nagy Ótestamentumban
Kevés nép maradott sokszor zsidóságban
Mert fogva tartattak Babilóniában
Sok zsidó vitézök esett el a harcba.
Nem így volt a dolga jó Magyarországnak
Abban nevelkedett vitézlő Kádárnak
Mása volt higgyétek Hektornak Joábnak
Oltalmazója volt Kádár az országnak.
Az Isten ládáját egyszer el is nyerték
Hofniszt és Finiászt mikoron megölték
Mikor Éli papnak e dolgot megvitték
Rút halállal meghalt székéből kiesék.
Hektor is valamíg Torjában laktaték
Addig a város is épen megtartaték
De mihelyest Hektor nyaka elmetszeték
Mindjárt a város is ellenségre bírék.
Elhagyá érettünk a Felföldnek partját,
Hogy hallá itt alatt magyarok romlását
Fölköté érettünk Kádár István kardját
Ó jaj mely kevéssé forgatá szándékát.
Mely imé hirtelen esék változáson
Midőn küldék őtöt Pápóc oltalmára
Újfaluhoz gyűle tatárok tábora
Ott lőn Kádárnak is utolsó csatája.
Rába vizén mindjárt több tatár költözék
Kádár vitéz módra velök megütközék
Hátul a seregek eszekbe nem vették,
Hogy másutt a vizön több tatár érkezék.
Kádár István históriája 2.
Fölemelé Kádár szemeit az égre
Mondván Uram Jézus jöjj segítségünkre
Nosza jó katonák harcoljunk kétkézre
Mert nem látok embert jönni segítségre.
A zászlótartónak fönnszóval kiáltja
Vidd el fiam, vidd el a zászlót más útra
Hogy el ne vesszen az urunk kevés hada
Mert Magyarországért meghalok én még ma.
Kiontom véremet én szegény hazámér
Ezerszer meghalok kedves nemzetemér
Nem szánok érette bizony ontani vért
Mert én a Krisztustól veszek jutalmat bért.
Tatár a nyílvesszőt mind polyvát úgy szórja
Mégis ugyan villog, forgódik két karja
Hétszer a táboron magát által vágja
Nézi az ellenség dolgait csodálja.
De hogy fáradtatott nyilak erejével
Mégis mindhalálig harcolt tőrrel öklel
Leomlik a tatár előtte sereggel
Azért búcsúzását bízta rám híveddel.
Elsőbben végbéli szíves akaróim
Fülöki Pápózi Szécsényi rokonim
Nógrádi Palánki Gyarmati társaim
Diósgyörgy Olmódi Szedrai barátim.
Kikkel az Alföldön sokat sanyarkodtam
Sok deret hideget meleget kóstoltam
Sokszor a tatárral szerencsét próbáltam
Most Isten hozzátok tölletek megváltam.
Széki Péter aki buzgón szeretettel
Úgy voltál énhozzám mint test a lélekkel
Megbocsáss az egész pápózi sereggel
Ha voltam hozzátok valami vétséggel.
Mint atya magzatát engem úgy szerettél
Hibás dolgaimér gyakran megfedettél
Sok jó akarattal voltál mint lehettél
Isten bodogítson engem megbecsültél.
Bud János Bezerédi vitéz kapitányok
Kik én életemnek hasznára valátok
Halálnak akadtam horgára látjátok
Lelkmértt az Isten ti is imádjátok.
Kádár István históriája 3.
Szabó Pál, szerelmes édes kenyeresem
Kit a hadnagyságra jó szívvel emeltem
Tedd a sírba kérlek meghidegült testem
Honnat előkéri Krisztus én elhiszem.
Mely nehezen esik tölleg megválásom
Azt meg nem mondhatom mert nincsen szóllásom
Nem lehet teveled tovább maradásom
Mert Krisztussal lesz mennyekben lakásom.
Nem kérlek, hogy vigy el ama messze földre
Ama cifra pompás temető helyekre
Hanem hol kiomlik testemnek a vére
Ott legyen csak közel eltemető helye.
Ámbár a vadak is testemet megrágják
Hollók és farkasok véremet kiszívják
Ítéletnapjára majd előállítják
Ama reménységre ismét feltámasztják.
Végekben lakozó sok főkapitányok
Kik engemet kinccsel gyakran ruháztatok
A kincsért én tőlem törököt vártatok
Már elmúlt én tőlem többet nem várhattok.
Ha én valakitől valamit elvettem
Vagy a szegényeken erőszakot tettem
Bátor holtom után legyen átok nevem
Én Isten előtt is adjon számot lelkem.
Immár jó vitézek, az Istenre kérlek
Hogy amint én éltem ti is úgy éljetek
Sok szegény árvákon essék meg szívetek
Ne legyen a magyar soha ellenségtek.
Ez éneket aki rendelé versekben
Vitéz Kádár István kesergő szívében
Csak alacsony sorsú gyenge értelembe
Ha nevét keresed nézzed e versekben.
Dicséret dicsőség legyen az Istennek
Párját fogja fel még a magyar nemzetnek
Legyen őrizője minden híveinek
Mondjunk dicséretet az ő szent nevének.
"Énekeltem a Kádár István versit özvegy Lőrinc Mihályné Vitus Ágnes,
63 éves szentegyházasfalvi lakos"
Kádár Kata édes rózsám
Bárcsak egyszer jönnél hojzám
Kádár Kata édes rózsám
Bárcsak egyszer jönnél hojzám
Sus luna jos stele dor si jale
Dorul cand majunge
Inima meplange
Lacrimele valea curg mereu.
Nem mehetek nem szokásom
Nincsen nékem ott járásom
Nem mehetek nem szokásom
Nincsen nékem ott járásom
Sus luna jos stele dor si jale
Dorul cand majunge
Inima meplinge
Lacrimele valea curg mereu.
Kata Kata Kádár Kata
Maj csak neked ez a ruha,
A négy szege kivirágzik,
S a közepe vérvel hobzik
Inima mea, inima mea,
Iar incepe ma durerea mai.
Akkor tudd meg elvesztettek
Feneketlen kútba vettek
Akkor tudd meg elvesztettek
Feneketlen kútba vettek
Sus luna jos stele dor si jale
Dorul cand majunge
Inima meplinge
Lacrimele valea curg mereu.
