A Magyar Lobbiba mindenki ÖNMAGA iratkozhat fel! A feliratkozás az alább megadott cimen történik. E cimen megismerhetöek lobbinknak korábbi akciói is:

Akinek fel vagy leiratozással vagy honlapunkkal kapcsolatos kérdése van, az kérem, hogy a HungLobby@aol.com cimre irjon.

Most új akcióra kérem meg a Magyar Lobbi résztvevöit: Kérem, hogy segitsenek felhivni a világ közvéleményének figyelmét Nagy Imre újratemetésé évfordulójára, ma, szerdán, június 16.-án.
Azt kérem, hogy az Önök által olvasott ujságokhoz, magazinokhoz irjanak, emlékeztessék a világot.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

TARTALOM:

NAGY IMRE ÚJRATEMETÉSE
1) FALUDY GYÖRGY
2) JÁNOSSY KATALIN
3) NAGY IMRE ÉS A PESTI SRÁCOK
4) ÁVH BESÚGÓK AZ ÚJRATEMETÉSEN
5) DROPPA GYÖRGY

EGYÉB
6) KÖNYVEK 1956-RÓL (Michael Korda and Michael Kaufmann)
7) SISA ISTVÁN : ÖRTÁLLÁS NYUGATON
8) ÖRTÁLLÁS PÉLDÁI
9) BARNÁS FERENC: A KILENCEDIK
10) A GÉPKOCSIK ERDÉLYBEN ERDÉLYI RENDSZÁMOKKAL
11) SEGÉLYKÉRÉS ÁRVA GYEREKEK NYÁRI TÁBORÁRA
12) KOSSUTH ÁLMA VÁRAT MAGÁRA

“a tankok helyett bejöttek a bankok.”

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

NAGY IMRE ÚJRATEMETÉSE

1) FALUDY GYÖRGY: Nagy Imre

Hajnaltájban sétálni kezdtél
Föl és alá a pincebolt
Alatt, csak cvikkered hiányzott,
Egyébként minden rendben volt:
A perc lejárt, a lelked tiszta
S egy óra sem kell már, amig
Kossuth Lajost, Rákóczit, Dózsát,
Beérik kurta lábaid

Mi növesztett oly nagyra téged?
Bölcs bátorságod? Tisztességed?
Batthyányhoz hasonló véged?
Hogy te vagy fajtánk példaképe? Nem udom.

………..

Miért jöttél volna bujdosni nyugatra,
Hol pénz beszél s az ember ugat?
Eladnak ezek mindent és mindenki,
Az anyjukat is, meg önmagukat.

S van-e választás a hét hájjal megkent
Tömeggyilkos moszkvai banditák
S Washington gyáva, rothadástól gennyes
Hülyéi közt, mig ilyen a világ?

1958 és 1959

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

2) JÁNOSSY KATALIN

Harangszó Nagy Imre társaiért

Mészáros Márta Nagy Imre-filmje kapcsán reméltem, hogy szórványos médiaszerepléseim alkalmával sikerül komoly, lényeget érintõ kérdéseket kapnom, s azokra igaz és mély válaszokat adnom, mintegy az igazság más és több arcát hozzáadnom a film igazságához. Csalódnom kellett.
A szokványos kérdésekre tőmondatos látszatfeleleteket várnak – így semmiféle lehetőségem nem adódott valódi érzéseim, véleményem kifejtésére.
Hogyan is tudnám egyetlen mondatban elmondani, hogy "tetszett" a film? – mikor hosszan nézem nagyapám testi-lelki szenvedéseit, borzalmas halálát. Maga a szó – "tetszett" – számomra szinte értelmezhetetlen ebben a kontextusban, hiszen skizofrén helyzet elvonatkoztatnom személyes érintettségemtől, s valóban nehezen tudom objektíven nézni a filmet.
Hogyan tudhatnám röviden elmondani, milyen volt roncscsaládunk élete, mikor a darabokra tépett múltból próbáltunk kapaszkodókat teremteni, csupán az egyszerű létben megvetni lábunkat örökös gyászt hordozó nagyanyámmal, a börtönből tüdőbetegen hazatérő édesapámmal, fiatal, jövőtlen édesanyámmal, kisgyermekként velem együtt meghurcolt bátyámmal kétéves gyötrelmes romániai deportálásunk után! Szülők nélkül, egyedül hazatérni, iskolát kezdeni – gyerekfejjel (de nem tudatlanul, ahogy gondolják) rokoni szánalomból élnem.
Hogyan is tudnám egyetlen mondatba sűríteni gyermekkorom sötét hangulatát, melyben nem igazán a személyes atrocitások, hanem az állandó fenyegetettség volt a legszörnyűbb, hogy újra elveszthetem családomat, s az a súlyos kereszt, mely egész további életemben rajtam maradt.
Hogyan mesélhetném el röviden a – korántsem a filmbeli idillben, hanem igen spártai körülmények közt eltöltött romániai esztendőket, vérebekkel, katonákkal, világtól-hírektől elzárva, ahol csak fiatal anyák és kisgyermekek éltünk együtt, mit sem tudva apáink sorsáról, a jövőtől való állandó rettegésben. A máig éles, döbbenetes képet – nagyapám és a többiek halálhírének, a per ítéleteinek utólagos, durva közlését. Elmondható-e egyáltalán, hogyan hat ez egy tudatosodó gyermekre, milyen nyomokat hagy benne a napokig zokogó anyák képe?
Hogyan is lehetne felszínes kérdésekre elmondanom saját, teljesen befelé fordult életem miértjeit, azt az önmagamba való száműzetést, melyet kifelé palástolóan mosolyogva, de keményen és tudatosan sikerült kiépítenem? Vajon a mai fiatalok megértenék-e egyáltalán, hogyan alakult ez ki bennem, s hogy ez még ma is inkább elválaszt az emberektől?
Elmondható-e egyszerű szavakkal a '89-es exhumálás, a megrázó képek, melyek örökre belém égtek, ahogy szeretteink csontjainak látványával szembesültünk – vagy a szörnyű kérdés: mi zajlik le az akasztás pillanata és a halál közötti hét percben?
Hát ezek az én igazi emlékeim, képeim nagyapámról, a családomról valóban röviden.
Mindenesetre a feltett kérdések sora vezetett most arra a véleményre, hogy pár személyes gondolatomat le kell írnom a filmmel kapcsolatban. Mészáros Márta filmje történelmi tényeken alapuló játékfilm, amely időbeli kötöttsége és műfaja miatt sem tartalmazhat minden epizódot, mely nemcsak Nagy Imre, hanem többi sorstársa életének igazságát is ábrázolná. Az a félelmem, hogy az emberek számára csak a filmben helyt kapott tények jelentik majd az igazság teljes képét – pedig a játékfilm koncepciójának szempontjából kimaradt részigazságok hiánya komoly zavarokat képes okozni talán évtizedekre is meghatározóan. Szeretném tudatosítani a nézőkben, hogy ez nem dukumentumfilm: Mészáros Márta a játékfilm igényével, szabad rendezői felfogásban egy művész szemével láttatja Nagy Imre történetét.
Sajnos az olvasás hiánya ma jellemző, és a nézők többsége nem rendelkezik a szükséges háttéranyagokkal, bár ez a tudás elengedhetetlenül szükséges lenne a film igazi megértéséhez.
Személy szerint én a történetben kétszeresen is érintett vagyok, mivel nagyapámon, Nagy Imrén kívül édesapám, dr. Jánosi Ferenc is résztvevője, szenvedő alanya volt a pernek (hetedrendű vádlott, 8 év börtönnel sújtva) – egyedül nevesítve a filmben. Fájó szívvel, szinte értetlenül szemléltem, hogy ő is és a per többi résztvevője is mennyire árnyalatlanul, súlytalanul és – mondhatnám – antipatikus figuraként jelenik meg a vásznon. Számomra megdöbbentő, hogy a nagyapámmal egy időben, együtt kivégzett, hozzá teljesen hasonló gyötrelmeken keresztülment Maléter Pál és Gimes Miklós említésre sem került – holott remélem, hogy egyidejű haláluk, sorsközösségük még az utolsó pillanatokban erőt adott számukra. Nem említtetett meg Losonczy Géza, Szilágyi József, akik még előbb szörnyű halált szenvedtek el – pedig sorsukkal fenyegették a többi vádlottat: több mint öt órán át részletezték előttük Losonczy Géza boncolási jegyzőkönyvét, halotti anyakönyvét, Szilágyi József halálos ítéletét, komoly pszichikai ráhatásként: ti is erre a sorsra juttok, ha nem működtök együtt! A filmben érthetetlennek tűnik Nagy Imre társainak a perben való viselkedése, illetve egy értelmezés kézenfekvő: a megalkuvó behódolásé. Pedig ez ennyire leegyszerűsítve nem igaz. Hiszen hányan tudják vajon a nézők közül, hogy volt már 1958 februárjában egy csonka tárgyalás, melyben a társak még nem vallották mind bűnösnek magukat, nem ismerték el a vádakat? Éppen ezért is rekesztetett be ez a per, mert alkalmatlan volt a kirakatszerepre, nem valósítván meg a hatalom koncepcióját. Utána négy hónap telt el – a vádlottak számára ugyanolyan szörnyű körülmények közt, magánzárkában, mindentől elzárva, mint Nagy Imrének.
Mi minden történhetett e fiatal (30-40 közötti) emberek testében, lelkében? Hogyan próbálták őket zsarolni rabságban tartott feleségeik, gyermekeik életével – sajnos erről ma már lehetnek elképzeléseink. Hogyan próbálták őket fizikailag is megtörni? Édesapám erről soha nem volt hajlandó beszélni, gondolom, óvni próbálta a mi lelkünket. (Annyit tudok csupán, hogy ép fogsorral vitték a börtönbe, míg hazatérve több foga is hiányzott, s erre ő nem adott magyarázatot.)
A kegyetlen megfélemlítés sikerült, ők a vádakat elismerték. Így is valamennyien súlyos, 6-8-10 éves börtönbüntetéseket kaptak, amiről szintén nem esik szó a filmben, még egy felirat erejéig sem.
De vajon ki mondhatna ítéletet felettük, aki önmaga nem járta végig e pokol útjait? Nagyapám volt a legidősebb közöttük, aki immár se önmaga, sem a nemzet igazságát nem adhatta fel, de önfeláldozóan üzente édesapámnak – "Feri, ne hősködj, rád bízom a családot!" -, hatalmas lelki terhet és felelősséget is rakva ezáltal reá.
Mi, az utókor, a szabadság ege alól nem ítélhetjük meg őket, hiszen értünk is harcoltak és bűnhődtek. Édesapám három év letöltött börtönbüntetés után tüdőbetegen szabadult, és igen hamar, az 1968-as csehszlovákiai bevonulásunk alkalmával kapott szívinfarktusban, 52 évesen meghalt. Tizenhat évesen vesztettem el őt.
Mi pedig mindannyian, az egész ország, éltünk tovább a félelem légkörében, hallgattunk, nem rohantunk a mártíromsághoz vezető úton, mindannyian tudtuk, pár kimondott szó is oda vezethet. Éppen ez a Kádár-rendszer legnagyobb bűne, a lélekölő, gerinctörő félelem, az alattomos, sokszor láthatatlan terror. Mivel mi általában nem szívesen beszélünk erről, gyermekeink nem is érthetik szüleik múltját, életét. Nem az áruhiány, a plazák, a valóságshow-k, a fényes reklámok hiánya volt bántó, ahogyan a fiatalok felszínesen gondolhatják, hanem a terror, majd a rendszer aljas szálai, amelyek behálózták a társadalmat, ügynökké silányítva sokakat, megfosztva bennünket a világra való szabad kitekintéstől, a véleményformálás szabad gyakorlásától.
A rendszerváltás óta eltelt 15 évben oly sokan kaptak már '56-os tetteikért kitüntetéseket, elismerést erre feltétlenül érdemesek, de néha talán olyanok is, akiknek helytállása és bűnhődése meg sem közelíti a Nagy Imre-per vádlottjaiét. Ők valamennyien (köztük édesapám, dr. Jánosi Ferenc is) halottak már, s posztumusz díjakat valamiért nem szokás osztani. Bánt és szomorú a lelkem, hogy éppen ebben a filmben (melyet nem egyhamar követ majd másik) ilyen megalázóan szerepelnek. Erre a leegyszerűsített szerepre ők nem szolgáltak rá. Messzemenően értékelem Mészáros Márta alkotását, s gondolataimat nem bírálatnak szánnám, de hozzátenni igyekszem az igazság teljes képéhez.
Szeretném, ha a harang nem csupán nagyapámért, Nagy Imréért, hanem társaiért is szólna!
Jánosi Katalin
dr. Jánosi Ferenc lánya, Nagy Imre unokája

