Wass Albert karácsonyi levele és “Magyar Karácsony az Égben” című elbeszélése, amellyel a Magyar Lobbi 2004 karácsonyán köszöntötte tagjait. Részlet a Magyar Lobbi 2004. december 24-i akció köréből.

Wass Albert karácsonyi leveléből

“Nézzetek a szívetekbe karácsonyos szemmel, őszinte és becsületes lélekkel. S ha látjátok az önkeresés után, hogy szíveteknek valamelyik zugában rosszindulat, irigység, keserűség vagy bármiféle más tisztátalan érzés lakozik valamely magyar testvéretekkel szemben: gyomláljátok azt ki gyorsan, mielőtt véglegesen és halálosan megmérgezné bennetek az életet.

Nyissátok meg a szíveteknek minden ablakát és eresszétek be oda a napfényt, hadd pusztítson ki belőletek minden sötétséget ezen a karácsonyon. A civódások, pártoskodások nemzetéből változzatok át a szeretet nemzetévé, s lássátok meg: attól a pillanattól kezdve veletek lesz az Isten.

Megmaradásunknak, megmaradásotoknak ez az egyetlen lehetősége. Adjon az Isten boldog, áldott karácsonyt és szeretetben gazdag új esztendőt mindannyiótoknak.”

Magyar Karácsony az Égben

Aki még nem tudott róla, tudja meg: amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui megnyílnak, s a mennyország népe betódul a kupolaterembe, ahol várja őket Jézus Király karácsonyfája. A kiválasztott szentek sorban meggyújtják a mennyezetig érő fán az emlékezés gyertyáit, majd mindenki felaggatja rá a maga imádságát — ezeket az Úr Jézus megáldja, s az angyalok leviszik a földre, azok közé, akiknek szólnak.

Ebben az esztendőben azonban szokatlan dolog történt: egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok tudatták a mennyország lakóival, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt — ilyesmi még nem történt, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet, méghozzá egy ilyen kicsiny nemzet tiszteletére. Az égi magyarok — Szent István, az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak, egészen Petőfi Sándorig — sorban gyújtották meg emlékezetük gyertyáit a fán, és felaggatták rá imádságaikat földi honfitársaiknak.

Egy új, szeplős arcú kis angyalka azonban, aki elejtette a jelzőcsengőt zavarában, szégyenkezve elbújt a fa ágai alatt. Amikor Jézus előhívta, s megkérdezte nevét és honnan jött, a kislány bevallotta: Katinka a neve, Budapestről jött, november negyedikén. Csöndben maradt a terem — az égi magyarok könnyes szemmel néztek rá. Jézus megkérdezte, küldött-e ő is ajándékot a földre; Katinka elpirulva bevallotta: nem imádságot küldött, hanem kenyeret — a neki adott fehér kenyeret gyűjtötte félre minden nap, mert “odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már.” Jézus meghatottan homlokon csókolta, és azt mondta: “Jól tetted, Katika. Sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lenn jártam a Földön.” Az egyik idős asszony a magyarok sorában elfojtott zokogásban tört ki — Katinka odafutott hozzá, átölelte, és azt kiáltotta: “Ne sírj, mama! Anyuék nem éheznek többet odalent!”

Forrás: Magyar Lobbi, 2004. december 24. (Wass Albert)