Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármesterének és a Magyar Polgári Szövetség elnökének bemutatása. Részlet a Magyar Lobbi 2005. január 7-i akció köréből.
Szász Jenő az ország egyik legfiatalabb polgármestere volt, amikor független jelöltként 1996-ban, 27 évesen megválasztották Székelyudvarhely élére. Korábban brassói tanulmányai idején (a Transilvánia Egyetemen szerzett okleveles faipari mérnöki diplomát) vezette a brassói egyetemi diákszövetséget, később a székelyudvarhelyi Caritas segélyszervezet elnöke volt. Másoddiplomáját, még polgármesterré választása előtt, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte, és részt vett a Soproni Erdészeti Egyetem PhD-képzésén is.
Első polgármesteri ciklusában a városban magyar nyelvű állandó színházat és tánccsoportot, valamint magyar tannyelvű egyetemi képzést hozott létre. A csereháti ügyben a magyarság érdeke melletti kiállásával nemzetközi ismertséget szerzett, de kivívta a román hatalom haragját is: perek és zaklatások lavinája indult ellene. Az RMDSZ 2000-ben mindent megtett, hogy legyőzze a választásokon — a kampánycsend előtt a teljes vezérkar Markó Bélával az élen Székelyudvarhelyen kampányolt ellene.
2000-ben Gödöllőn a Magyar Polgármesterek Világtalálkozóján ő kapta az elsőként kiadásra kerülő “Év polgármestere” címet és az Ezüstláncot. Most tölti harmadik polgármesteri ciklusát. 2004 májusában Orbán Viktorral közösen Székelyudvarhelyen felavatták az Emlékezés Parkját, amely tizenhárom mellszoborral emlékezik a magyar történelem és közélet nagyjaira — a “Vándor Székely Hazatalál” feliratú szobor Wass Albert vonásait mintázza, akinek a jelenlegi román törvények szerint nem lehetne szobrot állítani Romániában.
Szász Jenő a székelyföldi autonómiát és a határon túli magyarok kettős állampolgárságát zászlajára tűző Magyar Polgári Szövetség elnöke — a pártot 2004-ben, nemzetközi tiltakozást kiváltó módon, nem engedték indulni sem a helyhatósági, sem a parlamenti választásokon.
Nős, felesége tanítónő, egy kislányuk van; Szász Jenő ma is egy kétszobás panellakásban él.
Forrás: Magyar Lobbi, 2005. január 7.