Nem jöttél el nézésemre
Jere bár temetésemre
Nem jöttél el nézésemre
Jere bár temetésemre
Inima mea, inima mea
Iar incepe ma durerea ma.
Tégy virágot temetőmbe
Temetőmnek négy szegére
Tégy virágot temetőmre
Temetőmnek négy szegére
Inoma mea inima mea
Iar incepe ma durerea ma.
Hogy tudják meg hogy ott jártál
Nékem jó szeretőm vótál
Hogy tudják meg hogy ott jártál
Nékem jó szeretőm vótál
Inima mea inima mea
Iar incepe ma dururea ma.
Készítsd Múzsám lantodat (Köszöntő)
Készítsd Múzsám lantodat
Zendítsd meg muzsikádat
Hadd harsogjon virginálja
Meg ne szűnjön trombitája
Mert a napnak sugára
Jött szent István napjára.
Szent Istvánnak napja fényes
Régtől fogva várt reményes
Dicséret az Istennek
Ki adója volt ennek.
LLSz78j: A Szent István-nap és István név megfelelően változik aszerint, hogy mi a keresztneve, akit felköszöntenek. Ugyanez vonatkozik a beköszöntőre is, mely ez alkalommal feltűnően rövid:
Hallottam e szent István napot virradni
Szent Istvánnak tisztességet tenni
Szent István is nékünk garasokat adjon
Hogyha garast nem ád bár egy pengőt adjon.
Ki nyiresbe bé nyiresbe tarka borjúk járnak
Hej hej hej hej tarka borjúk járnak.
Egy bábicska fut utánik rezeg e kerpája
Hej hej hej hej rezeg a kerpája.
Egy bacsócska még utána rezeg a szekálla
Hej, hej, hej, hej rezeg e szekálla.
"Mikor kicsi ljánka voltam, a juhokkal bementünk a lunkábo, és
tilinkát vágtuk és fújtuk."
Kicsi lovam térdig menyen a sárba
Az én rózsám iszik a korcsomába
S kicsi lovam nem szereti ja zabot
Tavasz felé ződ árpára kikapott.
Kicsi lovam jobb az árpa mind a zab
Rózsámnak is jobb a szíve ha mást kap
Kicsi lovam jobb az árpa mind a zab
Rózsámnak is jobb a szíve ha mást kap.
Kicsi madár hogy tudsz élni
Kicsi madár hogy tudsz élni
Hogy te nem tudsz beszélgetni.
Mer én tudok beszélgetni
Mer én tudok beszélgetni
Mégis alig tudok élni.
Kicsi madár éj de fenn jársz
Kicsi madár éj de fenn jársz
Mi az oka alább nem szállsz.
Alább szállnék, de nem merek
Alább szállnék, de nem merek
Sok az írígy s attól félek.
Attól engedelmet kérek
Attól engedelmet kérek
Mégis este hozzád megyek.
Kihajtom a Virág ökröm a rétre
Leveretem a harmatot előlle
Nem hallom a Virág ökröm harangját
Az én babám mással éli világát.
S déltől fogvást estig nyílik a rózsa
Bárcsak sohase szerettelek volna
Jobb lett volna az én árva fejemnek
Hagytam volna békét a szerelemnek
Jobb lett volna az én árva fejemnek
Hagytam volna békét a szerelemnek.
További versszak (felvételen kívül):
Bújdosik a hajnal csillag az égen
Bágyadt fénye nemsokára lemégyen
Az a csillag az én sorsom példázza
Sír a lelkem ha felnézek reája.
Kilenc esztendőtül fogva
S hojzád járok guzsajasba.
S mind megúntam hojzád járni
S hojzád járni guzsajasba.
S kőbül kezdék hidat rakni
S azon kezdék hojzád járni.
S elkőtöttem hat ökrömet
S kilenc bornyút s tehenyemet.
Kiment a ház az ablakon,
Benne maradt a vénasszony
Elig várom az ördögöt
Hogy elvigyék a vén dögöt
Elig várom az ördögöt
Hogy elvigyék a vén dögöt.
További versszak (felvételen kívül):
Fáj a kutyának a lába
Megütötte a szalmába
Ördög bújjék a lábába,
Mért nem húzta topánkába.
Királyi zászlók lobognak
Fénylik titka keresztfának
Kin az élet megöletett
S halálával nyert életet.
További versszak (felvételen kívül):
Kis megsebesített vala
Bűneink éles dárdája
Véres vízzel foly oldala
Hogy lelkünk szennyét elmossa.
Királyoknak királyának Jézus Krisztusnak
Márijának szent Fiának mi egy Urunknak
Jer mi mondjuk dicséretet
Mi Megváltónknak.
Jer dicsérjük Őfelségét Istenségében
És tiszteljük csodálatos emberségében
Hogy juthassunk Őáltala
A dicsőségbe.
Kis kertemben van egy öreg eperfa
Minden öste fülemile szól rajta
Fülemile mindég csak azt énekli
Aj de boldog aki jegymást szereti.
De jén aztat el nem akarom hinni
Az a boldog aki jegymást szereti.
Nem messze van az én rózsám tanyája
Ide látszik szép piros almafája
Rászállott egy bús gerlice bújába
Itt hallak jó galambom nem sokára.
Hogyha jelmész én jót kívánok neked
Hogyha jelmész én jót kívánok neked
Még az út is piros rózsát teremjen
A te szíved ingem el ne felejtsen.
Kisétálék kőkertembe virágom látni
S há ott vagyon kis görice sárga lábával.
Megszólítám kis göricét há fülyemülye
Megszólítám fülyemülyét há z én édesem.
Jer bé jer bé jédes rózsám légy arany almám
Nem menek én édes rózsám mert megútáltál.
Te magadnak én helyembe mást választottál
Te magadnak én helyembe mást választottál.
Kiskertemben van egy nagy fa de magos
Tetejibe vagy egy alma de piros
Azki aztat leszakassza s megeszi,
A szivirőll a bánatot leveszi.
Éldesanyám hol van azaz édes tej
Kivel engem ekkorára fölnevelt
Jobb lett volna vetett volna Tiszába
Ne nevelt volna fel ingem betyárnak.
Kiszáradt a bodzafa hum,
Bodzafa, hol hálunk az éjszaka
Heje haja hum.
