Írta Simon Judit forrás: Új Magyar Szó Az Unió a jelen pillanatban szinte éppen úgy elzárkózik autonómiaköveteléseink elõl, mint maga Románia – számolt be brüsszeli látogatásáról Tõkés László. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arra a meggyõzõdésre jutott, hogy az olyan igényekre, mint a kulturális autonómia itthon, párbeszéd útján kell megoldást találni. Népes küldöttség utazott a múlt héten Brüsszelbe. Az EMNT elnöke vezette delegáció nagy reményekkel és ajánláslajstrommal érkezett
Discussion/Fórum
Ugye, nem hagyjuk?!
Bayer Zsolt 2006. március 27. 0:01 Magyar Nemzet Hát. Úgy néz ki, ezt megnyertük. Így szólt Medgyessy Péter 2002 áprilisában, éjfél körül, az első választási forduló után. Nagyjából ezzel egy időben, Nagykátán, egy "központban" a sokadik pálinkát itták meg az emeszpések. Ők, és a történelem alatt élők. Együtt ittak, együtt mulattak, együtt örültek. Ott, és még ki tudja hány helyen. Hiszen 11 300 szavazókör van az országban. És a szavazóköri
48O-an Szavaztunk New Yorkban
2OO6 Április 1 48O-an Szavaztunk New Yorkban Na, megint egyszer leadtam a szavazatomat! Ez most könnyebben ment, mint 2OO4-ben, mert akkor ráment egy egész napom és 25O dollárom arra, hogy Washingtonban szavazzak. Késöbb megtudtam, hogy akkor, egész Amerikában csak 73-an jártuk végig ezt, a szavazáshoz szükséges kálváriát. Most, 2OO6-ban, Amerikában közel 1OOO, világszerte közel 18,OOO szavazati joggal rendelkezö külföldön élö magyar állampolgár intézte el, hogy élhessen a szavazati jogával. Ehhez
CSOÓRI SÁNDOR: “MEGMENTENI EGY NEMZETET ÖNMAGÁNAK ÉS AZ EMBERISÉGNEK!”
Csoóri Sándor: Tudjuk, hogy 2006 tavaszán mi a dolgunk 2006. április 2. 15:17 Tisztelt Nagygyűlés! Honfitársaim! Kedves Barátaim! Semmitől sem viszolygok annyira, mint a választási kampányok napjaitól, heteitől. A politikai szereplők mind a négy égtáj felől verik a dobokat, s már kora hajnalban már véreres szemek jelennek meg a csillagok helyén, s minden pislantásukra száz és száz ígéret potyog elénk a magasból. Akár ha ezüstbe csomagolt húsvéti nyuszikák potyognának. Mostanában
Amerikai Magyar Népszava elképzelése a demokráciáról
Mielött, az HL tagjainak tájékoztatása céljából alább ide másolnám az Amerikai Magyar Népszava szerkesztöjének, Bartos Lászlónak irt leveleimet, megjegyzem, hogy világszerte 8,112, New Yorkban 438, Londonban 1248 magyar állampolgárnak sikerült végigjárnia az anti-demokratikusan elébük állitott kálváriát és érvényesitenie legalapvetöbb állampolgári jogát : tehát szavaznia. Ök azok akik tettekkel szeretik a hazát. Köszönet nékik, köszönet minden HL tagnak aki közéjük tartozik. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx In a message dated 2006.04.03. 13:44:27 Eastern Standard Time,
ÁRVIZ ÉS A KIEGYEZÉSI TERV (KT)
Amikor Jaromir Sibl-el (a Szlovák Tudományos Akadémia tagjával), a Greenpeace-el, WWF-el, IRN-el kidolgoztuk a Kiegyezési Tervet, amit a Hágai Biróság elfogadott volna, ha a Horn-Mechiár összefogás meg nem torpedózza azt, akkor elöre vetitettük többek között azt is, hogy ha a Bös-i oldalcsatornát a KT Parshall csatornája nélkül üzemeltetik, akkor elöbb-utóbb elkerülhetetlen az árviz-tragédia. Akit a KT teveinek részletei érdekelnek, olvassák el az alábbi honlapok egyikét: BÖSI KÉRDÉS ÉS A KIEGYEZÉSI
Árvíz: valamennyi kampányprogramját törölte a Fidesz
Árvíz: valamennyi kampányprogramját törölte a Fidesz (+képes összefoglaló) 2006-04-04 22:05 HírTV Budapesten valószínûleg megdönti a Duna az elõrejelzett rekordot is. A folyó már most 860 centiméter, és a szakemberek szerint 5-6 centivel magasabban tetõzik, várhatóan hajnalban. A Dunakanyarban már túlvannak a tetõzésen, a veszély azonban nem múlt el, mert a szakemberek szerint lassú lesz az apadás. A Dunán teljes hajózási tilalmat, az áradó szakaszok felett pedig repülési tilalmat vezettek be.
Köröstárkány népe minden Nagypénteken megemlékezik az 1919-es magyarirtásról
Köröstárkány népe minden Nagypénteken megemlékezik az 1919-es magyarirtásról. Sajtószolgálatunk részletekben közli a korabeli szemtanúk elmondása alapján készült visszaemlékezést. Várt mindenki. A magyarok idegesen. Az oláhok bizakodó fennhéjázással néztek farkasszemet mindenkivel, aki magyar volt. Február 5-ig, mert akkor hirtelen, mintha az égbõl szálltak volna le, Belényesben megjelent egy magyar fegyveres alakulat és lefegyverezte az oláhok nemzeti gárdáját. Fellélegzett Tárkányban mindenki. Érezni lehetett, hogy helyreáll a rend, de a hírek azért semmi
Láncban szavaztak a szocialisták?
forrás: Magyar Nemzet 2006., HUNSOR medencefigyelő Egy Pest megyei választási bizottság MSZP-s alelnöke a Hír TV-nek felfedte a sorozatos csalás mikéntjét A 2002-es országgyűlési választásokhoz kapcsolódó választási csalást leplezett le pénteken a Hír TV-ben Bácsics Gyula, a nagykátai választási bizottság MSZP-s alelnöke. Állítása szerint pártja most is erre készült. A helyi szocialisták szerint Bácsics hazudik, és megüzenték neki: ki lesz zárva a pártból. Minden egyes választáson csaltak a szocialisták Pest
Autonomisták: igenis van magyar-magyar összefogás!
forrás: Új magyar szó, Erdély Ma írta Mihály László 2006., HUNSOR medencefigyelõ "Március 15. után még nagyobb hangsúlyt kapott a magyar-magyar összefogás kérdése, RMDSZ-es szenátorként való részvételem a küldöttségben is ezt jelképezi. Ugyanakkor egyfajta üzenet ez Traian Basescunak, hogy igenis van magyar-magyar összefogás, és éppen ezért viselkedjen, ne próbáljon bennünket kijátszani, egymás ellen fordítani" – nyilatkozta tegnap Sógor Csaba szenátor az Új magyar szónak. Sógor tagja annak az erdélyi küldöttségnek,

