Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

Cserépfalut és Cserépváralját is “meghódították”

Cserépfalut és Cserépváralját is "meghódították"

A Nyugdíjas Klub énekkarának újabb sikerei

Augusztus 8-án ismét vendégszereplésen volt a tarcali Nyugdíjas Klub énekkara, ahol igen nagy sikert aratot e néhány asszony. Nagy öröm volt számukra, hogy eljutottak ebbe a két gyönyöru kis faluba. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Kocsis Árpádnak "Foncsika Bá" – nak és feleségének, hogy megszervezték nekünk ezeket a fellépéseket. Az ö összeköttetéseik nélkül mi nem jutottunk volna el ezekre a vidékekre : Krasznokvajda, Homrogd, Tiszaújváros, Cserépfalu, Cserépvéralja. Szeptember 17-én Szerencsre, oktober 23 -án pedig Tardra megyünk a Kocsis házaspár jóvoltából. Köszönjük a segítséget és remélem a jövoben is együtt tudunk muködni, ezáltal sikerül a közös tervünket megvalósítani ! Köszönet jár még Kosárkó Jánosné Ágikának, aki felkészíti az énekkert a fellépésekre és minden alkalommal elkiséri oket.

A további sikeres együttmuködés reményében maradok tisztelettel és köszönettel:

Hock Kárályné

Tarcalra költöztünk.

Eddig elért eredmények:

Látogatók számának alakulása a Tarcali Foncsika Hagyományőrző Kézművesházban

1998

Látogatók száma

November

29

December

39

Összesen

1999-01-01-től 1999-06-30-ig Látogatók száma január 107 Február 86 Március 261 Április 55 Május 100 Június 125 Július 204 Összesen

Összes látogató 1998 nov.27 – 1999-07-19 között 1006 Fő

1998. október.-1999. július. 19. Tarcal

• Az 1998-as Tarcali Napokon, propagálása az Interneten. (első bemutatkozás a térségben)

• A Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesület felajánlja a tagságot az egyesületükben

• Foncsika Népiszövő Műhely Kézművesház kialakítása élő műhellyé (Tarcal Fő út 81. Volt Pápai féle iskola)

• Részvétel az Észak-kelet Magyarországi Közösségi Gazdaságfejlesztési Társaság munkájában (alapító tag, EB tag)

• Az Európa Ház által szervezett Non Profit Expón, az Észak-kelet Magyarországi Közösségi Gazdaságfejlesztési Társaság, Kárpátok Alapítvány, Tarcali Foncsika Hagyományőrző Kézművesház tevékenységének és a Tokaj-hegyaljai borok népszerűsítése

• Baskói Falunap (második bemutatkozás a térségben, Dr. Kupa Mihály a Zempléni Településszövetség Elnöke, Országgyűlési Képviselő külön megemlíti bevezető beszédében a kiállított szőtteseket)

• Erdőbényei Szüreti nap

• A Tállyai Népművészetűnk Gyöngyszemei kiállításon, Tarcalon készült szőttesek zsűriztetése

• Tarcali általános iskolások részére népiszövő-fonó szakkör szervezése, beindítása

• Tarcali Népművészeti Kiállításon a Foncsika Hagyományőrző Kézművesház

• Karácsonyi Vásár és Kiállítás kézműves termékekből a Tarcali Foncsikában

• Taktaharkányi Népművészeti Kiállításon a Foncsika Hagyományőrző Kézművesház, bemutatkozás a térségben

• Az Észak-kelet Magyarországi Közösségi Gazdaságfejlesztési Társaság részére Weblap, tagság adatbázis, kistérségfejlesztők adatbázis, Tourinform irodák adatbázis, pályáztatással foglalkozó hazai és nemzetközi alapítványok adatbázisának elkészítése

• A Bodrogkeresztúrban, Erdőbényén, Nyíregyházán, Kassán, Szepsiben megrendezett Borászati Kiállításra dekorációs és kiállítási darabok biztosítása

