Szalay Zoltán vagyok Csíkszeredából. Népzenekutatással, néptánctáborok szervezésével, népzene- és néptáncoktatással foglalkozom.

Személyi adatlap (Európai Folklór Központ)

Név: Szalay Zoltán

Lakóhely: Románia, 4100 Miercurea Ciuc (Csíkszereda), Timisoarei 28/3

Foglalkozása: egyetemi tanár — Universitatea “Transilvania”, Facultatea de Muzica (“Transilvania” Egyetem Zenei Kara), 4200 Brasov (Brassó); összhangzattan tanár, lektor

Tevékenysége a folklór területén: kutatás, oktatás, alkotás, közművelődés, kiadás, népszerűsítés — népzene, néptánc. Etnikai csoport, néprajzi terület, amelyhez tevékenysége különösen kötődik: erdélyi és moldvai magyar, román és csángó.

Jelenlegi tevékenységi programok: kutatás: doktorátusi tézis (“Variációs eljárások a hangszeres táncdallamok figurációiban”); lejegyzés, feldolgozás (“Felcsíki hangszeres tánczene — A csíkszentdomokosi zenekar II”); lejegyzés (a Gyimesi Tánctáborok “Énekes Füzeteiben” megjelenő dallamok); gyűjtési program (Alcsík és Kászon vidékének szellemi néprajzára kiterjedő). Oktatás: folklórt, hangszeres népzenét és népzeneoktatási (Kodály-) módszertant tanít az I.T.E.K. Akadémián, foglalkozik a csíkszeredai Hargita Állami Székely Népi Együttes zenekarával; évente szervezője és oktatója a Gyimesi Tánctáboroknak (felcsíki táncokat tanít feleségével, Antal Rozáliával). Kiadás: a hangszeres (és énekes) tánczenei sorozat kezdeményezője és szerkesztője; szerkesztője és szerzője az évente megtartott Gyimesi Tánctáborok “Énekes Füzeteinek”.

Tagságok: a Romániai Zeneszerzők Szövetségének ideiglenes tagja; a Romániai Magyar Táncszövetség alelnöke; a Romániai Magyar Zenetársaság tagja; a Kriza János Néprajzi Társaság (Kolozsvár) tagja; az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tagja; a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Világszövetségének (Budapest) alapító tagja; a Romániai Mozart-társaság tagja.

Rövid szakmai önéletrajz: 1959.01.22-én született Kolozsvárt. Édesapja zeneszerző, édesanyja is zenész. Zenei tanulmányait a Kolozsvári Zeneművészeti Középiskolában, valamint a Kolozsvári Zeneakadémián végezte zeneszerzés szakon. 1984-ben államvizsgázott, majd a Csíkszeredai 1-es számú Általános Iskola Zene tagozatának zongora és zeneelmélet tanára lett. Azóta Csíkszeredában él családjával együtt. 1990-től 1994-ig az újonan megalakult “Hargita” Állami Székely Népi Együttes igazgatója volt. 1995-től bedolgozó tanára, majd 1996-tól szakmai irányítója lett a székelyudvarhelyi I.T.E.K. Akadémiának (Institution for Total EthnoKulture). Szerzeményeit bemutatták Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Bukarestben, Csíkszeredában, Nagybányán, Budapesten, Miskolcon és Debrecenben. Több hazai zeneszerzés-versenyen vett részt és nyert. 1980-tól különböző tudományos ülésszakokon vett részt, főleg népzenei témájú tanulmányokat bemutatva. 1979-ben kezdett népzenével és néptánccal foglalkozni; azóta több mint 75 óra népzenei és néptánc gyűjtése van audio és video felvételek formájában. 1980-tól több népzenei és néptánc együttes tagja, vezetője, illetve megalapítója volt; vezette és tanította a csíkszeredai táncházat. Ma elsősorban a népzenekutatással, a népzene és néptánc gyűjtésével, oktatásával, népszerűsítésével, valamint a nemzetközi Gyimesi Tánctáborok szervezésével foglalkozik (fő-, illetve társszervezője a megalakulásuktól, 1992-től kezdve). Gyűjtéseiből négy hangkazettát jelentetett meg felcsíki és gyimesi hangszeres és énekes népzenével. A budapesti Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében két hónapos kutatást is végzett.

