A MAGYAR LOBBI MŰKÖDÉSE

A Magyar Lobbi többezres cimlistájának karbantartása hatalmas munka. Annak elérése, hogy a Hungarian Lobby (HL) heti akció levelét csak azok kapják akik igénylik is azt lehetetlen, ha bárki bárkit felirathat a listára. Ugyanakkor a "kéretlen levelek" (spam) kiküldésével a szolgáltató (server) hitelét tönkre lehet tenni. A fenti okokból:

1) Az HL-re mindenki csak önmagát irathatja fel, s ha cime megváltozik azt is önmagának kell bejelenteni a következő cimen:

2) Amennyiben az Ön számitógépét túlterheli az HL levél, vagy ha az Ön számitógépe nem képes ékezetes szöveget olvasni, de szeretne hozzájutni heti akció levelünkhöz, úgy nyissa ki honlapunkat és ott minden levelünket elolvashatja. Ha Ön feliratkozott tagja a magyar lobbinak, ugy az alábbi cimen olvashatja akci= leveleinket:

Ha Ön az HL-nek nem résztvevője, de egyes alkalmakon el kivánja olvasni akciólevelünket, úgy az alábbi cimen olvashatja azt:

3) Végül megjegyzem, hogy a Magyar Lobbi célja a magyarság érdekeinek közös fellépéssel való szolgálata. Ezt a célt, ezt a "hangerősitő" szerepet csak akkor tudjuk betölteni, ha Ön nem csak elolvassa levelünket, de alá is irja és FEL IS ADJA(!) azokat, melyekkel egyetért. Célunk NEM a szórakoztatás, hanem a szlgálat! Ezért kérjük, hogy azok iratkozzanak fel, akik e szolgálatban részt kivánnak venni.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

TARTALOM:

E HETI AKCIÓINK
1a) LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK
1b) LEVÉL A MAGYAR RÁDIÓ ELNÖKÉNEK

HÁTTÉRANYAG
2) 5O. ÉVFORDULÓ
2a) POWL BANG-JENSEN
2b) DEÁK ISTÁN PROFESSZOR AZ 1956-OS KÖNYVEKRÖL
2c) A BARD FÖISKOLAI MEGEMLÉKEZÉS VISSZHANGJA
2c-1) NEW YORK TIMES
2c-2) CIKKEK, RÁDIÓ, MEDIA
2c-3) NÉPSZABADSÁG
2d) SZEMBENÉZNI A MULTTAL
2e) SCHMIDT MÁRIA SZAVAI A SZÉGYEN ÉVFORDULÓJÁN
2f) OSCAR DIJAS FILM A KOMMUNIZMUSRÓL
3) KISEBBSÉGEINK
3a) TÖKÉS LÁSZLÓ EU KEPVISELÖI JELÖLÉSE
3b) BOLYAI EGYETEM
4) KÖRNYZETVÉDELEM
4a) VERESPATAK
5) EGYÉB
5a) MAGYAR GAZDASÁG: NINCS TULAJDON ADÓ, STB.
5b) LANTOS TAMÁSRÓL
5c) ÁRPÁDSÁVOS ZÁSZLÓKRÓL
5d) A ZSIDÓSÁGGAL VALÓ MEGBÉKÉLÉS ÉS A MAGYAR JÖVÖ
5e) NYUGATI HIRLEVÉL

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

E HETI AKCIÓNK

1a) LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK

Aki egyetért az alábbi levéllel, kérjük ira alá és adja fel, vagy irjon a saját szavaival fogalmazott levelet)

Dr. Orbán Viktor úrnak
Fidesz Központi Hivatal
1089 Budapest,
Visi Imre u. 6.
HUNGARY

TO: fidesz@fidesz.hu

Tisztelt Orbán Úr!

Úgy értesültem, hogy Gyurcsány miniszterelök úr szerint hazafinak lenni nem modern dolog. Talán ezért történhetett, hogy kokárda helyett simaszkot hordtak az ö modern rendörei és ezért választották el vasráccsal az ország népét az ország házától. Viszont arról is értesültem, hogy a nemzeti érzésü magyarság egy része még nem látta be, hogy az "árpádsávos" zászlók nem valóak a március 15.-i ünnepélyekre. Ezért megkérem, igyekezzen felvilágositani a magyar társadalmat, hogy ennek a zászlónak használata félreérthetö és ezért káros. Tudom, ezzel talán elveszit pár szavazatot, de azt is tudom, hogy az ilyen közérdekü tettek különböztetik meg az államférfit a politikustól.

A jelen helyzet szempontjából nem fontos az sem, hogy Árpád vezér törzsének volt-e zászlaja és az sem, hogy a nyilasok zászlaján kivül fellelhetöek-e ezek a fehér-piros sávok másutt is. Csak az számit, hogy Szálasiék is ezeket a sávokat használták zászlajukban. Bármi is történt évszázadokkal korábban, ma ez a fontos. Ez a fontos, mert zsidó származású honfitársaink erre a zászlóra emlékeznek és ez a fontos azért is mert a nyugati világ, – még ha tévesen is -, de úgy hiheti, hogy fiataljaink a falgyülölök zászlaját lengetik!

Tisztelettel kérem, világositsa fel erröl a magyar társadalmat és kérje meg az ünneplöket, hogy március 15.-ére, a hazaszeretet ünnepére csak a nemzeti szinü lobogóikat hozzák el. Én persze annak örülnék a legjobban, ha a pártok nem külön ünnepelnének, hanem – mondjuk az öt nagy egyházunk közös rendezésésében – a pártállásoktól és politikai oldalaktól függetlenül, egységben emlékezne a nemzet. De, ha erre még nem is érrett meg a társadalom, akkor legalább azt szeretném, ha azok a zászlók loboghának, melyekre 1848 tavaszán felesküdtek honvédeink.

Tisztelettel,
AZ ÖN CIME ÉS ALÁIRÁSA

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

1b) LEVÉL A MAGYAR RÁDIÓ ELNÖKÉHEZ

(Az aki a Szülöföldünk adásának fenntartását helyesli, kérem irja alá és küldje el az alábbi levelet. Az adás – szerdán, 21.O5-kor – a Magyarok a Nagyvilágban c. müsorban a mi lobbi munkánkkal és mult heti akció levelünkkel is foglalkozott. )

xxxxxxxxxxxxxxxx

Dr. Such György,
A Magyar Rádió elnöke

TO: gyorgy.such@radio.hu
CC: gyorgy.kerenyi@radio.hu

Tisztelt Elnök Úr,

Nem csekély nyugtalansággal figyeljük a hozzánk – nyugati országokban élö magyarokhoz – eljutó híreket, a Magyar Rádió és benne a Kossuth adó müsorának gyökeres átalakításáról. Nincsenek pontos információink, ezért lehetséges, hogy feleslegesen aggódunk a nekünk és rólunk szóló müsor sorsa miatt. Gondolok a Szülöföldünk adására, és azon belül a Magyarok a nagyvilágban címü müsorra. Nagyon hasznosnak tartjuk ezt az adást, mert ezen kereszutül olykor hallathatjuk hangunkat a hazai hallgatók elött, és megismertethetjük az otthoniakat életünkkel, tevékenységünkkel, amelynek része a magyarság-
szolgálat.

Kérem Elnök urat, hogy amikor munkatársaival dönt a változtatásokról, akkor vegyék figyelembe a mi kivánságainkat is.

Tisztelettel,
AZ ÖN NEVE ÉS CIME

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

HÁTTÉRANYAG

2) 5O. ÉVFORDULÓ

2a) POWL BANG-JENSEN

(Kérem jelentkezzenek azok akiket a Bang-Jensen bizottsága az ENSZ-ben, 1957-ben kihallgatott)

Tisztelt Lipták Úr!

Kérem nézze el, ha levelemmel zavarom. Egy olyan társaság nevében írok, amely Nagy András '56 nyugati ellENSZélben címû esszéregénye alapján dokumentumfilmet szeretne forgatni Povl Bang-Jensenrõl. Célunk, hogy a történetet a lehetõ leghitelesebb szereplõk hozzászólásaival elevenítsük fel. A kapcsolatot már megpróbáltuk felvenni Per Bang-Jensennel – mindezidáig kevés sikerrel. Egyrészt úgy gondoljuk, hogy ön talán ebben tudna segíteni, másrészt örömmel vennénk, ha egy interjú keretében ön is megszólalna a készülõ filmben. A felvételeket március 20. és 27. között New York-ban készítenénk el, a pontosítást Önre bíznánk. Az ezzel kapcsolatos összes felmerülõ költséget természetesen mi viselnénk. A fenti mellékletben megtalálja a forgatókönyv magyar és angol szinopszisát.

Várjuk mielõbbi visszajelzését.
Tisztelettel:
Surányi András,rendezõ

0630-350-05-63
Lászlóczky Regina
asszisztens
0670-618-78-49

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

2b) DEÁK ISTÁN PROFESSZOR AZ 1956-OS KÖNYVEKRÖL

Deák professzornak az alább felsoront könyvekröl irott kritikája ezen a cimen olvasható:

Did the Revolution Have to Fail?, By Istvan Deak

Revolution in Hungary: The 1956 Budapest Uprising
by Erich Lessing, with texts by George Konrad, François Fejtö, Erich Lessing, and Nicolas Bauquet
Thames and Hudson, 249 pp., $50.00

Twelve Days: The Story of the 1956 Hungarian Revolution
by Victor Sebestyen
Pantheon, 340 pp., $26.00

Failed Illusions: Moscow, Washington, Budapest, and the 1956 Hungarian Revolt
by Charles Gati
Woodrow Wilson Center Press/Stanford University Press, 264 pp., $24.95

The Hungarian Revolution of 1956: Myths and Realities
by László Eörsi, translated from the Hungarian by Mario D. Fenyo
Social Science Monographs/Center for Hungarian Studies and Publications, 207 pp., $40.00
(distributed by ColumbiaUniversity Press)

A Good Comrade: János Kádár, Communism and Hungary
by Roger Gough
I.B. Tauris, 323 pp., $45.00

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

2c) A BARD FÖISKOLAI MEGEMLÉKEZÉS VISSZHANGJA

2c-1) NEW YORK TIMES

(A Bard föiskolán tartott konferenciánkról a New York Timesben megjelent ujságcikket a Kossuth rádió is ismertette. A Times riporterével való alábbi levélváltás a Gogolák testvérekre vonatkozik, s kérem az HL résztvevöit, hogy segitsenek az ö megtalásukban.)

Bela: I thought you'd find this interesting. Feel free to pass it on to your compatriots.

Date: Wed, 21 Feb 2007 16:09:26 -0500
From: Mort Weintraub <mortw@ix.netcom.com>
Subject: Gogolak Bros.
To: "'Joe Berger'" <joeberg@nytimes.com>

From Ivyleaguesports.com

Gogolak

Another family duo, Charlie and Peter Gogolak started the soccer-style placement kicking movement in America. They came to the United States during the revolt of 1956 in Hungary. Charlie was the place-kicker for Princeton's last undefeated team in 1964 and ended his career in 1965 with six national kicking records, 170 points and the longest field goal in Ivy history: 54 yards. Charlie was drafted by the Washington Redskins with their first pick in the 1966 draft. His performance against the New York Giants on Nov. 27, 1966, earned him two NFL records, one for most point after attempts in a game (10) and a tie for most point after conversions in a game (9). Peter Gogolak's signing by the NFL's New York Giants is one of the events that led to the NFL/AFL merger in 1970. When the Giants signed Gogolak, he was under contract with the Buffalo Bills of the AFL. This led the AFL to strike back, trying to sign players under contract in the NFL..

From: Joe Berger [mailto:joeberg@nytimes.com]
Sent: Wednesday, February 21, 2007 2:43 PM
To: Mort Weintraub
Subject: Re: Hungarian refugees

was he a hungarian refugee?

At 01:50 PM 2/21/2007, you wrote:

Joe,
I know it wasn’t Bard but Cornell (and the Giants) but how about a call on Pete Gogolak?
Best,
Mort Weintraub
Larchmont

xxxxxxxxxxxxxxxx

Joe:

I found a fairly good quality photo of 15 Hungarian refugee students (including gradute students such as myself, a postdoctorate couple, and Peter Gogolak) . I can scan the picture and e-mail it to you if you can use it?

