Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

Discussion/Fórum

Igen-magyarok és kitaszítottak több százezres zarándoklata Csíksomlyón

Összekötni a megoldott kévét — Igen-magyarok és kitaszítottak több százezres zarándoklata Csíksomlyón. Lukács Csaba (Erdély), 2005. május 17. (4. oldal) Négyszázharmincnyolcadik alkalommal zarándokoltak el a székelyek a Szűzanyához, hogy megmaradásukért könyörögjenek. Az idei csíksomlyói búcsún (amely a magyarság legnagyobb zarándokhelye) az eddigieknél is nagyobb, egyes becslések szerint félmilliós tömeg vett részt, köztük jelentős számban anyaországi és más országokból érkezett magyarok. A zarándokok a nemzeti megmaradás és a keresztény értékek védelméért

“Szorongós napok” politikusoknak, diákoknak és szülőknek

Érettségi Magyar módra "Szorongós napok" politikusoknak, diákoknak és szülőknek 2005. május 13. (7. oldal) Lukács Csaba Amikor a tálib hadurak gratulálni mentek Oszama bin Ladenhez a 2001. szeptember tizenegyedikén végrehajtott logisztikai bravúrhoz (melynek során – állítólag – egy afganisztáni barlangból műholdas telefon segítségével megszervezte négy repülőgép eltérítését, és ezekből három belerepülését a Pentagon épületébe és a World Trade Center ikertornyaiba), a rettegett terroristavezér leintette őket. Ez pitiáner ügy volt, mondta

Washingtonba olcsobb telefonalni, mint Szabadkara vagy Kolozsvarra

Románia 0-zone-al támogatja a határon túli románságot – Magyarországról méregdrága a Kárpát-medencét hívni A moldáviai román popegyüttes, az 0-zone neve nem az ózonról, hanem onnan kapta nevét, hogy Romániából belföldi tarifával hívható a szomszédos Moldávia, ahol több mint 2 millió román él. Bukarest egyértelmuen nemzeti érdeku döntést hozott az ügyben. Az alacsony percdíjak megkönnyítik a határon túli románsággal való kapcsolattartást, és nem mellesleg jótékonyan hatnak a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokra is. Mi

Magyarokat bántalmaznak Kolozsváron!

A Szent Kamill szociális otthon munkatársait folyamatosan fenyegetik Március 29-én megverték egyik munkatársuk férjét A kolozsvári Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata Szent Kamill szociális otthonának munkatársait folyamatosan zaklatják, fenyegetik. Fõként este, a kilenc órakor történõ váltás után hazafelé tartó magyar dolgozókat fiatalokból álló bandák szidalmazzák, csúfolják, bántalmazzák magyarságukért, kõvel és tojással dobálják meg. A kialakult helyzet miatt az otthon alkalmazottai, akik többsége nõ, és van közöttük mozgássérült is, kénytelenek a családtagok, hozzátartozók

Az el sem veszített állampolgárság felfedezése

Patrubány Miklós – az MVSZ elnöke – adai bejelentése – Szenzációs bejelentést teszek! – mondta Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke tegnap Adán, a 35. MIRK megnyitója elõtt tartott sajtótájékoztatón. – A volt Jugoszlávia területén ma élõ magyarok magyar állampolgárok. Ezt úgy kell érteni, hogy akik Bácskában, Baranyában és a Muravidéken élnek – Bánát sajnos nem esik ebbe a csoportba -, mind megkaphatták a magyar állampolgárságot, és ezáltal leszármazottaik is.

A jegyzőkönyvek bizonyíthatták volna, érintettek voltak-e szocialista politikusok a K&H-ügyben

Áder: Világbotrány történt A jegyzőkönyvek bizonyíthatták volna, érintettek voltak-e szocialista politikusok a K&H-ügyben 2005. május 4. 12:54 MNO Áder János világbotránynak nevezte, hogy Kulcsár Attila telefonlehallgatási jegyzőkönyvét megsemmisítette a Nemzetbiztonsági Hivatal. A Fidesz frakcióvezetője az MTV reggeli műsorában úgy vélte, egy ilyen botrányba egy rendes és normális országban nemcsak a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár, hanem akár az egész kormány is belebukna. Áder János világbotránynak nevezte, hogy Kulcsár Attila telefonlehallgatási jegyzőkönyvét megsemmisítette

Nagyváradi vigaszkoncert plusz áfa

Nagyváradi vigaszkoncert plusz áfa "Ne vagyonokba kerülő zongoraestet szervezzenek a Partiumban, hanem kérdezzék meg az embereket, mire van szükségük" 2005. május 2. (4. oldal) Lukács Csaba (Nagyvárad) Hatszáznegyven határon túli magyarnál próbálta csillapítani a népszavazás okozta csalódást közel húszmillió adóforintból egy MSZP közeli vállalkozás. A pénteki nagyváradi hakniműsort Rózsa György vezette, a közönség harmada román anyanyelvű volt, a nézők fele pedig borsos árat fizetett azért, hogy bejusson a vigasztaló koncertre.

A bátorság fokozatai

Lukács Csaba Oda jutottunk, hogy nincs egy közös erkölcsi alap, amelyről egy társadalmat fel lehetne építeni. Alapvető értékekben sem tudunk egyezségre jutni: akit én bátornak vélek, az a másik szemében hőzöngő, esetleg gyáva, vagy éppen áruló és fordítva. Működő demokrácia talán még megbirkózna egy ilyen kóros állapottal, de amikor a kormány szelektál és dönti el, hogy ki a bátor és érdemes a vállon veregetésre, de ugyanaz a teljesítmény másnál szót

A MAGYAR LOBBI HETI AKCIÓLEVELE, 2005 május 6

NE CSAK OLVASSAD AZ HL FELHIVÁSAIT, DE VÉGY RÉSZT AKCIÓINKBAN! NEM A SZAVAK, CSAK A TETTEK SZÁMITANAK! NE ÁTKOZZAD A SÖTÉTSÉGET, HANEM GYUJTS GYERTYÁT! FELIRATKOZÁS VAGY LEIRATKOZÁS: Tisztelettel kérek mindenkit, hogy NE NÁLAM JELENTKEZZENEK, ha fel vagy lekivánnak iratkozni az HL cimlistájárra/ról. Nagyon kérem, hogy ezt mindenki maga intézze úgy, hogy rákattint a -re. Amikor kinyilt a honlapunk, a lap bal oldalán lévõ ablakba beirja a saját villanypostai cimét és

NEW YORK TIMES LETTER

To The Editor, Yes, President Vladimir V. Putin, – this former colonel of the K.G.B. -, should apologize for the Molotov-Ribbentrop pact and for what the Soviets did to Poland and the Baltics. But the 50 years of illegal and criminal occupation of the Eastern half of Europe, was not approved by Molotov and Ribbentrop, it was sanctioned by Roosevelt, Churchill and Stalin. It is dishonest to ask for an