MNO
Az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tavaly december végén fennállásának tizenharmadik esztendejébe lépett. Ez idő alatt a belső demokrácia, a politikai célkitűzések és az alkalmazott eszköztár tekintetében igen kacskaringós pályát írt le.

A 2003 január végén lezajlott VII. kongresszus, valamint a belső ellenzék legerősebb platformjának, a Reform Tömörülésnek minap bejelentett önfelszámolása történeti kontextusban ragadható meg a legkönnyebben.

Az RMDSZ első három esztendeje a koncepcionális útkeresés időszaka volt. A szövetség – néhány bátortalan kezdeményezés és több belső vihar után – 1992. október 25-én, az erdélyi magyarság belső önrendelkezési igényét kinyilvánító kolozsvári nyilatkozattal teremtett konszenzust az alapvető célok s az alkalmazandó stratégia tekintetében. Az 1993 január közepén megrendezett brassói kongresszus az alapszabályzat és a program szintjén rögzítette a kolozsvári nyilatkozatban foglalt elveket: megfogalmazta a háromszintű autonómia célkitűzését, és az alapszabályzatot az állammodell mentén szabta át. Kétéves határidőt tűzött ki az erdélyi magyarság belső népszámlálásának megszervezésére és az erdélyi magyar kataszter létrehozására, s az annak alapján megszervezett belső választások kiírására. Akkor még konszenzuális igényként fogalmazódott meg az is, hogy az RMDSZ úgynevezett statútumokban rögzítse precízen, hogy milyen autonómiaformákban gondolkodik.

1995 májusáig az RMDSZ tett néhány fontos lépést az autonómiaigény népszerűsítésére, megfogalmazta kisebbségi törvénytervezetét, memorandumot adott be az Európa Tanácshoz Románia felvételével kapcsolatban, de az előbb felsorolt kulcsfontosságú feladatok egyikét sem végezte el. Ennek ellenére a késlekedés legfőbb felelőse, az első ízben Brassóban megválasztott Markó Béla 1995 májusában elnyerte második elnöki mandátumát. A döntés végzetesnek bizonyult: Markó „vette" az üzenetet, hogy az elnöki poszt megőrzése nem függ a vállalt feladatok teljesítésétől. Nem csoda, hogy 2002-ben még mindig a belső választás körül csapott össze az RMDSZ két szárnya. De ne vágjunk a dolgok elébe.

Az 1996 novemberi romániai választások után az RMDSZ kormányzati szerepet vállalt a „demokratikus ellenzék" oldalán. E lépést több szempontból is vitatták azok, akik továbbra is a kolozsvári nyilatkozat elvi alapján álltak. Kifogásolták a belső demokrácia lábbal tiprását, így azt is, amikor a kormányzati szerepvállalás ügyében dönteni hivatott testületet, az SZKT-t a csúcsvezetés kész tények elé állította. Ennél is nagyobb hiba volt úgy kormányt alakítani, hogy a szövetség még csak ígéretet sem kapott központi célkitűzésének, az autonómiának intézményesítésére, a román jogrendbe való beágyazására.

1996 óta az RMDSZ politikai pályaíve egyenes vonalúnak mondható: a papíron magyar nemzeti szövetségként megjelenő szervezet a gyakorlatban román versenypártként viselkedik. Ez tetten érhető abban, hogy a programjának tengelyében álló autonómiakérdést egyszerűen nem kommunikálja, a csúcsvezetés írott és íratlan normákon átgyalogolva szorítja ki a programhű erőket a szervezetből, s ami a legrosszabb, lemond az autonómia kiküzdésének legfőbb eszközéről, a külpolitikai nyomásgyakorlásról. Asszisztál ahhoz, hogy a román külügyi propaganda „romániai kisebbségi modellről" beszéljen, miközben az erdélyi magyarság lélekszáma e modell alkalmazása közben kétszázezerrel csökkent.

A legutóbbi kongresszus nem volt más, mint e pártosodási folyamat betetőzése. Eddig, ha megjelentek is a hivatalos dokumentumok szintjén bizonyos központosítási tendenciák, azért a szövetségi modell volt túlsúlyos a pártmodellel szemben. Szatmárnémetiben viszont elfogadtak egy olyan alapszabályzatot, amely kizárja az RMDSZ-tagságból azokat, akik az RMDSZ-től függetlenül indultak a választásokon, s rögzíti a hivatalos állásponttól való elhatárolódás tilalmát. A „belső választásokon" nem az egész erdélyi magyarságnak ad választójogot, hanem csak a párttagoknak, ráadásul lehetővé teszi a megyei elitek elektoros önújraválasztását. Általános belső választás helyett tehát részleges tisztújításra készül az RMDSZ, s a szövetségi elnököt továbbra is a kongresszus választja, így Markó pozíciója újabb négy évre biztosítva van. Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségének megszüntetésével az RMDSZ szimbolikus síkon is szakított az 1989-es rendszerváltás eszmei örökségével. (A gyakorlati szakítás az volt, amikor 2000 végén az etatista, centralista, antidemokratikus román kommunista utódpárttal paktált le.)

A Reform Tömörülés mindebből levonta a megfelelő következtetést. Mivel a szövetségen belüli platformokra valódi választás híján nincs szükség, és működésüket is csak a hivatalos irányvonal jegyében fejthetik ki, az RMDSZ eredeti programját képviselő tömörülés múlt hét végi kongresszusán megszüntette platform státusát, s az RMDSZ-től független politikai mozgalomként folytatja tevékenységét. E szervezeti megoldás megfelel azoknak is, akik már régen az RMDSZ-en kívül képzelték el politikai jövőjüket, s azoknak is, akik helyi szinten még látnak mozgásteret maguknak az RMDSZ-en belül. A mozgalom közfelkiáltással megválasztott elnöke Szilágyi Zsolt Bihar megyei RMDSZ-képviselő, míg a mozgalom másik jeles tagja Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, akit várhatóan a mozgalom székelyföldi tanácsának élén láthatunk majd viszont.

Mindeközben Tőkés László nevével fémjelezve szerveződik a három pilléren (politika, egyház, civil társadalom) álló Magyar Nemzeti Önkormányzat is, abból kiindulva, hogy ha az RMDSZ párttá vált, és már alkalmatlan az erdélyi magyar közélet egybefogására és képviseletére, akkor egy magasabb szintű egységet kell létrehozni, amelyben az RMDSZ is megtalálhatja pártként a maga helyét.

Forrás: Heti Válasz

Discussion/Fórum