Frank (Holly)
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

2c-2) CIKKEK, RÁDIÓ, MEDIA

It was wonderful to meet many of you during the reunion and conference last week.

I'm attaching a link to a page that archives the articles and radio reports that have appeared about the conference, as well as information about the speakers, press releases, etc. You may click on any of the links to open the files (either PDF, Audio, JPEG/Image, or MS Word files).

If you would prefer that I transmit these to you separately via e-mail, please advise. Or if you would like me to send you a hard copy of these via post, please e-mail me your mailing address.

Again, many thanks for everything!

Emily
Emily M. Darrow
Public Relations Associate
Bard College
P.O. Box 5000, 30 Campus Rd.
Annandale-on-Hudson, NY 12504
T: 845.758.7512
F: 845.758.7411

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

2c-3) NÉPSZABADSÁG

56-os megemlékezés: magyar egység Amerikában

Bitó László szerint az egykori menekülteknek egy hétvégére sikerült felülemelkedniük a mai politikán

Népszabadság • Horváth Gábor • 2007. február 23.

A mai magyar belpolitikai helyzetet figyelembe véve talán meglepő, de harminckét, különböző élet-utat bejárt, különböző nézeteket valló 56-os menekült nagy szeretetben és békés egyetértésben emlékezett a fél évszázaddal korábbi élményeire.

A New York államban lévő Bard Egyetem nyelvi és orientációs tanfolyamának egykori 300 résztvevője közül mintegy százan már nincsenek életben, a többieknek azonban több mint a felével sikerült felvenni a kapcsolatot. Az emlékezéseket Bitó László író és orvoskutató, a Columbia Egyetem professzora szervezte.

A Bard Egyetemen tartott kurzus lehetőséget adott a magyar menekülteknek a nyelvtanulásra és felkészítette őket az amerikai életre. Innen továbblépve sokan egyetemre kerültek, és jelentősen hozzájárultak választott hazájuk fejlődéséhez. A New York Times terjedelmes beszámolója is azt az aktuális tanulságot vonta le, hogy lám, nem minden bevándorlás káros. Az 56-os magyarok közül sokan futottak be szép életpályát, Bitó például közreműködött a glaukóma gyógymódjának kidolgozásában. Mint a professzor lapunknak nyilatkozva elmondta, az eljárás világszerte már milliók látását mentette meg.

A 73-at taposó Bitó László ideje nagyobbik részét ma már Budapesten tölti, ahol hét-nyolc kötete is megjelent. Egyet, amely a forradalomról szólna, lassan ötven éve ír, de még mindig nincs készen vele, mert újra és újra át kell dolgoznia. A professzor szerint 1956 októberében az akkori fiatalokon semmihez sem hasonlító, mámoros érzés uralkodott el. Ezért is volt megrendítő látniuk, mi történt otthon az évfordulón.

A Bard Egyetemen összegyűlteknek sikerült elkerülniük a vitákat. Ehelyett arra emlékeztek, ami összefűzte őket, felelevenítették például Franklin Delanoe Roosevelt elnök özvegyének, Eleanor Rooseveltnek az amerikai nők helyzetéről tartott előadását vagy az egyetem elnökének lakása elé szervezett tisztelgő fáklyásmenetet. Ezt meg is ismételték – de Bitó őszinte bánatára az egykori, újságpapírból csavart, nagy lánggal égő fáklyák helyett kénytelenek voltak beérni boltban kapható, elegáns, ám kis fényű világító-eszközökkel. New York állam kormányzójának levegőbe dobálásától pedig végleg el kellett tekinteniük, pedig a magyaroknak ötven éve még ezt a „neveletlenséget” is elnézték Amerikában.

Washington

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

2d) SZEMBENÉZNI A MULTTAL

A magyar "kommunista" titkosszolgálatokról ír a Neue Zürcher Zeitung

NOL • Népszabadság Online • 2007. február 20.

A kommunista titkosszolgálatok töretlen hatalma Magyarországon címmel jelentetett meg cikket kedden a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap.

A konzervatív újság budapesti tudósítója közel egyoldalas írásának alcímében megállapította, hogy "az eltűnt (titkosszolgálati) dossziék a politikusokkal szembeni nyomás eszközeiként szolgálnak". A szerző szerint nem különösebben jelentős téma a kommunista múlttal való foglalkozás Magyarországon, ahol még jelenleg is öt titkosszolgálat létezik a szovjet birodalom idejéből. E szolgálatok egyetlen munkatársát sem ítélték el, a titkosszolgálati dossziék nagyobb része eltűnt, a politikai elit pedig zsaroló ügynökök nyomása alá került – emelte ki a tudósító.

A cikkíró szerint Demeter Ervin egykori titkosszolgálati miniszter nem ütközik meg azon, hogy öt olyan titkosszolgálat van még, amelynek gyökerei a kommunista időkig nyúlnak vissza, és ezeknél a beosztott munkatársak 30, a magasabb tisztséget viselő kádereknek pedig a 70 százaléka már a kommunista időkben is aktív volt. Az sem bántja, hogy a titkosszolgálatok a korábbiakhoz hasonlóan saját maguk ellenőrzik az aktáikat. Ehelyett azt mondja, hogy a titkosszolgálatok ma már parlamenti ellenőrzés alatt állnak.

A Fidesznek nincsenek törvényhozói tervei a témával kapcsolatban – állapította meg a szerző, rámutatva, hogy a Fidesz kormányzati pozícióban semmit sem tett a titkosszolgálatok feloszlatásáért, és csak nagyon keveset a titkosszolgálati akták feldolgozása érdekében. A cikkíró idézte Ungváry Krisztián történészt, akinek az a meggyőződése, hogy a posztkommunista Magyarország teljes politikai elitjét titkosszolgálati munkatársak, azok segítői és szimpatizánsai zsarolják. A szerző szerint a titkosszolgálatok az 1989-90-es fordulat idején sikeresen megvédték magukat a feloszlatástól, és számtalan aktát semmisítettek meg, vagy tulajdonítottak el. Ezáltal abba a kényelmes helyzetbe kerültek, hogy minden pártra, még a liberálisokra és az MDF-re is nyomást gyakorolhatnak.

A tudósító felhívta a figyelmet arra, hogy a Stasi berlini székházával ellentétben 1989-ben nem ostromolták meg a (magyar) belügyminisztériumot, ami "nagystílű aktalopást" tett lehetővé. Demeter becslései szerint – az aktamegsemmisítésre vonatkozó belügyi utasítás alapján – az akkori dossziék 65-70 százaléka veszett el. Ungváry viszont azt feltételezi, hogy nem megsemmisítették, hanem "privatizálták" ezeket az aktákat, azaz biztonságos helyekre vitték, hogy szükség szerint később elővegyék azokat. Hack Péter, a parlament alkotmányügyi bizottságának egykori elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy az akták jelentős része a KGB utódszervezetének, az FSZB-nek a kezébe jutott, és utalt arra, hogy a KGB szervezetileg erősen összefonódott az akkori csatlósállamokkal. Elképzelhető lenne, hogy az energiaellátással kapcsolatos vitában mutatott "különös Moszkva-barát magyar magatartásnak" – amely Brüsszelben újra meg újra visszatetszést szül – köze van az Oroszországba vitt aktákhoz? – tette fel a kérdést a cikkíró.

A szerző szerint – Moszkva segítségével vagy anélkül, de – a magyar titkosszolgálatok ragyogóan kilábaltak a nehézségekből, egyedül a III/III-as ügyosztályt oszlatták fel. A tudósító szerint a történeti archívum gyakorlatilag tehetetlen a titkosszolgálatokkal szemben, mert ezek maguk döntik el, hogy átadják-e az aktákat, amelyekbe továbbra is csak maguk tekinthetnek bele. Az adatvédelmi előírások pedig, amelyek megengedik a tettesek védelmét, kiegészítően is korlátozzák a történészek munkáját. Varga László történész szerint Magyarországon alkotmánysértőek lennének a jelenlegi német szabályozások, amelyek az áldozatok védelmét teszik lehetővé.

A cikkíró szerint ez a fatális helyzet mindenekelőtt a szocialisták számlájára írható. A kommunisták utódjaként mindent megtettek azért, hogy megakadályozzák a kommunista bűnök tisztázását. A Fidesszel ellentétben nekik alig van igazolási kényszerük: tőlük nem is vár mást az ember. Az elvtársak hallgatólagos megértése nélkül ugyanis aligha lett volna lehetséges, hogy számos egykori III/III-as tiszt jövedelmező új állást találjon az államigazgatásban. A cikkíró megnevezte a parlament nemzetbiztonsági bizottságának titkárát, valamint a külügyminisztérium egyik munkatársát. A szerző szerint azonban a kaposvári polgármester személyében a Fidesznek is megvan a maga fekete báránya, valamint emlékeztetett a Defend Kft. tulajdonosára, és megemlítette Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját, valamint Szabó István filmrendező ügyét. A cikkíró idézte Ungváryt, aki szerint "technikailag egyszerűen lehetetlen", hogy a titkosszolgálatok aktákat hamisítottak.

A tudósító szerint döntően a viszonylag enyhe Kádár-rendszerrel és az ugyancsak enyhe 1989-90-es átmenettel áll összefüggésben, hogy Magyarországon vontatottan halad a múlt feldolgozása. Megszólaltatta Kenedi Jánost, aki szerint Magyarország a "puha" Kádár-kommunizmust "kemény" demokráciára cserélte. A Szovjetunió pénzmosási központjaként különleges státust élvezett, amelyhez a törvények szándékos semibevétele is hozzátartozott – ami máig meghatározó magatartás. Kenedi a politikai elit egészét felelősnek tartja a visszás állapotokért, és Tartuffe-nek nevezi Orbánt. A régi elit zsarolja és kompromittálja Magyarországot, amely megmerevedett és lemondott a múlttal való szembenézésről – sajnálkozik Kenedi a cikk végén.

(forrás: MTI)

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

2e) SCHMIDT MÁRIA SZAVAI A SZÉGYEN ÉVFORDULÓJÁN

Hatvan éve történt. Éppen hatvan éve, hogy a megszállt Magyarország közel egymillió zsidónak minősített polgárának osztoznia kellett európai sorstársai tragédiájában. Többszázezer magyar zsidót űztek el otthonából, zsúfoltak gettókba, préseltek marhavagonokba, szállítottak el munka- illetve megsemmisítő táborokba. Szinte mind odavesztek.

Hatvan évvel ezelőtt Magyarország területe hadszíntérre vált. A fronton, az ostromban, a kegyetlen bombázásokban ugyancsak sokszázezer ember vesztette életét. Megszámlálhatatlanul sok érték ment veszendőbe a megszállók kegyetlenkedései, fosztogatásai következtében. Háború volt. Világháború. Ha reménykedett is Magyarország abban, hogy kimaradhat a világégésből, és sikerül a „béke szigeteként” megőriznie magát Európa közepén, nem érhette váratlanul, amikor elsöpörte az ár.

A háború iszonyata, és a vele járó rettenetes veszteségek felett az ember lassan-lassan úrrá lesz. A halottakat elsiratja és eltemeti, a gyász sebeit a múló idő lassan begyógyítja. Az a seb azonban, melyet a holokausztban elpusztult magyar zsidók sorsa ejtett nemzetünkön, még hat évtized múltán sem hegedt be teljesen. Miért? Semmiképpen sem azért, mert halni kényszerültek. Hatvan év telt el. A ma emberének volt alkalma hozzászoknia az emberi kegyetlenség, barbárság időről-időre felszínre törő, újabb- és újabb megnyilvánulásaihoz. Évezredek óta beletörődtünk abba, hogy a háborúknak ártatlanok ezrei, százezrei esnek áldozatul. Minden nemzet, minden közösség szenvedett már el súlyos csapásokat.

