Arról a Szent Magyar földrol,
melyet tolünk elraboltak,
amelyet most gyáva rablók,
gaz árulók bitorolnak.
Valaki egy fenyofácskát,
hozott nekem karácsonyra
ahol az én bölcsom ringott,
onnan hozta, onnan hozta.
Elvágták a gyökerétol
és bedugták egy favázába,
az eleven gyökér helyett,
ez a faváz lett a lába.
De sok földönfutó Magyar,
osztozik e szörnyu sorsban,
akit csonkán elüldöztek,
koldus-mankón járnak mostan.
Az én gyökerem is ott van,
ahol azé a kis fáé,
ott van-ezer éve-van ott,
osapámé, osanyámé.
Szinte hallom, hogy mit suttog,
nekem az a csonka fácska,
s panaszára mit felelget,
sajgó szívem dobbanása.
S, amint ráhull egyre könnyem,
a kis fenyo meg-meg rezzen,
s hirtelen egy szörnyu erot,
érzek meg a két kezemben.
A szeretet Szent ünnepén,
lángba borul imádságom,
verd meg Isten, azt ki oka,
hogy ilyen a Szent karácsony.