Sztáray Zoltán levele Éltető Lajoshoz, a Magyar Lobbi 2007. június 22-i számából. Személyes visszaemlékezés a debreceni téglavetőnél élő gyerekek számára szervezett cserkészcsapatról, a nyári táborokról és a kezdeményezés megszakadásáról. A tapasztalatok és következtetések a levél szerzőjétől származnak.

(Sztáray Zoltán levele Éltetö Lajoshoz)

Kedves Lajos,

Nórika hívta fel a figyelmemet a cigányokkal kapcsolatos cikkre. Debrecenben volt egy cigánytelep az egyik téglagyár közelében. Kézzel formálták a téglát és a gyárban égették ki. Az itt dolgozó mintegy ötven cigány család élt ebböl. Rongyosak voltak, éheztek. A gyerekek nem jártak iskolába, mert se ruhájuk, se cipöjük nem volt.

Az egyik tanárunk és egyuttal cserkészvezetönk hívta fel figyelmet rájuk. Törtük a fejünket, mit lehetne, hogyan lehetne nekik segíteni. Elhatároztuk, hogy cserkészcsapatot szerkesztünk belölük. Segédtisztként én kaptam a feladatot. Kimentem a cigánytelepre, körülnéztem, majd a legközelebbi vasárnap néhány társammal vittünk ki a gyerekeknek élelmet, némi ruhát, cipöt. Igy kezdödött a cigány cserkészcsapat. Volt egy kétkerekü kordénk, abba befogtunk négy cigánygyereket és sorra vettük a debreceni kereskedöket, akiket megpumpoltunk. A kereskedök szívesen adakoztak s mondták, hogy talán a cigányok így kevesebbet lopnak.

A legközelebbi nyáron elvittük öket a Mátrába táborozni. Ekkor már minden csóré gyerek tetötöl talpig cserkészegyenruhában büszkélkedett. A hathetes táborozás során egészen megváltoztak a gyerekek. Annyi élelmet szedtünk össze a táborozáshoz, hogy el sem fogyott. Meg is híztak és büszkén énekelték, “fiúk fel a fejjel…” Összel voltak örsi órák, rövid kirándulások, ám a télben magukra maradtak.

Tavasztájt mentünk ki hozzájuk. Se cipöjük, se cseerkészruhájuk nem volt. Mit tehettünk, újra kunyoráltunk és mentünk nyáron táborozni velük.

Azután jött az ösz, a tél, a tavasz és készültünk a nyári táborozásra. Ám a cigánycserkészeink megint mezitláb voltak, se nadrág, se ing, se nagy karimájú cerkészkalap. Összevesztünk a szüleikkel és újra kezdtük a keresedök pumpolását.

Megismétlödött az elözö évi lerongyoládás. Se cipö, se nadrág, se ing, se kalap… Azután feladtunk a próbálkozással. Mint érdekességet említem meg, hogy a cigánygyerekek egyike a forradalom után írt nekem, megemlítve a próbálkozásunkat. Ötven cigánygyerekkel sem sikerült. Mit lehet kezdeni a sok millióval?

A megoldáshoz nem csupán a cigányokat kellene “átönteni”, de Európa – különösen Kelet-Európa – népét.

Z.

PS: Novembertöl márciusig nem cserkészkedtek a cigánygyerekek. Ennek az volt az oka, hogy nem volt megfelelö helyiség a foglalkozásokhoz, a hideghez pedig meleg ruhájuk. A téglavetö jó néhány kilométerre volt a váostól.
Jómagam Pestre mentem a Közgázra. A segítötársaim kiábrándultak a kísérletböl. Emlékeim szerint csak egyetlen cigányfiúból lett valaki, aki hosszú évek múltán felkeresett.

Forrás: Magyar Lobbi, 2007. június 22., 5c.