A magyar zsidóság tragédiájában az a feldolgozhatatlan, hogy kitagadtattak a magyar nemzet közösségéből, és megfosztattak magyar identitásuktól. Megtagadtuk tőlük, hogy a nemzet közösségére rámért, közös sorsban osztozzanak. Azt állítottuk, hogy ők zsidók, és ezért nem tartozhatnak a magyar nemzethez, nem tagjai nemzeti közösségünknek, nem részei közös jelenünknek. Olyan jövőt képzeltünk el, melyben nem volt számukra hely.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

2f) OSCAR DIJAS FILM A KOMMUNIZMUSRÓL

Amióta Putyin a Biztonsági Konferencián itt Münchenben szidta az Amerikaiakat, azóta rossz szelek fújnak a komcsiknak. Szerintem amerikai sugallatra, kezdik őket erősen piszkálni mindenfelé. Már ennek a jegyében kapta meg a legjobb külföldi film az Oscár díjat, a német "Das Leben der Anderen", "Mások élete". Ha adják a mozikban, nézéttek meg okvetlenül! Igaz történet, egy DDR-es író élete 1986-ból. Elképszető történet. Ha rajtam múlna, kötelezővé tenném az iskolákban a filmet.

Merkel azt nyilatkozta, hogy legalább ezen a filmen keresztül megtudja a nyugat, mit is jelentett a keleti-Blokkban a kommunizmus!

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

3) KISEBBSÉGEINK

3a) TÖKÉS LÁSZLÓ EU KÉPVISELÖI JELÖLÉSE

Az erdélyi magyarság képviseletét vállalja
[ 2007-02-27 ]
Fotóval:

„Az egész romániai magyarságot szeretném képviselni Brüsszelben, Markó Bélától Szász Jenõig, az RMDSZ-tõl a Magyar Polgári Szövetségig, az egyházak, a civil szféra, az önkormányzatok képviseletére vállalkozom” – hangsúlyozta tegnap Sepsiszentgyörgyön Tõkés László Királyhágó-melléki református püspök, aki független jelöltként kíván indulni a májusi romániai EP-választásokon. Hat polgári szervezet felkérésére vállalta a megmérettetést, és ebbõl a szempontból nem tekinti magát függetlennek.

Tegnap délelõtt a Sepsi református egyházmegye lelkészeivel találkozott, délután a szemerjai református templomban vett részt lakossági fórumon. Sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, hogy a református lelkészi státus nem jelenti kötelezõ támogatását, minden pap maga dönti el, hogy ki mellé áll. Kiemelte: kötelességének érzi az egyházak érdekeinek képviseletét az EP-ben, és Európának is szüksége van arra, hogy visszataláljon gyökereihez.

Tõkés László köszönetet mondott mindazoknak, akik aláírásukkal támogatták, támogatják jelölését, és azoknak is, akik segítenek a kézjegyek összegyûjtésében. Külön kiemelte Erdõvidéket, ahol a vállalt háromezernél szinte másfélszer több aláírást összesítettek már. Innen indult útjára az autonómiáról szóló népszavazás is, ezt a püspök kiemelt fontosságú kérdésnek nevezte, megfogalmazása szerint „a nemzetpolitika kulcskérdése az autonómia, Székelyföld területi autonómiája”. „A szó szoros értelmében nem az RMDSZ ellen indulok. A szövetséget nem szabad összetéveszteni annak vezetõivel” – hangsúlyozta.

„Jól állunk, de nem nagyon jól. Arra kérek mindenkit, hogy erõsítsen bennünket” – mondotta Szilágyi Zsolt, Tõkés kampányfõnöke. Pontos adatokkal nem szolgálhatott, ezeket a hét második felében összesítik, de ha az aláírásgyûjtés jelenlegi ütemben halad, sikerül az induláshoz szükséges 100 000 támogatásnál többet összegyûjteniük. Meglátása szerint erre mindenképpen szükség van, mert számolniuk kell a gáncsoskodással, és biztosak benne, hogy megpróbálják megakadályozni Tõkés indulását. Beszélt arról, hogyan próbálták az RMDSZ-esek megtéveszteni a polgárokat, és felhívta a figyelmet, hogy az RMDSZ-listát aláírók egy tulipános jelvényt támogatnak, míg Tõkés László hívei egy hiteles, karizmatikus személyiség Brüsszelbe jutását segítik. Újságírói kérdésre elmondták, az EMNT végig kiállt egy közös erdélyi lista állítása mellett, több párbeszédkísérlet történt, ám az RMDSZ vezetõi „nem hallgattak az észérvekre”, egységbontással -k vádolhatóak, nem Tõkés László.

Farkas Réka, Háromszék

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

EP – Az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének nyilatkozata
[ 2007-02-22 – 09:35:06 ]

Az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége mindig is szorgalmazta a lelkészek közéleti szerepvállalását. Meggyõzõdésünk, hogy a papoknak Isten és ember szolgálatában álló lelki vezetõkként, a próféták hagyományát folytatva, a közélet lelkiismereteként kötelességük nemzeti közösségünk érdekében szót emelni.

Tõkés Lászlót éppen a közélet iránti prófétai elkötelezettség és következetesség – amelyet mind a kommunista diktatúrában, mind pedig a rendszerváltás utáni idõkben bizonyított – teszi a legalkalmasabbá arra, hogy az Európai Parlamentben egyházi és nemzeti közösségünk valós érdekeit képviselje.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az RMDSZ vezetõsége durván elutasította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetõinek, majd az Erdélyi Református Egyházkerület Elnökségének és az Esperesek Kollégiumának azon szándékát, hogy közös listán indulhassanak az erdélyi magyarság képviselõjelöltjei. Döntésük nyomán az erdélyi magyarság európai parlamenti képviselete súlyos veszélybe került.

Álságosnak tartjuk, hogy az RMDSZ elnöke lejárató kampányfogásként Tõkés Lászlót a múlt képviselõjének nevezi. Éppen Tõkés László tiszta – és nem tisztára mosott! – múltja és jelene a biztosíték arra, hogy közösségeink nemzetközi képviseletét rábízhatjuk. Azt a jövõt pedig határozottan elutasítjuk, amelyben – akár fiatalok, akár idõsek által – nemzeti közösségünk valós érdekeinek nemzetközi képviselete helyett a klientúra-építés, illetve egy szûk érdekcsoport hatalmi törekvése bontakozik ki.

A múlt átkos hangját mi sokkal inkább véljük felfedezni az RMDSZ csúcsvezetõinek egyházellenességében, a lelkészeket és egyházi elöljáróságokat durván kioktató hangnemében. E viszonyulás a nacionál-kommunista idõk parancsuralmi retorikájára emlékeztetve a lelkészeket kitiltaná a közéletbõl, és csak annyi mozgásteret engedélyezne számukra, hogy az önhatalmukkal törõdõ politikusok által megalázott és kilátástalanságba sodort emberek lelkigondozását elvégezzék, majd utolsó útjukra kísérjék õket. Tõkés László és egyházaink több lelkésze akkor szenvedett meghurcoltatást, megaláztatást, avagy börtönt közösségünkért, amikor az RMDSZ mai egyházellenes hangadói a kommunista rendszer kegyeltjeiként mélyen hallgattak, vagy pártfeladatokat láttak el. Egyházaink lelkészei és hívei még legrosszabb álmaikban sem gondolták, hogy 17 évvel a Tõkés László által elindított népfelkelés után baloldali egyházellenes retorika köszön majd vissza az ún. érdekképviseletük vezetõitõl.

Üdvözöljük az Erdélyi Református Egyházkerület Elnökségének, az Esperesek Kollégiumának, valamint református lelkésztársainknak és világi egyházvezetõik felelõsségteljes kiállását nemzeti közösségünk érdekében, ugyanakkor teljes támogatásunkról biztosítjuk Tõkés Lászlót az európai parlamenti választáson való indulásban.

Az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének Választmánya felhívással fordul az Erdélyi Unitárius Egyház lelkészeihez és híveihez, hogy – miként teszi ezt a többi magyar történelmi egyház lelkészeinek és híveinek többsége –, aláírásukkal támogassák Tõkés László jelölését, majd szavazzanak rá a választáson. Meggyõzõdésünk, hogy általa az erdélyi magyarságnak méltó képviselõje lesz az Európai Parlamentben.

Az ULOSZ Választmánya nevében: Kovács István (elnök) és Csete Árpád (titkár)

2007. február 22.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

3b) BOLYAI EGYETEM

Új magyar rektor-helyettesek a kolozsvári egyetemen
Tibori Szabó Zoltán

2007.02.21.

Magyari Tivadar és Nagy László lett a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két új rektor-helyettese azt követo›en, hogy az egyetem szenátusa hétfo›n titkos szavazattal jóváhagyta kinevezésüket.

Népszabadság Online 2007. 02. 21. Olvassa el!

Babes-Bolyai: nincs más út, csak a párbeszéd
Új magyar rektor-helyettesek a kolozsvári egyetemen
Népszabadság € Tibori Szabó Zoltán € 2007. február 21.
Sólyom László romániai látogatásán felmutatja a táblát, amelynek kihelyezéséért elbocsátották Hantz Pétert, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatóját

MTI – Koszticsák Szilárd Magyari Tivadar és Nagy László lett a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két új rektor-helyettese azt követo›en, hogy az egyetem szenátusa hétfo›n titkos szavazattal jóváhagyta kinevezésüket.

A 46 éves Nagy László fizikus professzor korábban is ezt a tisztséget töltötte be. Salat Leventével együtt tavaly novemberben mondtak le, amikor az egyetem vezetése a magyar feliratok kifüggesztését egyoldalúan kezdeményezo› Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusokat menesztette az intézménybol.

A 39 éves Magyar Tivadar szociológus docens a Népszabadságnak elmondta: a magyar tagozatvezeto›k tanácsa késo›bb úgy döntött, betölti a megüresedett tisztségeket, mert az oktatási folyamat szervezése, az új szakok és a magiszteri programok megtervezése, illetve akkreditálása ezt kívánja.

Magyari szerint a magyar tagozat irányítóinak az elmúlt 16 évben kifejtett munkája oda vezetett, hogy jelenleg az egyetemen "több mint ötven szakon több mint hétezer magyar diák tanul magyarul". Ezek foglalkoztatása, oktatásuk megszervezésének állandó munkát feltételez. Az elmúlt években sok magyar fiatal került az egyetemre tanársegédként is, akiknek az elo›menetelét szintén egyengetni kell. De a felvételik elo›készítése is rendkívül fontos, hiszen nem nyújtnak megfelelo› tájékoztatást, nem szerveznek szakszeru› felkészítést, a diákok máshova mennek, elso›sorban nem magyar egyetemekre.

– Mindezek olyan szervezo› munkát igényelnek, amelynek mindeddig részei voltunk. A hirtelen kivonulás információhiányt okoz, és leheto›ségek elszalasztását. Ha a felvételit jól szervezzük meg, az esélyt ad a BBTE háromszáz magyar oktatójának, hogy tovább vigye azokat a programokat, amelyeket sokszor nagyon nehezen alakítottunk ki – mondta.

Nagy László azt állítja, azért vállalta el ismét a tisztséget, mert a magyar oktatók ismét o›t jelölték, továbbá azért, mert úgy véli, a vitákat csak a magyar tagozat és a BBTE rektorátusa közötti párbeszéddel lehet megoldani.

A Bolyai Kezdeményezo› Bizottság (BKB) szerint a két tisztség betöltése tévedés, amely azt bizonyítja, "hogy a magyar oktatókat a végtelenségig meg lehet alázni". A BKB kifogásolja azt is, hogy a magyar tagozat lemondott korábbi feltételeiro›l, amelyek "a magyar tagozat helyzetének rendezésére, a többnyelvu› feliratok kihelyezésére, valamint az elbocsátott oktatók visszavételére vonatkoztak", és úgy vonult vissza az egyetemvezetésbe, hogy egyik kikötése sem teljesült. Ami a BKB szerint azt jelzi, hogy a magyar tagozat vezeto›i nem veszik komolyan saját követeléseiket, "és cukorkáért eladják a magyar felso›oktatás jövo›jét". De az egész procedúra azt is bizonyítja, hogy "a jelenlegi rendszer alkalmatlan a magyar tagozat felso›bb vezeto›inek megválasztására".