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

3) NAGY IMRE ÉS A PESTI SRÁCOK

Nagy Imre és a pesti Srácok.

Nagy Imre a huszadik század egyik legvitatottabb magyar politikusa. Hogy miért vettem be ebbe az arcképcsarnokba? Hadd idézzem dr. Bégány Attilát, az Új Demokratikus Koalició (ÚDK) ügyvivő képviselöjét, aki a legjobb választ adta, amit eddig olvastam: “Nagy Imrét azért tiszteljük, mert tudta legyőzni magát. Legyőzte korábbi énjét vállalva a halált is. E nélkül csak egy gyűlölt vagy megvetett kommunista begyűjtési miniszterként maradt volna meg emlékezetünkben. De legyőzte önmagát és ellenségből barátunk lett.”
De ez önmagában nem elég. Nagy Imre naplójában, felismerve a kommunista valóságot, ezt irta: „Csak az borzaszt el, hogy ugyanazok fognak majd rehabilitálni, akik most felakasztanak!” Nagy Imre valódi tragédiája az, hogy a nemzet amelyért életét áldozta, még mindig nem rehabilitálta. Több, mint otven évvel ’56, és közel ötven évvel halála után itt az idö megismerni az igazi Nagy Imrét, a nemzet mártirját. Ez már csak azért fontos, hogy az ország jelen politikai elitje tanulhasson Nagy Imre nemzeti érzelmeiböl. Sokan nem tudnak megbocsájtani a Sztalint és eleinte Rákosit is engedelmesen kiszolgáló Nagy Imrének kommunista multja miatt. Azonban ha Jézus meg tudott bocsájtani a jobb latornak, akit büneiért végeztek ki, miért nem tudunk megbocsájtani Nagy Imrének, aki a nemzetért lett mártir?

