Krausz Tamás, az MSZP baloldali platformjának alelnöke megválni kényszerül
tisztétõl. Krausz, aki arról ismert, hogy kizárólag szovjet munkaerõpiaci
alapról hajlandó szemlélni a szovjet lágerekben szenvedõ tíz- és százezrek
sorsát, a hazai gulágrelativisták vezetõjeként ugyanis egyre inkább
hiteltelenné válik. Ebbéli pozíciójában, a hírek szerint, az ellehetetlenülõ
szocialista történésznek már utódja is van.
Amint azt a Népszabadság szerdai számának címoldali írásából megtudjuk "Varga
Éva, a kultuszminisztérium moszkvai levéltári delegátusának oroszul – s
remélhetõleg még az idén magyarul is – megjelenõ dokumentumgyûjteménye az
eddigi legpontosabb képet nyújtja a Szovjetunióba került magyar hadifoglyok és
internáltak számáról."
"Újdonságként hat, hogy a hiedelmeknél sokkal kisebb, alig száz azoknak a
száma, akik a gulágra kerültek, s kisebb a szovjet lágerekbe került civileké
is" – festi le a lap olvasóinak "az eddigi legpontosabb képet" a lapnak
nyilatkozó és Krausz helyére pályázó, gulágrelativista miniszteriális
kiküldött.
fideszfrakcio.hu