Kiszáradt a cserefa cserefa
Hol hálunk az éccaka 'z éccaka
Terítsd le a lepedőt lepedőt
Tégy egy párnát vaj kettőt vaj kettőt.
Írjátok fel keresztem fájára
Itt fekszik egy szerencsétleny árva
Kinek nincsen sem apja sem anyja
Sem egy igaz atyafija fija.
Hargitai ződ erdő ződ erdő
Abba vagyon csipkebokor vessző
Arra reja szállott bús gelice
Arra reja szállott bús gelice.
Körme közett úti cédulája,
A szájával mind azt magyarájsza
A szájával mind azt magyarájsza
Itt fekszik egy szerencsétleny árva.
Könyörülj Istenem… (Zsoltártónusok II.)
Könyörülj Istenem és bűnös lelkemen
Szánakodjál immár a szomorú szívemen
Haragodnak mennykövét éles hegyes tőrét
Vedd vissza vétkeim büntető eszközét.
Köszönöm édesanyámnak
Köszönöm édesanyámnak
Hogy felnövelt katonának
Hogy felnövelt katonának.
Ha jaz anyám nem lett volna
Katona sem lettem volna
De még akkor béíratott
Mikor bölcsőmben ringatott
Mikor bölcsömben ringatott.
Csicset adott elaltatott
Csicset adott elaltatott
S mégis katonának adott
S mégis katonának adott.
Csájják az erdei utat
Csájják az erdei utat
S viszik a magyar fiúkat
Viszik viszik szegényeket
Szegény magyar legényeket.
LLSz58j: A szövegsorok megismétléséről nemcsak a Mezőségen, hanem a székelyek között is hallottam ugyanazt emlegetni, amit Szabó György állít: "Régen, mikor kicsiny gyermek voltam, az öregek mindig kétszereztek, csak később hagyták el e szokást."
Kőmíves Kelemen (első rész)
Tizenkét kőmíves összetanakodék
Magos Déva várát hogy fölépíttenék.
Hogy fölépíttenék fél véka ezüstér
Fél véka ezüstér fél véka aranyér.
Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek
Amit raktak délig leomlott estére
Amit estig raktak leomlott reggelre.
Megint tanakodék tizenkét kőmíves
Falat megállítni hogy lesz lehetséges.
Egymás között szoros egyességet tettek
Melyik felesége hamarabb jő ide
Azt gyengén fogjuk meg dobjuk be a tűzbe
Annak gyenge hamvát keverjük a mészbe.
Csak így állítjuk meg magos Déva várát
Csak így nyerhessük el annak drága árát.
Kocsisom kocsisom nagyobbik kocsisom
Én uramhoz menni lenne akaratom.
Fogj bé a lovakot, induljunk el útra
Induljunk el útra magos Déva várra…
Erős idő vala, záporeső hulla
Asszonyom csillagom forduljunk meg vissza.
Nem jó álmot láttam az éjjel álmomba
Asszonyom csillagom forduljunk meg vissza.
A hintó nem tiéd, a lovak nem tiéd
Hajtsad a lovakot hadd haladjunk elébb.
Nem jó álmot láttam az éjjel álmomba
Kőmíves Kelemen udvarába jártam.
Hát az ő udvara gyásszal van behúzva
Az ő udvarára egy mély kút fakada.
Az ő kicsiny fia oda beléhala
Asszonyom csillagom forduljunk meg vissza.
A hintó nem tiéd a lovak nem tiéd
Hajtsad a lovakot hadd haladjunk elébb.
Mennek mendegélnek Déva vára felé
Kőmíves Kelemen őköt észrevevé.
Szörnyen megijedett imádkozik vala
Istenem Istenem vidd el valahova.!
Mind a négy pejlovam törje ki a lábát
Vessen a hintómnak négy kereke szakát.
Üssön le az útra tüzes istennyila,
Horkolva térjenek a lovaim vissza.
Mennek mendegélnek Déva vára felé
Sem hintót sem lovat semmi baj nem lelé.
Kőmíves Kelemen (második rész)
Jó napot jó napot tizenkét kőmíves
Tizenkettő közül Kelemen kőmíves.
Jó napot jó napot asszony feleségöm
Hát ide mért jöttél a veszedelmedre.
Most szépen mögfogunk bédobunk a tűzbe,
Neked gyenge hamvad keverjük a mészbe.
Csak így állítjuk meg magas Déva várát
És így nyerhessük el annak drága árát.
Várjatok várjatok tizenkét gyilkosok,
Hogy búcsút vehessek asszonybarátimtól
Asszonybarátimtól, szép kicsiny fiamtól.
Kőmíves Kelemenné mikor haza mene
Őt szépen megfogták bédobták a tűzbe.
Kőmíves Kelemen mikor hazamene,
Az ő kicsiny fia elejébe jöve.
Apám édesapám mondja meg igazán
Hogy hol van s merre ment az én édesanyám.
Ne sírj fiam ne sírj hazajő estére
Ha estére nem jő hazajő reggelre.
Istenem Istenem reggel is eljöve
Az én édesanyám még haza nem jöve.
Menj el fiam, menj el magos Déva várra,
Ott van a te anyád, kőfalba van rakva.
Elindula sírva az ő kicsi fia
Elindula sírva magos Déva várra.
Háromszor kiáltja magos Déva várra
Anyám édes anyám szól bár egyet hozzám!
Nem szólhatok fiam, mert a kőfal szorít
Magos kövek között vagyok berakva itt.
Szíve meghasada s a föld is alatta
Az ő kicsiny fia oda beléhala.
Kőrösfői Részeg alatt
Három kislány zabot arat
Ej-haj zabot arat a lovának
Szeretőt keres magának.
Ej-haj zabot arat nem vadlencsét
Lányt szeretek nem menyecskét.
Édes anyám is árva vót
Mégis énrám jó gondja vót
Ej-haj éjjel sütött nappal mosott
Jaj de keservesen tartott.
Mondd meg babám vagy izend meg
Mér haragudtál énrám meg
Én azt nem izenem meg se mondom
Mert én terád nem haragszom.
Én azt nem izenem meg se mondom
Tudod te, hogy mér haragszom.
Krisztusnak hívei kik ide gyűltetek
Szánakozó szűvel itt megjelentetek
Gyászos tiszteletet hogy nékem tegyetek
Szavaimra kérlek jól figyelmezzetek.