Nagy azonban a nemzeti tudat magasztalásán kivul társalomelméletben is jelentöset alkotott. A ‘70-es években résztvettem a Kansas-i egyetemen egy nyolchetes politikai filozófiai szemináriumon, ahol az ismertebb marxista és neo-marxista filosófusokkal, mint pl. a Frankfurti iskola, vagy a disszidens kelet és kozépeurópai neo vagy reform, “humanista” marxistákkal foglalkoztunk. Nagy Imre neve nem is volt a listán, és egy szó sem esett róla, mig én fel nem hoztam. A szemináriumvezeto professzor javasolta, ismertessem Nagy Imre elképzelését egy dolgozatban. Mikor elolvasta, meglepödött, és bevallotta, hogy Nagy Imrének is a listán kellett volna lennie, de eddig angolul senki nem dolgozta fel Nagy társadalom és politikai filozófiáját. Szakmailag Nagy ON COMMUNISM cim alatt kiadott irásai a legjobb humanista neo-marxisták irásaival versenyeznek.
Saját tapasztalata alapján, Nagy az 1955-56-ban irt dolgozataiban nem csak egy humanista elvü marxizmust illetve szocializmust dolgozott ki, hanem elméletben szétválasztotta a pártot az államtól. Míg a Párt Moszkvanak való alárendeltségét illetve a Párt internacionalizmusat elfogadta, az államhatóságot a nemzeti önrendelkezés joga alapján, a magyar történelmi hagyományok, nemzeti sajátsátságok és kultura figyelembevételével, a Párttól fuggetlenül akarta berendezni. Ennek az elképzelésnek egyes elemeit a fenti idézetben is fel lehet ismerni. Tette ezt azután, hogy a moszkvai elvtársaktól elfogadta a miniszterelnöki kinevezést. Ez volt szerinte a kommunizmus fennmaradásának az egyetlen lehetösége.
Igy valószinu, hogy kivégzésében az ‘56-os szerepe csak ürügy volt, elmélete sokkal veszélyesebb volt a pártra nézve, mint amit ‘56-ban csinált. Lássuk tehát, hogy mi is tortént ‘56-ban?
Ötven év távlatábol az adatok nagy része már elérhetö, azonban nem olvastam eddig egyetlen beszámolót, amely a lényeget maradéktalanül tárgyalta volna, annak ellenére hogy a tavalyi 50. Évfordulóra mindenki akinek bármi szerepe is lett volna 56-hoz, megirta az irnivalóját. Ezért tehát itt az ideje röviden összefoglalni egy csokorba amit eddig tudunk 56-ról.
Én doktori disszertációmat 1956-ról irtam, igy részletesen foglalkoztam az akkori eseményekkel, már amennyi részlethez hozzáférhettem nyugaton, ugyanis 1989-ig nem voltam kivánatos személy, és nem engedtek haza. Igy tobb hetet toltottem a muncheni Szabad Europa rádió konyvtáraban, ami akkoriban a legjobb magyar anyaggal rendelkezett Magyarországon kivul.
Disszertációmban két szempontot emeltem ki: eloszor, ’56 nem egyszerü nemzeti felkelés volt, hanem kulturháboru. A sokkal nacionalistább de ortodox vallásu és kulturáju románok, szerbek, bulgárok söt, maguk az oroszok sem lázadtak fel a bizánci kulturáju elnyomoik ellen, mig a nyugati keresztény kulturáju kelet-németek, lengyelek, csehek, és persze mi magyarok mind fellázadtunk. A másik szempont az volt, hogy a forradalmat Gerö provokálta ki, hogy megmentse hatalmát, ami egyre gyorsabban csuszott ki a kezéböl. Ezt “Gerö gambitnak” neveztem, de eredetileg csupán egy spekulativ következtetés volt, minden dokumentáció nélkül.
Nyilvánvaló volt, hogy a békés fejlemények végül is Gerö menesztésével fejezödnének be, igy egyedül Gerönek és klikkjének állt érdekében egy drasztikus provokáció, amellyel a fejleményeket meg lehet állitani, illetve visszaforditani, és megmenteni Gerö kezében a hatalmat. Azóta persze tobb oldalról is találtam dokumentációt, hogy ez igy volt. Legmeglepöbb bizonyiték magától Nagy Imrétöl származik, és ez megmagyarázza kezdeti tartózkodását és bizonytalanságát.
Október 23-án délelött, miután a diákok a Petöfi Körben már követelték Nagy rehabilitását, Nagy találkozott négy elvtársával, kiértékelni a helyzetet. A jelenlevö Gimesi Miklós akit Nagy Imrével együtt kivégeztek, beszámolt feleségének a találkozásról, aki elmondta, mi is történt. Gimesi Aliz szerint az elvtársak biztatása ellenére “Nagy Imre hallani sem akart arról, hogy a tuntetésben résztvegyen. Emlékeztetett minket [mondta férje] Mezö Imre tiz nappal korábbi figyelmeztetésére, amely szerint Gerö nagyarányu provokációra készül ellene: szánt szándékkal hagyja a dolgokat egy Poznan szerü felkelésig menni, hogy aztán lecsaphasson az egész pártellenzékre.”
Visszatérve az elözmenyekre, az ENSZ Jelentés szerint van bizonyiték, hogy a szovjet csapatokat már napokkal 23-a elött mozgósitották és megkezdték az elökészületeket a beavatkozásra.
Dr. Tamáska Loránd 10 oldalas beszámolójában szovjet katonaorvosi kapcsolatai mellett hivatkozik egy Kádár Jánossal való beszélgetésre, amelyek szinte megjósolták az oktoberi forradalmat. Ezekre alapozva, Dr. Tamáska biztos abban, hogy Gerö és az oroszok elöre tervezték, kiprovokálták, és robbantották ki oktober 23-án a forradalmat. Igy, Tamáska szerint 56 nem forradalom vagy ellenforradalom hanem állam puccs volt:
“1956 októberében … nem volt népfelkelés, sem forradalom vagy ellenforradalom, hanem egy, az oroszok és a Párt által 1955-ben kitervelt, késöbb megszervezett és 1956 október 23-án “céltudatosan” kirobbantott puccs. Egy államcsiny, amelyenek azt kellett szolgálni, hogy az országot 15 éve megszállva tartó, gyarmati módra kizsákmányoló orosz csapatoknak ne kelljen kivonulnia és azt követö ‘öt perc mulva’ (Marosán György kijelentése a KB egyik ülésén) ne kelljen a szovjet szuronyokra, tankokra támaszkodó pártnak, politikai rendszernek összeomlani.”
Tamáska felveti a kérdést, hogy honnan szereztek a felkelök fegyvereket, “mert fegyverek és egy kis lövöldözés nélkul nem lehet szavahiheto forradalmat csinálni.” Szerinte a fegyvereket eloszor, felsöbb parancsra, a rendorök adták a lázongó fiataloknak. Azonban más források nagyon érdekes tényt közölnek.
Egy videóra vett interjúsorozat szerint miután az elsö lövések eldördültek a rádiónál, valaki elkiáltotta, “Menjünk a lámpagyárhoz fegyverekért,” és egy “véletlenul” pont ott álló teherautóhoz vezetett néhány diákot. A “Lámpagyár” valójában szigoruan örzött fegyvergyár volt. Mikor odaértek, egy öreg nyugdijas kapuson kivul egy fiatal takaritó lányt találtak az udvaron, aki szépen odavezette öket egy raktárteremhez amelynek a bejárata ládákkal volt eltorlaszolva, ahol fegyverek és löszer várta a forradalmárokat. Minden baj nélkül megrakták a teherautót és tértek vissza a rádióhoz a fegyverekkel és löszerrel. Az interjú folyamán az interju-vezetö több alanytól kért erre magyarázatot, de senki nem tudta megmagyarázni, hogy a “lámpagyár” miért állt örizetlenül. Persze miután a teherautónyi fegyvert és loszert kiszállitották, gyorsan kiküldtek egy szakasz katonát a maradék fegyverek örzésére.
Ez annál inkább is megmagyarázhatatlan, ha csak fel nem tételezzük, hogy minden tervszerint ment, mivel október 21-én “Javaslat a szukséges intézkedésekre” cimmel rendkivuli katonai eligazítás történt a budapesti és vidéki helyörség részére a Honvédelmi Miniszteriumban. Az eligazitás programját a honvédelmi miniszter, Bata vezérörnagy, személyesen jóváhagyta, és fénymásolatban, kézzel irt de olvasható oldaljegyzetekkel megtalálható az Igazságügy Minisztérium kiadásában megjelent beszámolóban.
Budapesti helyörség számára nyolc pontot foglalt magába a terv, mig a vidéknek parancsnokságoknak hatot, és kulon pontok foglalkoztak a “fegyver, loszer és robbanóanyag raktárak ellenörzésével.” A terv szerint állando rádió riadókészultséget kell tartani, valamint utasitott “futárrepülögép és helikopter készenlétben tartásra a budaörsi repülötéren.” Tehát nyilván készültek valamire, amit Dr. Tamáska elöre sejtett, és amiröl Kádár is tudott, és Nagy Imrét is figyelmeztettek. Az Igazságügyminisztérium jelentése ugyanezt a konkluziót vonja le: “Nem igaz tehát, hogy október 23 váratlanul, tehát meglepetésszerüen érte a hadsereg, illetve a politikai felsö vezetést.”
Ez megmagyaráz sok mindent, köztük Gerö provokativ rádióbeszédét oktober 23-án. és Gerö jugoszláviai látogatását Titónál, akit meg kellett neki gyozni, hogy az orosz csapatok tervezett bevonulása nem Tito ellen irányul. Azonban Gerö terve nyilván azon csuszott el, hogy a lengyel esemenyekre reagáló magyar fiatalság korábban rendezte a tüntetést, mint amikorra Gerö tervezte. Minden valószinüség szerint Gerö a november 7-i ünnepléseket akarta felhasználni a provokációra, igy október 23-án nem volt kész, de mégis a provokáció mellett döntött, és igy terve visszafelé sült el.
Ez megmagyarázza Nagy Imre óvatos kezdeti hozzáállását, amig nyilvánvaló nem lett, hogy Gerö elvesztette a játszmát. Gerö jelentéte a Forradalom elsö napjaiban mintegy lidércnyomás nehezedett Nagy Imrére. Rácz Sándor szerint “mikor Nagy észreveszi, hogy nincs Gerö – mert 26-án Moszkvába szökött-, rögtön változásokat eszközöl a kormány összetételében.” Kezébe veszi a külügyek irányitásat, közvetlen kapcsolatba lép az ENSZ Titkársággal, es mint magyar nemzeti politikus próbálja menteni, ami menthetö, és a nemzet jövöjét uj alapokra fektetni.
Nagy tragédiája az volt, hogy feltételezte, hogy Magyaroszág élhet véres harcok árán kivívott szabadságával illetve függetlenségével, és nem vette figyelembe a Szovjet hidegháborus érdekeit, és Amerika már kialakulóban levo globális terveit. Sokan a Suezi Csatornával kapcsolatos egyiptomi krizist okolják a magyar kérdés elodázásáért, ami téves magyarázat.
A szovjet terveket a NATO létrehozása befolyásolta. Az osztrák békeszerzödés alapján 1956 végén ki kellett volna vonulniuk Magyarországról, amit hajlandók lettek volna megtenni. Azonban mikor a NATO megalakult, azt ellenséges lépésnek tekintették, és elhatározták, hogy benn maradnak Magyarországon. Azonban a békeszerzödés szerint ez csak ugy volt lehetséges, ha az országban fellép a fasiszta restauráció veszélye. Igy szükségük volt egy kis fasisztanak latszó forradalomra, es akkor maradhatnak, amig a restauráció veszélye fennáll. Dr. Tamáska értesulése szovjet barátaitól tehát igaz volt. Az Igazságügyminisztérium Sortüz Jelentése az alábbiakban foglalja össze a szovjet tevékenységet: a magyar katonai és politikai felsö vezeteshez “hasonlóan gondolkodott a szovjet politikai es katonai vezetés is. A Különleges Hadtest törzse 1956. júniusában parancsot kapott egy ‘rendszerellenes’ megmozduIas leverésére vonatkozó terv kidolgozására. A terv utol¬só pontositását Budapesten Malasenko ez¬redes, a Különleges Hadtest törzsfönöke október 22-en hajtotta vegre (Vojenno Isz¬toricseszkij Zsurnal 1993. 10. szám).”
