"Magyar földön fakadtál, Árpádvérből származtál, idegenben hajtottál ki virágoztál."

Szétosztotta magát – javát sok szegén nép jajbajába, hiába volt fényes udvar szégyenítő intrikája… nem kellett a német császár királynői koronája, Assisi Ferenc palástja védőn borult vállára. – Kisemmizve, kiüldözve gyermekivel el a várból, – aranyszíve maradt csak meg ragyogásnak vagyonából. Aranyszívedhez a mennybe száll ma esdő sóhajunk: Tar-mezőnkért, szenvedőkért, éhezőkért van bajunk… Szülőfölded népe kér most (nem a koldus idegen) húzd szét felhőkárpitodat és nézd mi van idelenn! Égbenélő, földönjáró Rózsák Szentje, Erzsébet!

Hazánk népe, Erdőelve népe térdel Előtted. – Most adj nékünk, szórd ki nékünk csodás rózsás kötényed.