Szakmai díjak: I. díj, Tudományos Diákkörök XV. Nemzeti Konferenciája, Művészeti Oktatás részleg, 1980, Kolozsvár (Lozsádi Judittal közösen) — “Harmóniai elemzési módszerek Gesualdo di Venosa műveiben”; II. díj, “Dinu Lipatti” zeneszerzés verseny, 1981, Bukarest — “Improvizációk és kánon”; Dícséret, Tudományos Diákkörök XVI. Nemzeti Konferenciája, 1983, Iași — “Utóhangzások”; II. díj, Tudományos Diákkörök XVII. Nemzeti Konferenciája, 1984, Bukarest — “Zenekari darab”; I. díj, I. “G. Dima” Fesztivál zeneszerzés verseny, 1984, Kolozsvár — “Kantáta”; különdíj, II. “G. Dima” Fesztivál, 1985, Kolozsvár — “Ekloga”; különdíj, IV. “G. Dima” Fesztivál, 1987, Kolozsvár — “Miniatűrök”.

Válogatott bibliográfia: “Egy dallam tíz variánsa a palatkai népi hangszeres együttesek előadásában,” in: Zenetudományi dolgozatok, Bukarest, 1986; “A palatkai népi vonószenekarok kísérete,” in: Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve, Kolozsvár, 1992; “Utóhangzások fagottra és vonósnégyesre,” CD: Contemporary Music from Transylvania, Hungaroton Classic HCD 31636, Budapest, 1995; IV. és V. Gyimesi Tánctábor — Énekes füzetek (szerk., lejegyezte), Csíkszereda, 1995–1996; “Felcsíki hangszeres Tánczene — A csíkszentdomokosi zenekar I.,” Csíkszereda, 1996.

Nyolc Tábor Számvetése

Egy visszatekintés a Gyimesi Tánctábor első nyolc évére (1992–1999), a szervezők tollából.