Magyari Tivadar ezzel szemben úgy látja, hogy a magyar tagozatvezeto›k tanácsa rugalmasan alkalmazkodott az elo›állt helyzethez, azért értékelte újra korábbi döntését. – Tény, hogy december elején a magyar tagozatvezeto›k tanácsa feltételeket szabott. De késo›bb, a jelzett megfontolásokból kiindulva, ugyanazok a tanárok ismét megvitatták a helyzetet, és a tanács, minimális kisebbségi vélemény mellett, megváltoztatta korábbi döntését – fejtette ki.

Leszögezte: technokrata szerepet vállalt, nem politikai felelo›sséget. Nem ígérte, hogy záros határido›n belül magyar feliratok vagy magyar karok lesznek. – Ezt az egyetemen jelenleg hatalmas többség ellenzi. A szakmai programok irányításának a vágányán megyünk tovább, míg a más vágányokon a vonatoknak le kellett állniuk – mutatott rá. (Ez tulajdonképpen annak elismerése, hogy a Salat Levente által folytatott párbeszédnek a BKB radikális fellépése sokat ártott.)

Az új rektor-helyettes azt reméli, hogy a román egyetemvezetéssel sikerül folytatni a megszakadt párbeszédet. Szerinte a közvélemény csupán néhány kérdésro›l tud: a magyar feliratokról, a magyar tagozat szerkezetéro›l és a két elbocsátott adjunktus helyzetéro›l. – Már jeleztem a rektornak, hogy ezeket a kényes témákat sem tudjuk elkerülni. De nem csak erro›l beszélgetünk. Nem arról van szó, hogy ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozunk! Hanem arról, hogy nem állunk meg minden vonalon csak azért, mert egy-két vonalon megrekedtek a dolgok. Ezt nem engedhetjük meg magunknak – hangsúlyozta.

Kolozsvár

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

4) KÖRNYZETVÉDELEM

4a) VERESPATAK

Negyedik alkalommal találkozott pénteken Nagyváradon a magyar–román környezetvédelmi vegyes bizottság ad hoc szakértői csoportja, amely a verespataki bányaberuházó Rosia Montana Gold Corporation által tavaly benyújtott környezeti hatástanulmányát véleményezi. A hivatalosan Független Nemzetközi Szakértők Csoportjának (IGIE) nevezett testület két román, két magyar, egy német és egy svéd szakemberből áll. Az IGIE tavaly november 30-án készítette el jelentését a verespataki hatástanulmányról, de azt mindmáig nem hozta nyilvánosságra.

A környezetvédelmi hatástanulmányt és az IGIE rá adott válaszát a NOL most közreadja angol nyelven:

Verespatak hatástanulmány (eng)
Hatástanulmány válasz (eng)

A kiszivárgott jelentést Robert Moran amerikai szaktekintély február 18-án közreadott tanulmányában véleményezte. Moran – aki a hatástanulmány szakszerűségét már tavaly augusztusban élesen bírálta – most elsősorban a csoport szakértőinek függetlenségét vitatta. Azt állítja, hogy a csoport tagjait a nyilvánosság megkerülésével, nem átlátható módon nevezték ki, s hogy csak sejteni lehet, hogy munkájukat román és magyar állami pénzekből fedezik. Ezzel szemben viszont a csoport egyik tagja, Ioan Bica, a bukaresti műegyetem professzora Moran szerint távolról sem tekinthető függetlennek, hiszen egyetemi munkacsoportja tervezte a leendő verespataki ciános aranybányát, és szintén ők készítették annak a környezeti hatástanulmánynak egyes részeit, amelyet később az IGIE-csoport tagjaként véleményezett.

Moran Philip Pecknek, a svédországi Lund Egyetem professzorának függetlenségét is vitatja, aki szerinte az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programjának (UNDP-UNEP) munkatársa. Annak az UNEP-nek dolgozik, amely a vitatott bányaprojekttel kapcsolatos 20 millió dolláros szociális és környezeti rehabilitációs programot kezdeményezett Verespatakon. Robert Moran azt is sérelmezi, hogy a szakértői csoport eddigi munkájáról a közvéleményt nem tájékoztatták, holott az elkészített IGIE-jelentés sokat nyom majd a latban a bányaprojekt engedélyezésének vagy elutasításának mérlegelésekor.

Az amerikai szakember legsúlyosabb fenntartásait azonban az IGIE-jelentés tartalmával kapcsolatban fogalmazta meg. A hatástanulmánnyal szembeni észrevételeit az IGIE-jelentés három részre osztotta: „megjegyzések” remarks), „ajánlások” (recommendations) és „aggodalmak” (concerns). Moran szerint a hatástanulmány legsúlyosabb megállapításai azonban nem kerültek bele az aggasztó jelenségeket tartalmazó részbe, hanem csupán megjegyzésként vagy ajánlásként szerepelnek a jelentésben.

Hogy az IGIE-jelentéssel valami nincs rendben, azt az is bizonyítja, hogy Kisgyörgy Sándor, a Környezetvédelmi Szakértői Iroda Kft. munkatársa, az IGIE egyik magyar tagja, a jelentés végén különvéleményt fogalmazott meg.

A magyar szakértő szerint az IGIE által megfogalmazott ajánlások nagy többsége oly fontos kérdésekre vonatkozik, hogy azokat az aggodalmak által megkívánt komolysággal és súllyal kellene kezelni. Más szavakkal: fontossági szint tekintetében az ajánlások és az aggodalmak között nem kellene különbséget tenni. Ugyanakkor az IGIE-csoport által a bányaprojekt értékelésére létrehozandó szakértői csoportnak Kisgyörgy szerint többségében nemzetközi (értelmezésünk szerint: nem román és nem magyar) tagja kellene hogy legyen, amely megjegyzés szintén önmagáért szól.

A környezetvédelmi tárca pénteken lapunk érdeklődésére hivatalosan nem kommentálta tudósítónk értesülését. Nem hivatalosan annyit tudtunk meg, hogy egy ilyen felvetést az előzmények fényében nehéz lenne értelmezni: a szakértőket egy román-magyar vegyes bizottság közösen választotta ki, egymás jelöltjeit a tagok nem kifogásolták, akkor és azóta sem merült fel, hogy a jelentés megfogalmazóit ne lehetne függetlennek tekinteni.

Korodi: A jelentés nem képezi a tárca hivatalos álláspontját

Korodi Attila, a román környezetvédelmi és vízügyi minisztérium államtitkára a Népszabadság kérdésére elmondta: a csoport munkáját Románia és Magyarország környezetvédelmi minisztériumai állami költségvetésből fedezték. Ennek ellenére, az államtitkár szerint az IGIE-jelentést csak egyszerű véleményként fogják majd felhasználni a bányaprojekt sorsának eldöntésekor, hiszen „nem lehet azt mondani, hogy a jelentés elkészítésekor a szakértők százszázalékosan birtokában voltak minden információnak, amely a projekt körül felmerülhet”.

Korodi rámutatott: az IGIE-jelentés munkaanyag, így nem képezi a két környezetvédelmi tárca hivatalos álláspontját. Tudomásul vették, hogy a jelentésben vannak olyan elemek, amelyek a hatástanulmány hiányosságaira utalnak, illetve olyan feltárt problémák és aggodalmak, amelyek egy része nyitott, és további vizsgálatot igényel. Leszögezte: a független jelentést nem lehet a hatástanulmány általános vizsgálati következtetéseként elfogadni. Az államtitkár nem kívánta kommentálni Robert Morannak azt az állítását, hogy a szakértők közül egyesek érintettek lennének a bányaprojektben, s ezért függetlenségük megkérdőjelezhető.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

5) EGYÉB

5a) MAGYAR GAZDASÁGRÓL: NINCS TULAJDON ADÓ!

(Gazsó Ferenc alábbi analizise tanulságos: Mint az HL-ben többször kefejtettük:

Helytelen, hogy Magyarországon nincs tulajdon adó és a tökejövedelem is adómentes. Ez okozza, hogy a társadalom alsóbb rétegeinek átlag adója bénitóan magas, az amerikai átlag adónak kétszerese.

Helytelen, hogy miközben az állami köztulajdon a felére esett, a bevételböl nem a nemzeti tartozást törlesztették, hanem folyó kiadásokra költötték a bevételt.

Helytelen, hogy az ország jövöje szempontjából legfontosabb kiadásokat, az iskolák támogatását visszavágják )

Az ország társadalmi, gazdasági felzárkózásának esélyei,
társadalompolitikai összefüggései

Másfél évtizeddel ezelőtt az államszocializmus 4 évtizedes uralmát a globálkapitalizmus új világparadigmájának keretei közé illeszkedő gazdasági-társadalmi berendezkedés kiépítésének folyamata váltotta fel. A rendszerváltozást egyértelműen pozitív várakozások és remények övezték. Az emberek azt gondolták, hogy az ország olyan emelkedő pályára áll, ami lehetővé teszi a történelmi örökségként kialakult félperifériás fejlettség meghaladását és az ország ezúttal olyan világfolyamatban integrálódik, amely valóban kedvező feltételeket kínál a modernizációs felzárkózáshoz.

Az új nekirugaszkodásnak nem csupán az államszocializmus jórészt kedvezőtlen örökségével kellett megbirkóznia, hanem azokkal a sajátos problémákkal is, amelyek a globalizáció új társadalmi paradigmájának hazánkat különösen erőteljesen érintő érvényesüléséből fakadtak. Az ország ugyanis olyan világfolyamat közepette lépett az újkapitalista berendezkedés kiépítésének útjára, amikor az államszocialista világrendszer összeomlását követően a meghatározó erőpozíciókat kizárólagos jelleggel birtokló nemzetközi hatalomgazdaság szakított a jóléti paradigmával, s úgy döntött, hogy véget vet annak a szituációnak, amelyben a domináns nemzetközi tőke elfogadott valaminő egyensúlyt a profitérdekek, a haszonmaximáló törekvések és a társadalmi jólétigény, tágabban a szociális szükségletek között.

A jóléti rendszerek kiépülésének a II. világháborút követő folyamatát a 70-es években fordulatértékű változás szakította meg.A domináns tőkehatalom immár pazarlásnak, az erőforrások irracionális elfecsérlésének minősítette a kiépült jóléti rendszerek (ingyenes oktatás, az állam által garantált egészségügyi ellátás, az életfeltételek stabilitását biztosító nyugdíjrendszer, sokféle szociális ellátó rendszer stb.) fenntartását egyszóval az állam kiterjedt szociális-jóléti szerepvállalását. Paradigmaváltás következett be. Ennek lényege a jóléti rendszerek lehető legnagyobb mérvű zsugorítása, az állam szociális szerepvállalásának minimalizálása, a redisztribúció visszaszorítása, egyszóval a neoliberális koncepciónak megfelelő gyenge állam kiépítése. A változásokat a globális tőkeuralom a gazdasági-társadalmi szükségszerűség hangoztatásával igyekezett elfogadtatni, s a növekvő társadalmi elégedetlenséget a társadalmi tűrőképesség és stabilitás keretei között tartani.

Könnyen belátható, hogy az oligopol tőkehatalom érdektörekvéseinek abszolút dominanciáját érvényesítő világfolyamat semmiképpen nem kedvezett az államszocializmusból kilépő országok olyan felzárkózásának, ahol a gazdaság növekvő teljesítőképessége a társadalom egészének szociális emelkedésével az életminőség általános javulásával, a szociális biztonság rendszereinek kiépülésével és hatékony működésével, továbbá az olyan nagyra becsült értékek realizálódásával kapcsolódik egybe, mint a szociális biztonság, az egyenlőtlenségek korlátozása, a társadalmi igazságosság, és participatív, tehát az elituralom társadalmi kontrolját is érvényesítő állampolgári részvételt biztosító hatalmi-uralmi működés mód.

