Bartal Klári
1956.

Tüzet sem raktak s kigyúltak a lángok,
Szemek szikráztak, fölizzott a szív,
Testvér lett az is, kit elõször láttál
S megittasultál, hogy a HAZA hív.

Különös õsz volt. Íze lett a szónak,
A kézfogásnak újra ereje,
Fájó gerinced gyógyította gyorsan
A friss szabadság édes melege.

Tegnapi õrzõd ma "bajtárs"-nak hívtad.
Már nem riasztott az egyenruha,
De nem hitted, hogy bajban lesz majd társad,
Hisz ily' tiszta még nem voltál soha.

Szállt, szállt a Himnusz. A trikolor lengett.
Az egész nemzet csak egyet akart…..
S hogy megindultak keletrõl a tankok,
Nyugaton ez csak pár embert zavart.

Sokan eltüntek. Volt, ki messze szökve
Cipelte sebét s még ma is zokog,
Volt, aki vallott sosem ismert bûnrõl
És elszenvedte, mit érte kapott.

Sortûz is dördült. Az volt szerencsésebb,
Kit nem lengetett magasan a szél.
Az eltaposott nemzet fájdalmáról
Szavak helyett sok sírgödör mesél.

Iszonyú évek dermedt, hideg csendjén
Átizzik mégis örökre a láng:
Az az OKTÓBER minden õrizõnek
A ki nem húnyó, égõ lármafánk.

2004. október