A gyimesi tánctábor ötlete egy baráti beszélgetés közben született meg 1991-ben. A kezdeményezok az 1992-es elso tábortól kezdve mindvégig szervezoi és huséges mozgatói maradtak az immár hagyománnyá növo rendezvénynek. A szervezés színvonala többek között azért is nyerte el az évek során több ezer résztvevo, több száz adatközlo és több tucat szakember tetszését és elismerését, mert a szervezok nem csak erre az alkalomra összeverbuvált csapatot képeztek: közöttük hosszú évekre visszameno baráti és szakmai kapcsolat volt. András Mihály és András Irén, Bodó-Bán János és Bodó-Bán Eniko, László Csaba és László Lujza valamint Szalay Zoltán és Antal Rozália igen hatékony szervezési munkát tudtak közösen kifejteni, melyhez mindig társult a magas szakmai színvonalra való törekvés, hiszen a négy családból szinte mindenki elmondhatja magáról, hogy hivatásos szinten táncol és tanít. A néptánc-, valamint a népzenetudomány terén kifejtett tevékenységük ugyanakkor elismerésben részesítette oket mind a romániai magyar és román, mind pedig a külföldi magyar és más nemzetiségu szakemberek körében. Ehhez a négy családhoz elso perctol kezdve társultak a gyimesközéploki kultúrigazgató Mihók György és Nagy Imre pogármester, akik mindvégig segítették a csapat munkáját, ok lévén a legjobb ismeroi a helyi körülményeknek. Sajnos a lazább kapcsolat, a ritkábban való találkozás nem tette lehetové még a nyolc év során sem egy igazi emberi kapcsolat kialakulását a kezdeményezok és a helyi erok között. Táborainkban mindig elsorendu szempont volt a szakmai színvonal. A különbözo fajta megközelítési módok, valamint állandó szakmai vitáink csak erosítették és mindig biztosították a néptánc, illetve népzene terén azt a minoséget, melyet a tábor mindenkori résztvevoi elvártak tolünk. Ilyen értelemben állandó fejlodésre törekedtünk, az évek során mindig igyekeztünk valami újjal elohozakodni. Elso táborunkban még csak néptáncot tanítottunk, illetve népdalokat közös éneklés keretén belül. A második tábortól kezdve már hangszeres népzenét is, késobb, az ötödik táborban bevezettük azt a fajta népdaloktatást, melyre kimondottan népdalénekesek jelentkezhettek. Ez utóbbit tudomásunk szerint elsoként kezdeményeztük az évek során megsokasodó erdélyi tánctáborok között. Elso táborunkban még csak egy-egy zenekar muzsikált a két megcélzott vidékrol, Gyimesbol és Felcsíkról. Késobb már minden általunk ismert hagyományorzo zenészt igyekeztünk bevonni a tábori tevékenységbe. Eleinte mindössze hét oktatóval tanítottunk (táncot és népdalokat), utóbb már több mint húsz tanár tevékenykedett. Eleinte két csoportra osztottuk a résztvevoket: kezdo és haladó táncosokra. A harmadik tábortól kezdve a kezdok is két csoportot alkottak: külön foglalkoztunk azokkal, akik gyimesi, illetve külön azokkal, akik felcsíki táncokat akartak tanulni. Az utóbbi két táborban külön gyerekeknek is tanítottunk táncot, illetve gyerekjátékokat. Tudomásunk szerint egyetlen más erdélyi táborban sem folyt négy helyen párhuzamosan a táncoktatás. Az ötödik táborban bevezettük a kézmuves foglalkozást, mint alternatív programot. Ezt a területet is évrol évre bovítettük. A helyi (gyimesi és felcsíki) hagyományokon kívül – szövés, varrás, hímzés, tojásírás, fafaragás, bútorfestés – nemezelést, babakészítést is tanítottunk. Az oktatásba állandóan bevontuk a helyi hagyományorzoket is. Esti táncházainkban adatközlo táncosok léptek fel, velük együtt szórakozhattak a résztvevok. A táncoktatások alatt, valamint a táncházakban adatközlo zenészek (is) muzsikáltak. A népzene-, illetve népdaloktatásba rendszeresen bevontuk a hagyományorzo zenészeket és énekeseket. A kézmuves foglalkozások egy részét ugyancsak adatközlo asszonyok vezették. Táborainkban két hagyományorzo vidékre összpontosítottunk: Gyimesre és Felcsíkra. Ez a két vidék mindig érdeklodésünk középpontjában maradt. A szakmai színvonal növelése érdekében mi magunk is, mint oktatók, állandóan képeztük magunkat. A táborok ilyen értelemben jó alkalmat kínáltak a gyujtésekre, melyeket, kiegészítve a táboron kívüli gyujtomunkánk eredményeivel, folytonosan feldolgoztunk, tanulmányoztunk, tanultunk, egyszóval készültünk. Így került sor az eleinte csak Csíkszentdomokosra szorítkozó felcsíki anyag kibovítésére, ezáltal hol a domokosi anyagot, hol pedig a csíkjenofalvi és csíkkarcfalvi táncokat, népdalokat tanítottuk. Effajta megkülönböztetést a gyimesi táncokon belül is tettünk. Általában a Gyimesközéplokhoz tartozó sötétpataki anyagot tanítottuk, de oyan év is volt, amikor a Gyimesbükkre és Nagygyimesre jellemzo táncok és énekek kerültek elotérbe. A táncok és népdalok effajta részletekbe meno, alapos tanulmányozása révén ki tudtuk elégíteni azon hivatásos táncosok, énekesek igényeit is, akik úgy jöttek el táborainkba, hogy bizonyos mértékig ismerték már valamelyik vidék táncait, dalait. Az énekesek esetében ez a részletekbe meno tanulmányozás különbözo adatközlok dalkincsének elsajátításáig ment. Mindig arra törekedtünk, hogy bizonyos tánc-, zene- vagy népdalanyagot az erre legjobban felkészült oktatók tanítsák a táborban. Habár az évek során több ízben is elofordult, hogy külföldrol (Magyarországról) hívtunk meg oktatókat, kimondatlan szabály volt a szervezés során, hogy lehetoleg erdélyi tanárokkal muködjünk együtt.