Lényegében ugyanezt az információt Malasenko 56-ról és annak elözményeiröl irt konyve alapján, csak kicsit bövebben, megtaláljuk a HADTUDOMÁNY cimü magyar folyóiratban is . Malasenko szerint már 1956 juliusban kaptak utasitást Moszkvából, hogy készitsenek konkrét terveket egy esetleges beavatkozásra. Tyihonov tábornok coordinált a magyar hadvezetéssel, és Malasenko egy vastag kötetnyi információt kapott a terv kidolgozásához. Malasenko pár nap alatt elkészült a papirmunkával a közös szovjet-magyar akcióról, “a Magyarország területén a rend visszaállitására. Lascsenko tábornok jóváhgyata a tervet, ‘KOMPASZ’ fedönév alatt. Az alacsonyabb egységek parancsnokai mind megkapták a beosztásukat és az utasitásokat.”
Malasenko szerint, aki mint katona ember, nem volt beavatva a politikai manöverezésbe, a kormány nem alkalmazott megfelelö szigort. Arra számitva, hogy a helyzet tovább romlik, “Lascsenko tábornok október közepén megszakitotta a magasabb egységek parancsnokainak kiképzését és visszaküldte öket egységeikhez, hogy megtehessék a szukséges lépéseket… Igy állithatom, hogy azokban a napokban, általában jól voltunk informálva a Budapesten és Magyarországon kialakuló helyzetröl. De az események meghaladták elképzeléseinket.”
Ez az utolsó mondat jelentös. Gosztonyi Péter, miután ismerteti a szovjet elökészületeket, az orosz hadvezetest kritizálja: “a szovjet taktika is csapnivalóan rossz volt: páncélos erőkkel kívánták "móresre" tanítani az ellenük klasszikus partizánharcot folytató felkelőket.” Nem a szovjet taktika volt rossz, hanem a szovjet strategia. Ök nem csatát akartak nyerni a tankokkal, hanem megfélemlités céljából vetették be öket. Azt hitték, hogy néhány rozoga páncélos megjelenik az utcákon, eldördül néhany puskalövés, es ezzel vége lesz. Lesz néhány kommunista “mártir,” akiket majd nagy pompával eltemetnek, de ami a fö, meg lesz az ürügy a szovjet vezetésnak, hogy tovabbra is az országban maradjanak, és Gerönek, hogy leszámoljon a Nagy Imre csoporttal és visszaforditsa a lazulási folyamatot. De Malasenko szerint “az esemenyek meghaladták az elképzeléseiket!” Mikoján és Szuszlov még október 24-én is optimisták voltak, mikor ezt táviratozták haza Moszkvába: “Az a benyomásunk alakult ki, hogy külonosen Gerö elvtárs, de más elvtársak is túlbecsulik az ellenség eröit, és lebecsülik saját eröinket.” Mig 1953-ban a berlini fiatalok a tankok láttán hanyatt homlok szaladtak haza, a Pesti Srácok molotovkoktéllal fogadták a tankokat, és géppisztollyal válaszoltak az AVH attrocitásaira!
Ezért érdemelték ki a pesti Srácok az akkori “szabad világ” osztatlan elismerését, Még a “szabad” Amerika is elismerte hösiessegüket, pedig Amerika volt a hibás, hogy a piros pesti vér hiába folyt a pesti utcákon.
Mielott tovább megyünk, meg kell emliteni egy fontos tényt, amis sokan nem vesznek figyelembe. Röviden, “nem mind arany, ami fénylik!” Nem mindenki volt forradalmár, aki részt vett az 56-os eseményekben. Mint azt Malasenko tábornok is irja, oktober 23-án, mikor engedélyezték a diákok felvonulását, az MDP utasitották a párttagokat is, hogy ök is vegyenek részt. Azonkivül, mint az Klepeisz János, a balatonfüredi párttitkár késöbbi, biróság elött tett vallomásából kitünik, ö a Veszprémi megyei párttitkár utasitására akart “forradalmi bizottságot” alakitani, és a megyei titkár az október 24-én a veszprém melletti szovjet repülötérre érkezö Szuszlov és Mikojan SZKP KB tagok utasitására adta ki ezt a parancsot.
Amerika akkor már kialakulóban lévö globális “világ kormány” terveinek lettünk az áldozata. Az amerikai politikát, de foleg az amerikai külpolitikát nem a nemzeti érdek hanem a globális, Magyarországon ‘háttérhatalomnak” nevezett csoport érdekei és emberei irányitják, akárcsak nálunk. A külpolitikai célok, legyenek azok a világkormány megvalósitása vagy Izrael támogatása, soha nem képezik, nem képezhetik, a választási kampányok témáját! Az elhallgatott alapfeltevés az, hogy a világbéke Amerikának is jo lenne, és minden ami ebböl következik, csak részletkérdés, legyen az a világkormány, a Kinával való kibékülés, vagy Irak megtámadása. Igy a Republikánus és a Demokrata pártok külpolitikája is csak részletekben kïlönbözik, az alap feltevés és a végsö cél ugyanaz, mert ugyazaz a háttér hatalom áll mögöttük illetve felettük. A magyar forradalom elárulása tipikus példája, hogy hogyan, milyen diktatorikusan és alattomosan, a nemzeti érdek és a nép kivánságát semmibevéve müködik a háttérhatalom által irányitott országok kulpolitikája.
A 20. század második felében Amerikának mind a bel mind külpolitikájának megértéséhez el kell olvasni Arthur Schlessinger liberális politikai iró Vital Center (Létfontosságu közép) cimü könyvét. Schlessinger, aki a Kennedy kormányban az elnök “tanácsadója” volt, összegezi az 1949-ben irt könyvében a nemzetközi elit érdekeit képviselö amerikai politikai célokat és terveket. A könyv lényege, hogy a “világ kormány nemes eszméje” addig nem valósulhat meg, amig Amerika és a Szovjetunió nem találkozik a “létfontosságu középen.” Ezt pedig ugy lehet elérni, hogy Amerika belpolitikája mozogjon a szocializmus irányába, a szovjet pedig tisztelje jobban az emberi jogokat. Igy tud a két hatalom kozépen találkozni. Ehhez az is fontos, hogy külpolitikával egyrészt gyakoroljanak nyomást Moszkvára hogy engedélyezzenek több jogot a polg’aroknak és az elnyomott népeknek, másrészt közben ne ijjesszék el tulságosan a Szovjetuniot. Példaul felhozza Rákosi Mátyást, aki sokkal elvetemültebb mint Peron argeninai diktátor, de Rákosival keztyus kézzel kell bánni, ne hogy Moszkva megharagudjon ránk.
Eisenhower and Dulles külügyminiszter ebben a szellemben árulták el forradalmunkat. Elöször, a hidegháború szerves részeként nyomásgyakorlás céljából lázitották az elnyomott népeket a Szabad Europa és Amerika Hangja propagandájával, de úgy látszik, akár csak a Szovjet, Amerika is elszámitotta magát: a budapesti események meghaladták Amerika elképzelését is. Mikor lázitásaiknak konkrét eredménye lett, megijedtek és kétségbeesve probálták menteni ami menthetö volt. Mint alább láthatjuk, Eisenhower elnok utólag magyarázgatta ki magát, hogy nem volt szándékuk fegyveres lázadást kiprovokálni, de akkor már késö volt.
Miután a Pesti Sracok visszaverték a szovjet tankokat, a Kremlin kész volt tárgyalásos alapon kivonulni és visszaállitani fuggetelenségünket. Washingtonnak legalább három üzenettel kellett, egyre sürgetöbb hangnemben, rábirni Hruscsovot, hogy küldje vissza Pestre a tankokat. Az alábbi pontokat Radics Géza részletesebb ismertetésébol idézzük.
Az elsö üzenet “John Foster Dulles külügyminiszter úr október 27-én Dallasban mondott választási beszédében hangzott el. Einsenhower „indítványára” illesztette be a Szovjetuniónak szánt üzenetet: „Az amerikai kormány nem tartja a kelet-európai államokat lehetséges szövetségesnek.”
Majd, Radics folytatja, Charles Bohlen az USA moszkvai nagykövetét idézve: „Jó néhány fekete, nagy Zis limuzint láttak a Kremlbe menni október 29-én, mely jelezte, hogy a teljes szovjet vezetoség gyulésezik, vagy gyulésezett, amikor a hivatalnokokat utasították a terv kivitelezésére. Ekkor kaptam táviratot Dullestól, aki utasított, hogy sürgosen adjam át a szovjet vezetoknek, mely értelmében az Egyesült Államok nem tekinti Magyarországot és bármelyik csatlóst lehetséges katonai szövetségesnek. A távirat idézett Dulles beszédébol, melyet Dallasban mondott, és hangsúlyozta, hogy beható elemzés után a „legmagasabb szinten” – nyilvánvaló utalás Eisenhower elnökre – hagyták jóvá.”
Bohlen a távirat átadásáról a következot írja: „Az üzenetet Hruscsovnak, Bulganyinnak és Zsukovnak még aznap délután az afgán követségen rendezett fogadáson adtam át, melyet a török nemzeti ünnep alkalmából rendeztek. Az amerikai álláspont nem volt különösebb hatással a szovjet vezetokre. Ok már elhatározták a forradalom letörését …”
Ami 29-ét illeti, Bohlennek eme megfigyelése meg is állja a helyét, mert ekkor még a szovjet vezetok valóban a forradalom leverése mellett voltak. Mindebbol az tunik ki, az Egyesült Államok mindent elkövetett, hogy a Kreml urainak tudomására hozza; szabad az út. Uraim! Vagy elvtársak! Ahogy gondolják! Sot, …!?
Éppen ezért, nagyon figyelemreméltó ama határozat, amelyet a szovjet vezetok közös megegyezés alapján hoztak október 30-án, melyrol a The 1956 Hungarian Revolution: A History in Documents címu gyujtemény tudósít. A jegyzokönyv a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának gyulésérol szól amely szerint Molotov igy foglalta össze a tárgyalás eredményét: Molotov: „Ki kell nyilvánítanunk a viszonyunkat az új kormánnyal. Mi tárgyalásba lépünk a csapatok kivonásáról.”
A Kiáltványt megírták, amelyet megküldtek az illetékes kormányoknak, és amely megjelent 31-én a Pravdában. Úgy nézett ki tehát, hogy csoda történt, a szovjet vezetoség elhatározta a csapatok Magyarországból, sot a másik csatlós-országokból való kivonását is tárgyalások útján. Úgy tunik, folytatja Radics, hogy a kiáltvány nagyon meglepte az USA elnökét, Dwight D. Eisenhowert is, mert szükségesnek tartotta, hogy október 31-én elhangzott rádió és televízió beszédben ismét biztosítsa a Szovjetuniót, hogy „Az Egyesült Államok nem tekinti sem a lengyel, sem a magyar vezetoséget lehetséges katonai szövetségesnek.”
Október 31-én Hruscsov nyitotta meg és vezette le a tanácskozást, amely nagyon rövid volt. Nem volt ingadozás, bizonytalankodás. Az USA táviratban tisztázta álláspontját. Saburov volt az egyetlen, aki kitartott az elozo napi határozat mellett. Marsall Zsukov kiadta a parancsot, és a szovjet csapatok elözönlötték Magyarországot. Azonban, nehogy Moszkvában kételkedjenek az Egyesült Államok jóindulatában, a külügyminisztérium újabb táviratot küld november 2-án Titónak, akkor, amikor jugoszláv diktátor Brion szigeten tanácskozott Hruscsovval és Malenkovval. E táviratból Michael A Feighan, az Egyesült Államok képviseloje 1960-ban iktatta be a Kongresszusi Naplóba (Congressional Record) a következot: „Az Egyesült Államok kormánya nem jó szemmel néz olyan kormányokra, amelyek nem barátságosak a Szovjetunióval, a Szovjetunió határán.”
