Lipták Béla angol nyelvű tanulmánya Trianon 85. évfordulójára, amelyet a Stamford Advocate közölt, és amelyet az ENSZ Közgyűlés elnökének is elküldött, egy Duna-menti (közép-európai) konföderáció létrehozását javasolva a térség kisebbségi problémáinak végleges rendezésére. Részlet a Magyar Lobbi 2005. május 27-i akció köréből.

Lipták Béla levélben fordult Jean Ping-hez, az ENSZ Közgyűlés akkori elnökéhez, kérve, hogy az ENSZ tűzze napirendre az őslakos nemzeti kisebbségek helyi önkormányzathoz és autonómiához való jogát megfogalmazó állásfoglalás kidolgozását — mellékelve az alábbi tanulmányt, amely 2005. június 4-én, Trianon 85. évfordulóján jelent meg a Stamford Advocate hasábjain.

Lipták Béla, former Yale professor

From Trianon’s Tragedy to the Danubian Confederation

“Every nation’s homeland is sacred. If you destroy one, you mutilate the entire human race.” — Father R. P. Gratry

On the 4th of June will be the 85th anniversary of the Treaty of Trianon, the peace treaty which in 1920 mutilated and dismembered an ancient European nation: the kingdom of Hungary. At Trianon Hungary was deprived of 63.6% of her inhabitants and 71.5% of her territory. This essay first discusses the history of Hungary through the end of World War One, culminating in the Treaty; it then describes the Treaty, its architects, goals and consequences; and it discusses “Hungary’s guilt” and the events of the last 85 years to show that, just as Nazism was not born in Germany but in Versailles, so the tragedy of Bosnia, Kosovo, Macedonia and the fragmentation of Central Europe can all be traced back to Trianon. It concludes by outlining a concept which would reconstitute the unity and stability of the whole of Central Europe.

Pre-Trianon Hungary. For a thousand years, Hungary occupied an oval-shaped central plain surrounded by the protective bulwark of the Carpathian mountains — a perfect geographic and economic unity, destroyed in Trianon. Hungary’s first king, Saint Stephen, wrote to his son in 1036: “Make the strangers welcome in this land, let them keep their languages and customs, for weak and fragile is the realm which is based on a single language or on a single set of customs.” Stephen’s advice was respected for centuries: the kingdom eventually possessed 14 national minorities, of which the Magyars were only one, and Latin remained the sole official language until 1844.

Hungary became a constitutional monarchy in 1222 — her Golden Bull is junior by only 7 years to the Magna Carta. In 1526 Hungary was annihilated by the Turkish invasion, which cut her population in half and the kingdom in three; Hungarian culture survived in the east, in Transylvania, where the Hungarian diet at Torda, in 1557, for the first time in the world, declared the freedom of religion. The fights for independence of 1703–1711 (led by Francis II Rákóczy) and of 1848 (led by Louis Kossuth) were fought largely by Slovak and Ruthenian recruits who proudly declared themselves Hungarians as distinct from the racial term Magyar. It was Kossuth who later proposed converting the Austro-Hungarian empire into a Danubian Confederation, and who in January 1852 became only the second foreigner after Lafayette ever invited to address the United States Congress.

From Sarajevo to Trianon. During the war, the Czech allies of Serbia, Eduard Beneš and Thomas Masaryk, transformed themselves from consultants of the allies into architects of allied policy for Central Europe, organizing a propaganda campaign for the dismemberment of Hungary with the support of Georges Clémenceau and Raymond Poincaré — exploiting the fact that Hungary temporarily fell under Communism in 1919 to claim that dismembering Hungary would also save Europe from Communism. President Wilson refused to cooperate, protesting the proposed dismemberment as absurd, but his objections were overruled; the U.S. Congress ultimately refused to approve the Treaty of Trianon, yet it was implemented anyway.

The Treaty of Trianon. Signed June 4, 1920, the treaty cut mercilessly into the flesh of compact Hungarian populations — towns separated from suburbs, villages split in two, communities deprived of their parish churches. Hungary’s territory was reduced by 71%, and 35% of all Hungarians became foreigners without moving a step, as borders were redrawn around them — making Hungarians, with the Albanians, Europe’s largest minority. Germany, the leader of the central powers, lost only 9.5% of its territory by comparison. From Hungary’s fragments, the unnatural successor states of Czechoslovakia, Yugoslavia and Greater Romania were created — geographic and economic absurdities whose self-destruction, as we now know, was only a matter of time.