A társadalomkutatás egyre inkább jelezte, hogy a rendszerváltozás folyamata hazánkban negatív fejlemények sokaságával kapcsolódik egybe. A csalódottság egyfolytában növekedett. Nem csupán azért, mert a lakosság többsége a rendszerváltozáshoz a jóléti kapitalizmus kiépülésének reményét fűzte. Ezzel az ígérettel kecsegtette a társadalmat a rendszerváltó elit is, amelynek különböző csoportjai egymást felülmúló intellektuális rafinériával ecsetelték a szociális piacgazdaság nagyszerűségét, a megnyíló tulajdonszerzés lehetőségét, a társadalmi kiszolgáltatottság megszűnését, egyszóval a gazdasági-szociális emelkedés és a szabad élet esélyét.

Ezzel szemben az elmúlt másfél évtizedben lezajlott kardinális rendszerváltozás olyan berendezkedést eredményezett, amelyben a domináns tőkeérdek minden más érdeket maga alá gyűrt. Az országban mélyreható társadalmi megosztottság alakult ki. Hatalmas tömeg került ki a társadalmi integrációból. A foglalkoztatottság beszűkült, a munkaképes népesség alig több mint fele tudott megkapaszkodni a munkaerőpiacon.

A társadalmi javak és esélyek eloszlása szélsőségesen egyenlőtlen. Kialakult a társadalomban a fejlett nyugati országok felsőközéposztálya nívóján élő csoport, míg nagy tömegek létminimum közeli, illetve annál is jóval kevesebb jövedelemből, sokan alkalmi munkákból, segélyekből, bizonytalan járadékokból élnek. Élethelyzetüket a létbizonytalanság, a nélkülözés, a reménytelenség jellemzi. Ők a rendszerváltozás vesztesei. Társadalmi emelkedésük esélyei minimálisak.

A privatizációs folyamat vagyoni polarizációt eredményezett. Kisszámú csoport rövid idő alatt nagy termelővagyont halmozott fel, míg az emberek túlnyomó többsége eleve kirekesztődött a tulajdonszerzés lehetőségéből. Az országban nem alakult ki tulajdonosi középosztály. Mindössze a lakosság 6 százaléka tett szert valaminő termelőtulajdonra. Nem érvényesült a tulajdonformák alkotmányban deklarált egyenértékűsége. A közös tulajdon minden formáját diszpreferálták, az államot pedig kártékony tulajdonossá nyilvánították.

Polarizálódtak a munkaerő-piaci esélyek is. Az alacsony iskolázottságú, illetve nem megfelelő szakképzettséggel rendelkező tömeg kiszorult a munkaerőpiacról, ahová legfeljebb alkalmilag, jobbára azonban sehogyan sem tud visszatérni. Élethelyzetük fő jellemzője a nélkülözés és a nyomor. A mélyszegénység mintegy félmillió embert érint.
A társadalmi polarizálódás a települési metszet mentén is érvényesül. Míg az ún. „kapuvárosokban” és környezetükben, ahová a nemzetközi tőke betelepült a munkalehetőségek kedvezően alakultak, a depressziós térségekben, amelyeket a kül- és belföldi tőke egyaránt elkerült, a munkanélküliség és a tömeges nyomor állandósult. A társadalmi és területi egyenlőtlenségek összekapcsolódása szélsőséges egyenlőtlenséget eredményezett. Az országban több száz olyan település létezik, ahol a kereső foglalkozásúak aránya nem éri el a 20 %-ot. A kistelepülések egyre inkább elveszítik a nélkülözhetetlen szolgáltatások fenntartásának lehetőségét.

Mindez olyan társadalomban történt, ahol az állampolgárok túlnyomó többsége a szociális biztonság értékeihez igazodik. Mindennél fontosabbnak tartja a létbiztonságot, továbbá az egyenlőtlenségek elviselhető keretek között tartását, valamint azt, hogy a társadalmat alkotó egyének szocioökonómiai státuszuktól függetlenül vehessenek részt az esélyt adó iskolázásban és képzésben, hogy valaminő esélye legyen mindenkinek az egyenlőtlen pozíciókért folyó rendkívül kiélezett versenyben.

A strukturális átalakulás eddigi menetében tehát a szociális értékek primátusát valló társadalom egy olyan berendezkedés felé sodródott, amire a társadalom többsége sem nem vágyakozott, sem annak neoliberális értékeit nem hajlandó elfogadni. Egybehangzó kutatási tapasztalat, hogy az állampolgárok többsége nem találja a maga helyét és perspektíváját a kialakult struktúrában.

Természetesen a rendszerváltozás nyerteseket is teremtett. A társadalom jó egytizede az életfeltételek alakulása szempontjából kifejezetten a változások haszonélvezőjeként, nyerteseként definiálja önmagát. Elsősorban a tőketulajdonos, a vállalkozó-menedzser, továbbá a banki-pénzforgalmi szférában dolgozó csoportokról van szó. Végeredményben arról a felső tizedről, amelynek a regisztrálható összjövedelme mintegy kilencszerese az alsó jövedelmi tizedbe tartozóknak. Miközben a társadalom egytizedének életfeltételei és társadalmi esélyei határozottan javultak, az állampolgárok további kétötöde lényegében megőrizte korábbi társadalmi státuszát és életminőségét. E társadalmi csoportot az jellemzi, hogy pozitív és negatív hatásokat egyaránt érzékelt a rendszerváltozás menetében, e hatások azonban kiegyenlítődtek, nem okoztak egyértelmű pozícióvesztést, lesüllyedést, igaz, emelkedést sem.

A kollektív cselekvésre és nyomásgyakorlásra leginkább képes társadalmi csoportok jórészt kompenzálni tudták az őket ért veszteségeket, következésképp körükben nem halmozódott fel olyan mérvű elégedetlenség, ami radikális szembenállást vagy nyílt konfrontációt gerjesztett volna. A 10 százaléknyi nyertes és további mintegy kétötödnyi státuszőrző az egyéni érdekérvényesítés célravezető módját választotta, a kollektív cselekvés a státuszőrzésben nem játszott számottevő szerepet.

Bár a rendszerváltozás bőségesen termelte a veszteseket, hiszen minden második állampolgár kárvallottnak tekinti magát, a rendszer stabilitása nem forgott veszélyben. A kárvallottak által is eltűrt, de el nem fogadott társadalmi berendezkedés alakult ki, s a vesztesek életfeltételeik drasztikus romlása ellenére is tartózkodtak a destabilizáló kollektív megnyilatkozásoktól.

A társadalmi elitek a vesztesek érdekeit konzekvensen kirekesztették a politikai mezőből. Az elmúlt évtizedben nem akadtak olyan aktorok, hatalmi csoportok, amelyek felkarolták volna a vesztesek érdekeit, sokkal inkább a vesztesek eszköztelenítésére törekedtek. Nagy szolgálatot tett a kialakult pártrendszer is, hiszen a pártkínálat és a pártok között kiéleződött hatalmi küzdelem a büntetőszavazásra motiválta az állampolgárokat, s a kormányváltások erőteljesen oldották a felhalmozódott társadalmi feszültségeket is.

Könnyen belátható, hogy a kialakult társadalmi szerkezetre nemigen épülhet tartós stabilitás.

Maga a rendszerváltozás egészen más strukturális előfeltevésekkel indult. Az államszocialista hatalmi-uralmi berendezkedés felszámolása azzal a feltételezéssel kapcsolódott egybe, hogy Magyarországon kibontakozhat egy olyan strukturális folyamat, amelynek a társadalom többségét integráló középosztályosodás lesz az alapvető jellegzetessége. A társadalmi viszonyok gyökeres átalakítása azzal a feltételezéssel is egybefonódott, hogy szociális piacgazdaság felé haladunk, amelynek keretei között a munkamegosztási pozíciókhoz kötődő kereseti-jövedelmi viszonyok is középosztályi létforma kialakítására adnak lehetőséget. A hazánkban kiépülő új piacgazdaságban tehát az egyének által birtokolt tudás, a munkavégző-készségek és –képességek olyan társadalmi pozíciókra válthatók, amelyek egy emelkedő ország képét rajzolják ki, ennél fogva a tömegek élethelyzetének alakulása is perspektivikus növekedési pályára kerül. Voltaképpen ez a feltételezés adta a rendszerváltozás vonzerejét és hitelét, mint ahogy ezeknek a reményeknek a meghiúsulásával függ elsősorban össze az állampolgárok negatív közérzetének kialakulása és rögzülése is. Ebben az új világban az egyén kardinális tapasztalata, hogy az emberi lét bizonyos feltételeinek mindenki számára történő biztosítása nem közös törekvés és cél.

Az országban dominánsan multinacionális karakterű tőkegazdaság alakult ki. A profittranszfer sokszorosa a tőkebeáramlásnak. Az országban megtermelt tőkehozadék túlnyomó része kiáramlik. A globális tőke – túlsúlyos erőpozíciója és a hazai uralkodó elit kiszolgáló magatartása következtében – jórészt mentesül a közteherviseléstől, sokféle beruházási és más támogatást élvez, megkaparintja a közbeszerzési erőforrások nagy részét, tehát az állami költségvetést is megcsapolja.

Az országban kialakult kettős gazdaság másik eleme, a hazai tulajdonú gazdaság gyenge jövedelemtermelő képességgel, állandó erőforráshiánnyal, szűkös piaci mozgástérrel, bizonytalan versenyképességgel jellemezhető. Ugyanakkor a foglalkoztatásban ennek a gazdasági szegmensnek van meghatározó szerepe.
Az országot kritikusan beszűkült munkaerőpiac jellemzi. A foglalkoztatási ráta mintegy 10 ponttal elmarad az uniós átlagtól. A munkaképes lakosság közel fele nem adóztatható, sőt a keresők mintegy 20 %-a sem adóköteles. A többi munkavállaló adóterhei azonban rendkívül magasak, így a bérjövedelmek 60 %-a létminimum közeli, ill. az alatti életfeltételeket biztosít.

Sokféle ok miatt hazánkban kiterjedt és virulens, ún. fekete gazdaság működik. Ez a jelentős erőpotenciát birtokló és mobilizáló rendszer teljes egészében kivonja magát mindenféle közteherviselés alól, a közhatalom pedig tehetetlenül és jórészt elnézően kezeli a szóban forgó társadalom ellenes magatartást, holott rendkívül hatékony eszközrendszerek és beavatkozási módok alakultak ki a nyugati társadalmakban az ilyenfajta problémák eredményes kezelésére a fekete gazdaság integrálására, a közteherviselés általánossá tételére.

Megjegyzendő, hogy magát a közteherviselést is torzult szerkezet jellemzi. A munkajövedelem túladóztatott, a tőkejövedelmek jórészt adómentesek, nincs vagyonadó, rengeteg a különböző jogcímen élvezett kedvezmény. A közteherviselésben tehát nem érvényesül sem az egyetemesség, sem a progresszivitás elve. Jórészt ez a háttere annak, hogy az országban létrehozott anyagi erőforrások nem teszik lehetővé az alapfeladatok ellátásához szükséges állami pénzforrások biztonságos megteremtését, tehát az államháztartást időről-időre fiskális krízisek, felhalmozódó hiányok jellemzik. Megalapozottnak tekinthető az a tézis, hogy a magyar társadalom a gazdasági teljesítőképesség mai szintjén is megtermeli az erőforrás fedezetet ahhoz, hogy a humánerőforrást újratermelő rendszereket (oktatás, egészségügy, a generációs újratermelés intézményei), továbbá a társadalmi szolidaritást fenntartó szociális jóléti szolgáltatásokat (ésszerű változtatásokkal) közpénzekből lehessen működtetni. Nem indokolt tehát sem az oktatás, sem az egészségügy piacosítása, azzal az indoklással, hogy a társadalmat jellemző általános erőforráshiány közepette csakis a magántőke fokozott bevonása biztosíthatja a fejlesztési erőforrásokat. Mint ahogy nincs semmiféle egyértelmű bizonyíték arra sem, hogy a szociális integráció alapintézményeinek fenntartása veszélyeztetné a gazdaság teljesítő képességét, rontaná versenyesélyeit. E tekintetben elegendő a skandináv országok tapasztalataira utalni.