Eme sorsdönto napokban volt egy másik emlékezetes sajtótájékoztatója is az amerikai elnöknek, amikor többek között a következot mondta: „Az Egyesült Államok sem most, sem a múltban nem javasolt (biztatott) nyílt forradalmat egy védtelen társadalomnak, olyan hatalom ellen, amely ellen nem gyozhet.”
Oh! Yeah? – mondaná az amerikai. Amolyan kézmosás, mint kétezer évvel ezelott?
Annyiban igaza volt Eisenhower elnöknek, hogy Amerika soha nem biztatott “nyilt forradalmat.” Azonban emlékszem rá, hogy 1953 nyarán tett egy kijelentést, hogy ha egy nép ki akarja harcolni szabadságát, Amerika minden erejével (“all our might”) segiteni fog. És ezt az üzenetet Amerika Hangja és a Szabad Europa napokig bömbölte!
A Kremlin már bedobta a törülközöt, mikor Amerika elkezdett üzengetni! Nem attól tartottak, hogy a magyarok nem gyöznek, hanem attól, hogy mi lesz az amerikai külpolitika dédelgetett globalizációs terveivel, amit akkor még világkormánynak, majd “Uj világrendnek” neveztek, ha Magyarország felszabadúl a szovjet járomból, és esetleg a tobbi rabnemzetek is követik a példát, és ne adj Isten, esetleg a Szovjet Birodalom felbomlik. Ha a magyar forradalom gyözne, a zürzavarban sokkal nehezebb lenne megvalósitani a világkormányt, mint egy kétpolusu világban. Így a Pesti Srácok és a magyar melósok, a “vörös Csepel” munkásai, beleköptek nem csak a Szovjetunió de Amerika illetve a világkormányt épito háttérhatalom levesébe is. Ezért kellett Amerikának elárulni bennünket. Viszont ez azt is jelenti, hogy a Pesti Srácok és a csepeli melósok nem csak magyar, hanem világtörténelmet irtak 1956-ban. Azonban ha ez valóban igy van, akkor érthetö az is, hogy a háttérhatalom miért gyülöl és büntet bennünket annyira.
Az árulás ezekkel az egyre sürgetöbb üzenetekkel nem ért véget. A Titón és Bohlen nagykoveten keresztül küldött uzenetek mellett sokkal fontosabb volt az üzenet amit Lodge, az USA ENSZ delegátusa és maga Dulles külügyminiszter a New York-i ENSZ palotában adtak a Kremlinnek: csinálhattok amit akartok, az USA megakadályozza, hogy az ENSZ beleavatkozzon a kommunista birodalom belügyeibe! Igy Eisenhower and Dulles fenti idézett uzenetei teljes harmóniában vannak az USA ENSzbeli viselkedésével. Ezért az alábbi nem lephet meg senkit.
Gordon Gaskill, amerikai ujságiró oktober 28-án érkezett Budapestre, igy volt személyes tapasztalata is, de ami számunkra érdekes, az a 30 oldalas beszámolója, hogy az ENSZ hogyan kezelte az u. n. “Magyar Kérdést.” Általában ami az ENSZ-ben torténik, ha nem is titok, de a végeredményen illetve az elfogadott határozatok szövegén kivül kevés infortmácio kerül a nyilvánosság elé. Azonban a Magyar Kérdés annyira fontos volt, és a folyamat annyira érthetetlen, hogy az amerikai ujságiró, miután Magyarországról visszatért Amerikába, egy részletes tanulmányt irt róla. A cikk a Virgina Quarterly, a Virginiai Egyetem irodalmi lapjában jelent meg. A Quarterly Amerika egyik legtekintélyesebb egyetemi folyóirata. Gaskill tanulmánya az egyik legkevésbbé ismert mégis a legfontosabb dokumentáció ’56 történetével kapcsolatban, amit történészeinknek részletesen fel kell dolgozniuk.
A tanulmány cime “Egy kudarc menetrendje,” napról napra, óráról órára, söt, néha percrol percre ismerteti párhuzamosan a New York-i és a budapesti eseményeket. Gaskill azzal kezdi, hogy Nagy Imre irodája november elsején az ENSZ életében példanélküli 48 perces táviró összeköttetést létesitett a miniszterelnöki iroda és az ENSZ Titkárság közt, készenlétben tartva a vonalat arra as esetre, ha esetleg surgös uzenetet kellenne kuldeni. Ez alatt a 48 perc alatt Budapesten történelmi esemény folyt le. Nagy magához kérette Andropov szovjet nagykövetet, közölte vele, hogy ha a szovjet csapatok beözönlése azonnal nem marad abba, az ENSZ-hez fordul segitségért. Nagy nem blöffölt: a vonal nyitva volt direkt a titkársaghoz, megkerulve a Rákosi által kinevezett a Dr. Kós Péter néven futó Leo Konduktorov szovjet állampolgart, a magyar ENSZ delegáció akkori vezetöjét. Mikor Andropov megigérte, hogy nem jön be több orosz katona, a távirókapcsolat megszünt.
Majd amikor a szovjet benyomulás folytatódott, Nagy másodszor lépett érintkezésbe az ENSZ titkársággal, ezuttal táviratilag, kiválo angolsággal, beszámolt az ujabb csapatmozdulatokról, bejelentette, hogy Magyarország kilép a Varsói paktumból, és Magyarország semlegességének elismerését illetve megvédését kérte az ENSZ-tol illetve a négy nagyhatalomtol.
Nagy harmadik táviratkapcsolatában kérte, hogy vegyek fel a magyar kérdést az Ensz Közgyülés rendkivüli gyülésének napirendjére, és Kós-Konduktorov helyett megbizta Szabó Jánost, az ENSZ delegáció elsö titkárát a magyar ugy képviseletével.
A részletek mellözésével, három emlitésremélto tényt kell kiemelni;
• A szuezi krizis miatt a nagy kaoszban Nagy Imre üzenetei megkésve, néha a tények után kerültek az illetékesekhez, azonban ennek nem volt lényeges szerepe a végeredményben;
• Dr. Emilio Nuñez -Portuondo a kubai delegátus, aki mint Kuba delegátusa, tagja volt a Biztonsági Tanácsnak, egy kis csoportot alapitott, Cassandra Klub néven, akik megprobálták a magyar kérdést ébrentartani és a napirendre tüzni; és végül, de jelentoségében elsödlegesen,
• Henry Cabot Lodge, az USA ENSZ delegátusa mindent megtett, hogy a magyar kérdés tárgyalását akadályozza, és a kubai delegátus erölködését zsákutcába terelje.
Gaskill igy foglalja össze az USA viselkedését:
“… a kisebbség kereszteshadjárata, hogy az ENSZ csináljon valamit, lelassult és megbukott, mert az USA nem támogatta. Ahogy egyik küldött mondta, ‘Az Egyesult Államok elhatározta, hogy nem megy háboruba Magyarországért, ezért elhatározta, hogy semmit sem csinál.’ A tények igazolják ezt a véleményt, amit természtesen az USA kulugyminisztérium tagad.De ez alatt az 58 óra alatt, majdnem minden kivétel nélkül, amikor választás volt a halasztás vagy azonnali intézkedés kozt, az USA mindig a halasztásra szavazott.”
Csupán egy példát hadd emeljek ki Gaskill cikkéböl. Vitetti olasz delegátus semmitmondo sürgetésére reagálva, hogy az ENSZ kell, hogy csináljon valamit, Dulles képmutatóan támogatta, mondván “remelem, hogy ez az ügy, amely a BiztonságiTanács (BT) ügyrendjén van, sürgösen ott is marad, és nem leszünk annyira lekötve a Szuezi üggyel, hogy az kizárná Mgyarország megsegitését, hogy visszanyerje függetlenségét.” Gaskill erre megjegyzi, hogy Magyarországon és az egész világban, akik nem ismerik az ENSZ mukodési szabályait, nagy lelkesedéssel fogadták, hogy ime, Amerika mennyire a magyar ügy mögött van! Azonban akik ismerik az ENSZ modszereit, tudják, hogy amig egy ügy a BT elött van, ahol a Szovjetnek veto joga van, addig a Közgyülés nem veheti az ugyet a napirendjére. A megoldás az lett volna, hogy BT elott való tartás helyett a BT-ben vigyék szavazásra az ügyet, essenek tul a szovjet véton, és akkor szabad az ut a Közgyüléshez, amely egyedül hozhat kötelezö határozatot. Az amerikaiak által tamogatott olasz javaslat tehát garantálta a további halasztást, semmittevést.
Itt meg kell jegyezni, hogy Gaskill nem tudott a fenti üzenetekröl és a Titónak küldött táviratról, igy elemésébol hianyzik egy fontos elem. Utólag nézve, Lodge “érthetetlen” viselkedése és halogatása nagyon is érthetö: az ö feladata volt, hogy megakadályozzon minden esetleges UN határozatot, ami esetleg elrettentené a Szovjet Uniot Magyarország megtámadásától! Még Magyarország semlegességének elismerését, amit Nagy kifejezetten kért, sem tették napirendre, mert akkor nyilvánvaló lenne, hogy a szovet aggressziót követett el!
A tények és a részletek ismeretében Amerika állaspontja rosszabb volt, mint mulasztás. Ez bünös és cinikus cinkosság, söt, aggresszióra való felbujtás volt. Ezt az amerikaiak is érezték, mert az USA által pénzelt, New Yorkban székelö Magyar Bizottság egyik kiadványa lehozza ugyanezt a Gaskill cikket, de teljesen kicenzurázva, hogy Amerika szerepe ugy tünjön az olvasonak, mintha Lodge valóban akart volna valamit tenni a magyar ügy érdekében. A Gaskill cikk teljes egeszeben rajt van Botos László Magtudin honlapján.
Az egész ENSZ cirkusznak annyi eredménye lett, hogy a Kubai delegátus, Dr. Emilio Nuñez-Portuondo és fönöke, Fulgencio Battista kubai elnök, kegyvesztettek lettek Amerika elott, és mikor Battista kormányát Fidel Castro inváziója fenyegette, Amerika, saját nemzeti és ideológiai érdekei ellenére, megtiltott minden fegyverszállitást Battista hadserege részére, igy Castro majdnem minden ellenállás nélkül foglalhatta el Kubát, és Battista menekulni kényszerült 1959 január elsején.
Igy végül is, ami az Amerikai kormányt illeti, Kuba elárulásával zárult le a magyar forradalom ügye. Az amerikai nép persze minderröl nem tehet, és még ma sem tud róla, és ami a népet illeti minden elismerést megérdemelnek azert, ahogy 1957-ben a kb 30,000 magyar menekültet, az u.n. Szabadságharcosokat (Hungarian Freedom Fighters) fogadták akiket az árulás után, árulásuk fedezésére Amerika kormánya nagylelküen beengedett.
Jelen irás mélto befejezéséül hadd idézzek Nagy már emlitett politikai végrendeletéböl:
Az egész világ látja, hogy a szovjet hadsereg, minden nemzetközi szerzodést és szabályt megsértve, töri le a magyar nép ellenállását. Azt is láthatják, hogy hogyan rabolják el egy ENSZ tagállam miniszterelnökét a fövárosból, ezért nem lehet semmi kétség, hogy ez a legbrutálisabb formája a beavatkozásnak. Ezekben az utolsó pillanatokban kérem a forradalom vezetöit, hogy ha tudják, hagyják el az országot. Kérem, hogy amit rádióüzenetemben mondtam, és amiben megegyeztünk a forradalom vezetöivel a Parlament épületben tartott megbeszéléseken, tegyék Memorandumba és forduljanak a világ összes népéhez segitségért és magyarázzák meg, hogy ma Magyarország, holnap vagy holnapután más országok kerülnek sorra, mert Moszkva imperializmusa nem ismer határt, és csak idöre van szüksége.
A magyar nemzeti emigráció , minden erejét és befolyását latbavetve igyekezett megtenni ezt és folytatni a nemzetközi forumokon a forradalmi szellem ébrentartását egész 1990-ig, mikoris ugy tünt, hogy vége lett az átkozott rendszernek.
Sajnos, nem volt vége, csak átfestették, és ahogy mondják, “a tankok helyett bejöttek a bankok.”

Xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

4) ÁVH BESÓGÓK AZ ÚJRATEMETÉSEN

Nyilvánosságra került, hogy kik voltak a besúgók Nagy Imre újratemetésén
2009.06.11. 20:18 – haszán
Ha nem is teljes, de mindenképpen az eddigi legrészletesebb névsort jelentette meg az 1956-os Intézet azokról, akiket az állambiztonsági szolgálat mozgósított kiterjedt titkos hálózatából, hogy kontroll alatt tartsák Nagy Imre és társainak újratemetését 1989. június 16-án. A 181 fedőnévből 110-et sikerült azonosítania az intézetnek, köztük van dr. Bárándy György, Vörös Vince, Tőke Péter, Droppa György is.
Alaposan felkészült az állambiztonsági szolgálat a rendszerváltás egyik legszimbolikusabb eseményévé vált Nagy Imre újratemetésre, akit csak tudtak, bevetettek, nehogy nyílt párt és rendszerellenes tömegtüntetéssé váljon a megemlékezés. Köztük volt számos olyan ismert közéleti szereplő, akik eddig titkolták kapcsolatukat az állambiztonsági szolgálatokkal – derül ki az 1956-os Intézet csütörtökön bemutatott, az 1989. június 16-i esemény huszadik évforduljára készített honlapján [1].
Bizonyíthatóan 181 hálózati személy [2] kapott olyan feladatot, hogy ne az elszámoltatáson, hanem a megbocsátáson legyen a hangsúly a Hősök terén. Őket már Kenedi János is összegyűjtötte a Kis állambiztonsági olvasókönyv című alapművében, ám csak a fedőnevüket hozta nyilvánosságra, az akkori szabályokat betartva a személyazonosságukat nem fedte fel. Az 1956-os Intézet azonban most fogta a dokumentumokat, és a többi fellelhető irat segítségével azonosított annyi hálózati személyt, és a június 16-i állambiztonsági akcióhoz köthető szigorúan titkos, illetve nyílt állományú tisztet, amennyit csak lehetséges volt. Utóbbiakat csak igen rossz arányban sikerült beazonosítani, főleg az őket védő jogszabályok miatt, és a sok esetben 2030-ig tiktosított iratok miatt. A 181 besúgó közül 110 azonban felkerült az intézet Rainer M. János főigazgató által bemutatott oldalára.
Változatos területeken, de ugyanaz volt a feladatuk: formálják olyanná a rendezvényt, ami az állambiztonsági szolgálatoknak és politikai vezetőiknek megfelel. Azaz kapcsolataikat vagy éppen pozíciójukat kihasználva az újonnan létrejövő pártok (Fidesz, SZDSZ, FKGP), szervezetek (Duna Kör, Történelmi Igazságtétel Bizottság) vezetésében is terjesszék, hogy politikai demonstráció helyett méltóságteljes gyászszertatást kell tartani, újságíróként írjanak békítő hangú, csendesítő cikkeket, és diplomáciai vonalon is az állambiztonsággal egyeztetett szempontokat terjesszenek.
Jöjjön mindegyikről néhány példa.
Az 1956-os Intézet kutatása szerint a kisgazdapárton belül június 16-án a tekintélyes kisgazda múltra visszatekintő Vörös Vince [3] feladata volt, hogy kora, múltja és politikai tekintélye bevetésével leszerelje az esetleges szélsőséges megnyilvánulásokat. (Vörös és az állambiztonsági szolgálatok együttműködése hosszú múltra tekint vissza, megbízói elégedettek voltak a munkájával, de a nevekre kattintva olvashat részletesen a hálózati személyek állambiztonsági múltjáról.) Vörös a rendszerváltás után a parlament alelnöke is volt.
A beazonosított besúgók közül Csongor Balázs [4] feladata volt, hogy Nagy Imre és társai újratemetésével kapcsolatban erősítse a demonstráció-ellenes hangulatot a Fideszen belül. Olajos Csabát [5] azzal bízták meg, hogy az MDF választmányán belül hangoztassa, nem szabad, hogy politikai demonstrációvá váljon az újratemetési szertartás. Ő volt amúgy az újratemetés rendezőgárdájának a vezetője. Az SZDSZ vezetésében is volt egy besúgó, őt azonban az 56-os intézet nem tudta beazonosítani, annyi tudható, hogy a fedőneve Kakukk [6] volt. Rajta van ugyanakkor a listán az SZDSZ akkori sajtóreferense Kurucz János [7] is. Neki figyelemmel kellett kísérnie az SZDSZ Ügyvívői Testület üléseit, befolyásolnia kellett volna a ravatalozás helyszínének kiválasztását, hogy az a lehető legkevésbé frekventált helyen legyen, az újratemetés napján pedig a külföldi tudósítók terveiről kellett információt szereznie. Őt korábban hazafias alapon szervezte be a kémelhárítás, most utazási irodát működtet.
A Duna Kör több vezetője is kapcsolatban volt az állambiztonsági szolgálattal, ők több párttal is otthonosan mozogtak. Így Droppa György [8], aki SZDSZ-esként vett részt a rendezvényen, a szintén az SZDSZ-hez kötődő Duna körös Hoffman József [9], akit mindössze két héttel a temetés előtt szervezeték be. A környezetvédő szervezet tagjaként vett részt a rendezvényen Páska Csaba [10], akinek előzetes feladata volt, hogy az MDF terveit fürkéssze ki a temetéssel kapcsolatban.
Több újságírót is megbíztak azzal, hogy nyugtató hangvételű cikkekkel dolgozzák meg a közvéleményt az újratemetés előtt. A kor legnépszerűbb (részben a párt tulajdonában álló) bulvárlapja, a Reform főszerkesztője, Tőke Péter [11] például az újratemetés operatív előkészületei kapcsán azt a feladatot kapta, hogy információkat szerez a független lapok temetéssel kapcsolatos terveiről, és interjút készít a lapba, amihez a megfelelő háttéranyagokat az állambiztonsági szervek biztosítják.
Erőss Lászlót [12] azzal bízták meg, hogy figyelje a Nyilvánosság Klub prominens személyeit, gyűjtsön információkat a szándékaikról és szorgalmazzon egy nyugalomra intő álláspont meghozatalát. Spánn Gábornak [13] az volt a feladata, hogy a Magyar Televíziónál bejelentkezett külföldi forgatócsoportokról és rádióriporterekről készítsen listát és gyűjtsön információkat. De még a Szabad Európa Rádiónak az újratemetésről tudósító újságírója, Szekeres László [14] is ügynök volt.
Diplomácia vonalon dolgozott az állambiztonsággal együttműködve dr. Bárándy György [15], akinek szintén évtizedes múltja volt a szolgálatnál. Azt a feladatot kapta, hogy az állambiztonsági szervek által meghatározott koncepciót sugallja ismerőseinek, a francia nagykövetnek és a katonai attasénak. Őt – több, június 16-án is használt hálózati személlyel együtt – 1989. október 23-a operatív biztosításának előkészítésekor is feladattal látták el.
Külföldön dolgozott az állambiztonságnak Nógrádi György [16] biztonságpolitikai szakértő, aki 1989. május 10.- június 16-a között külföldön tartózkodott. Kiutazása előtt eligazítást kapott, hogy az NSZK kormánykörökben, illetve az ellenzéki pártok képviselőivel folytatott beszélgetéseiben hangoztassa aggályait a Nagy Imre újratemetés politikai demonstrációvá alakítása kapcsán. Hangsúlyoznia kellett, hogy egy ilyen fordulat veszélyezteti az eddig elért eredményeket. Az intézkedési terv szerint "Raguza" rendszeres kapcsolatban állt a BND és a CIA képviselőivel.
És nagyon sokan voltak a téren, akiknek az volt a dolguk, hogy egy-másfél óránként jelentsenek a kapcsolattartójuknak arról, hogy mi a helyzet. Több fotóst pedig azzal bíztak meg, hogy figyeljenek, ha valahol elszabadulnak az indulatok, ott fényképezzenek.
Jellemző arra, hogy a szolgálat mindenhol ott volt, hogy még Simon László [17], az Új köztemetőben orvosi ügyeletet ellátó doktor is feladatul kapta, hogy figyeljen és a rendkívüli eseményeket soron kívül jelentse. A temetési szertatások befejezése után azonnal találkoznia kellett kapcsolattartójával, hogy írásos jelentést készítsen.
A hálózati személyek, illetve a titkos és nyílt állományban lévő hivatásosok között többen most is magas funkcióban vannak, Stefán Géza [18] például, aki a budapesti rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese volt, és így a BRFK ÁB-szerveinek minden operatív akciója a tudtával és jóváhagyásával történtek, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatója.
Csak néhány nevet emeltünk ki a honlapról, amin amúgy számos videó, fotó is megtalálható Nagy Imréék exhumálásáról, azonosításáról és az újratemetésről. Ezek egy része is a BM megbízásából készült. Vannak olyan hangfelvételek is, amelyek a párt belső vitátját mutatják be Nagy Imre és társai újratemetéséről. Ezekre a következő napokban még visszatérünk.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