Halál ellen senki nem talál védelmet
Elkerülésére nem nyerhet kegyelmet
Halál bűnösökben okoz nagy félelmet
És vonz maga után örök veszedelmet.
Kyrie elejszon
Feltámadt Krisztus e napon,
Dicső testben lelki örömben
Áleluja áleluja.
Kyrie elejszon
A halált meggyőzted e napon
Eleget tettél életünk lettél
Áleluja áleluja.
Kyrie elejszon
Részeltess kérünk e napon
Érdemiben, kegyelmiben
Áleluja áleluja.
Lakodalom sokadalom
Nincsen akkor beteg asszony
Aratás meg a kapálás
Akkor van a nagy jajgatás.
Házasodják meg te Pista
Feleségöd lesz Anniska
Jaj Anniska olyan tiszta
A fazekat ki se mossa.
Kenyeret is jól tud sütni
Hétszer kever kovászt neki
Ötször hatszor bégyújt neki
Mégis sültelen kiveszi.
További versszakok (felvételen kívül):
Fölkel reggel nyolc órakor
Feje olyan mint a bokor
Keze nem fog a mucsoktól
Szöme nem lát a csipától.
A fejibe olyan tetű
Mint egy tenyerezett kesztyű
Puliszkát is jól tud főzni
Taknya nyála térgyit éri
A szemibe olyan csipa
Mint egy kétkrajcáros pipa.
Lassú ardeleanca
Lassú magyar "Árváké"
Lassú magyar, Kézsóé
MH 4198c támlap jegyzete szerint:"Kézsó nótája"
Kristóf Vencel: "…csak hírből hallottam Kézsót, de nem tudom hol muzsikált. Határozottan cigány volt – híres prímás – de az én üdőm előtt, amikor én még kezdő fiatal zenész voltam, az akkori öregek emlegették. … A régiek mondták, olyan prímás egész Udvarhelben nincs, amilyen ő volt. Végigmuzsikálta a lakodalmakat, aki székely tehette hívta, gazda emberek, és amit tőle hallottak az mind Kézsó nóta. Mi öreg cigányok így hívjuk."
Lassú tusnádi
[Felültem a kemencére]
Lassú
"Öreg Szováti Mihályé"
Látod rózsám, látod azt a száraz nyárfát
Mikor az kizöldül, akkor menyek hozzád
Mikor egy szem búza száz kalangyát terem
Csendes folyó vize visszafelé menyen.
Bízom Isten után, kiződül az én fám
Rózsám a te csalfa szived visszatér még hozzám.
Bízom Isten után, kiződül az én fám
Rózsám a te csalfa szived visszatér még hozzám.
Este van este van de nem minden lánynak
Csak annak a lánynok kihez sokan járnak
Hozzám nem jár senki, nincs is nekem este
Nekem minden este gyászosra van festve.
A szöveg változata Ferencziné szerint:
Fiú:
Látod rózsám látod azt a száraz nyárfát
Mikor az kizöldül akkor megyek hozzád.
Leány:
Bízom Isten után kizöldül az én fám
Rózsám a te csalfa szived visszatér még hozzám.
Fiú:
Akkor megyek rózsám én még hozzád vissza
Mikor száz kalangyát terem e' szem búza.
Leány:
Mikor e' szem búza száz kalangyát terem
Csendes folyó vize visszafelé megyen.
Legénybucsuztató
Legényes gyors
Legényes
Lehullott a Jézus vére
A szent keresztfa tövére.
Az Úr Jézus szent testéből
Öt mélséges sebeiből.
De a földön nem maradtak
Mint piros rózsák kinyíltak
Jézus mondá az angyalnak
Vidd fel memben szent atyámnak.
Leszállott a páva
Vármegye házára
Teringeti szárnyát
Ki Magyarországra.
Teringeti szárnyát
Ki Magyarországra
Sok szegény legények
Szabadulására.
Azt tudad édesem
Hogy el vagy felejtve
Éjjel is nappal is
Szivembe vagy rejtve.
Lúdjaim lúdjaim szép fehér lúdjaim
Lúdjaim lúdjaim szép fehér lúdjaim
Tizenketten vagytok s mind fehérek vagytok
Tizenketten vagytok s mind fehérek vagytok.
Messze felreppentek messze jes elláttok
Messze felreppentek messze jes elláttok
Nem láttátok-e tik az én édessemet
Nem láttátok-e tik az én édessemet.
Vagy láttuk vagy láttuk egy rózsamezőbe
Vagy láttuk, vagy láttuk egy rózsamezőbe
Szedi vala rózsát hogy kössön koronát
Szedi vala rózsát hogy kössön koronát.
Nyugszik vala délre félkönyökre dőlvel
Sárig hasú kígyó bébújt kebelibe
Azt ott ha kiveszi félkarját megeszi
Azt ott ha kiveszi félkarját megeszi.
További versszak variánsok (felvételen kívül):
Nagy rózsamezőbe félkönyökre dülve
Nagy rózsamezőbe félkönyökre dülve
Izenjetek neki jöjjön hazafelé
Izenjetek neki jöjjön hazafelé.
Egy tálat felmosni egy háza söpreni,
Egy tálat felmosni egy házat söpreni.
Magasztalja az én lelkem az Urat
És örvendezik az én lelkem
Az én üdvözítő Istenemben.
Magasztalja magasztalja
Az én lelkem az Úrnak.
Az én lelkem az Úrnak
Mert megtekintette az ő szolgálójának alázatosságát
Mert ime mostantól fogva boldognak mondanak
engem minden nemzetségek.
Magasztalja magasztalja
Az én lelkem az Urat.
Az én lelkem az Urat.
Magos hegyén setét olajfáknak
Jézus így esd áldott szent Atyjának
A fájdalmak mik előttem állnak
Hogyha lehet tőlem távoznának.
Jóllehet kész lelkem a halálra
De ja testnek nagy a gyarlósága
Mind ezáltal mint Atyám akarja
Teljesedjék az Ő akaratja.
Magyar
"Sipos Gyurié"
Majd megvállik szép ljány
Majd megvállik szép ljány
Fontál-e vaj varrtál
Fontál-e vaj varrtál.
Vaj délig aludtál
Vaj délig aludtál
Vaj faluba futtál
Vaj faluba futtál.
