Világverő székelyek
Maguk csináltatták a bajnoki aranyérmeket
2003. szeptember 20. (40. oldal)

Lukács Csaba (Székelyudvarhely, Románia)

A londoni 6:3 óta talán nem érte olyan csapás az angol labdarúgást, mint a
múlt vasárnap Székelyudvarhelyen: a város teremlabdarúgó- csapata Románia
bajnokaként 17:2 összesítéssel verte ki az UEFA-futsalkupából az angol
bajnokcsapatot! A közönség a mérkőzés végén azért szurkolt, hogy a
liverpooliak is betaláljanak a hálóba.

[IMAGE]
Futballünnep Székelyudvarhelyen. Százezer lejbe került egy belépő, mégis
minden jegy elkelt
Fotó:A szerző felvétele

 Látta már a Jég veled! című filmet? – kérdezte Szász Jenő, a
Székelyudvarhely Sportklub elnöke vasárnap reggel, a mérkőzés előtt. –
Ez azért fontos, mert a mi csapatunk olyan, mint a jamaicai
bobválogatott, csak nálunk nem az éghajlat, hanem a politika gátolja a
munkát.
Az elnök, aki civilben a város polgármestere, óv a túlzott optimizmustól.
– Annak ellenére, hogy Liverpoolban hét egyre győztünk, ma bármi
megtörténhet – mondja, és a mai magyar focin szocializálódott újságíró
ilyenkor nem tudja eldönteni, hogy viccelnek vele vagy álmodik.
A meseszerű történet két évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Román
Labdarúgó-szövetség az egyik központi sportnapilap, a Gazeta Sporturilor
médiatámogatásával megszervezte az első román teremlabdarúgó-bajnokságot
(angol nevén futsal). A negyvenegy megyéből és a fővárosból csaknem
ezerkétszáz csapat nevezett be a versengésre. Székelyudvarhelyen nagy
hagyományú a teremfoci: van a városnak sportcsarnoka, és a csapat is
győzött a megyei bajnokságban, így jelentkeztek az egyik zónadöntő
megszervezésére. Továbbjutottak, s kemény sportdiplomáciai munkát
követően a tizenkét csapatos országos döntőt is megszervezhették.
Amikor a csapatok megérkeztek a döntő tornára, már látszott, hogy közülük
melyik a bukaresti vezetőség és a bírók kedvence. A szakszövetség azonban
nem számolt a háromezres fanatikus, ám roppant sportszerű közönséggel: a
fergeteges buzdításnak is köszönhetően a színmagyar csapat a számottevő
futballhagyományokkal rendelkező nagyvárosok csapatait legyőzve megnyerte
az első ízben kiírt román futsalbajnokságot. A végeredmény annyira
meglepte a bukaresti sportvezetőket, hogy a szűkös anyagiakra hivatkozva
nem osztották ki az aranyérmet. A város polgármestere viszont nem hagyta
érem nélkül a csapatot: miután kiharcolta a szakszövetségtől az
engedélyt, maga csináltatott bajnoki aranyat, és a városháza dísztermében
átadta a csapat tagjainak. A Román Labdarúgó-szövetség elnöke, bár
biztosra ígérte, végül erre az ünnepségre sem tudott eljönni, ugyanis
megbetegedett az anyósa.
Az eredmény értékét növeli, hogy a városnak korábban semmilyen
csapatsportban sem sikerült román bajnokságot nyernie, a nagypályás
focicsapat pedig csak a negyedik ligában szerepel több-kevesebb sikerrel.
A döntő napján szinte megállt az élet a városban, a helyi rádióba még
nyolcvanéves néni is betelefonált, kettő nullás udvarhelyi sikert
prognosztizálva. Majdnem bejött a tipp, a rúgott gólok számát eltalálta,
de a védelem hibázott egyszer.
A futsalbajnokcsapat keretéből csak két játékos fért be a román
futsalválogatott bővített keretébe, s bár az udvarhelyiek edzőjével is
tárgyaltak a válogatott irányításáról, az állást végül az az edző kapta
meg, akinek a csapatát győztesnek várták a „fejesek”. A válogatott
edzőtáborába négy kapust hívtak meg, közülük hárman maradhattak a
szűkített keretben. Biztosan véletlen, hogy épp a székelyudvarhelyi Klein
Lászlónak kellett hazamennie. A keretben csak egyetlen udvarhelyi maradt,
ám később ő sem kapott játéklehetőséget.
Szóljunk pár szót a csapat edzőjéről is: a harmincnégy esztendős Jakab
Zoltán a városban kezdett futballozni, aztán Magyarországon végezte el a
Testnevelési Egyetemet, és szerzett az UEFA által is elismert edzői
képesítést. Az anyaországban NB III-as szintig jutott játékvezetésben,
amikor hazahívták edzőnek a nagypályás csapathoz. Jelenleg az