Self-Determination Through Plebiscites. The Wilsonian principle that people have an unalienable right to determine their own destiny was disregarded at Trianon. Field Marshal Ian Smith’s recommendation to hold plebiscites in Transylvania, Slovakia, Ruthenia, Croatia and Slavonia was rejected, prompting his observation: “A plebiscite refused is a plebiscite taken.” The one exception was the city of Sopron, which was allowed to vote and chose, by 65%, to remain part of Hungary.

The “Guilt” of Hungary. The architects of Trianon invented the theory of Hungary’s guilt — that she started World War One and was a natural German ally — but neither was true. It was the Serb organization Narodna Odbrana that assassinated Archduke Francis Ferdinand, and Hungary’s own Premier alone voted against war with Serbia in the Council of Ministers. Historically, Hungary repeatedly blocked both Pan-Germanic and Pan-Slavic expansion, rising twice against Austrian rule between 1688 and 1867.

Tacitus: “We Hate Whom We Hurt.” Minority treaties guaranteeing language, religious and property rights were signed with the successor states but never enforced. Some 350,000 Hungarians fled rump Hungary rather than face denationalization; in Transylvania alone, the Hungarian community lost 1,665 schools, including the world-famous János Bolyai University.

The Paris Peace Treaty and After. Not a single plebiscite was allowed even after the 1941 Atlantic Charter reaffirmed the right to self-determination; rump Hungary was further reduced by a land transfer to Slovakia that later enabled the Gabčíkovo dam project, illegally diverting the Danube and destroying Europe’s oldest wetland region. At war’s end, Beneš invented the concept of “collective responsibility” to confiscate Hungarian minority properties in Slovakia and deport them in cattle cars — this despite the fact that János Esterházy, the Hungarian minority’s representative in the Slovak parliament, had cast the only dissenting vote against Slovakia’s Jewish laws, and later died in a Czechoslovakian jail. By the late 1940s, hundreds of Hungarian Catholic priests and bishops were arrested across Transylvania, Ruthenia and Slovakia, and their parishioners forced into the Orthodox Church.

In 1956, 2,700 Hungarians died fighting Soviet tanks, 289 were later hanged and some 300,000 escaped — yet the Freedom Fighters of Budapest still mortally wounded the Goliath of Communism. The successor states used the uprising as a pretext to speed forced assimilation, abolishing the last autonomous Hungarian regions in Transylvania and Vojvodina. After 1989 there was brief hope, but by 1991 the formerly Communist leaders of the successor states — Milošević, Iliescu, Mečiar — again used anti-Hungarian nationalism to distract from economic troubles. Today the worst tragedy is in Vojvodina, where Serb refugees from Krajina and Kosovo are “ethnically cleansing” the native Hungarian population.

The Lesson. It took nearly 80 years for Trianon’s unnatural creations, Yugoslavia and Czechoslovakia, to self-destruct — proof that no unjust “solution” can withstand the erosion of time. The main mistake of 1920 was satisfying the desires of a Beneš and a Clémenceau instead of applying just principles. The only lasting solution must involve self-determination through plebiscites, autonomy for ethnic minorities, and a Danubian or Central European Federation as the ultimate goal — one in which Hungarians enjoy the same autonomy in Romania as Romanian minorities enjoy in Hungary, and Serb, Russian, Roma, Turkish, Albanian, German and other minorities of the region are treated equally.

The Danubian or Visegrad Confederation. It is not enough for the Danubian nations to individually rush into the European Union — a better goal is to work simultaneously for an economically self-sufficient, politically stable federation of some 100 million people, large enough to fill the region’s power vacuum, built around the nucleus of Hungary, Slovakia, Ruthenia, Slovenia and Croatia, and later expandable to Romania, Yugoslavia, Poland, the Czech Republic and Austria. It would be fitting if, on the 85th anniversary of the dismemberment of the Hungarian Kingdom, we began the process of rebuilding — not an ancient nation state, but the Federation of Central Europe.

Béla Lipták, former Yale professor

Frissítés: visszhangok a tanulmányra és Trianon-megemlékezések

A tanulmányra érkezett reakciók között Huba Wass de Czege — az író Wass Albert fia — méltatta az írást, mondván, édesapja büszke lenne rá. Dr. Palágyi István György (Együttélés PM, Csehország) gratulált a tömör, mégis kimerítő cikkhez, s udvariasan jelezte, hogy a “Pre-Trianon Hungary” alcím alatti “…1967” évszám valójában “1867” — a tanulmány fenti, javított szövegében ez már korrigálva szerepel. Szemerédi Tibor, bár önmagát nem monarchistának, s a Habsburgok magyarokkal szembeni politikáját jórészt hibásnak tartja, kifogásolta az “1688 és 1867 közötti germán megszállásról” szóló egy mondatot mint túlzottan éleset és ezért zavarót. Götz László jelezte, hogy Lipták egy másik, “A New Kosovo in the Making” című, a vajdasági helyzetről és a tartomány önállósága helyreállításának szükségességéről szóló írását is szeretné közzétenni az Erdélyi Lobbi angol nyelvű oldalain. Vida Gábor tréfásan “borsót falra hányó” társként gratulált a New York Times-nak beküldött cikkhez is.