Délig sem aludtam
Délig sem aludtam
Faluba sem futtam
Faluba sem futtam.
Dolgomat paziltam
Dolgomat paziltam
Ládámot tőtöttem
Ládámot tőtöttem.
Malom-nóta
Marosmenti csárdás
Marosmenti gyors
Marosmenti tánc
Marosmenti tánc
Marosmenti tánc
Marosszéki forgató
Marosszéki forgó
Marosszéki forgó
Marosszéki forgó
Marosszéki friss
Marosszéki friss
Marosszéki jártató
Marosszéki jártató
Marosszéki lassú
Marosszéki lassú
Marosszéki sima
LLK9j: "Marosszéki sima" vagy "Sima magyar". "Sem nem szöknek, sem nem forognak sebesen, – csak szép simán táncolják gyorsan." N. B.: Erőszakolt befejezés, mert már nem volt több hely a hengeren.
Marosszéki szöktető
Marosszéki
Marosszéki
Marosszéki
Marosszéki
Marosszéki
Marosszéki
Marosszéki
Marosszéki
Meg ne fedj ingemet (Zsoltártónusok I.)
És ne büntesd fejemet
Uram bosszúságodban
Súlyos bűneimért
Igen rossz érdemimért
Ne verj meg haragodban
Ki segítsen más nincs
Ezért te rejám tekints
Nagy irgalmasságodban.
Megengedjen Szék városa
Ha nem voltam jó lakosa
Isten veled édes anyám
Nem viselsz több gondot rejám
Nem viselsz több gondot rejám.
Mikor menyek a Kapuson
Nézz ki rózsám az ablakon
Vess utánam egy pillantást
Úgy sem látjuk többet egymást
Úgy sem látjuk többet egymást.
Megházasodtam te Miska
Van feleségem, Aniska
Gyingyem adta.
Keze kövér a piszoktól
Lába vastag a rápentól
Gyingyem adta.
Szeme kettő akkora
Mint két zsebbeli óra
Gyingyem adta.
További versszak (felvételen kívül):
Szája olyan, mint egy bocskor
Feje olyan mint egy bokor
Gyingyem atta.
Megírták a levelembe
Visznek a verekedésbe
Ott nem lesz szabadulásom
Ott leszen az én halálom.
Ott nem lesz szabadulásom
Ott leszen az én halálom.
Ha jel ménysz es békével járj
Békességes utakon járj
Békességes utakon járj
Csendes folyó vízből igyál.
Csendes folyó vízből igyál
Ott es rólam gondolkojzál
Ott se gondolj egyebekről
Csak a régi szeretetről.
Ott se gondolj egyebekről
Csak a régi szeretetről.
Szövegpótlás (a felvételen nem szerepel).
(A kéziratból versszak-beosztás nem állapítható meg, ezért a szöveget folyamatosan közöljük.)
Szeress szeress csak nézd meg kit
Mert a szeretet megvakít
Met ingemet megvakított
Örökre megszomorított.
Édesanyám megátkozott,
Mikor a világra hozott.
Hogy ne legyen részem soha
Semmi éfiúságomba.
/:Van a rosszba, nincs a jóba,
A holtig való bánatba:/
Édesanyám ne átkojz meg,
Hogy az átkod ne fogjon meg,
Akit kértek elégítse,
Bánatim kevesiccse.
[A jegyzőkönyv és a hangfelvétel tanúsága szerint Bálint Péterné énekelte. A lejegyzésen, tévesen, Benedek Róza szerepel]
——————————————————————-
Az S. 37. II. sz. felvételen a következő szöveggel énekelte:
1) = 1)
2)
Ha jel ménsz es, békével járj,
Ha jel ménsz es, békével járj
Békességes utakon járj,
Békességes utakon járj.
3)
Csendes folyó vízbül igyál,
Csendes folyó vízbül igyál,
Ott es róllam gondolkojzál,
Ott es róllam gondolkojzál.
4)
Ott se gondolj egyebeket,
Csak a régi szeretetet,
Ott se gondolj egyebeket,
Csak a régi szeretetet.
Mennyországnak királynéja
Irgalmasságnak szent anyja
Élet édesség reménység
Üdvözlégy szép Szűz Mária.
Évának árva fiai
Számkivetett maradéki
Siralminak örökösi
Sok nyavalyáknak hajléki.
Lajtha megjegyzése: Kájoni antifóna
Menyasszonysirató
Menyasszonysirató
"Anyámnak lejánkája, anyá(mé). Jól látam, anyámé, koppan az óra, vállunk el egymástól, anyámé. Koppan az óra, anyámé, s vállunk el egymástól, de arra kérlek anyámé, immár se felejts el. Jussak eszedbe, anyámé, s még gyere, kerejs fel anyámé … hogy mondjam le a bánatimat s a panaszamat … Gondolj reám, anyámé, hogy én es idegen vagyok. Én es egyedül való vagyak, anyámé, mind aki az égből leesik, anyá(mé) … Nincsen senkim, anyámé, akinek megpanaszkodjak …anyámnak lejánkája, köszönd meg apádnak, anyámé, hogy ekkorára fölnevelgetett, anyámé … S köszönd meg anyámé, nekem es, s gondolj reám, anyámé, Isten tudja hogy nevelgettelek … Úgy nevelgettelek, anyámé, s úgy érzegettelek tűztől, víztől, anyámé. Mind a madár, anyámé, hogy repül el, anyámé, ágról ágra s házról házra … s úgy keresi meg az élelmit s elviszi a fiainak s felojsza, anyámé … S úgy nevelgeti, s mikor felnőnek, anyámé, szárnyikra ereszti, s elrepülnek, anyámé … Nem tudod, anyámé, milyen ez az anya … Met én es olyan vótam, anyámé: falukról falukra vándorlottunk, anyámé, s egyik országból a másba … S úgy dolgozgattam, anyámé, s úgy kerestem a kenyerünket … s négyen vótatok, anyámé, s négy felé oszttattam, amég ekkarára felneveltelek, s émost szárnyadra eresztettelek, anyámé … De megbocsáss, anyámé, ha valamit vétettem, me lehet, nem tudtam jól gondodat viselni anyámé … Sokszor megbántottalak, anyámé, me sokszor, anyámé, meg vótam keseredve, s bánatas vótam anyámé … De arra kérlek, anyámé, ne felejts el immán te es. … Siratta Bálint Péterné a lyányát, mikor ment férhez."