5) DROPPA GYÖRGY
Droppa György a Zöld Demokraták elnökének közleménye
Droppa György vagyok, egyike azoknak, akiket az Ötvenhatos Intézet besúgóként megvádolt. Nehéz megszólalni, mikor az ember egy ilyen listán olvassa a nevét. Követelem az intézettõl, hogy mutassa be bizonyítékait. Adják elõ, amit jelentettem, mutassák be a beszervezési okiratokat, aláírásom, esetleges pénzfelvételt, vagy számoljanak be egyetlen egy olyan esetrõl, mikor a titkosszolgálatok, vagy bármilyen más szerv könnyítette az életem.
Nagy Imre és mártírtársai temetésén részt vettem, és arra másokat is buzdítottam. Azon a napon ott álltunk, nemzeti színû karszalaggal, mint a temetés rendezõi. Az esemény békés lebonyolításán õrködtünk. Ahol –amúgy – semmilyen rendbontás nem volt. Ezt a karszalagot ma is õrzöm.
Abban az idõben két vendéglátóhelyet üzemeltettem. Az egyik a Fondue Bár volt, a Keleti Károly utcában, míg a másik pedig a Katlan Klub, a szemlõ-hegyi barlangnál. Mindkét hely a demokratikus ellenzéknek találkozóhelye volt. A Katlanban, – ahol egy üzemen kívüli moziterem is volt – gyûléseket is tartottunk. Eleve ennek érdekében béreltem ki a helyiségeket. Ebbõl sok kellemetlenségem is származott. Hol az üzemeltetéshez nélkülözhetetlen vizet, gázt vagy áramot zárták el a szolgáltatók ilyen-olyan ürüggyel, de sohasem a díjfizetés elmaradása miatt. Az is gyakran elõfordult, hogy a hangfalak, vagy az erõsítõ kábeleit vágták el. Eleinte hetente, késõbb naponta razziát tartott a rendõrség az általam vezetett vendéglátóhelyeken. Közel egy tucat feljelentést is érkezett ellenem, és minden létezõ hatóság és kvázi hatóság vizsgálatot folytatott ezekben az üzletekben. Többek között az APEH, a Népi Ellenõrzés és a KNEB, kerületi tanács, a KÖJÁL, a Tiszti Orvosi Hivatal, de még a kéményseprõk is. Céljuk nyilvánvalóan a zaklatás volt, a „direktben nem támadunk, de ellehetetlenítünk” taktikája. Az illetékeseknek nem tetszett, ami ott folyt. Nyilvánvalóan tudták, hogy nálam szamizdat irodalom is kapható. Ezért a környék lakosai körében – mindkét helyszínen – aláírásgyûjtést is szerveztek, bizonyítandó azt, hogy zavarjuk az ott élõk nyugalmát.
A vendéglátóhelyek természetesen nyilvánosak voltak. Oda bárki, bejöhetett, így a titkosszolgálatok emberei is. Be is jöttek. Mindkét üzletben többször is megjelentek – mindig nyitás elõtt. Bemutatkoztak, de nevükre nem emlékszem. Amúgy sem biztos, hogy a valódi nevüket mondták. Beszélgetést kezdeményeztek. Ténylegesen arról, hogy lesz e itt forradalom, lesznek-e erõszakos cselekmények. Válaszom az volt, hogy ha rajtam múlik; NEM. Konkrétan felajánlották segítségüket, melyet én: SOHA, EGYETLEN EGY ALKALOMMAL SEM VETTEM IGÉNYBE. Válaszom az volt; majd valahogy boldogulok. Boldogultam is.
Nem volt könnyû, de egy idõ után hozzá tartozott az akkori mindennapos tevékenységemhez. Egy reggelre, -VÉLETLENÜL – a Katlan Klub ki is gyulladt. Nem tudott kiégni, mert a Szemlõhegyi Barlang elõtere hermetikus zárást adott, és oxigén híján csak parázslott minden, és irdatlan füst volt. A tüzet magunk oltottuk el. Az elsõ tûzoltó, aki kijött gyújtogatásról beszélt, a következõ csapat csak délután érkezett. Vezetõjük, egy rövid pillantás után megállapította, hogy kábeltûz volt.
A rendszerváltás után a hatóságok mind elálltak az ellenem folytatott eljárásoktól.
Ilyen volt az én rendszerváltásom, Nagy Imre és mártírtársai temetése.
Most megsértették személyiségi jogaim, önérzetem. Nem vagyok jogász, ezért nem tudom, hogy hol tudok elégtételt kapni. Egyet tudok; hogy ezt nem fogom annyiban hagyni. Bírósághoz fordulok.

Xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

6) KÖNYVEK 1956-RÓL (Michael Korda and Michael Kaufmann)

When There Was Tyranny,
And They Took It On

By MICHAEL KORDA

How we see — and more to the point — how we remember history is a hotly debated issue just now. Does "Pearl Harbor" capture the event? Does it parallel the memories of those who were there? For that matter, did "Saving Private Ryan" present a believable version of D-Day?

Somehow both movies, at any rate to me, failed to deliver that combination of grittiness, discomfort and fear that marks the personal participation in great historical moments — let alone the mix of ideology, political belief and rationalization taking place in the heads of those involved.

I have to admit that I wasn't present at Pearl Harbor. Nor was I at D-Day, although having edited Cornelius Ryan's "The Longest Day" and accompanied my father when he did the art direction for Darryl F. Zanuck's motion picture of the book, I feel as if I was.

But I was present at the Hungarian Revolution of 1956, from first to last. I drove to Budapest at its outset to deliver medical supplies and stayed to do my bit in the David vs. Goliath struggle of the Hungarian Freedom Fighters (as they soon came to be called)
against the Soviet armed forces and their Hungarian communist allies.

Winston Churchill once said that nothing is more exhilarating to a young man than the sound of bullets whistling past his ears. If true — and I fear it is — I cannot complain. I heard enough bullets whistling past my ears in the streets of Budapest to last me a lifetime, and not a few larger projectiles too. So, apparently, did Bela Liptak, who recounts his own remarkable experience in "A Testament of Revolution" (Texas A&M, 206 pages, $29.95).

Now that Budapest can once again be seen as Central Europe's attempt to duplicate the glories of 19th-century Paris on the Danube, the Hungarian Revolution feels truly distant. It is almost impossible to remember, even for those who witnessed it, the combination of naked force, ideology and twisted idealism that communism represented. Schoolroom instruction in Marxism-Leninism, collective farms, Stakhanovism: All of it was once intensely real. Then there was the notion — held not only by true believers but by fearful Americans and Europeans — that communism would eventually triumph over capitalism and democracy.

And, of course, it did triumph, in Eastern Europe at any rate, for nearly 45 years. And when the Eastern Europeans finally rose up against their Soviet masters — exactly as Conservatives in Britain and Republicans in the U.S. had predicted they would do one day — the Western world looked the other way and let the Soviet Union reconquer a part of its empire that almost slipped from its grasp.

The opportunity of disabling, even dismantling, Soviet power was there in October and November of 1956. But the spectacle of schoolboys and factory workers building barricades and blowing up Soviet tanks in the streets of Budapest, far from encouraging the West to confront the Soviets, made everybody run for cover, including John Foster Dulles, the bellicose U.S. secretary of state. So the world had to wait three decades for the Soviet Union to die peacefully of its own inefficiency and contradictions.

Mr. Liptak's book helps us to revisit that moment in 1956 when we missed our chance. He describes the full dramatic arc: from the exhilarating beginning, as the giant statue of Stalin was pulled down; through the bitter and unequal street fighting and the grim succession of political betrayals by which the Soviet Union eventually prevailed; to the escape across the border into Austria that sent so many Hungarians — the lucky ones, since a harsher fate awaited many of those who stayed — into a long exile in Western Europe, Canada and the U.S.

"A Testament of Revolution" is fortunately not one of those journalistic attempts to provide a complete "human" picture, nor is it an academic history. Mr. Liptak wrote down his experience in a refugee camp in December 1956, while the events were still fresh in his mind, and what he describes still has the ring of truth to it. For the reader unfamiliar with the history of Hungary, he has added a brief and reasonably objective account of his country's travails, which go back more than 1,000 years. Of course he tends to see his country's history through rose-colored glasses — but then, who does not?

Otherwise Mr. Liptak writes with marvelous precision, sticking to the events as he witnessed them, without romantic gloss. Among the figures in his story, most striking by far are the people who found the courage to rise up against their oppressors and to confront tanks with homemade Molotov cocktails. Mr. Liptak was one of them, and his account fills one with admiration, not only for his courage but also for his calm objectivity, achieved only a month or so after the revolution had been put down with brutal, overwhelming force.