Torontóban a helyi közösség saját megemlékezést tartott Trianon évfordulóján: az 1956-os emlékműtől nyolc rendőrmotoros kíséretében, feliratozott gépkocsikkal vonultak végig a torontói pénzügyi negyeden és az ontariói kormányépületek előtt, a rendőrség által lezárt utcákon — a résztvevő (“Feri”) arra buzdította Liptákot: “most rajtatok a sor”.

Frissítés: a New York Times foglalkozik a “New Kosovo in the Making” beadvánnyal

Lipták Béla felidézte, hogy 1985. október 9-én, húsz évvel korábban jelent meg első véleménycikke egy világlapban, “Searching for the Grave of Imre Nagy” címmel. Most levelet kapott Byron Calame-tól, a New York Times közönségszerkesztőjétől (Public Editor), aki “A New Kosovo in the Making” — a vajdasági helyzetet ismertető és a tartomány önállóságának helyreállítását követelő írása — ügyében jelezte, hogy tájékoztatni fogják, ha az üzenetet nem szeretné közzétenni vagy továbbítani más szerkesztőknek és riportereknek. Lipták szerint ez még nem jelenti a cikk megjelenését, de azt igen, hogy a Lobbi kitartó, higgadt munkája nem “falra hányt borsó”.

Frissítés: Montenegró és a szétválás mint modell, 2006 nyarán

2006 júniusában Lipták a Wall Street Journal egy vezércikkével tért vissza a témára, és megfogalmazta a tanulmány gondolatmenetének azt a második felét, amely a legkönnyebben elsikkad: a szétválás önmagában nem megoldás.

„Mint már többször írtam, az ilyen demokratikus úton történő békés szétválás akkor igazán egészséges, ha azt egy hasonlóan békés és önkéntes alapon létrejövő lazább egyesülés követi. Ezen az úton indult el az Antall-kormány a visegrádi együttműködés tervével, melynek Dunai Konföderációvá való szélesítése helyrebillenthetné Európa egyensúlyát, ha a közép-európai 100 millió – a BeNeLux vagy a balti államok mintájára – egységesen lépne fel az őket érintő politikai és gazdasági kérdésekben.”

„The End of Yugoslavia” – The Wall Street Journal, 2006. május 25.

A lap vezércikke Montenegró (620 000 lakos) vasárnapi döntését kommentálta, amellyel felbontotta a Szerbiával alkotott államszövetségét – vagyis mindazt, ami Jugoszláviából megmaradt –, és világra hozta a hidegháború vége óta a kontinens 24. és 25. új nemzetállamát. A cikk álláspontja: „Amíg ezeket a döntéseket szabadon, békésen és alkotmányos úton hozzák meg, annál jobb, minél többen vannak.”

A WSJ szerint a bomlási hullám Koszovóval (kétmillió lakos) folytatódik majd, amely szintén el akar válni Szerbiától; azután pedig a szerbek végre megünnepelhetik a függetlenségüket a titói nagyzási hóborttól. Európa más részein Flandria és Vallónia követheti a példát, Katalónia és Baszkföld leválhat Spanyolországról. Európa régi, mégis virágzó városállamaihoz – Liechtenstein, Monaco, San Marino, Andorra, 28 000 és 67 000 közötti lakossággal – képest ezek az esetleges új jövevények valóságos óriások.

„A balkanizáció nem mindig érdemli meg a rossz hírét” – írta a lap. Európa törpeállamai a történelem során kevésbé voltak harciasak (a garnélarák nem kezdeményez verekedést), demokratikusabbak (a kormányzat közelebb van az emberekhez), és mivel kevesebb erőforrásuk volt elpazarolni, gazdaságilag is ügyesebbek. A boldoguláshoz nyitott kereskedelemre van szükségük – ezt ma az Európai Unió biztosítja – és békére, amelyet az Egyesült Államok vezette NATO nyújt.