Akkor énekli az anya, mikor a násznép a kapu elé ér. Idegen nincs ott.
odahaza (Moldovában) a menyasszony is elbúcsúzott, elsiratta magát.
Menynek királyné asszonya
Örülj szép szűz álleluja.
Mert kit méhedben hordozni
Méltó voltál álleluja.
Imádd Istent hogy lemossa
Bűneinket áleluja.
A teljes forma (felvételen kívül)::
Menynek királyné asszonya
Örülj szép szűz álleluja.
Mert kit méhedben hordozni
Méltó voltál álleluja.
Amin megmondotta vala
Feltámada áleluja.
Imádd Istent, hogy lemossa
Bűneinket áleluja.
Lajtha megjegyzése: Kájoni antifóna
Még tizennyolc éves sem valék
Csikó lopni tanulgaték
Elloptam én egy pejcsikót
Mind a négy lába kesely vót.
Elloptam én egy pejcsikót
Mind a négy lába kesely vót.
Amint vittem mendegéltem
Kecskeméti vásártéren
Amint vittem mendegéltem
Kilenc csendőr áll előttem
A tizedik azt kérdezte
Hol az utazólevelem.
Csendőr urak mit akarnak
Talán vasalni akarnak
Nem akarunk mi vasalni
Szilaj csikót jöttünk venni.
Szilaj csikó nem eladó
S nem is csendőr alá való
Mert ha arra csendőr ülne
Még a madár is rab lenne.
Mert ha arra csendőr ülne
Még a madár is rab lenne.
Mi tetszik ez uraknak
Fél fertály bor nyóciknak
Csillárim hopp hopp hopp
Csillárim hopp hopp hopp.
Nyolcan ülnek egy lóra
S úgy mennek ez újborra
Csillárim hopp hopp hopp
Csillárim hopp hopp hopp.
Azt sem bírják kifizetni
S az ablakon szökdöstek ki
Csillárim hopp hopp hopp
Csillárim hopp hopp hopp.
Midőn a Szűz magzatját
Jászolban síró fiát
El akarja alítni
Így énekel őnéki
Ó napfény, ó élet
Ó édes Jézus
Ó édes Jézus.
Midőn a Szűz magzatját
Jászolban síró fiát
El akarja alítni
S így énekel őnéki
Ó napfény, ó élet
Ó édes Jézus
Ó édes Jézus.
Mikor kicsi ljánka vótam
Mikor kicsi ljánka vótam
Édes Gergelem
Kedves Gergelem.
Zabaratni járogattam
Zabaratni járogattam
Édes Gergelem
Kedves Gergelem.
Markot nem bírtam hajtani
Szeretőt bírtam tartani
Édes Gergelem
Kedves Gergelem.
Nem jól vettem a vámot
Megszidták a Márjámot
Édes Gergelem
Kedves Gergelem.
Gergel szültült a gerlicsbe
Én táncoltam a pincébe
Édes Gergelem
Kedves Gergelem.
Gergel szültült s én táncoltam
Jaj be kedves leán voltam
Édes Gergelem
Kedves Gergelem.
Papuccsaim kercegtek
Pántikáim zurrogtak
Édes Gergelem
Kedves Gergelem.
Mikorjába menyecske lesz a lányból
Hegyes kontyot göndörít a hajából,
Hegyes kontyát jaj de sokan megnézik,
Boldogságát a leányok irígylik.
Száraz fáról lecsepegett az eső
Az én babám a faluba legelső
Ha nem kacag egy araszos a szája,
De ha kacag a hármat is kiállja.
Míg uram a kútra járt
Míg uram a kútra járt
Addig galambom béjárt
Addig galambom béjárt.
Édes uram be jó kend
Be jó vizet hozott kend
Hojzon ilyent máccor es
Megcsókolom száccor es
Hojzon ilyent máccor es
Megcsókolom száccor es.
Téged asszony kérdezlek
Téged asszony kérdezlek
Ezt az ágyot mi lelte
Hogyhogy el van gyötörve.
Macska fogott egeret
Játszott vélle eleget
Macska fogott egeret
Játszott vélle eleget.
A vén bolond azt tudja
Hogy a féreg elhúzta
A vén bolond azt tudja
Hogy a féreg elhúzta.
Molnár Anna (folytatás)
S menen menen visszafelé
S menen menen visszafelé
Csak eszibe jut a kicsi fia
S eszibe jut a kicsi fia.
Kicsi fia bé bécsébe
S jámbor ura az erdőre
Se nem eszik, se nem iszik
Sem egy cseppet nem aluszik.
S menen menen eléfelé
S menen menen eléfelé
S csak haza ére s a kapuba
Haza ére s a kapuba.
S jóestét házi gazda
S adjon Isten jó katona
S jóestét házi gazda
S adjon Isten jó katona.
S béfogad-e az éccakára
S béfogad-e az éccakára
Jaj bé lehet jó katona
Jaj bé lehet jó katona.
S me nekem kicsikém vagyon
Szokott vagyok kicsikékvel
S nekem kicsikém vagyon
S szokott vagyok kicsikékvel.
S van-e jó bor a faluba
S vagyon bizon jó katona
S van-e jó bor a faluba
S vagyon bizon jó katona.
S menjen kicsit hojzon nekem
S menjen kicsit hojzon nekem
S ki bongolá bongos mejjit
S ki bongolá bongos mejjit.
S megszoptatá kicsi fiját
S megszoptatá kicsi fiját
S úgy elalutt s úgy elnyugudt
S úgy elalutt s úgy elnyugudt.
S mi dolog lehet ennek a kicsikének
Hogy úgy elalutt s úgy el nyugudt
S vót-e kennek felesége
S vót-e kennek felesége.
S vót nekem bizan jó katona
S vót nekem bizan jó katona
S úgy elment s úgy elbolygott
Hogy soha vissza nem került.
S haza jőne, megverné-je
S megverné-je, megszidná-je
Vagy éltiben felvetné-je
Vagy éltiben felvetné-je.
Meg sem verném meg sem szidnám
Sem éltiben fel nem vetném
Meg sem verném meg sem szidnám
Sem éltiben fel nem vetném.
S kibongolá bongos mejjét
S e én vagyok felesége
S kibongolá bongos mejjét
S ne én vagyok felesége.