A szakmai színvonal állandó javítása mellett mindig arra is törekedtünk, hogy a résztvevok minél jobban érezzék magukat táborainkban. A napi megfeszíto munkán kívül, ami 5 óra néptánc-, népzene- vagy népdaloktatást foglalt magába, az éjszakába nyúló esti táncházak lehetoséget biztosítottak az elsajátított anyag gyakorlására, kellemes, szórakoztató körülmények között. A táncházzenekarok megfogadásánál elsorendu szempont volt a jó hangulat biztosítása. Egy ido után híre is ment a gyimesi táborok táncházainak, olyannyira, hogy sokan, akik már jól tudták ezeket a táncokat, csak a táncházak miatt (vagy csak a táncházakba) jöttek el. Igyekeztünk minden táncházba adatközlo táncosokat vagy énekeseket meghívni, hogy a résztvevok lássák és hallják “eredetiben” is a megtanultakat. A táborok végére szervezett záró gálaeloadáson pedig hagyományörzo tánccsoportok, zenészek és énekesek léptek fel. Mindezen alkalmak (ingyenes!) lehetoséget nyújtottak a gyujtésre, foleg olyan résztvevok számára, akik késobb, otthon is folytatni akarták a táborban elkezdett munkát. Továbbá egyéb szórakoztató programokat is kínáltunk a résztvevoknek, mint például tánc- és népdalversenyeket, tréfás vetélkedoket, tábortüzet, kirándulásokat, gyógynövénygyujto túrákat stb. Az ismeretszerzéssel, tanulással is járó hasznos kikapcsolódást a délutáni eloadások jelentették, melyek a legkülönfélébb témaköröket ölelték fel, de sohasem rugaszkodtak túl távolra a népi hagyományok területétol vagy az érintett vidékektol. Hallottunk a tábor profiljához egészen közel álló néptánc vagy népzenei témájú eloadásokat, de volt szó népszokásokról, népmesékrol, népviseletrol, kézmuvességrol, népi gyógyászatról, néphitrol, rovásírásról és sok más témáról, el egészen a török-magyar rokonságig. Olyan neves, nemzetközi hírnévnek örvendo személyiségek tartottak eloadásokat, mint dr. Andrásfalvi Bertalan egyetemi tanár, dr. Balázs Lajos néprajzkutató, Beder Tibor tanár, Berecz András népi eloadómuvész, Csókos Varga Györgyi néprajzkutató, Haszmann Pál népi kézmuves, Kallós Zoltán néprajzkutató, dr. Kardalus János néprajzkutató, Kóka Rozália népi eloadómuvész, Kovács András táltos, Könczei Csilla néptánckutató, dr. Kürti László egyetemi tanár, dr. Lázár Katalin népzenekutató, Pálfalvi Pál etnobotanikus, dr. Szenik Ilona népzenekutató, Tokés László református püspök és még sokan mások. Táboraink állandó céljai közé tartozott a keleterdélyi népi hagyományok, ezen belül a székely és a csángó néptánc, népzene, népdalok és más szellemi értékek (szokások, hitvilág, gyógyászat, történelem stb.), valamint a kézmuvesség örökös népszerusítése. Megelégedéssel könyvelhetjük el, hogy ezeket a világ minden tájára elvitték magukkal a résztvevok. Nem állíthatjuk, hogy a gyimesi táncok kizárólag a táboraink révén lettek népszeruek például a magyarországi fiatalok körében, azzal viszont büszkélkedhetünk, hogy a felcsíki táncokat és népzenét foleg a gyimesi táborokból vitték magukkal. És ez nem csak azon tudást jelenti, amit a résztvevok a táborok ideje alatt szereztek, hanem különbözo kiadványokat, kazettákat is, melyeknek megjelenését részben magának a Gyimesi Tánctábornak köszönhetjük. Ilyenek például azok a hangkazetták, melyeken saját gyujtéseinket jelentettük meg, vagy azok az énekes füzetek, melyekbe, többek között, ugyancsak saját gyujtáseinkbol válogattunk szebbnél szebb népdalokat. De ide tartoznak azok a színvonalas tudományos munkák is, melyeket nem a gyimesi tábor hozott életre, vagy olyan hangzó anyagok, melyeket más gyujtok adtak ki, és esetleg nem kapcsolódtak közvetlenül a táborainkban tanított anyagokhoz.