• Foncsika Népi tánccsoport alapítása

• Foncsika Népi tánccsoport első felléptetése a tarcali Borok Házában

• A Kézművesházban felkészített ötödik osztályos tanuló, néprajzi tárgy-elemzésből a területi versenyen I. helyezet, a megyein II.-ik helyezést ér el

• A Tokaji Tavaszi Fesztiválon a Kézművesház

• A Tokaji Tavaszi Fesztivál megnyitóján fellép a Foncsika Népi tánccsoport

• A szerencsi várban egész napos rendezvényen, élő kézműves bemutató

• A szerencsi Mini Galériában népművészeti kiállításon a Foncsika Hagyományőrző Kézművesház

• A miskolci Indrustiál Nemzetközi Szakkíállitáson a Foncsika Hagyományőrző Kézművesház a vásár különdíját kapja a B.A.Z. megyei Kézműves Kamarától

• Foncsika Népi tánccsoport, Orsócska hagyományőrző óvodások, Tarcali Asszonykorús a Krasznokvajdai Béres Napokon

• Résztvétel a IX. Hegyaljai Gazdanapok – on

• Résztvétel a Sárospataki Kézműves vásáron

• Az NC ART forgatócsoportjának, Tv műsor felvétele a Műhelyünkbe

• Homrogdi Népdalos Találkozón fellép az Orsócska, a Foncsika tánccsoport, a Tarcali Asszonykorús

• 1999-07-17 Kocsis Kata a Homrogdon, a Népzenei Együttesek Országos Minősítőjén Szóló Kategóriában Bronzminősítést ért el

• Kocsis Kata szóló népdalénekest és a Tarcali Asszonykorús meghívják a Cserépváraljai népzenei találkozóra

• Meghívást kapunk a Tiszaújvárosi Tranzit Expóra

• Meghívás kapunk a Budai mesterségek Ünnepére

• Meghívás kapunk a Zempléni Művészeti napok szerencsi rendezvényére

Kocsis Kata

Tizenkét évesen a Homrogdi II. Nemzetközi Nemzetiségi Folklórtalálkozón, a Népzenei Együttesek Országos Minősítőjén, Bronz fokozatúra minősítették, népdaléneklés szóló kategóriában.

Már hétévesen önállóan sző parasztszövőszéken, több népi kismesterséget is kipróbál. A Foncsika néptánccsoport alapító tagja, rendszeresen fellép különböző rendezvényeken népdalcsokor összeállításaival, óriási sikerrel.

Foncsika Néptánccsoport

Az öntevékeny tánccsoport 1999. Február16-án alakult a Foncsika Hagyományőrző Kézművesházban. A hagyományos magyar népzene, népdal ápolását, életben tartását, megismertetését, tűzte ki célul. A rendszeres kötetlen, családias környezetben zajló próbák eredménye már most megmutatkozik. Első fellépésük 1999. április 24-én, szombaton, a Tarcali borok házában illusztris nemzetközi (Európai Bortermelő Régiók delegáltjai, Kupa Mihály, Dr. Odor Ferenc országgyűlési képviselők). és hazai közönség előtt történt. Színpadképes előadásuk óriási sikert arattak. Bizonyították a Bodrogkeresztúri Dalárdával együtt, hogy a magyar népdal, néptánc, világon mai is egyedülálló értéket képvisel. 1999. Április 30-án a Tokaji Tavaszi Fesztivál megnyitóján, a programban a második műsorszám a Foncsika tánccsoport előadása a nagyszínpadon. A krasznokvajdai Béres Napokon, a Homrogdi nemzetközi népdalos találkozón, az Orsócska óvódás csoporttal és a Tarcali Asszonykorússal fergeteges előadásukkal, táncházi hangulatot teremtettek. A sikerüket igazolja, – egyre több nívós rendezvényre kapnak meghívást.

Orsócska óvódás hagyományápoló csoport

Tarcalon nagy hangsúlyt helyezünk a népi hagyományok, népzene, népdal, népi kismesterségek ápolására. Természetesnek tartjuk, hogy felgyorsult életünkben, már óvódás kortól megismertessük, tanítsuk, megszeretessük a gyermekekkel a magyar folklór nagyon sokrétű elemeit. A tarcali rendezvényeken kívül, más térségek rendezvényein is fellépnek a mindig változó, jeles napokhoz kapcsolódó műsoraikkal.