Molnár Anna
S Mónár Anna szép menyecske
S Mónár Anna szép menyecske
S oda mene Sajgó Márton
S oda mene Sajgó Márton.
S gyere velem Mónár Anna
S gyere velem Mónár Anna
S nem menyek én Sajgó Márton
S nem menyek én Sajgó Márton.
S me nekem kicsikém vagyon
S me nekem kicsikém vagyon
S a kicsikém bé bőcsőbe
S jámbor uram s az erdőre.
Sem nem eszik, sem nem iszik
Sem egy cseppet nem aluszik
Sem nem eszik, se nem iszik
Sem egy cseppet nem aluszik.
S jere velem Mónár Anna
S jere velem Mónár Anna
S vagyon nekem hat kőváram
Hetediket neked adom.
S addig csalá s csalogatá,
S ameddig útnak indítá.
S addig csalá csalogatá,
Ameddig útnak indítá.
S mennek mennek s mendégélnek
S mennek mennek s mendégélnek
Csak elérnek s egy burkosfát
Csak elérnek s egy burkosfát.
S ülj le ide Mónár Anna
S nejz egy kicsit s a fejembe
S ülj le ide Mónár Anna
S nejz egy kicsit s a fejembe.
S csak leüle Mónár Anna
S nezni foga s a fejibe
S nezi nezi nezegéli
S nezi nezi nezegéli.
S oda mene hat madárka
S oda mene hat madárka
Sírnak sírnak csirikolnak
Sírnak, sírnak csirikolnak.
S egy csepp könyű lecsöppene
S egy csepp könyű lecsöppene
S az se csöppent le a földre
S az se csöppent le a földre.
Sajgó Márton orcájára
Sajgó Márton orcájára
Sajgó Márton felebrede,
Sajgó Márton felebrede.
Sírtál úgye Mónár Anna
Sírtál úgye Mónár Anna
S én nem sírtam Sajgó Márton
S én nem sírtam Sajgó Márton.
S hágj fel ide Mónár Anna
S hágj fel ide Mónár Anna
S én nem hágok Sajgó Márton
S én nem hágok Sajtó Márton.
S mer nem szoktam fára hágni
S mer nem szoktam fára hágni
S hágj fel magad mutogasd meg
S hágj fel magad mutogasd meg.
S ki bongolá gombos mejjét
S fődbe üté fényes kardját
S kibongolá gombos mejjét
S csak elindula felhágni.
S Mónár Anna kapá az kardot
S lecsapá az gyenge nyakát
S Mónár Anna kapá az kardját
S lecsapá az gyenge nyakát.
S bébongolá gombos mejjit
S elindula visszafelé
S bébongolá gombos mejjit
S elindula visszafelé.
Most akadtam a csorgóra
A csorgónál egy kislányra
Kinek alól téj a lába
Jóféle citrom az álma.
Marozsaszőlő a nyaka
Mézeskalács az ajaka
Orca rózsa, szája cukor
Szemöldöke selyemfodor.
Mézből van a beszéleje
Szekfűből a nyeldekleje
Haja kökény, foga gyémánt
Az ínye aranposzománt.
Most jöttem Gyuláról
Gyulafehérvárról
Leesett a lovamról a patkó
A három lábáról.
Csak egy maradt rajta
Azt is kopogtatja
Gyere kovács régi jó pajtásom
Gyere koppints egyet rája.
Kovács legény kopogtatja
Ő maga azt mondja
Hogy ennek a kesely lábú lónak
Ügyes fiú a gazdája.
Ügyes fiú a gazdája
Mulat a csárdába
Jó bort iszik múlat a csárdába
Lova hasig megy a sárba.
Jó bort iszik múlat a csárdába
Lova hasig megy a sárba.
Nagyhegyi tolvaj (ballada)
Istenem, Istenem áraszd meg a vizet
Hod vigyen el ingem apám kapujába
Apám kapujába s anyám ajtajára
Hogy lássák meg ők es kinek adtak ingem.
Nyóc ökrös gazdának cifra katanának
Jobb lett vóna jadjon disznyó pásztorának
Mert immá' megúntam jó regvel felkelni
Jó regvel felkelni s a patakra menni.
A patakra menni véres ruhát mosni
Jajszókval sujkolni könyvemvel áztatni
Me' most es odavan keresztút állani
Keresztút állani örmény papot ölni.
Egy pénzért kettőért nem szán vért ontani
Egy pénzért kettőért nem szán vért ontani
Ezt meghallá hallá s a nagy hegyi tolvaj
Ezt meghallá hallá s a nagy hegyi tolvaj.
Megrúgá az ajtót erejsz bé erejsz bé
Megrúgá az ajtót erejsz bé erejsz bé
Álljon meg álljon meg csendes jámbor uram
Álljon meg álljon meg csendes jámbor uram.
Fődig fátyolomat tegyem a fejemre
Piros patkós csizmám hújzam a lábomba
Második szavára bérugá az ajtót
Második szavára bérugá az ajtót.
Mit sírsz magad mit sírsz kedves feleségem
Mit sírsz magad mit sírsz kedves feleségem
Nem sírok nem sírok csendes jámbor uram
Nem sírok nem sírok csendes jámbor uram.
Cserefát égetek gyermeket rengetek
Cserefának füstje huzta ki könyvemet
Cserefát égetek gyermeket rengetek
Cserefának füstje huzta ki könyvemet.
Készülj asszony készülj a búzamezőbe
A búzamezőbe s a fejvevő székre
Jánoskám Jánoskám nagyhajú szógacskám
Hozd elé kocsimot fogd bé hat lovamot.
Vígy el magad éngem a búzamezőbe
A búzamezőbe s a fejvevő székre
Hol fejemet veszik szívemet májamat
Mosd meg ürmes borba takard gyenge gyócsba.
Takard gyenge gyócsba küdd el Barassóba
Küdd el Barassóba tegyék várkapura
Minden apa s anya vegyen példát rólla
Hogy adja ja lányát a hideg havasba.
Nyóc ökrös gazdának cifra katanának
Inkább adja oda disznyó pásztorának
Beli buba beli kicsi Ráduly péter
Me' mindjá' jő mámá hoz neked cicikét.
