Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

Discussion/Fórum

A kormány titkosított közvélemény-kutatásai

Csak a december 5-i népszavazás után hozza nyilvánosságra a kormány a népszavazásra bocsátott kérdésekkel kapcsolatos közvélemény-kutatási adatokat. Bár a kormány tevékenységének fogadtatását, illetve a döntéselőkészítés folyamatát közvélemény-kutatásokkal szondázza a kormány, az eredményeket egyáltalán nem teszik közzé, pedig csak idén néhány hónap alatt több mint hetvenmillió forintot fordítanak a felmérések elkészíttetésére. A Miniszterelnöki Hivatal tavaly februárban azt ígérte, valamennyi közvélemény-kutatás eredményét közzéteszik az interneten. Még jóval a választási törvényben előírt közvélemény-kutatási

Levél Gyurcsány Ferencnek Los Angelesből

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mint magyar állampolgárok, szeretnénk megismerni Miniszterelnök úr válaszát azokra a kérdésekre, melyek idehallatszanak Los Angelesbe hazulról. A tisztánlátás végett kérjük, hogy a felmerült néhány kérdés jogi hátterét, melyek az Ön cselekedeteit irányitották és irányitják jelenleg, világitsa meg számunkra és sok amarikai magyar honfitársunk számára. römmel vesszünk akár igen rövid, lényegláttató szives válaszát is akár a napi sajtóban, akár e-mailen. Üdvözlettel, dr. Ösapay György a Los Angelesi Magyar

Tények és hazugságok a kettős állampolgárságról

Tóth-Szenesi Attila 2004. november 29., hétfő 15:02 Útlevél, tömeges elvándorlás, hontalan kárpátaljaiak, százmilliárdok, évtizedekre a hatalomba betonozott jobboldal. Utolsó hetéhez érkezett a kettős állampolgárságról szóló, december 5-i népszavazás kampánya. Az Index összegyűjtötte a legnépszerűbb frázisokat, és utánajárt az igazságnak. A családi pótlék, a gyes, a gyed, az anyasági támogatás, a közgyógyellátás mellett tizenötféle segélyt vagy támogatást kaphatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok. A köremailekben terjedő állítás nem igaz.

Tőkés, Duray és Ágoston vitára hívják Gyurcsányt

2004. nov. 27., 16:47 Tõkés László, Duray Miklós és Ágoston András nyilvános televíziós vitára hívja Gyurcsány Ferencet a kettõs állampolgárság, az erre vonatkozó népszavazás kérdésével kapcsolatban. Ezt, Tõkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke közölte szombaton, a Magyarnak maradni címû konferencián. – Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt egy nyilvános tv-vitára, beszélgetésre kérjük fel, úgy érezzük, hogy ez egy olyan ügy, amely az ország legszélesebb és legmagasabb szintû nyilvánossága elé tartozik – mondta

A szerb fiatalok támadásának több áldozata is van

Agyonvertek egy magyart Dél-Bácskában A szerb fiatalok támadásának több áldozata is van 2004. november 25. 12:02 MNO A dél-bácskai Gomboson két magyar halálos áldozata van a szerbek által elkövetett atrocitásoknak. Néhány nappal ezelőtt egy magyar fiú fején sörösüveget törtek össze, a fiatalember kórházba került, majd elhunyt. Megtámadtak egy magyar lányt is, akinek a segítségére siető édesapja útközben szívinfarktust kapott. A Magyar Szó című újvidéki napilap közlése szerint a gombosi (Bogojevo)

Üzleti hasznot húzott Gyurcsány a nemre buzdító kiadványból

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cége számára több millió forintos üzleti hasznot jelent, hogy a szocialista párt kampánykiadványa, a Felelős döntés egy székelyudvarhelyi nyomdában készült – mondta Szijjártó Péter mai sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök számára üzleti hasznot jelent, hogy a szocialista párt kampánykiadványa, a Felelős döntés egy székelyudvarhelyi nyomdában készült – mondta Szijjártó Péter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján A Heti Világgazdaságban megjelentekre hivatkozva elmondta, hogy az Infopress Nyomda egy Altus-leányvállalattól veszi a nyomáshoz

Fordulat állhat be a moldvai csángók ügyében?

Petícióátadás és felszólalás a jászvásári katolikus zsinaton 2004. november 26. Magyar Nemzet forras: Petíciót adott át és felszólalt a magyar nyelvű szentmisék bevezetéséért a moldvai Pusztina település civil szervezetének küldötte a jászvásári (jasi) katolikus egyházmegye zsinatán tegnap. A püspök később dönt a Romániában kényesnek számító kérdésben. Három évvel a kérvényezést követően tegnap juthattak be Pusztina civil küldöttei a székesegyházában 2001 óta tartó egyházmegyei zsinat ülésszakára. Még nem volt példa arra,

Munkanélküli tömeg – kormánytakarásban

Nem festenek biztató képet a magyar foglalkoztatási helyzetről a KSH csütörtökön napvilágot látott adatai. A trend hónapok óta tart, ennek ellenére biztosra vehető, hogy a kormány optimizmusa kikezdhetetlen. A foglalkoztatottak száma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint – az augusztus-október időszakban – 3,915 millióra ugrott, mintegy nyolcezer fővel meghaladta július-szeptemberi időszakban mért számokat. Ennek ellenére a foglalkoztatás szintje 58 ezer fővel apadt a korábbi év hasonló időszakában mérthez képest.

IGEN AZ EGÉSZSÉGRE! IGEN AZ EGÉSZSÉGÜGYRE!

A 2004. december 5-re kiírt kórház privatizációs népszavazás kérdése így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentételes törvényt?". Szavazzon IGEN-nel erre a kérdésre! Szavazzon igennel, mert csak így akadályozhatja meg, – hogy a mindannyiunk tulajdonát képező kórházak, rendelőintézetek – nemzeti, és önkormányzati vagyonunk jelentős része – magán befektetők kezébe kerüljön, – hogy az állam a

Népszavazás: az MSZP kitart a két “nem” mellett

A Magyar Szocialista Párt kitart álláspontja mellett: a Szülőföld program segítene igazán a határon túli magyaroknak, az egészségügyi intézmények működtetéséhez pedig szükség van a magántőke bevonására. A szocialista párt folytatja a december 5-ig tartó sorozatát, hogy minden nap felvetnek, majd megválaszolnak két kérdést. Az első felvetés úgy hangzott: ön szerint is pusztán lelkiismereti kérdés a magyar állampolgársággal együtt járó szociális és egészségügyi juttatások finanszírozása? A válaszoló Mesterházi Attila, a párt