Éltető Lajos esszéje a magyar lelkiállapotról, néhány héttel az évforduló és a budapesti zavargások után. Megjelent a Magyar Lobbi 2006. november 24-i akciólevelében.

Sok gyarlóságunk, hibánk közül talán a legveszélyesebb, számunkra legkárosabb az intellektuális tisztességtelenség, ami a szubjektív valóság ki-, illetve átalakulását lehetővé teszi. Ez régi kulturális hagyományunk, nemzeti kisebbrendűségi komplexusunkból eredő. A magyar romantika korában egész sohanemvolt világot varázsoltak elénkbe egyes költőink, történészeink, papjaink, nyelvészeink. Régi dicsőségbe ringattak, nagy nemzeti-faji álmokba, melyekből nem tudtunk mind a mai napig felocsúdni.

És nem észleltük, hogy ez az álom sem volt a miénk, hanem egy nálunk sokkal hatalmasabb, de ugyancsak megcsonkított lelkű, ugyancsak kisebbségi komplexustól szenvedő népé, a németé.

A romantikus világszemlélet túlélte az első világháborút, Trianont, Versailles-t, mígnem teljesen össze nem omlott Budapest és Berlin elestével. S ekkor elkezdődött az a mindkét népre okkal-joggal rákényszerített átnevelés – jobb szó híján –, ami nem állt meg a nácítalanításnál, fasisztátalanításnál, hanem új alapokra, erkölcsökre helyezte a történelmi realitás tanát.

1945 után nem volt szabad faji magyarázatokkal előrukkolni, nem számított többé – mint tulajdonképpen már 1918 után sem – a történelmi jog, vége volt vélt kiváltságosságunknak, amit elemista gyermekeinkbe belevertünk. Megváltozott a gazdaságunk, a nemek szerepe, a közízlés, a közerkölcs, az osztálytársadalom s az ahhoz mért viselkedési norma. Eldurvultunk, még többet kezdtünk inni, mint azelőtt. Körülnéztünk, és nem tetszett a valóság. S ezért még görcsösebben ragaszkodtunk – ragaszkodunk – a régi álmokhoz.

„The usual suspects”

Közben erőt vett rajtunk az a régi vallásos dogma, hogy minden rossz emberi bűnből származik. Vagyis: valaki felel a minket ért csapásokért, s ezért meg kell büntetni a felelősöket. Kik a felelősök? „The usual suspects”, ahogy a francia zsandárparancsnok mondja a Casablanca című filmben. A zsidók és a kommunisták, nomeg az oláhok, a cselákok, a ruszkik, s persze az egész rohadt Nyugat.

Ez az álmodozók hozzáállása. Velük szemben áll az ország másik fele, akik azt hiszik magukról, hogy ők, és egyedül ők, reálisan látják a realitást. Pedig jól tudja az egész világ, hogy hazudnak. Maguknak is.

Nincs történelmi tudatunk, azt „elkúrtuk. Nem kicsit. Nagyon!” – mondhatnánk Magyarország miniszterelnökével, s majd hozzátehetnénk az ő szavával: „Meg lehet magyarázni!”

Három unitárius elv

Három unitárius elvre szoktam mostanában hivatkozni: a türelem, a szabadság és a józan ész elvére. De ezeket fontos helyesen meghatározni.

Például a türelem nem azt jelenti, hogy minden ganajságot el kell tűrni. A szabadság sem azt, hogy szabadon hazudhatunk, amíg abból hasznunk ered. A józan ész pedig azt, hogy gondolkozzunk, mielőtt bedőlnénk saját propagandánknak.

Valamikor, nem is oly rég, minden értelmes magyar olvasó pontosan tudta, mit lehet és mit nem elhinni a sajtónak; mindannyiunkban kifejlődött a szigorú kritikai érzék, aminek ma is nagy hasznát vehetnénk.

Ma nem csak az erkölcstelen, aki a hatalom megőrzése vagy megkaparintása érdekében hazudik, csal, kihasználja, lóvá teszi embertársait – hanem az is, aki nem akarja észrevenni a turpisságokat, s aki a legképtelenebb szamárságokat elhiszi.

Éltető Lajos

Forrás: Magyar Lobbi, 2006. november 24.