A teremben már helyet foglaltak a határon túli magyarokat képviselő küldöttek. A kedvezménytörvényről várnak kinyilatkoztatást a magyar kormány részéről. Áhítattal tekintenek a bejárat felé, ahol ebben a pillanatban megjelenik a főmufti, és egyenesen a szónoki emelvény felé veszi az útját. Mindenekfelettiségét hangsúlyozandó, ködös tekintettel — mint semmibe –, úgy néz el a fejek fölött. Megigazítja a mikrofont, majd szólásra nyitja igazmondó ajkait:
Tisztelt hölgyeim és uraim! Hivatalosan is megnyitom a határon túli magyarok érdekében összehívott HOLNAPÉRT értekezletet, azaz a Hontalan Leigázottak Naprakész Értekezletét. Ez már nem a MÁÉRT, mert ez a holnapért van! A mai magyar kormány nem a jelennel, nem a mával, hanem a holnappal foglalkozik. Minket nem érdekel a ma, önöket pedig ne érdekelje a tegnap! A múltat le kell zárni! Be kell zárni a Terror Házába, és azt is be kell zárni! Végképp!
Mi reméljük, hogy a távolabbi holnapok már határon túli magyarok nélküli holnapok lesznek. Úgy jobb lesz valamennyiünknek. Mert ha önök nem lesznek, akkor önöknek már nem fog fájni a hontalanság, nekünk meg nem fognak fájni önök, és akkor béke lesz a Kárpát-medence olajfái alatt. Mi ezt akarjuk. A békét — a szomszédainkkal. Nem számít nekünk, hogy csak egy kis ország maradtunk, csak ezen a kis területen mi zavartalanul uralkodhassunk, mesebeli békében drága szomszédainkkal, akiket mi százszor többre becsülünk annál, minthogy egy-két hőbörgőért feláldozzuk a velük való jó viszonyt.
Illik tudniuk, hogy mi csak a jót akarjuk. Csak a jót. Tudniuk kell, hogy mi nem azok vagyunk, akiknek választóink véltek. Nem. Mi egészen mások vagyunk. Sosem mutatjuk meg igazi arcunkat a választások előtt. Csak utána. Fél évszázados praxisunk van a nép félrevezetésében. Apropó, választás. Tudomásunkra jutott, hogy egy Székelyudvarhely nevű kisvárosban gyűlést merészeltek összehívni a kampányidő alatt, mely gyűlésen a velünk szembenálló pártot merték éltetni. Hallatlan! Hol a pokolban van az a Székelyudvarhely?
Nos, a mai magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a határon túliak ott maradjanak, ahol vannak. A határon túl. Mert ott jó helyen vannak. Szerintünk az sem baj, ha sosem lépik át a határt. Mi nem akarunk huszonkétmillió éhenkórász munkavállalót. Világos?! Azt is láthatják, hogy mi a kedvezménytörvény érdekében mindent megmozgattunk. Mindent elkövettünk vele: tálcára tettük, elvittük minden szomszédunkhoz, kínáltuk őket, vegyenek belőle, ne röstelkedjenek. Vegyék bátran ami tetszik, vagy ami nem tetszik. Aztán elvittük Nyugatnak, Európának. Ők is szemeztek belőle, és tárgyaltunk. Tárgyaltunk, ha kellett, ha nem. Kell a diplomatáinknak a mozgás. Végül elértük ezt a csodálatos eredményt, hogy a kedvezménytörvény teljesen belesimult az európai politika síkjába. Csak a szakavatottak, csak a szomszéd országok nacionalista specialistái látnak még rajta egy-két alig észrevehető kiemelkedést, de velük karöltve, mi azokat is el fogjuk tüntetni.
Tudniillik mi nagyon figyelünk arra, hogy mit éreznek, mit mondanak a mi drága szomszédaink, valamint a Nyugat és Amerika. Mert arra figyelni kell, nehogy megsértsünk valakit. Mert képzeljék el, próbálják meg önök beleélni magukat az ő helyzetükbe. Mennyit aggódtak a magyarok miatt a mindenkori csehszlovák, román, szerb, szovjet kormányok? Mennyit emészthették magukat szegény szomszédaink, gyötrődve:
— Vajon elég alaposan, módszeresen kifosztottuk-e az elrabolt területeket? Nem hagytunk-e túl sok élelmet és egyéb javakat a magyaroknak?
— Vajon eléggé tönkretettük intézményeiket, egyetemeiket, iskoláikat, színházaikat, alapítványaikat, művelődési életük alapvető feltételeit? Vajon elég kárt okoztunk a lelkekben?
— Vajon ledöntöttünk maradéktalanul minden magyar emlékművet, szobrot?