Miképp a legutóbbi társadalmi fejlemények jelzik, stabilitást veszélyeztető problémát leginkább az okozhat, ha a profitmaximáló törekvések következtében a szociális integráció fenntartásának állami erőforrásai annyira lecsökkennek, hogy megszűnik bizonyos mindenkit megillető ellátások állami garanciája. Ez politikai instabilitást, a társadalmi tűrőképesség fölbillenését, konfliktusok sorozatát generálhatja. Számos jel szerint ez a folyamat egyre inkább elszabadul az országban. A növekvő csalódottság hatására az eddigi apatikus tűrést destabilizáló megmozdulások válthatják fel. Az elmúlt másfél évtized társadalmi folyamatait meghatározó módon befolyásoló neoliberális társadalom és gazdaságpolitika felboríthatja a tűrésre épülő stabilitást. Következésképp ez a társadalompolitika fordulóponthoz érkezett, mert a társadalmi szembenállás és elutasítás elérte a küszöbértéket, következésképp ez a politika folytathatatlan, s a mostani szituáció egyértelműen jelzi a gazdaság- és társadalompolitika irányváltásának szükségességét.

Kiút és alternatívák

Az országban kialakult fiskális krízishelyzet továbbá a politikai osztály társadalmi támogatottságának nagymérvű és gyorsütemű csökkenése, az utcai megmozdulásokat generáló társadalmi elégedetlenség elkerülhetetlenné teszi a politikai irányvonal fölülvizsgálatát és korrekcióját. Ez általánosan elfogadott tézis. A politikai aktorok minden csoportja a reformok szükségességét emlegeti. Átfogó stratégiai elképzelések azonban egyelőre nem körvonalazódtak. A választásokat követő fejlemények azonban egyértelműen arra utalnak, hogy a kormánypártok a neoliberális opciót tekintik egyedül lehetségesnek és célravezetőnek. Alaptézisük a következő:
A nagyra duzzadt államháztartási hiányt az állam társadalmi szerepvállalásának minimalizálásával, a közszolgálati intézmények piacorientálásával, ill. privatizálásával az intézményes szolidaritás lehető legnagyobb mértékű szűkítésével, ill. az öngondoskodás radikális kiterjesztésével kell feloldani. Ebben a folyamatban az állam eszköztelenedik, az újraelosztás zsugorodik, miközben a társadalmi újratermelés minden szférájában – ideértve: az oktatás bizonyos szegmenseit, és főként az egészségügyi ellátást – a piaci megoldás, ill. a tőkealapú működés válik uralkodóvá. E felfogás szerint más alternatíva nincs. A jóléti állam maradványai ugyanis felemésztik a gazdasági verseny erőforrásait. A gazdaság dinamizálása és a versenyképesség fenntartása, tágabban a sokat emlegetett fenntartható fejlődés, csak akkor biztosítható, ha a kormányzati politika konzekvensen érvényesíti a neoliberális paradigmát, és egyetemessé teszi a tőkelogikának megfelelő működésmódot, a társadalmi újratermelés minden szférájában.

A hatalmi törekvések tehát egyértelműek. Kérdés azonban, hogy a növekvő társadalmi ellenállás közepette ezt a neoliberális elképzelést – a kibontakozó reformdiktatúra és a megfélemlítés sokféle módjának ill. a média manipulációnak a latba vetésével – sikerül-e a társadalomra kényszeríteni. E pillanatban nyitott kérdés tehát, hogy az elindított reformoknak mi lesz a sorsa. Társadalmi következményeik azonban jól körvonalazhatók: növekvő társadalmi egyenlőtlenség, az állam eszköztelenedése és meggyengülése következtében a domináns érdekcsoportok partikuláris törekvéseinek minden eddigit fölülmúló érvényesülése, társadalmi instabilitás, a tűrőképesség fenntartásának permanens nehézségei, a humánerőforrást újratermelő rendszerek teljesítményének további hanyatlása, egyszóval társadalmi felzárkózás helyett stagnálás, krízishelyzetek, megrekedés, a reagáló képesség kérdésessé válása az Európai Unióban zajló folyamatokra, a pártrendszer és a pártközpontú hatalmi uralmi szisztéma folytonos funkció zavarai.

Az elmondottakból az következik, hogy a magyar társadalom felzárkózó növekedést garantáló pályára állása az elmúlt másfél évtizedben követett társadalompolitika korrekcióját, sőt a kialakult újkapitalista berendezkedés egész működésmódjának korrekcióját igényli. Ez nevezhető gazdasági- és társadalompolitikai irányváltásnak. Irányváltásról és nem reformról van szó, hiszen a reform kifejezés a jelenlegi politikai szóhasználatban a neoliberális paradigma érvényre jutásának folyamatát jelöli. Holott éppen arról van szó, hogy a társadalmi problémák jó részét ez a paradigma halmozta fel, következésképp a kritikai felülvizsgálat és a paradigmaváltás egyaránt elkerülhetetlen.

E korrekció fő jellemzői a következők:

A gazdaság dinamizálása ill. a meglévő dinamizmusok fenntartása alapvető társadalompolitikai cél, de ez nem egyenlő azzal, hogy el kell fogadnunk a piac mindenhatóságát, s azt, hogy a társadalom minden szférájában a piac logikája érvényesüljön. A rendszerkorrekció céljait követő gazdasági és társadalompolitika nem épülhet sem a tőkeérdekek abszolút primátusának elvére, sem a profitmaximáló gazdaság működésének valamiféle állami korlátozására. Nem lehet szó természetesen arról sem, hogy a társadalompolitika az aktuális profittörekvéseket azonosítsa a társadalom érdekeivel.A társadalompolitikának egyensúlyra kell törekednie a piaci hajtóerők valamint az emberi létfeltételek és esélyek közöttmégpedig olyképpen, hogy a gazdasági erőforrások gyarapodása az utóbbit szolgálja. Új alkut kellene kötni a hazánkban működő multinacionális tőkével, kényszerűen elfogadva azt a szituációt, hogy a globális tőkeuralom érdekérvényesítő képessége rendkívüli mértékben korlátozza az állami eszközökkel történő regulációt. Olyan alku megkötésére kellene törekedni, amely a mostaninál nagyobb hozzájárulást biztosítana az olyan közfeladatok ellátásához, mint a társadalom humán erőforrás tőkéjének újratermelése, amiből mellesleg a multinacionális tőke jelenleg rendkívül nagy profithozamot produkál, továbbá bizonyos infrastruktúra fenntartása és fejlesztése. Ez a vállalkozás nem eleve kilátástalan, hiszen a multinacionális tőke mélyen beágyazódott a magyar gazdaságba, esetleges kivonulása óriási veszteségekkel járna. Ráadásul az extra profit megszerzésének esélyét a közteherviselésben való nagyobb részvétel sem veszélyeztetné. Miután az anyagi erőforrások jelentős részét a multinacionális gazdaság állítja elő, az ott megtermelt jövedelmek eddiginél nagyobb mérvű adóztatása nélkül a társadalmi újratermelés bizonyos szféráinak fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges erőforrások egyszerűen nem biztosíthatók. Ennek terheit ugyanis nem lehetséges sem az amúgy is túladóztatott hazai gazdaságra, sem pedig a munkavállalókra és a fogyasztókra terhelni. A közteherviselést tehát egyetemessé kellene tenni. Ezt a törekvést azonban az elmúlt másfél évtizedben a hatalmi elit csoportok egyike sem fogalmazta meg, elkerülvén mindenfajta ütközést, vagy konfrontációt a nemzetközi tőkehatalommal.

A gazdaságpolitikában fordulat értékű változásnak minősíthető a hazai gazdaság dinamizálásához szükséges föltételek és erőforrások lehető legnagyobb mérvű biztosítása és mobilizálása. Ehhez minden eddiginél kedvezőbb esélyeket ad az Uniós erőforrások igénybevétele és célszerű felhasználása. Elsőrendű stratégiai kérdésről van szó, hiszen a hazai gazdaság jövedelemtermelő képességének számottevő növelése és expanzív jellegének kialakítása nélkül nincs esély a munkaerőpiaci befogadóképességének számottevő növelésére, következésképp konzerválódik a keresők és eltartottak rendkívül kedvezőtlen aránya, fönnmarad és újratermelődik a munkaerőpiacról kiszorult hatalmas tömeg, és az állami erőforrások jelentős részét felemészti a szociális segélyezés. Ezt a szituációt a hazai gazdaság dinamizálása nélkül lehetetlen meghaladni.

Elérkezett az ideje annak is, hogy a közhatalom a lehető leghatározottabban és a nyugati világ bevált módszereinek latba vetésével, radikális mértékben limitálja a feketegazdaság mozgásterét, és ezt a szférát a lehető legnagyobb ütemben és mértékben kapcsolja be az átlátható működés és a közteherviselés szférájába.
A rendszer működésének korrekciója elképzelhetetlen az állam hatékony szerepvállalása nélkül. Elfogadhatatlan tehát, a gyönge állam sokat hangoztatott tézise, hiszen a rendszer működésének korrekciója a társadalomban domináns érdekcsoportok ellenállásába ütközik, s a közérdeket éppenséggel velük szemben kell érvényre juttatni. Ezt a rendkívül bonyolult feladatot kizárólag az erős, igen nagy társadalmi támogatottságot élvező politikai állam és a közhatalom képes ellátni. Következésképp nem az állam erőforrásainak fokozatos felszámolására vagy nagymérvű korlátozására kell törekedni, hanem éppenséggel arra, hogy az állam megfelelő erőforrásrendszer birtokában realizálja a társadalmi újratermelés egészének irányításával és befolyásolásával összefüggő feladatait. Az államnak kell biztosítani azt is, hogy a társadalomban kiépüljenek és hatékonyak legyenek az emberek számára elérhető erőforrás gyarapító rendszerek. Az ilyen rendszerek igénybevétele hazánkban csak meghatározott körben építhető az ún. öngondoskodásra. Ha ugyanis az igényes oktatás vagy az egészségügyi ellátás a családok vagy egyének anyagi teherviselő képességének függvénye, akkor a magyar társadalom egyharmada bizonyosan kívül reked ezeken a szolgáltatásokon, további egyharmad pedig nem versenyképes a piaci logika alapján működő, növekvő költségigényű szolgáltatások elérésében. Egyértelművé kell tehát tenni, hogy a humánerőforrást fenntartó és újratermelő rendszerek működési feltételeinek biztosítása állami feladat és felelősség, és ennek keretei között az állam arra törekszik, hogy a szóban forgó rendszereket elérhetővé tegye valamennyi állampolgár számára. A mindenki számára elérhető színvonalas közoktatás és az egészségügyi ellátás garantált biztosítása tehát az állam alapvető feladata. Ebből következik, hogy az állam gyengítésének tendenciája helyett olyan állam kiépítését kell célnak tekinteni, amely valóban alkalmas az oktatás és egészségügy hatékony működtetésére, a szociális szolidaritás és integráció célszerű intézmény rendszerének kiépítésére és fenntartására, a szolgáltatási funkciók megerősítésére. Ehhez az állami erőforrások gyarapítása, nem pedig lerontása szükséges.

A neoliberális paradigmával szemben a rendszer működésének korrekciójára törekvő társadalompolitika nem a szociális integráció meggyengítésének, hanem kifejezetten megerősítésének céljait követi. Természetesen nem arról van szó, hogy a társadalompolitikai belátható időn belül jóléti rendszert garantálhat. Ez egyértelműen illúziónak minősíthető. Az országban zajló szélsőséges polarizálódást azonban ellensúlyozni lehet. Meg lehet állítani azt a folyamatot, hogy az egyenlőtlenségek ne termelődjenek újra bővített formában. Ennek a stratégiának egyik ugrópontja a tudástőke társadalmi elosztásának módosítása. Jelenleg a társadalmi státusz és a vele összefonódó anyagi erőforrások rendkívül nagy erővel befolyásolják a tudásjavak megszerzésének lehetőségét. A tudásközvetítő intézményrendszer oly módon működik, hogy a társadalmilag meghatározott esélykülönbségek akadálytalanul érvényesülnek. Ez összefügg azzal, hogy az állam nem mobilizál megfelelő anyagi és egyéb erőforrásokat a tudásjavak mostaninál jóval egyenlőbb megszerzését biztosító intézményes feltételek kiépítésére. Ennek következtében tömegméretben termelődik újra a funkcionális analfabétizmus és egy olyan alsóosztály, amely semmiféle mobilizálható, munkapiaci pozícióra váltható tudással és más erőforrással nem rendelkezik, ilyenformán képtelen arra, hogy bekapcsolódjék a társadalmi integrációba. Elkerülhetetlen tehát, hogy a következő években főként a tudásjavak fejlesztésének és társadalmi elosztásának szférájában fajlagosan többet költsünk a fejlesztésre, mint Európa fejlettebb országai.