utánpótlás-nevelést irányítja, na meg a teremfocit. A román bajnokság
döntőjén őt választották a szakemberek a legjobb edzőnek. A Román
Teremlabdarúgó-szövetség arra is felkérte, hogy magyarországi
szakembereket hozzon szakmai előadásokra, hiszen a Romániában még új
sportág képviselői szívesen tanulnának a magyar edzőktől. A bajnoki
győzelem után az udvarhelyiek nem hagyták annyiban a dolgot, és
kikövetelték a nevezésüket az UEFA által kiírt nemzetközi kupába.
Bukarestből jelezték, hogy anyagiakkal nem támogatják az utazásukat, ők
mégis vállalták a részvételt. Akkor szeppentek meg egy kicsit, amikor az
első fordulóban az angol bajnokcsapattal sorsolták őket össze. A
huszonegy tagú udvarhelyi küldöttség zöme még soha nem ült repülőn, ám
amikor megérkeztek a Heathrow-ra a helyi készruhagyártól kapott
formaruhában, már egymást ugratva mondták: David Beckham is ugyanitt
szokott sétálni.
A Tranmere Victoria elleni mérkőzés első félidejében még megilletődve
játszottak, de a nulla nullás állás és több kihagyott helyzet jelezte,
hogy van keresnivalójuk Liverpoolban. A második félidőben aztán beindult
a székely gőzhenger, és Csoma Alpár történelmi gólja után még hatszor
betaláltak, szemben a hazaiak egyetlen árva góljával. Az angolverő
csapatot hétfőn éjfélkor utcabállal fogadták a város főterén. Az
összegyűlt tömeg pezsgőben és sörben fürdette az aranylábú gyerekeket,
akik legyőzték a briteket. A visszavágót megelőző napokban arról folyt a
vita a székely anyavárosban, hogy vajon egy ilyen megsemmisítő vereség
után eljönnek-e az angolok Udvarhelyre, de aztán konszenzus született: a
foci feltalálói nem engedhetik meg maguknak, hogy ennyire megijedjenek a
székelyektől. A százezer lejes belépő ellenére minden ülőjegy elkelt a
vasárnapi mérkőzés előtt. Azért csak az ülőhelyek, mert a Nemzetközi
Labdarúgó-szövetség előírásai szerint a kupamérkőzéseken nem lehet eladni
állójegyet. A háromezres közönség kemény magja kürttel, dobbal és egyéb
zajkeltő eszközökkel érkezett, és kék-sárgára mázolta az arcát. A
bemelegítés alatt az angolok megtanulhatták az Édesanyám, kedves anyám,
csak az a kérésem című nótát és a Huj, huj, hajrá! csatakiáltást, no meg
azt is, milyen érzés háromezer fanatikus szurkoló előtt focizni. A
mérkőzést élőben közvetítette a román televízió kettes csatornája – a
magyar újságírók a mérkőzés előtt gyorstalpaló tanfolyamot tartottak a
román szpíkernek a Tarcsafalvi, Ádámosi, Szőcs és a többi név helyes
kiejtéséből. A kommentátor kiválóan megtanulta a magyar neveket, és nem
győzte értékelni az udvarhelyi közönség sportszerűségét. Bízzunk benne,
hogy a közvetítést látták a román központi sajtó azon publicistái is,
akik korábban a magyar szélsőségesek fővárosának kiáltották ki a
kilencvenhat százalékban székelyek lakta települést.
A mérkőzés első fele kiegyensúlyozott, nagy küzdelmet hozott, így
kétesélyesnek tűnt a győzelem – igaz, ennek a továbbjutás szempontjából
már nem volt jelentősége. Jól látszott, hogy a kapufákat hargitai
fenyőből faragták, mert az udvarhelyiek térfelén minden nagy lövés
kipattant róla, az angoloknak viszont a félidő végére háromszor is a
hálóból kellett kiszedniük a labdát. Hogy a mérkőzés történelmet írt
Udvarhelyen, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szurkolók többször
is az ősi rivális, Csíkszereda nevét skandálták, amikor a csíki
származású hazai játékos egy-egy szép csellel elfektette az angolokat. A
második félidő közepén már szinte percenként estek a hazai gólok. A
közönség előbb a mennybe ment, majd hirtelen ötlettől vezérelve az
angoloknak kezdett szurkolni, így amikor kilenc nullás állásnál a brit
Jay Corran is betalált, maga sem értette, hogy miért zúg a csarnok a nagy
ovációtól. A vége tíz egy lett, így az udvarhelyiek tizenhét kettes
összesítéssel jutottak tovább a második fordulóba. Itt már
csoportmérkőzések várnak rájuk: október elején Splitben a horvát, a finn
és a belorusz bajnokkal kell játszaniuk.

Discussion/Fórum