— Vajon nem volt kevés a meghurcoltak, a kivégzettek száma? Nem kéri majd számon rajtunk az utókor, az e területen elkövetett hanyag mulasztást?
Hát nem gyötrelmes kérdések ezek, melyek a mi kedves szomszédaink lelkét mardossák? És ezt mind mi okoztuk nekik! Mi, magyarok! Különösen a határon túliak!
És nemcsak a szomszédaink gyötrődtek. A Nyugat is. Különösen a francia kormányok. Nem volt egy nyugodt napjuk miattunk. Clemenceau úr még most is forog a sírjában, nem tudja érdemben élvezni pokolbéli nyugalmát.
Nos, kedves hölgyeim, uraim, szemmel tartva az elhangzottakat, igyekezzünk visszafogni magunkat, és csak lábujjhegyen, óvatosan, vigyázva közelítsük meg ezt a témakört.
Önök pedig tudják, hogy a magyar kormány szíve önökért dobog. Mi az, hogy dobog? Dörömböl, rúgkapál, zakatol! Mert ez a kormány nagyvonalú, gondoskodó, törődő, szociális érzékenysége mint a legfinomabb mérlegé, és kész áldozatokat hozni nemzettársai életének megjobbításáért. Elkötelezettségének magas fokán állva, ihlet szállta meg, és megszületett egy olyan ötlet, melynek nincs párja, sem a magyar, sem a világpolitikában. Egyszerűen szenzációs. Grandiózus! Most pillanatnyilag több jelzőnk nincs, de a ciklus hátralevő részében, és a következő, általunk megnyert választások utáni időtlen időben majd lesz lehetőségünk újabb jelzők megalkotására.
A kormány tehát határozatot hozott. A határon túli magyarokra bízza az egyik legjellemzőbb nemzeti hagyományunk ápolását, annak továbbvitelét. Ez ugyanakkor egy nagyon jól jövedelmező üzlet is. Mi, magyarok, egy nagyon nagy tapasztalattal, hírnévvel rendelkező, régi nagy lovasnemzet vagyunk. Egy büszke, nomád lovasnép. Azt is tudjuk, hogy a fajlovak tenyésztése egy nagyon jól jövedelmező üzletág, lévén óriási kereslet a telivér lovakra. Hosszú éjszakákba nyúló munkavacsorákon, és hajnalig tartó dári…, tanácskozásokon tárgyalta a kormány ezt a témát, egy pillanatra sem feledkezve meg a nemzet kebeléből erőszakkal kitépett testvéreinek sorsáról. Végre, megszületett a nagy horderejű, sorsfordító döntés!
Most figyeljenek, kedves hölgyeim, uraim! A kormány nemcsak átengedi e jövedelmező tevékenységet, hanem gondoskodik a támogatásról is! Az eurokonformizált kedvezménytörvény szellemében, annak bőséges áldásaiból fakadóan, és a kormány nagyvonalú, testvérszerető politikájának igazolásaként, biztosítani kívánja a fajlovak tenyésztéséhez szükséges feltételeket is.
Nagy elődeink — például Széchenyi István gróf — írtak komoly szakkönyveket e téma keretében. Azokat megtalálják a könyvesboltokban. A takarmányt pedig otthon meg tudják termelni. Ám a kormány tovább megy, és ennél még többet kíván nyújtani! A legalapvetőbb kellék biztosítása a cél. Mert ennek segítségével, a határon túli magyarok életszínvonala, a fejlett világ élvonalának nívójára emelkedik. Ebből a gesztusból ismerhetik meg a mai magyar kormány önök iránti kötődésének mélységét, erősségét, bensőséges voltát! Mert a magyar kormány, messzemenő gondoskodását bizonyítandó, biztosítani kívánja mindenki számára alanyi jogon, korra, nemre, végzettségre, világnézetre, vallási meggyőződésre, pártállásra való tekintet nélkül, ingyen, térítésmentesen, szállítási költségeket átvállalva, azt az alapvető kelléket, mely nélkül nincs lótenyésztés, sőt… megkockáztatom… ló sincs!
Még egyszer hangsúlyozom, biztosítani kívánja a státustörvény utolsó kedvezményként, a határon túli magyarok számára… azt a műszert — kérem szépen — azt a műszert –, amellyel a kiscsikót csinálják!!
Ez az önök ajándéka a szociál-liberális magyar kormány részéről. Becsüljék meg e nemes adományt.
Ám, ami a legmegnyugtatóbb a kormány részére, hogy eme — különlegesen nagy értékű — támogatás ellen sem Európa, sem a szomszéd országok vezetői nem emeltek kifogást, és ez megnyugtató érzés.
Mert az a lényeg.

Kolumbán Sándor

Discussion/Fórum