Szájer József, az Európai Parlament képviselője, az Európai Néppárt-Európai Demokraták képviselőcsoport alelnöke írása arról, hogy a kommunizmus áldozatait sem szabad “másodosztályú” áldozatként kezelni. Részlet a Magyar Lobbi 2005. június 17-i akció köréből.

“Aki kiszabadítja az ártatlan rabot a zárkából, majd becsukja egy másikba, az nem szabadító, hanem börtönőr — s a rab nem úgy néz rá, mint aki őt kiszabadította, hanem mint arra, aki elvette a szabadságát.” Sok európai nemzet számára a várt szabadság jóval később, majd ötven évvel 1945. május 8. után jött csak el — erre a hosszú időszakra tett pontot 2004. május 1., a kelet-közép-európai EU-csatlakozás napja. Nem túlzás azt állítani, hogy a második világháború története teljesen csak akkor ért véget. A háború hatvanadik évfordulóján Moszkvában rendezett nagyszabású ünnepség helyett a háború végét valójában az újraegyesített Európa fővárosában kellett volna méltó módon megünnepelni.

Fél évszázadon át Európa népei két oldalról nézték a kettéosztó vasfüggönyt. Kelet-Közép-Európa tűrte a türhetetlent: a felszabadítás után sem távozó szovjet Vörös Hadsereg által meghonosított rendszert, a “haladó” szocialista eszme nevében elkövetett osztály- és nemzeti alapú tisztogatásokat, ártatlan emberek megölését, megkínzását, jogfosztását — miközben Nyugat-Európa békés gyarapodásnak indult, s mai napig sokan vannak, akik az új tagállamok “olcsó” polgáraival ijesztgetik saját lakosságukat, anélkül hogy megértenék, mit is jelentett a rájuk erőltetett, működésképtelen szocialista gazdálkodás.

A konzervatív Európai Néppárt–Európai Demokraták — az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportja — még az új tagállamok formális csatlakozása előtt, 2004-es nyilatkozatában kimondta: “A nácizmus bukása a második világháborút követően lehetővé tette a háborús bűnök kivizsgálását és a bűnösök elítélését. A kommunista rendszerek bukását azonban nem követte hasonló nemzetközi elítélés.” A nácizmust hatvan éve közös erővel legyőzték Európa népei — a diszkreditált politikai osztály eltűnt, Hitlerről nem neveznek el tereket, és nem emelnek szobrot a náci gyilkosoknak. Fél évszázaddal később a Szovjetunió és a kommunista rezsim is összeomlott, ám a bukott rendszer örökösei ma tiszteletet követelő üzletemberek, “felelős” politikusok — Oroszországban Sztálinnak emelnek ismét szobrokat, a szovjet megszállást újra felszabadításként emlegetik, a kommunista diktatúra rémtetteiről egyre kevesebbet akarnak hallani.

Szájer József szerint fejünkben nem lehet kettős mérce: Auschwitz és Katyń, a balti országok náci és kétszeri szovjet megszállása, Európa érdekszféráit feloszó igazságtalan diktátumok, erőszakkal meghúzott határok, egész nemzetek deportálása, a kollektív bűnösséget kimondó dekrétumok, jogfosztó lakosságcserék, nemzeteket kettéosztó falak — mind égbekiáltó bűnök, függetlenül attól, kik követték el. A szovjet hadsereg emberáldozata tiszteletet érdemel, de nem illeti meg a tisztelet a megszálló hadsereget, amely saját elnyomó diktatúráját erőszakolta rá Európa népeinek nagy részére. Amíg kettős megítélés működik, amíg nem vagyunk képesek — bármely eszme nevében elkövetett — gaztettet gaztettként, gyilkosságot gyilkosságként megítélni, addig fejünkben nincs vége a háborúnak, és a sebek sem gyógyulnak be.

Szájer József, az Európai Parlament képviselője, az Európai Néppárt–Európai Demokraták képviselőcsoportjának alelnöke

Forrás: Magyar Lobbi, 2005. június 17.