Aggódunk, mert látjuk, hogy megindult az egészségügyben egy komoly vagyonvesztés. Műszerek, orvosi technológiák kerülnek át önkormányzati,
kórházi tulajdonból egyik pillanatról a másikra vállalkozók tulajdonába. – hangzott el a Fidesz hétfői sajtótájékoztatóján az Országos
Pszichiátriai és Neurológiai Intézet előtt.
Kórházeladási kísérleteket látunk Gyöngyösön. A Szegedi Gyermekkórház érdekes módon a klinikához kerül, kíváncsian várjuk, hogy mi lesz az
épülettel, az ingatlannal" – emlékeztetett Mikola István.
Utalt arra, hogy nemrég a szaud-arábiai hercegnek ajánlották fel 13 intézetet – benne 3 kórházat – tartalmazó csomagot megvételre, köztük
első helyen az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, második helyen a svábhegyi gyermekkórházat, tizenegyedik helyen pedig a
tatabányai Szent Borbála Kórházat.
Hangsúlyozta, sok helyen robbanásszerűen megindult az egészségügyi vagyonvesztés, nagy a vállalkozók, multinacionális pénzügyi befektetők
éhsége ezeknek az értékes ingatlanoknak a vonatkozásában. "Nem engedjük az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, és nem engedjük,
hogy az itt fekvő lelki betegek kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek. Felszólítjuk a lakosságot, hogy védje meg azokat az intézményeket,
amelyek fontos oszlopát képezik a szociális biztonságnak" – hangsúlyozta.
Óriási ingatlanvagyon a tét
Pesti Imre, a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció egészségügyi szakértője elmondta, már korábban, évekkel ezelőtt vállalkozói csoportok tervbe
vették, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet ingatlanvagyonát megszerzik, és a betegeket, a személyzetet, a kórházat a
városon kívülre költöztetik. Mikola István minisztersége idején meghozott kórháztörvény ezt a szándékot megakadályozta, viszont az új
kormány hatalomra kerülése után egyből felülvizsgálta ezt a törvényt, majd az előterjesztett törvénymódosítás eredményeként újra szabad
kezet adtak a privatizáció vonatkozásában.
Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője emlékeztetett a városházán néhány hónappal ezelőtt megjelent előterjesztésre, amely
két fővárosi általános kórház szakkórházzá való átminősítését irányozta elő: a Margit Kórházból onkológiai szakkórházat, a Nyírő Gyula
Kórházból pedig pszichiátriai neurológiai szakkórházat szándékoznak létrehozni. A politikus szerint elképzelhető az is, hogy az Országos
Pszichiátriai és Neurológiai Intézet feladatát, betegellátását egyszerűen áttelepítik a Nyírő Gyula Kórházba, máris szabad az értékes
ingatlan, amelyből akár lakópark, kastélyszálló kialakítható.
Aláhúzta, hogy nyilvánvaló vált az a szándék, amelyik a kórház-privatizáció mögött meghúzódik: a kórházak jelentős ingatlan és egyéb
vagyonokat tartalmaznak, ha valaki hozzájut ehhez a vagyonhoz olcsóbb helyen megoldja a betegek ellátását, ugyanakkor a vagyont másképp
fogja hasznosítani. "A pénz nem a betegek ellátására fordítódik, hanem a profit-orientált tőkét fogja gazdagítani" – szögezte le Kupper
András.
Forrás: Szövetség Webszerkesztőség (kép és szöveg)
fideszfrakcio.hu