Unlike recent movies of historical events, Mr. Liptak's book is painstakingly truthful, describing events as they were, not as one might have wished them to be. "A Testament of Revolution" will leave no doubt in any reader's mind that the communist puppet governments of Eastern Europe were tyrannical and thuggish and that the Hungarians, whatever their other defects and problems as a nation, deserve full credit for their courage in taking on Goliath while the rest of the world stood by.

Perhaps more than anybody else, the Hungarian Freedom Fighters demonstrated that Goliath had feet of clay. It was a lesson that came too late for them but that set the stage for the long decline into confusion, self-doubt and irrelevance that would eventually bring the hapless Mikhail Gorbachev to abandon the Soviet Empire in Central Europe and with it any hope of preserving communism in Russia itself.

Mr. Korda, editor in chief of Simon & Schuster, is the author, most recently, of "Country Matters."

URL for this Article:

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

RE: „A Testament of Revolution” by Béla Lipták

By Michael T. Kaufman, New York Times:

Lipták's A Testament of Revolution peels away more than four decades of intervening history to give readers a vivid, firsthand look at the brief, doomed struggle of Hungarian freedom fighters against Russian oppressors.

Written in 1956 in an Austrian refugee camp, where the author had fled to escape reprisals for his role in the short-lived rebellion, Lipták's memoir sketches the conflict between university students, factory workers, and Hungarian nationalists on one side and the hated Hungarian secret police and Russian army troops on the other.

With an engineer's eye for detail, Lipták draws the reader hour-by-hour into events, relating verbatim dialogue still fresh in his mind. Strikes in nearby Poland sparked the formation of an independent union of university students in Hungary that October. Matters escalated as factory workers joined Hungarian students to express solidarity with Poland.

What began as a bid for greater freedom of speech and more participation in the national government quickly developed into insurrection and armed repression. Hungarian secret police and Russian troops moved together to suppress the students. Readers will bear witness as armed but untrained citizens pledge to follow the lead of any student wearing a nationalist tricolor armband–and they will recoil in horror as many of these revolutionaries fall in undeclared street battles.

In a memoir that is both history and a saga of his coming of age, Lipták relates his transformation from carefree university student to impromptu revolutionary leader. His story unfolds with unsparing honesty as he lays bare his conflicts, faults, failures of judgment and courage, and struggles with the enemy and with himself.

A Testament of Revolution is the story of one man and Every Man caught up in events beyond his control, as waves of individual integrity and patriotism foundered on the rocky shoals of oppression and international politics.

The spirit of that time, the growing crescendo of boldness, the solidarity of struggle, the rapture of apparent triumph and the despair of defeat and flight are all brought movingly to life.

Michael T. Kaufman, New York Times

Xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

7) SISA ISTVÁN : ÖRTÁLLÁS NYUGATON

A NYUGATI MAGYAR EMIGRÁCIÓ BEMUTATÁSA AZ OTTHONIAKNAK

Részletes ismertetése Sisa István "Örtállás Nyugaton" c. könyvének az alábbi honlapon található:

"Az emigráció magyarságmentő tevékenysége nélkül az idegenbe szakadt magyar kisebbségek sorsa még keserűbb lenne, mint ma" ¬ írja Sisa István 1990-ben a budapesti Hotel-ben. Az emigráció alkonya cím alatt, majd így folytatja ¬ "Mi legalább közreműködve az utódállamokból menekült magyar vezetőkkel, időnként sikeresen ráirányítottuk a nemzetközi közvélemény figyelmét a Vasfüggöny mögötti magyarüldözésre. Egyúttal számtalanszor tetemre hívtuk a magyarországi kormányt is nemzetvesztő politikája miatt."

Xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

8) AZ ÖRTÁLLÁS PÉLDÁI

MAGYAR ZÁSZLÓ A NEW YORKI SZABADSÁGSZOBOR KEZÉBEN

A NEW YORKI SZOVJET ENSZ ELLENI ROHAM

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

9) BARNÁS FERENC: A KILENCEDIK

címû regényét mutatja be A Norridge-i Református Egyház termében
8260 W. Foster Ave.; Norridge, IL 60706 2OO9, június 2O-án
Szombaton este 6-kor

Bõvebb információért látogassátok meg az író honlapját:

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

1O) ERDÉLYBEN BEVEZETTÉK A TÉRSÉG ÖNÁLLÓ RENDSZÁM TÁBLÁJÁT
Támogassuk, hogy mihamarabb használható legyen a .sic!
[ 2009. június 09., 11:27 ]

Mától aláírásával támogathatja a .sic legfelsõ szintû tartománynevet (doméniumnevet). Aki EZEN a honlapcímen feliratkozik, hozzájárulhat ahhoz, hogy Székelyföld önálló kulturális és földrajzi identitása a világhálón is megjelenjen.

A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére és az Ercomp kft. partnerségével az ICANN május 13-án kelt írásbeli tájékoztatása szerint jóváhagyta – a „siculitas" rövidítéseként – a .sic legfelsõ szintû tartománynevet , így 2010 elsõ negyedévétõl ez lehet Székelyföld saját internetes tartományneve. A .sic a „siculitas" mai fordítása „székelység" szóból ered, amely nem csak a közösséget, hanem a középkori magyar közigazgatásban azt az önkormányzó, szabadságjogokkal felruházott közösséget is jelentette, amelyre a névválasztással visszautalunk, és amely ilyen módon nemcsak a regionális identitást jelöli, hanem a székely szabadság történelmi gyökereit is.

Székelyföld saját internetes azonosítója lehetõvé teszi, hogy 2010 elsõ negyedévétõl a székelyföldi önkormányzatok, intézmények, cégek, magánszemélyek honlapjainak címe Székelyföldre utaló .sic végzõdésû legyen. A székely autonómiatörekvés egyik állomásaként értékelhetjük, hogy a világhálón országok, autonóm régiók, kulturális közösségek között Székelyföld önálló entitásként jelenik meg. Ezen túlmenõen a világban szétszórtan élõ székelyek összefogásának jelképe is lehet az új doméniumnév, hiszen szervezeteiknek, intézményeiknek meg fogjuk adni a lehetõséget, hogy .sic végzõdésû honlapcímük legyen.

Ahhoz azonban, hogy mindez valóra váljon szükség van egy ilyen domániumnév iránti igény kinyilvánítására. Kérjük aláírásával támogassa a .sic doméniumnevet. Hamarosan ugyanezen a honlapon a doméniumnevek igénylésének feltételeit is közzétesszük.

Ferencz Csaba
az SZNT tájékoztatási alelnöke

Sepsiszentgyörgy 2009. június 9.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

11) SEGÉLYKÉRÉS ÁRVA GYEREKEK NYÁRI TÁBORÁHOZ

Ha a sziveden viseled a Karpat-medenceben elo magyar gyermekek sorsat, ha szeretnel reszt vallalni a tobb, mint 300 szegeny, arva es raszorulo gyermek taboroztatasaban, akkor kerlek, tamogasd akar par ezer Forinttal a nyari satortaborunkat!

2009. junius 29-julius 5-ig – azaz nemsokara – Erdelybol Bojte Csaba es Tiszti arvai, Moldvai Csangok, Karpataljai, Felvideki, Vajdasagi es hatarokon beluli hatranyos helyzetu gyermekeknek nyujtunk eletre szolo elmenyt Csobankan a Bojte Csaba altal letre hozott „Elet Haza” kozvetlen szomszedsagaban, a Cserkeszparkban.

Nekik ez a nyaralasuk, melyhez szukseg van a Te segitsegedre is, mivel a tabor koltsegvetese – meg a sok onzetlen segitseg ellenere is – igen magas. Cseppekbol all a tenger, igy minden kis segitseg jol jon az utolso hajraban, a meg hianyzo keret osszegyujtesere!

De nem csak penzben tamogathatod a tabor kis resztvevoit. Szivesen fogadunk barminemu elelmiszert, gyumolcsot, edesseget (ahogy tavaly is tette jo par betero segitonk). Mindemellett hozhatsz jatekokat, konyveket, ruhakat, agynemuket. Minden kis segitseg jol jon. Vagy csak
terj be hozzank egy kis mosolyra, megeri!

Onzetlen tamogatoink es lelkes szervezoink jovoltabol lesznek kezmuves foglalkozasok, metazas, evezes, lovaglas, focibajnoksag, strandolas, szamhaboru, akadalyverseny, tabortuz, nagy beszelgetesek, lesz bohoc, babszinhaz, csango tanchaz, szinhazi eloadas, Visegradon lovagi torna,
hajokazas a Dunan, elmenyfurdo Esztergomban.

Julius 1-en Ferenczi Gyorgy enekel a taborlakoknak, es remeljuk, hogy Berecz Andras is el tud jonni egy este meset mondani a „gyermekeinknek”.

Ha van kedved, lehetoseged reszt vallalni ebben a nemes tettben, akkor az adomanyodat a Budapesti Egyetemi Lelkeszsegi Alapitvany (BELA)
szamlajara varjuk: CIB 11100104-18060023-10000001, megjegyzes „Szovetseg az Eletert"

Az alapitvany kozhasznu, igy tamogatasod leirhato az adobol, ha ezt igenybe venned, utalaskor mindenkepp kuldj egy e-mailt kovetkezo e-mail cimre: belaalapitvany@gmail.com a kovetkezo adatok megadasaval:
tamogatas osszege, nev, szuletesi datum, lakcim, anyja neve, adoszam.

Kerlek segits, hogy a raszorulo aprosagoknak is lehessen boldog nyaruk!

Halas koszonettel a Szervezok neveben:

Jarmy Orsi
jarmy.orsi@gmail.com
70/2222-794

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

12) KOSSUTH ÁLMA VÁRAT MAGÁRA

Én ember és ember között faj-, nyelv-, vallásfelekezet miatt soha sem tettem, s nem is fogok tenni különbséget; az antisemitikus agitatiót, mint a XIX-ik század embere szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.

Kossuth Lajos

Discussion/Fórum