A magyar nemzetért érzett erkölcsi felelosségünk és elkötelezettségünk
tudatában arra kérjük a magyar katolikus hívoket és minden magyar
honfitársunkat, hogy a népszavazáson való részvételével és IGEN
szavazatával legyen részese ennek a történelmi összefogásnak, és támogassa
ezt az új nemzetegyesítést.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pásztorlevele, amelyet november
28-án olvasnak fel a templomokban
2004. december 5-én nemzetünk azon szerencsésebb tagjai, akik az
országhatáron belül élnek, súlyos erkölcsi felelosségükrol kell, hogy
bizonyságot adjanak. Arról kell a népszavazáson dönteniük, hogy
vállalják-e a sorsközösséget azokkal, akik nem önszántukból rekedtek az
országhatáron kívül, s lettek egy másik ország polgárai, ámbár nemzeti
öntudatuk, történelmük és kultúrájuk alapján jogosan érzik úgy, hogy a
magyar nemzethez tartoznak.
Történelmi tapasztalataink alapján tudjuk, hogy nehéz helyzetben mindig
csak az isteni gondviselésben, a Magyarok Nagyasszonyának támogatásában és
önmagunk erejében bízhattunk. Nemzeti megmaradásunknak is ez volt az
alapja. Most lehetoségünk nyílik arra, hogy kifejezzük összetartozásunkat
azokkal, akiket a történelem eroszakosan szakított el tolünk.
Lelkiismereti kötelességünk, hogy szavazatunkkal támogassuk azt a
szándékot, amely az egymáshoz tartozást hivatalosan is kifejezésre akarja
juttatni a kettos állampolgárság megadásával. Ennek támogatása akkor is
erkölcsi kötelességünk, ha ez anyagi áldozatokkal jár.
Hasonlóképpen tartsuk szem elott, hogy az emberek egyenlo méltóságának
olyan gondoskodás felel meg, amely az emberek életét és egészségét nem
puszta piaci értéknek tekinti, hanem a szolidáris szeretet és méltányosság
alapján megfelelo szintu egészségügyi ellátásban részesíti a társadalom
minden tagját.
A magyar nemzetért érzett erkölcsi felelosségünk és elkötelezettségünk
tudatában arra kérjük a magyar katolikus hívoket és minden magyar
honfitársunkat, hogy a népszavazáson való részvételével és IGEN
szavazatával legyen részese ennek a történelmi összefogásnak, és támogassa
ezt az új nemzetegyesítést.
Budapest, 2004. november 16.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

