Magyarországon kormányváltásra van szükség a rendszerváltás sikeres befejezéséhez – jelentette ki Jeszenszky Géza, Antall József kormányának külügyminisztere. Antall József egykori barátai és munkatársai közös sajtótájékoztatót tartottak az MDF székháza előtt. Antall József néhány közeli barátja és egykori munkatársa szerint az antalli örökség elsősorban a hűség a rendszerváltáshoz, annak befejezése. Ezért úgy gondolják, hogy az MDF mostani vezetése nem ezt követi, ha arra szólítja jelöltjeit, hogy ne lépjenek vissza a Fidesz
Discussion/Fórum
FT: Gyurcsány a magyar Blair
Gyurcsány Ferenc "Magyarország Tony Blairje" lenne mottóval közölt cikket hétfőn a miniszterelnökről a Financial Times című brit pénzügyi napilap internetes kiadása. A politikus életútját ismertetve a cikk egyebek közt idézi a Gyurcsányt jól ismerő Nigel Thorpe volt brit nagykövetet, aki szerint a miniszterelnök "ugyanolyan komolyan veszi az ideológiát, mint a píárt". – Ő már rég megértette, hogy a túlélés érdekében a szocialista pártnak újra ki kell találnia magát… friss ötleteket
Kampánycélú földeladás
A kampány időszakában felgyorsította, a választás két fordulója között pedig folytatta az állami földek értékesítését az agrárkormányzat. A gazdakörök szövetségének vezetője szerint mindez egyértelműen azt üzeni: a szocialisták győzelmével végleg beköszönt a tőkés nagybirtok világa. Zökkenőmentesen folytatódik a kormányzati földosztás a választás két fordulója között is, zajlanak az árverések, érvényben vannak a nagyobb állami területekre kiírt pályázatok. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) honlapján szereplő hirdetmények szerint tegnap Kaposvárott tartottak árverést,
Kifütyülték és NEM-et mutattak Kuncze Gábornak Nagyváradon
Kifütyülték, folyamatos bekiabálással zavarták meg Kuncze Gábort tegnap este azon a nyilvános fórumon, amelyet az SZDSZ-elnök kétnapos nagyváradi látogatása végén tartottak. Az Ady Endre Gimnáziumban az RMDSZ szervezte nyilvános fórumra a több nagyváradi ifjúsági szervezet tagjaiból álló csoport NEM-feliratokkal érkezett. A nagyváradi RMDSZ, jelesül Lakatos Péter képviselõ vendége volt pénteken, december 16-án, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Este az Ady Endre Gimnáziumban Együtt az Európai Unióba címmel tartott nyilvános fórumot
A The Economist élesen bírálja a magyar kormányt
A magyar szociálliberális koalíció az összes posztkommunista ország közül a legrosszabbul kezelte a közkiadásokat – áll a The Economist hetilap elemzésében, amelyet a magyar választásokkal kapcsolatban közölt közelmúltbeli számában. A nemrég Bod Péter Ákos, a Corvinus egyetemi tanára által az InfoRádióban is idézett cikk szerint a jelenlegi kormány "felelõtlenül költekezõ és megbízhatatlan", mivel a hivatalos adatok szerint a GDP-arányos hiány nyolc százalék, de a statisztikákban nem szereplõ kiadásokat tekintve ez
A mérleg nyelve avagy az MDF kétféle öröksége
Krasznai Zoltán: Az első választási forduló után tett nyilatkozataival Dávid Ibolya, az MDF elnök-asszonya visszatért pártja gyökereihez. No, nem a sokat emlegetett "antalli örökség"-hez, hanem a bírózoltáni ős-hagyományhoz. Az MDF mai tagjai közül valószínűleg csak az alapító atyák nemzedéke, a fiatal választók közül pedig talán senki sem emlékszik arra, hogy Bíró Zoltán, az akkor önmagát még mozgalomként meghatározó MDF első elnöke több alkalommal, határozottan kiállt – az MSZMP-vel kötendő koalíció
Második kör New Yorkban: Nem engedtek szavazni!
Stamford, 2OO6 április 22 MÁSODIK KÖR NEW YORKBAN: NEM ENGEDTEK SZAVAZNI! Világosodik, de a nap még nem bújt el[újt elő. Márta a konyhában a kutyákat eteti, én a kávémat szürcsölöm, készülődök az indulásra, de még először behozom a behajtóra dobott New York Times-t. “Szóval megint bemész szavazni? Miért, mi érdeked van ebben?” – kérdezi Márta. “Ask not what your country can do for you ask what you can do for
Gál Kinga: az erdélyi magyarokról is szólnia kell az uniós országjelentésnek
Romániában folytatni kell a reformokat, a magyar kisebbséget érintő kérdéseket pedig még nyíltabban és bátrabban kell felvetni – jelentette ki Bukarestben Gál Kinga. Az Európai Parlament fideszes képviselője a néppárti képviselőcsoport tagjaként tárgyalt a román fővárosban, ahol a delegációt fogadta Traian Basescu államfő és Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök is. A kisebbségi törvényt abban a formában, ahogyan azt a román kormány jóváhagyta, nem tudja elfogadni az államfő, mert kifogásai vannak a
Feloszlatták a nem mûködõ önkormányzatot Székelyudvarhelyen
Szász Jenõ, Székelyudvarhely polgármestere tegnap bejelentette: Constantin Strujan prefektus átiratban közölte a városi tanács feloszlatására vonatkozó rendeletét. A prefektusi rendelet szövegét azonban nem osztotta ki a sajtó képviselõinek, hogy azt elõbb a tanácsosok vehessék kézbe. Constantin Strujan a Krónika kérdésére kijelentette, a székelyudvarhelyi önkormányzati testületet nem õ, hanem a törvény oszlatta fel. Neki csupán az a szerep jutott, hogy nyugtázza a tényállást. Megkeresésünkkor egyébként a prefektus éppen a Bukarestbõl érkezett
Ugye, nem hagyjuk?!
Bayer Zsolt Hát. Úgy néz ki, ezt megnyertük. Így szólt Medgyessy Péter 2002 áprilisában, éjfél körül, az első választási forduló után. Nagyjából ezzel egy időben, Nagykátán, egy "központban" a sokadik pálinkát itták meg az emeszpések. Ők, és a történelem alatt élők. Együtt ittak, együtt mulattak, együtt örültek. Ott, és még ki tudja hány helyen. Hiszen 11 300 szavazókör van az országban. És a szavazóköri jegyzőkönyvek túlnyomó többsége rögzítette a tényt