A korrekciós célokat követő társadalompolitikának végérvényesen el kell utasítania az olcsó munkaerőre bazírozó gazdasági prosperitás tézisét, mert a társadalom jólét igényének növekvő kielégítése nem következhet be, ha nem biztosított a piacon realizált munkajövedelmek folyamatos gyarapodása és a szóban forgó jövedelmek közeledése az Európai Uniós átlaghoz. Itt azt az elvet kell konzekvensen érvényesíteni, hogy a gazdaság jövedelemtermelő képességének növekedése a munkajövedelmek arányos gyarapodásával kapcsolódjék össze. Mindez elképzelhetetlen a globálkapitalizmusra épülő munkapiaci viszonyok humanizálása nélkül. Nem csupán a munkabérekről van szó, hanem a munkavállalók munkafeltételeinek, biztonságának, jogvédelmének kollektív érdekérvényesítő lehetőségeinek garantált biztosításáról, ill. a jórészt hiányzó biztosítékok kiépítéséről. Ebben a folyamatban megkülönböztetett jelentőségű az érdekképviselet intézményrendszerének fejlesztése és azoknak az állapotoknak a felszámolása, amelyek a munkavállalókat számos területen teljesen kiszolgáltatottá teszik.
Felülvizsgálatot és változtatást igényel a hatalmi-uralmi rendszer hazánkban kiépült működésmódja is. Ennek lényege a pártok kizárólagos, kirekesztő működése a döntési mezőben. Az országban kiépült demokratikus berendezkedés szociológiai jellegzetessége a demokratikus párturalom, amely korlátozza a részvételi demokrácia érvényesülését, mert olyan működésmódot konzervál, amelyben nincs biztosítva a társadalmi önszerveződések bevonása bizonyos döntési folyamatokba, tehát nem létezik intézményes együttdöntési kényszer, nem érvényesül a vétójog stb. Az állampolgári részvétel nem csak azért fejletlen, mert az országot jellemző politikai kultúra egyik alapvető jellegzetessége az önként vállalt politikai névtelenség, tehát a kollektív cselekvéstől való elzárkózás. Maga ez a jellegzetesség, illetve annak tartós fennállása is összefügg azzal, hogy az állampolgári önszerveződések döntést befolyásoló lehetősége minimális és esetleges, és e tekintetben a hatalomváltást követő másfél évtizedben semmiféle lényeges változás nem következett be.

A gondokat növeli, hogy a pártközpontú hatalmi-uralmi szféra működését is diszfunkciók sokasága jellemzi. A két domináns párt által fenntartott és megosztott politikai mezőt a szélsőséges elkülönülés és szembenállás, a pártok működését pedig a konfliktus generálás jellemzi. Szembetűnő a pártérdekek elsőbbsége a társadalmi érdekekkel szemben.Mindez nemcsak a populista túllicitáló ígéretekben, hanem a voluntarista, kifejezetten párthatalmi érdekeket szolgáló döntések sokaságában is kifejeződik. További jellegzetesség a szituatív sodródás, a részvétel-ellenesség és a kirekesztő magatartás. A hazai pártrendszer nem mutat affinitást a konszenzusteremtésre. Mindez felveti a pártrendszer funkcionális alkalmasságának kérdését, ami egyáltalán nem elvont teoretikus probléma, hanem a társadalmat átszövő kollektív érzés és tapasztalat. Immár olyan sztereotípia, ami döntően befolyásolja az állampolgárok és pártok viszonyát és a pártok teljesítőképességének, az ország irányítására való alkalmasságának megkérdőjelezését tömegjelenséggé generálja. Mindez arra utal, hogy a politikai rendszer működésében az alkotmányos szabályozást is érintő változások szükséglete érlelődött meg, tehát olyan korrekciós igények körvonalazódnak, amelyek a lehető legnagyobb mértékben érintik és befolyásolják a társadalom egészének teljesítőképességét, a felzárkózó modernizáció esélyeit.

Az országban kialakult újkapitalizmusban nem érvényesül a rendszer hatékonyságát növelő semmiféle automatikus korrekció. Ezért a szükséges változások a politikai erőviszonyok, illetve annak függvényei, hogy a politikai erőtérben a hatalmi döntéseket befolyásoló paradigma rangjára emelkedik-e az a felismerés, hogy az elmúlt másfél évtizedben érvényesülő társadalom és gazdaságpolitika sokféle változást előidézett ugyan, köztük pozitív folyamatokat is, egészében azonban az ország nem állt olyan emelkedő pályára, ami garantáltan biztosítaná a felzárkózást. Átfogóbban, egy olyan társadalmi berendezkedés és működésmód kialakulását, amelyben a gazdaság növekvő erőpotenciálja az életminőség javulásával kapcsolódik össze. Ennek feltételeit a kialakult rendszer korrekciójával lehetséges megteremteni. Ez a felismerés azonban számos jel szerint még nem érlelődött meg a politikai osztály egymással szemben álló és kíméletlen hatalmi küzdelmet folytató csoportjaiban. A problémát tetézi, hogy az országban nincsenek olyan pártmezőn kívüli erőcsoportok, amelyek ki tudnák kényszeríteni a társadalom- és gazdaságpolitikai irányváltást.

Megtörténhet tehát, hogy a konfliktust halmozó folyamatok olyan átfogó társadalmi válsághelyzetbe torkollnak, amikor nehezen kezelhető és ma még beláthatatlan veszélyeket is hordozó kaotikus folyamatok kényszerítenek ki valaminő változásokat. Egy ilyen szituáció kialakulását mindenképpen meg kellene előzni.

Gazsó Ferenc

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
5b) LANTOS TAMÁSRÓL

Nagyon sajnálnám, ha a Lantos felé irányuló érdemtelen kritika a magyar közösség(ek)ben is hangot nyerne és Congressman Lantoshoz is elérve, esetleg elidegenitené ôt a magyaroktól és a magyarok ügyeitôl. Én Congressman Lantost igenis jó amerikai-magyarnak tartom. Tapasztalatom és értékelésem szerint Ô egyike azoknak akik legtöbbet tették a magyarság pozitiv megitélése érdekében az USA-ban. Elsôsorban, azokban a politikai berkekben, amelyekhez mi is fordulunk amikor segitséget remélünk szerezni a – leginkább a határontúli – magyar problémák megoldásához. Többször sikerült megszerezni támogatását (és irásban is kifejezett törödését/kérdezzük meg Hámos Laciékat) a magyar kisebbségek problémáinak felszinre mozditásában.

Vagy – megközelithetném igy is a kérdést – a kritikusok melyike dolgozott sikerrel azon, hogy a washingtoni Capitol-ban felállittasson egy Kossuth szobrot, mint a magyarság szabadság-törekvéseinek szimbolumát? Vagy melyikük eszközölte ki, hogy a Capitolban, a kormány és a Kongresszus legjelentôsebb képviselöi ünnepelték és méltatták a magyar 1956-os forradalom 50. évfordulóját? Az ilyen események nem történnek maguktól. S ezek nem történtek volna meg Congressman Lantos munkája nélkül.

Szerintem, Lantos mint "privát magyar" is értékelendô. Vele és családjával már kétszer is találkoztunk a washingtoni Magyar Követségen. Beszédeiben – és nemcsak a magyarok elôtt – kiemelten hangsúlyozta magyarságát. Kellemesen lepett meg, hogy unokái (!!!) is magyar érzésüek. Ezt nem könnyü elérni, különösen már a második, vagy többedik generációnál. Csak kérdezzünk meg MO-ról ideszármazott magyarokat, hogy milyen komoly feladat magyar érzéseket, kapcsolódást átadni gyermekeinknek az idegen környezetben, az idegen hatások (amelyek nekik nem idegenek, hanem természetesek) befolyása alatt. (Vajon a "kritikusok"-nak vannak-e gyerekeik, s ha igen, akkor mennyire nevelik ôket magyar-érzésünek.) Lantosnak egyik unokája jól beszél magyarul.

Tudom, amiket emlitek, csak részben világitanak Lantos képviselö emberségére és müködésére. Hogy cionista-e, vagy nem: nem tudom. Meglepne, ha zsidó vallásu lévén, nem törödne a zsidó emberek sorsával. Meglepne, ha szempontja nem rokonszenvezne a zsidók érdekeivel. Emberek sokfelé tartoznak, Ô oda IS tartozik. De nekem – talán önzô módon – legfontosabb, hogy Lantos képviselô hogyan érez magyarsága felé, hogyan segiti a magyarságot, hogyan mozditja elô a magyar-amerikai viszonyokat. Eddigi munkájából és megnyilatkozásaiból kiérzem a magyarság iránti hüségét, s ebbôl a szempontból müködését jelesnek tartom. Remélem ez irányban is tud majd további lépéseket tenni, mint a Kongresszusi Ház nemrég megválasztott Külügyi Bizottságának elnöke.

Laszlo G. Fulop
architect and planner
HAC – Vice President
MH – Public Relations
Tel/Fax: 952-930-0043
Minneapolis, MN 55436

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

5c) MIT JELENTENEK AZ ÁRPÁDSÁVOK?

Múlt heti, Orbán Viktornak irt akció levelünk levéláradatot eredményezett. Gondolom azért, mert a Kossuth Rádió is beolvasta azt. Csodálkoztam ezen, mert azt hittem, hogy magától értetödö dolgokat irtunk. A kapott levelek közül néhány az „árpádsávos” zászló történelmi hátterével foglalkozott. Ezek megválaszolására megkértem Ettre Lászlót, – a jelvények, cimerek és zászlók eredetének szakértöjét-, akinek magyaráza remélem elkészül a jövö héten és akkor majd közreadom.

A levelek többségét viszont (burkoltan vagy nyiltan) nem a történelem érdekelte, hanem a zászló mai jelentése. A "jobboldaliak" általában az „árpádsávos” zászlók megjelenését a poszt-kommunista kormányt elitélö hazafias szimbólumnak tartották, mig a "baloldaliak" az anti-szemitizmus újraébredése jelének. Az elsö csoport helyeselte és „megmagyarázta”, a másik elitélte és félelmetesnek nevezte ezt a szimbólumot, mert a nemzeti öntudat ilyen formában való kifejezése antiszemitizmust kelt. Mindkét „tábor” leveleiböl idézek pár jelzöt, mondatrészt csak azért, hogy érzékeljük azok indulatosságát, türelmetlenségét, értetlenségét a másik „oldal” véleményét, érzelmeit illetöen:

„Jobboldali” levelekböl:

„Magyargyülölet van…a zsidóknak arany életük van nálunk…Izraelböl készülnek betelepülni…a kormányoldal riogat és félelmet kelt…e zászló dicsöséges magyar emlék..”

„Baloldali”levelekböl:

„Dunamenti Mongólia.. csöcselék terrorja…bögatyán és fütyülös barackon kivül mit adott…a gatyája is nemzeti szinü…csürhében sem viselkednek igy a disznók..”

