Március idusán – a természet megújulásával összhangban – népünk öntudatra ébredésének emlékezetes napjára figyelünk. Március 15-ét a mai és az eljövendõ nemzedékek mélyen tudatukba kellene véssék. 1848-ban a fiatalok kellõképpen bátrak voltak ahhoz, hogy a történelem sorskerekén egyet fordítsanak.
Sajnos, manapság már nem divat emlékezni. Történelmünk jeles napjaira és nagyjaira pedig különösképpen nem. Az erdélyi magyarság anyagi szegénysége mellett nincs idõ, olykor akarat sem arra, hogy szellemi kincsünkre kellõképpen vigyázzunk. A fiatalok többsége tanácstalanul áll a pályakezdés idõszakában: merre vegye az irányt? Maradjon itthon, bárminemû áldozat árán is, avagy távozzon az oly sokat ígérõ Nyugatra? Bárha lennének megfelelõ feltételek itthon is… – sóhajtoznak oly sokan. Sorsunknak mi magunk vagyunk a kovácsa – szólnak mások. Legyünk azon, hogy a feltételeken mi magunk javítsunk!
Az elmúlt években a MIT fiataljai többször is megfogalmazták a maguk 12 pontját. Ha most, 2004-ben ezeket összevetjük a 150 évvel ezelõtt megfogalmazott márciusi pontokkal, szomorúan állapíthatjuk meg, hogy többnek az idõszerûsége szinte ijesztõ.
Lássuk, mit is kívánhat ma, 2004 márciusában magának és nemzetének Erdély magyar ifjúságának egyik jelentõs tömörülése?
MIT kíván az erdélyi magyar ifjúság?
„Legyen béke, szabadság és egyetértés.”
1. „Restitutio in integrum”-ot: az elkobzott egyházi és közösségi ingatlanok teljes körû visszaszolgáltatását.
2. Önálló állami magyar egyetemet.
3. Erdélyi magyar bankot.
4. A csereháti ügy igazságos és méltányos rendezését és államfõi kegyelmet Bardóczi Csabának
5. A kötelezõ katonai szolgálat tényleges és azonnali eltörlését.
6. Itthonmaradást ösztönzõ, pozitív jövõképet, gazdasági jólétet biztosító közösségi képviseletet!
7. Bátor kiállást magyarságunkat jelképezõ történelmi személyiségeink, szobraink védelmében.
8. Eva Maria Barki és Bayer Zsolt „persona non grata” minõsítésének visszavonását.
9. Az RMDSZ csúcsvezetõsége diktatúrájának eltörlését, az erdélyi magyarság sokszínûségének érvényesülését, az ifjúság megosztásának beszüntetését.
10. A magyarországi és romániai állami költségvetésbõl az erdélyi magyarságnak szánt támogatások feletti RMDSZ-uralkodás felszámolását, a politika kivonulását a támogatások elbírálásából!
11. Élni a választás szabadságának lehetõségével.
12. Teljes körû önrendelkezést az erdélyi magyar nemzeti közösségünk számára. Autonómiát!
A Magyar Ifjúsági Tanács