Mindezek által a résztvevok körében egy olyan vélemény alakult ki a gyimesi táborokról, hogy ott komoly munka folyik egy bizonyos cél érdekében: tanulni és dolgozni. Még a szórakozás is ennek az alapveto célnak volt alárendelve. A léha, rendbontó, részegeskedo (netán kábítózó) egyéneknek nem volt helyük a táborban. Ki is nézte oket a többség, azok, akik dolgozni akartak és a nemes szórakozásban is az értéket látták. A rendbontók általában a potyázók körébol kerültek ki, és több eset volt rá, hogy kiutasítottuk oket a tábor területérol. Ilyen értelemben is kialakult egy bizonyos tartása a gyimesi táboroknak, mely nem volt a legutolsó szempont azok szemében, akik bejelentkeztek. De ugyanez a vélemény hangzott el sok meghívott vendég, vagy a médiák képviseloi részérol is. Így, az évek során, a néptánc iránt érdeklodo fiataloknak csak egy bizonyos rétege kezdett eljárni a Gyimesi Tánctáborba: komoly, a munkát meg nem veto, az értékeket megbecsülo és a maguk helyére tenni képes, nem is kis számú társaság. A tábor végén minden évben felmérést készítettünk. A résztvevok véleményét magunkévá tettük, javaslataikat beépítettük a következo évek szervezési tevékenységébe.

Úgy gondoljuk, hogy táborainkkal nagy mértékben hozzájárultunk egyrészt Gyimesközéplok község, másrészt a Tatros völgye hazai és nemzetközi hírnevének nagyobbításához. Ezrével látogattak el a külföldi és belföldi táborozók erre a vidékre, életre szóló barátságok köttettek, olyan résztvevo is akadt, aki évente visszatért a gyimesekbe, sokszor még a táboron kívül is. Így kezdett a 90-es évek elejétol fokozatosan kialakulni egyfajta faluturizmus, mely természetesen nem csak a táboroknak köszönheto, de melybol ezek igen jelentos részt vállaltak, többek között azáltal, hogy a résztvevok elég nagy része – saját kérésre – a község különbözo családjainál szállt meg. Ugyancsak a táborok hatására (és csekély, de nem figyelmen kívül hagyható anyagi segítségével) szedték rendbe a községi muvelodési házat is, az ide látogató táborozók igényeit kielégítendo. Ugyanakkor nem titkolt céljaink közé tartozott a helyi lakosság identitástudatának felébresztése is. Reméltük, hogy a világ minden tájáról ideérkezo fiatalok érdeklodése a gyimesi népi hagyományok iránt a helyiekben is felébreszti majd az értékeik iránti tiszteletet, saját kultúrájuk megbecsülését. Mert olyan pillanatban kezdtük el a gyimesi táborok szervezését (1992-ben), amikor már csak a fiatalok elég kis része ismerte a saját táncait, amikor a disco-divat rég elharapódzott, amikor már nem kellett az egyszeru hegedu-gardon felállítású hagyományos zenekar muzsikája, ehelyett pedig elektromos hangszerekkel szolgáltatták a talp alá valót. Reményeink csak nagyon kis mértékben váltak be, de mi ezzel is elégedettek lehetünk.