Én magam tudom azt is, hogy 1848-ban Kossuth szabadságharcosai nem használtak ilyen csikos zászlókat és tudom azt is, hogy úgy a világ közvéleményét, mint zsidó származású honfitársainkat a fajgyülölök szörnyüségeire emlékeztetik ezek a zászlók. Lehet, hogy erre nincs okuk, lehet hogy a két szimbólum nem azonos, de ettöl függetlenül, e zászlóknak március 15.-éhez nincs köze, azok használata mellett nem szól semmilyen elfogadható érv. Ugyanakkor, ellenük szól az is, hogy ártanak a belsö megbékélés ügyéneknek és az is, hogy árthatnak a magyarság nemzetközi megitélésének.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

5d) A ZSIDÓSÁGGAL VALÓ MEGBÉKÉLÉS ÉS A MAGYAR JÖVÖ

Mult októberben, az 5O- ávfordulón, két alkalommal tapasztaltam az anti-szemitizmust Budapesten. Egy alkalommal, a Corvin moziból kilépve egy borotvált fejü fiatalembernek zsidózó mondata ütötte meg a fülem és egy másik alkalommal pedig a Bartók Béla úton egy plakátra firkálva láttam egy nöi nevet és a név elött azt a jelzöt, hogy zsidó.. Két hét alatt ennyit tapasztaltam! Ennek alapján az az érzésem, hogy ez a felháboritó jelenség nem különbözik különösebben a New Yorkban tapasztalható zsidózástól. Azt is meg kell jegyeznem, hogy Budapest házfalai tele voltak graffitival (sajnos) és e feliratok között nem láttam egyetlen zsidó ellenes felirat sem!

Ezért úgy gondolom, hogy öncélú propaganda volt a posztkommunista kormánynak az az állitása, hogy az antiszemitizmus megfékezésére voltak szükségesek a rendöség tettei. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a mindennapi életben nem lépünk fel elég határozottan a fajgyülölök ellen. Szerintem az irástudók felelőssége és kötelessége lenne, hogy egyrészt tájékoztassanak az igazságról, másrészt ne csak kódszavakkal célozgassanak, hanem kimondják a teljes igazságot, mert csak igy lehet feloldani a mesterségesen gerjesztett feszültséget. Csak igy születhet meg a társadalmi béke, csak igy lesz képes a társadalom összefogni és szembenézni a valódi gondokkal.

Nekem általában könnyen megy az irás, de most mégis nehezen szántam rá magam. Azért indul nehezen ez az irás, mert „tabu” témáról szeretnék öszintén irni és érzem, hogy egyik tábornask sem fog tetszeni amit irok. Ugyanakkor vannak dolgok melyeket ki kell mondani. Biztos jövöt csak a megemésztett és egységesen elfogadott multra épithetünk és a megbékéléshez szükséges úgy a tények elfogadása, mint a bocsánatkérésre és a megbocsájtásra való készség is. Persze, ami a legfontosabb, az a kölcsönösség elfogadása és annak elfogadása, hogy sokkal fontosabb az ami összeköti a keresztény és a zsidó hátterü magyart, mint ami elválaszt.

Patrióta és Nacionalista

A hazaszeretet nem más, mint honfitársaink szeretete. Nem csak a zsidó vagy keresztény, jobb vagy baloldali, szabadelvü vagy konzervativ magyaroké, de minden magyaré. A mai Magyarországon sokan nem értik ezt! Sokan a másik magyart kirekesztö lélekkel lengetik a zászlóikat, éneklik a Himnuszt és közben mélyen meg vannak gyözödve arról, hogy öket a hazaszeretet vezeti. Pedig más a nacionalizmus vagy sovinizmus és más a hazaszeretet. A hazaszeretet olyan, mint amit a nagypapa érez az unokái iránt, kiterjed az minden unokára, nincs annal előfeltétete.

Nacionalista vagy soviniszta más! A soviniszta olyan ember aki fajtáját a másikénál jobbnak, magasabbrendübbnek, kiválasztottabbnak tartja (mint az árja, vagy a cionista). A nacionalista úgy gondolja, hogy a másik faj, vallás vagy kultúra alacsonyabb rendü mint az övé, s ezért annak tagjaival nem kötelessége ugyanúgy bánni, mint ahogy elvárja, hogy vele bánjanak. Az ilyen fajban gondolkozó embernek mindegy, hogy ki milyen ember, neki csak az számit, hogy kinek kik voltak az ösei. Az ilyen ember az egyént nem a tettei vagy életútja alapján, hanem a származása alapján itéli meg. Tehát valami olyannak alapján, amiröl az illetö nem tehet, ami felett befolyással nem rendelkezik.

A nacionalistát nem a szeretet, még csak nem is a saját fajtájának a szeretete vezeti, hanem a másik ember lenézése, néha már gyülölete. Persze vannak akiknek érdeke, hogy az átlagemberek agyában összekeveredjenek ezek a fogalmak és ezért nacionalistának nevezik a patriótát. Ezzel remélik saját tetteikröl elterelni a figyelmet és az "osszd meg és uralkodj" eszközével megörizni hatalmukat. Igy tettek a multban a kommunisták, igy igyekeztek bemocskolni és összekeverni a hazaszeretö, egy nemzetet, egy kultúrát védöket a fajgyülölö nacionalistákkal.

A patrióta alapvetöen különbözik a nacionalistától. Számára tiszteletre méltó, ha valaki ragaszkodik apái tradicióihoz, vallásához, nyelvéhez, kultúrájához. A patrióta megérti, hogy az egészséges lelkü ember nem cserélgeti, hanem gyüjti lojalitásait. A patrióta megérti, hogy mindenki ragaszkodik nyelvéhez, kultúrájához, a magafajta emberek között érzi jól magát, a saját népdalait szereti hallani, népviseletét látni. A patrióta tudja, hogy úgy ahogy az ember egyszerre tudja szeretni az anyját is, meg a feleségét is, úgy példáúl a zsidó származású magyar is vállalhatja mindkét lojalitását, s ettöl csak gazdagabb ember lesz belöle is és a társadalomból is, mely az amerikai, vagy a szent istváni mintájára nyerségnek tartja, ha tagjai ragaszkodnak öseik tradicióihoz is.

A Keresztény Magyarok Dolga

William O.McCagg neves történésznek (nem volt sem magyar, sem zsidó) kutatási területe a magyar zsidóság volt. Szerinte még sohasem volt olyan etnikum, amely olyan hathatósan járúlt volna hozzá hazája felvirágoztatásához és olyan kegyetlen elbánásban részesült volna, mint a Magyar zsidóság. Nekünk keresztényeknek öszintén, a családtagnak kijáró együttérzéssel kell emlékezni arra, hogy akik eltürték vagy részt is vettek zsidó honfitársaink elleni embertelenégben. Arra is szükség lenne, hogy öszinte hálával gondoljunk azokra a zsidó származású honfitársainkra, akik rendkivüli módon járultak hozzá hazánk felvirágoztatásához.

Itt az ideje, hogy mi keresztények kevesebbet emlegessük a Kún, Szamuelli, Rákosi, Gerö, Farkas, Révai vagy Péter Gáborok neveit és többet az Angyal Pistákat. Amikor ezt mondom, akkor sokak szemén látom, hogy azt sem tudják kiröl beszélek, nem tudják ki is volt Angyal Pista?! Pedig bizony tudni illene! Tudni illene, hogy volt egy Auswitzböl hazatántorgott zsidó munkásgyerek, akibõl 1956-ban a Tüzoltó utcai szabadságharcosok parancsnoka lett. Bizony tudni illene azt is, hogy amikor Angyal Pistát utolsó útjára vonszolták Kádár pufajkásai, akkor ennek a magyar hazafinak, azok voltak az utolsó szavai, hogy "éljen a szabad Magyarország"! Tudni kellene, hogy sok ilyen magyar volt, 1956-ban az én parancsnokom is…

Az öszinte szókimondáshoz az is hozzátartozik, hogy nem csak a kommunista vezetésben voltak sokan a zsidók, de a videkre deportáltak, az ÁVH börtöneiben, söt a különbözö kirakatperek kivégzettei között is jócskán akadtak zsidó származású magyarok. Hogy a magyar zsidóság hogyan érzett, mit gondolt a Rákosi diktatúráról mutatja az is, hogy 1949 és 1956 között 85,000 magyar zsidó ( az akkori összzsidóság mintegy 40 %-a) hagyta el az országot.

A Zsidó Származású Magyarok Dolga

Persze a zsidó származású magyarokra is vonatkozik, hogy kettőn áll a vásár: Az lenne a szép, ha ök hangsúlyoznák, hogy a magyar felsöháznak és tábornoki karnak voltak zsidó tagjai, hogy Kossuthnak zsidó ezrede volt, szép lenne, ha ök védenék meg népüket a “Hitler utolsó csatlósa” szerü vádaktól. Az szolgálná igazán a megbékélést, ha a zsidó származású magyarok, a Szálasiak és Bakyak emlegetáse helyett a Koszorús Ferenceket, és Baránszky Tiborokat emlegetnék többet. Ök emlékeztethetnének arra, hogy Magyarország volt az egyetlen (megszállott) német szövetséges, mely fegyverrel védte meg fövárosa zsidó polgárait. Szép lenne, ha emlékeznének, hogy a páncélos ezredest, aki 1944 július 6-án kiparancsolta a nácibarát csendöröket Budapestrõl, úgy hivták, hogy Koszorús Ferenc.

Arthur Schneidernek, a mai new yorki rabbinak, 1941-ben nagyapjával menekülnie kellett Ausztriából, és mivel Amerika (kvóta okokból) nem fogadta be õket, Magyarorzágra menekültek, ott éltek. A rabbi igy tanult meg magyarúl és igy szerette meg népünket. Ö minden beszédében hangsúlyozza, hogy a magyar zsidóságot ért tragédia egy katonailag megszállott országban történt, hogy a német megszállás elött egyetlen Magyar zsidót nem vittek Auswitzba. Azt is kimondta, hogy a nem-zsidó magyarság között akadtak akik veszélyt vállaltak zsidó honfitársaik védelmében. Szép lenne, ha erröl a magyar zsidóság is többet szólna.

Mondjuk Ki Egymásról a Jót is, Mondjuk Ki a Teljes Igazságot

Itt az ideje, hogy ugyanúgy megemlékezzünk azokól is, akiket 1944-ben zsidóságuk miatt hurcoltak el és azokról is akiket kollektiv bünösségük miatt 1946-ban kitelepitettek a Felvidékröl, vagy azokról akiket 1951-ben származásuk miatt deportáltak, bebörtönöztek, kivégeztek. Itt az ideje, hogy elitéljük a törvénytelenség, igazságtalanség és emberi szenvedés minden okozóját. Itt az ideje, hogy az erkölcsi kárpótlást megadjuk minden ártatlanul megalázott honfitársunknak. Itt az ideje, hogy történelmünk szereplöit oda soroljuk ahová valóak: a Szálasiakat és Rákosiakat együtt a hazaárulók közé, a Koszorus Ferenceket és Angyal Pistákat pedig nemzetünk hösei közé.

Itt az ideje annak is, hogy megtisztitsuk szókincsünket a kódszavaktól. Ha azt akarjuk mondani, hogy zsidó, mondjuk azt, ne azt, hogy "liberális". Ha azt akarjuk mondani, hogy liberális vagy szabadelvü (mint volt Eötvös, Deák, Kossuth és Széchenyi), mondjuk azt. A világos beszéd, a szókimondás nem udvariatlanság, hanem az az öszinteség jele, mig a kódszavak használata az sunyi és gyáva célozgatás.

És végül itt az ideje annak is, hogy megnyugtassuk a zsidó származású magyar anyákat, hogy nincs félnivalójuk a magyar hazaszeretet, a magyar nemzeti öntudat újraébredésétöl. Itt az ideje, hogy kiközösitsük sorainkból a gyülölködést és testvérharcot szitókat, hogy visszahozzuk a kulturális pluralizmus légkörét, mely Magyarországot Szent István óta jellemezte és a szabadelvü Deák Ferenc idején fellenditette. Itt az ideje, hogy visszahozzuk azt a befogadó és toleráns légkört, mely lehetövé tette, hogy a világon elsönek nálunk mondasson ki a vallások szabadsága. Igen, itt az ideje, hogy a magyarság újra valódi arcával mutatkozzon be a világnak. Itt az ideje, hogy a “betört ablakú kirakatok és az őrizetlen irószövetségi gyüjtöládák népe” a ma már szabad hazájában átvegye a szót és az “aki magyar velünk tart!” lelkületével megkezdjen épiteni egy szép magyar jövö, minden magyar szabad Magyarországát.

Lipták Béla

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

5e) NYUGATI HIRLEVÉL

Internet cim alatt megjelent a Nyugati Hirlevel 97.
2007. marciusi szama.

Bika Julianna
bikajuli@cox.net

Discussion/Fórum