VÉGVÁRI-VERSEK (álnéven publikált versei)

Magyarok mindenütt a végeken,
E csikorgó, vad téli éjeken,

Kiknek nincs takarótok, vértetek:
A csillagokra gyakran nézzetek!

Úgy nézzetek a csillagokra, bátor
Szívvel, mint hajdan a rab prédikátor

Kemény gályapadon, láncok között. —
Mert íme, nincs már, ami összeköt

Egymással minket, csak a csillagok.
Fényök, mint Etelközben, úgy ragyog.

De ködön át, de szemfödélen át,
Vajjon ma merre mutat új hazát?

Magyarok, mindenütt a végeken,
Posta nem jár a téli éjeken,

Levél nem száll kedvestol kedvesig,
Ércdrótok a hírt nem rezegtetik:

Élünk-e még, vagy sírban pihenünk? —
Csak a csillagos ég közös velünk.

Az ezerévnél osibb csillagok,
Mint Etelközben, fényök úgy ragyog.

Fenn a Fiastyúk orzi fiait:
Mi nagybeteg anyánk virrasztjuk itt.

Magyarok, kiknek nincsen vértetek,
A csillagokra gyakran nézzetek!

Egy csillagra nézünk mi mind, meron,
Keleten, délen, völgyben, bércteton.

És érezze, ki rokonához vágyik:
Ezer mérföldrol azt nézi a másik.

Ha elvész, összeomlik itt a hon:
Találkozunk azon a csillagon.

<i>1919 február 8.</i>