A cikk kiemelte, hogy Montenegró vezetői mielőbb csatlakozni akartak az EU-hoz, és a valamivel nagyobb Észtország politikájából merítettek: hét évvel korábban, amikor Slobodan Milošević rosszul kormányozta a csonka Jugoszláviát, Montenegró elhagyta a szerb dinárt, és egyoldalúan észt mintájú valutatanácsot vezetett be a német márkára, majd az euróra alapozva.

„Az új államok gombamód szaporodása Európában – különösen az 1990-es évek eleji háborúk után – egybeesett a szabadság terjedésével a kontinensen. Folytatódjék hát.”

Frissítés (2009. június 4.): a 89. évforduló

Lipták Béla Trianon 89. évfordulójára frissítve újraközölte tanulmányát — a Stamford Advocate-ben ismét megjelent szöveghez ezúttal hozzáfűzte a Visegrádi Négyek (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia) 1990-es megalakulását, mint egy leendő Dunai Konföderáció felé tett első, óvatos lépést, és Barack Obama elnököt szólította fel, hogy — Wilson elnök egykori példáját követve — támogassa e szövetség létrejöttét. A frissített szöveg emlékeztetett arra is, hogy Trianon 11. cikkelye már 1920-ban garantálta a székelyek és szászok helyi autonómiáját Erdélyben, amelyet a mai napig nem valósítottak meg, és hogy Romániában több mint ezer egyházi ingatlan visszaszolgáltatása várat még magára. Lipták a tanulmány teljes magyar nyelvű változatát is közzétette — lásd: Közép-Európa Tragédiája: Trianon (Lipták Béla tanulmánya magyarul).

Forrás: Magyar Lobbi, 2005. május 27., 2005. június 10. 2005. július 8., 2006. június 2. és 2009. június 4.; a tanulmány eredetileg a Stamford Advocate-ben jelent meg 2005. június 4-én, frissített változata pedig 2009. június 4-én.

Frissítés (2010. február): előkészületek a 90. évfordulóra

A Magyar Lobbi 2010. februári akciólevele bejelentette, hogy 2010. június 4-én lesz a trianoni békediktátum 90. évfordulója, s mivel az ehhez kapcsolódó akciók előkészítése időigényes, Lipták Béla már ekkor közzétette a szóba került terveket. Mivel júniusra Magyarországnak új miniszterelnöke és külügyminisztere lesz, a Lobbi résztvevőit arra kérte, segítsenek elérni, hogy valamennyi magyar külképviseleten június 4-én sajtókonferenciákat és előadásokat tartsanak a trianoni békediktátumról, ismertetve a magyar autonómia- és kárpótlási követeléseket — az ezt kérő leveleket már ekkor lehetett címezni Sólyom László köztársasági elnöknek.

Lipták második célként azt fogalmazta meg, hogy a világsajtó június 4-én ne múltbeli tragédiaként, hanem “helyrehozható tévedésként” tárgyalja Trianont — olyan tévedésként, amelynek helyrehozása, a wilsoni önrendelkezési elvek általános alkalmazása, egyben Európa egyensúlyának és egészséges továbbfejlődésének záloga is lehetne —, s arra kérte a résztvevőket, hogy az erről szóló ismertetőt küldjék el az általuk olvasott lapok és magazinok szerkesztőinek. Harmadik tervként azt tűzte ki célul, hogy a világ televízióállomásai speciális műsorokkal foglalkozzanak Trianonnal, a kisebbségi autonómiával és a Dunai Konföderáció kérdésével, amihez a Lobbi résztvevőinek kapcsolatfelvételét kérte az EU, az ENSZ és a nagyhatalmak illetékeseivel és nagyköveteivel, valamint a magyar egyházak és szervezetek formális megkereséseit. Negyedik, külön tervként pedig azt igyekezett elérni, hogy az amerikai “60 Minutes” című műsor is külön anyagot szenteljen Trianonnak — mivel a műsor szerkesztői rendszerint személyes történeteken keresztül mutatják be a történelmi eseményeket, ehhez konkrét, bemutatásra alkalmas személyes sorsokat keresett.

Forrás: Magyar Lobbi, 2010. február, 2. (Lipták Béla.)

Frissítés (2010. március): megkeresések a CNN-nél és a “60 Minutes”-nál

A Magyar Lobbi 2010. márciusi akciólevele megköszönte a résztvevőknek, hogy többen felkeresték a CNN és a CBS “60 Minutes” című műsorának szerkesztőit, felhívva figyelmüket, hogy 2010. június 4-én lesz a trianoni békediktátum 90. évfordulója. Lipták Béla szerint érdekes lenne egy olyan program, amely nemcsak a múlt eseményeit mutatná be, hanem azzal is foglalkozna, hogy Európa egyensúlyának és stabilitásának helyreállításához Közép-Európa gazdasági és politikai súlyának helyreállítására is szükség van — s hogy az ehhez vezető úton egyrészt a kisebbségi autonómiák biztosítására, másrészt a “visegrádi négyek” egységének egy Dunai Konföderáció-szerű közösséggé való bővítésére volna szükség.