Tarcali Asszonykorús

1999 januárjában alakultak, rendszeresen próbálnak, előadásmódjukat csiszólják. Műsorukkal nem csak itthon Tarcalon, hanem más, távolabbi térségekben is fellépnek.

A műhely vásárokon, rendezvényeken való részvételének támogatói:

• B.A.Z. megyei Kézműves Kamara

• Tarcal Önkormányzata

• Vásáriroda Kft. Miskolc

• Trade Fair Plussz Kiállításszervező és Kivitelező Kft. Miskolc

• Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete

• Nyíregyházi Állatpark Kht.

• Tarcalért Társaság

• Borút Egyesület

A Foncsika Tánccsoport nem tudott volna eredményeket felmutatni, ha nem lettek volna önkéntes segítői, támogatói. Köszönjük. Foncsika Hagyományőrző Kézművesház

Szemelvények a Tarcali Foncsika Hagyományőrző Kézművesház vendégkönyvéből.

• Különösen érdekes, a mai rohanó világban ez a kis „sziget" ahol az ember időben visszamehet nagymamáink korába. A mai ifjúság számára nagyon fontos a személytelenséget felcserélő hagyományok megismerése, a gyökerek újrafelfedezése. ** Angi András tanár

• Örülök, hogy jártam egy ilyen hagyományőrző házban és láttam a szövőszék működését, illetve annak eredményét. ** Nagy Éva

• Sok egészséget és kitartást kívánok a további munkához, hogy minél több házba költözön melegség e sok szép kézműves tárgy segítségével. ** Monori Mónika

• Remélem, hogy még nagyon sokszor megcsodálhatjuk a műhely különféle kézműves termékeit. Hosszú és sikeres karriert kívánunk nektek Tarcalon. ** Borsos Endre Kárpátok Alapítvány

• Köszönjük szépen ezt a vidám Luca – napi beszélgetést, tanultunk, jól éreztük magunkat, sok szépet láttunk, sőt hallottunk is. ** Pataky Borbála

• További sikeres munkálkodást, a hagyományok felújításában, művelésében és népszerűsítésében. Reméljük, jól fogják érezni magukat közöttünk. ** Kiss Lászlóné

• Köszönet a kedvességért. Amit láttam, nem felejtem. ** Dné

• Tisztelettel köszönjük, hogy velünk, hacsak érintőlegesen is ennek a rendkivül szép munkának az eredményét. Kívánunk további jó egészséget és erőt, tanítsák meg minél több embernek a technikát, hogy ki ne halljon ez a népművészeti tevékenység. ** Dr. Martin

• Örülök, hogy a Cserehátról egy igazi "értékes" házaspárral gazdagíthatjuk a tarcali embereket ** Dr. Juhász

• A csodák bennünk vannak! Csak indítani kell a jó szándékot, s a terv célba ér! Gratulálunk, s mi is szívesen kapcsolódunk – ha hívnak – e nemes cél megvalósításához. **Takács Győző keramikus művész

• Mindig és mindenhol van mit csodálni és tanulni. Minél többfelé járok nyitott szemmel, annál gazdagabb leszek. Most és itt is újra gazdagodtam, és feltöltődhetek energiával, szellemmel. Köszönöm, biztos nem utoljára voltam itt. Jó munkát! ** Jancsó Krisztina EPCEM Környezetgazdálkodási Kutatócsoport tagja

• A miskolci NC ART tévétársaság nevében köszönetünket és hálánkat fejezzük ki a Kocsis családnak az érdekes bemutatóért. Az ősi mesterségeket rögzítő sorozatunk egyik gyöngyszeme készült el itt Tarcalon, ebben a népiszövő műhelyben. További jó egészséget és még vagy félmillió szőnyeget kívánunk. **Haffner Adrienn Tv riporter

E-mail : kocsis.arpad@dpg.hu Address/Cim: Kocsis Árpád HU. 3915 Tarcal Fő út 81. Tel.: 00 36 47 380-893