Mindezek végso soron hozzájárultak ahhoz, hogy a gyimesi táborokról egy jó általános vélemény alakuljon ki. Egy angol résztvevo készítette statisztika szerint, melyben öt erdélyi tábort értékel 13 szempont szerint, a Gyimesi Tánctábor érte el a legjobb pontozást. Ennek mellékelem a magyar változatát, melyet Záhonyi András készített. Ezt a kivételes értékelést csak úgy érhette el a tábor, hogy a szervezokben állandóan egy magas fokú igényesség munkált, melyet megpróbáltak a tábor minden részletére kiterjeszteni. Már a legelején WC- és zuhanyozófülkéket rendeltünk a sátortábor számára. Ezeket a fent megnevezett gyimesközéploki szervezotársak segítségével sikerült kivitelezni. Késobb mosdókat csináltattunk, a Gyimesközéploki Tanács pedig angol WC-vel látta el a községi muvelodési házat. Igyekeztünk az adott körülményekhez mérten kielégíteni a résztvevok higiéniai igényeit. Az utóbbi években meleg vizes zuhanyozási lehetoség is volt (sajnos nem a legmegfelelobb higiéniai körülmények között). A résztvevok számának növekedésével a meglévo két táncoktatásra alkalmas helyiség is kezdett szuk lenni. Ezért a IV. tábortól kezdve három helyen tanítottunk táncot. Erre a célra külön felépíttettünk egy fedett tánctermet a sátortábor közepére, melynek a résztvevok – szellemesen – a “tánccsur” nevet adták. Elsokként az erdélyi táborok közül vegetáriánus étrendet is kínáltunk a résztvevoknek. Igaz, eltelt három-négy év, amíg végül kialakult egy jellegzetesen gyimesi tábori konyha. Az erdélyi táborok között tudomásunk szerint egyedülálló volt a tábori óvoda, ahová olyan táncos szülok gyerekeit fogadtuk, akik csak a kicsikkel együtt tudtak eljönni a táborba. Erre a célra külön óvónot fogadtunk, a gyerekek számától függoen egyet vagy kettot. Ingyenes részvételi lehetoséget biztosítottunk fiatal hazai zenészeknek, táncosoknak, ezáltal felpártolva az erdélyi népzene- és néptáncmozgalom legfrissebb hajtásait. Ugyanakkor a gyimesi fiatalok is részesültek ebben a kedvezményben. Ezáltal megpróbáltuk azon célunkat is elérni, hogy újra gyökereztessük bennük hagyományaikat. Ebben nagy segítségünkre voltak Hidegség patakának fiatal táncosai, akik minden alkalommal eleget tettek meghívásunkak. Ezúton fejezzük ki köszönetünket nekik. A Gyimesi Tánctábor ilyen formán a hagyományorzés egyik igen fontos fórumává notte ki magát Gyimesben és Felcsíkon egyaránt. Egy jópár erdélyi tábor számára lett így egyfajta példakép. Sok olyan szervezési fogást, ötletet vettek át tolünk, ami sikert aratott a résztvevok körében. Nem titkoljuk, hogy mi is gyakran ihletodtünk más táborokból, foleg az elso években. Ugyanakkor viszont a mi táborunk mindig megmaradt olyannak, amilyennek mindig is ismerték: sajátságosan Gyimesi Tánctábornak. Ezek a sajátosságok alakították ki a résztvevok körét, táborunk hírnevét, minden jó és rossz tulajdonságával együtt ezekre emlékszik vissza mindenki, aki megfordult valaha ebben a táborban. Ezért vált meggyozodésünkké, hogy minket nélkülözve ilyen Gyimesi Tánctábort nem tud szervezni senki. Az ezután szervezésre kerülo tábor tehát minden szempontból más lesz, mint az eddigiek. Éppen ezért, mi, a kezdeményezok, igényt tartunk arra, hogy a 2000. évben megszervezésre kerülo tábort – megkülönböztetésként – ne nevezzék IX. GYIMESI TÁNCTÁBORNAK. Ezúton szeretnénk megvédeni azt az elnevezést, melyet mi adtunk az általunk szervezett elso nyolc tábornak. Mindazonáltal reméljük, hogy az idei tábor is ki fogja elégíteni résztvevoinek igényeit. Sok sikert kívánunk ebben az új szervezoknek! Szeretnénk továbbá megköszönni minden olyan támogatónk segítségét, akik valaha is hozzájárultak az eddigi táborok sikeréhez, és akik nélkül nem valósulhatott volna meg a nyolc tábor. Köszönjük minden adatközlonk eddigi segítségét, és arra buzdítjuk oket, hogy az új szervezokkel szemben is tegyenek tanuságot ugyanolyan szolgálatkészségrol és türelemrol, mint ahogy azt velünk tették. Köszönetet mondunk továbbá minden zenésznek és oktatónak, akik eddig segítettek nekünk, valamint azon szakembereknek, akik meghívásunknak eleget téve színvonalas eloadásokat tartottak táborainkban. És nem utolsó sorban minden résztvevonek, akik eljöttek táborainkba és elvitték annak hírét, hírnevét a világ minden tájára, ezáltal is hozzájárulva ahhoz, hogy mi, eddigi szervezok most, a számadás pillanatában, nyolc tábor megszervezése után emelt fovel távozhassunk, és szívünk mélyén elmondhassuk magunkban, hogy: MEGÉRTE! dr. Szalay Zoltán