December, mint a tél eleje és az év utója, mind az ünnepekben, mind a hozzájuk fűződő népszokásokban, szokásmaradványokban a leggazdagabb hónapunk. Amíg az Alföldön általában az András-nap nyitotta a disznótorok szezonját, a Dunántúlon – ahogy a népszáj elnevezte – "Disznóölő Ferenc napján" láttak munkához a bölérek. Ha a negyedikén vízbe tett Borbála-ág karácsonyra kivirágzott, az eladó lánynak lagzit, a gazdának pedig bő termést mutatott a következő esztendőre. Miklós napján még a múlt század eleji Mikulás világos nappal járta a falvakat, és szigorúbb volt a pajkos gyerkőcökhöz.

December tizenharmadika a Gergely-naptár (1582) bevezetése előtt a téli napforduló dátuma volt. Ennek előtt a téli napforduló dátuma volt. Ennek az ősrégi hiedelmei vegyültek Szent Luca napjának babonás, boszorkányos népszokásaival. Ekkor kezdték faragni a Luca-széket, amiről a karácsonyéji nagymisén "meg lehetett pillantani a falu boszorkányait."

Nagykarácsony csendesebb, de annál varázslatosabb ünnepi örömet az idén a harmadik évezred első szilveszterének évbúcsúztató éjszakája fordítja karneváli vigasságba.