Hoz neked cicikét nekem hoz kalácskát
Hoz neked cicikét nekem hoz kalácskát
Me' nem az az apád ki a csűrbe' csépel
Hanem az az apád ki jaz utcán sétál.
Ezt meghallá hallá s a nagy hegyi tolvaj
Ezt meghallá hallá s a nagy hegyi tolvaj
Szüve megszakada árvája marada
Szüve megszakada árvája marada.
Napja Isten haragjának
Végét veti a világnak
E szavok a prófétáknak.
A szív teli rettegéssel
Lesz a bíró jövetével
Hol kezdődik a számvétel.
A drombitaszó egyszerre
Lehat minden sírfenékre
S kit-kit hív itélőszékre.
Napja Isten haragjának
Végét veti a világnak
E szavuk a prófétáknak.
A szív tele rettegéssel
Lesz a bíró jövetével
Hol kezdődik a számvétel.
Nálatok nálatok letörött az ágyatok
Ripp ropp ropogott tetű bolha szotyogott.
Ne legyen szerencsém soha
Ne legyen szerencsém soha
Sem éltemben, sem holtomban.
Sem éltemben sem holtamban
Sem éltemben sem holtamban
Semmi ifiúságomban.
Ne menj rózsám a tarlóra
Mert gyenge vagy a sarlóra
Ihaj rózsám vijolám.
S elvágod e gyenge kezed
Ki süt nekem lágy kinyeret
Ihaj rózsám vijolám.
Ki hoz nekem bort eleget
Piros lyánytul lágy kenyeret
Ihaj rózsám vijolám.
Jaj be szépen harangeznak
Az én gyenge galambimnak
Ihaj rózsám vijolám.
Most viszik a temetésre
El sem búcsúszkottam tölle
Ihaj rózsám vijolám.
Ne sírasd gyöngykoszorúdat
Ne sírasd gyöngykoszorúdat
Mer' én néked kötek olyant
Mer' én néked kötek olyant.
Éjjel nappal kössed rózsám
Éjjel nappal kössed rózsám
Még sem leszek többet leány
Még sem leszek többet leány.
Régi lakodalmas, menyasszony búcsúztató
Ugyanerre a dallamra a következő "széki keserves" szövegeket is énekelte:
Jaj Istenem mi az oka
Jaj Istenem mi az oka
Hogy a búm nem fogy el soha
Hogy a búm nem fogy el soha.
A búm nem fogy el már soha
A búm nem fogy el már soha
Talán meg vagyok átkozva
Talán meg vagyok átkozva.
Vagy apámtól vagy anyámtól
Vagy apámtól vagy anyámtól
Vagy az idegen világtól
Vagy az idegen világtól.
Ne sírj rózsám ne keseregj
Este hojzád eregelek
Ej haj szeress ingem ne janyádot
Én csókolom a szájadot
Ej haj szeress ingem ne janyádot
Én csókolom a szájadot.
Ne küldj rózsám a mezőre
Elpirul az orcám bőre
Ej-haj elveszesztem szép szinyemet
Nem csókolsz szűbül ingemet
Ej-haj elveszesztem szép szinyemet
Nem csókolsz szűbül ingemet.
Ne sírj rózsám, ne keseregj
Mer én este hozzád menyek
Mer én este hozzád menyek
Hozzád menyek ha későn is
Tijed lészek rózsám mégis
Hozzád menyek ha későn is, ha későn is.
Tijed lészek rózsám mégis
La la….
Nem hitted hogy beteg vagyok
Majd elhiszed, ha meghalok
Nem jöttél el látásomra
Jőjj el a virrasztásomba.
Nem jöttél el vidékimre
Jőjj el a temetésemre
Éngem anyám úgy szeretett
Soha táncra sem eresztett.
S mind azt mondja ki nem tudja
S hogy én nem búsulok soha
Ha bánatim öröm vóna
Nálamnál víg jobb sem vóna.
Elosztották a bánatot
Ott sem vótam mégis jutott
Ha mégegyszer elosztanák
Mind egy cseppig nekem adnák.
LLSz59j: Mikor megkérdeztem Szabót, hogy itt miért nem ismételte a szövegsorokat, azt felelte, hogy "kiment a fejemből, mert már én is úgy éneklek, ahogy a többiek." A helyszínen ezt a dalt is szövegsor ismétléssel énekelte.
Né hol kerekedik s egy kerek dombecska
S azon nevelkedék egy édes almafa
Édes az almája csokros a virágja
S édes az almája csokros a virágja.
Né hol ereszkedik egy gyalog ösvenke
S azon nevelkedék egy fehér báránka
S a homlokán vala szép fényes csillag
Jobb oldalán vala szép fényes napfény.
Bal ódalán vala szép fényes hódfény
S a fejibe vala nyolcvan misegyortya
Meg ne iedj meg ne iedj Márton Szép Ilona
Mert én hozzád jöttem Isten parancsolta.
S a szép szüzek serge egy mijatt nem telék
S ha te oda jönnél veled bé is telnék
A mennyei kapuk magiktul megnyílnak
S a menyei harangok magiktul megszólnak.
Tizenkét oltáron tizenkét pap vagyon
Nagyobb azok közül Urunk Jézus vala.
Nincsen a világon nagyobb nyomorúság
Mint kik összepárosodnak s nem szeretik egymást
Ha meg kell ölelje karjait fájlolja
Ha meg kell csókolja bús könnyit hullatja.
Szeretlek szeretlek csak nem mondd senkinek
Még a templom földjén össze nem esketnek
Ne mondd meg anyádnak, hogy szeretlek téged
Ne tudja meg senki hogy meghalok érted.
Rózsám ha meghalok tégy egy annyit értem
Hogyha nem is sajnálsz sirassál meg éngem
Ne sirassál rózsám ott hol sokan látnok
Sírd ki két szemedet magános fejfámnak.
Nincsen fonal a rudamon
Három pászma matollámon
Azt is hat hónapig fontam
Mégis eleget aludtam.
Édes kezem mért nem fontál
Édes szemem mért aludtál
A násznépe a kapun vár
A nagy láda üresen áll.
Elhajtottam a csordába
Komámasszont megtaláltam
Panaszimot addig montam
Míg a csordát vissza vártam.
Kérdé uram hogy hol jártam
Mondám a borjúkval voutam
Pedig a korcsmán voutam
Komámasszonval mulattam.