Forrás: Magyar Lobbi, 2010. március, 4. (Lipták Béla.)

Frissítés (2010. április): “Healing the Cancer of Central Europe” — Lipták Béla két nyelvű tanulmánya a 90. évfordulóra

A Magyar Lobbi 2010. áprilisi akciólevelében Lipták Béla két írást tett közzé a 2010. június 4-i, 90. évforduló alkalmából: egy angol nyelvű röpiratot (“Healing the Cancer of Central Europe: 90 Years After Trianon”), amelyet felhatalmazott mindenkit, hogy saját neve alatt terjesszen vagy tetszés szerint átírjon, és egy magyar nyelvű tanulmányt (“Trianon 90. Évfordulója Alkalom is!”), amelyet a magyar közvélemény befolyásolására szánt. Mindkét írást arra kérte terjeszteni, hogy eljusson a 2010. június 4-én, Versailles-ban, a Trianon-palota előtti téren délelőtt 9 és 12 óra között tartandó megemlékező nagygyűlésre is. Örömmel jelentette, hogy korábbi akcióinak volt már eredménye: az Európai Parlament formálisan is nyilatkozott a nemzeti kisebbségek jogairól, s az EU kiállt a ciános bányászat betiltása mellett, ami jó hír Verespatak jövője szempontjából.

Az angol nyelvű röpirat Woodrow Wilson, Winston Churchill, Gratry atya, Jan Smuts tábornagy és Tacitus idézeteivel indított, felidézve, hogy Trianon a történelmi Magyarország lakosságának 63,6, területének pedig 71,5 százalékától fosztotta meg az országot — összehasonlításul, a vesztes Németország csak területének 9,5 százalékát veszítette el. Emlékeztetett rá, hogy Wilson elnök 1919. március 31-én az önrendelkezésen alapuló etnikai határok kijelölését szorgalmazta, de a franciák figyelmen kívül hagyták javaslatát, s hogy az amerikai Kongresszus is elutasította a trianoni szerződés jóváhagyását. Felidézte a Beneš-dekrétumok által előidézett kényszerkitelepítéseket — megjegyezve, hogy a szlovák parlamentben 1942-ben egyedül Esterházy János, a felvidéki magyarság képviselője szavazott a zsidók deportálása ellen —, valamint a szlovákiai nyelvtörvény által létrehozott “nyelvrendőrség” akár 4380 fontos bírságolási gyakorlatát, a 2005-ös amerikai HR191-es kongresszusi határozat végrehajtatlanságát (mintegy ezer vissza nem adott erdélyi egyházi ingatlan), és Szerbia elmaradt bocsánatkérését a vajdasági magyarok második világháború végi tömeggyilkosságaiért.

A jövőre nézve a röpirat egy háromlépéses tervet vázolt: elsőként egységes uniós sztenderdek bevezetését minden egy tömbben élő nemzeti kisebbség helyi autonómiájának és önrendelkezésének biztosítására; másodikként egy, a BENELUX-hoz hasonló Közép-európai (Dunai) Federáció létrehozását, amelynek magját már a Visegrádi Négyek együttműködése elültette; harmadikként pedig azt, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok — Obama elnökkel az élen — nyilvánosan támogassák ezt a federációt, amely nemcsak Európa egyensúlyát állítaná helyre, de Oroszország térségbeli gazdasági terjeszkedését is megakadályozná. Jelképes gesztusként azt javasolta, hogy a NATO parancsnokságát Budapestre helyezzék át.

A magyar nyelvű tanulmányt Arany János Civilisatio című versének idézésével indította, majd leszögezte: “Trianonnak a korábbi 89 évfordulója az önsajnálat napjai voltak… Ám lehet más is! A 90-ik évforduló lehet alkalom is!” — Közép-Európa gyógyulásának, a kárpát-medencei megbékéléshez vezető út megtervezésének kezdete. Felidézte, hogy egyedül Sopron, “a hűséges város” harcolta ki a népszavazás jogát, hogy lakói maguk dönthessenek jövőjükről; hogy csak Romániában 1665 magyar oktatási intézmény — köztük a Bolyai Egyetem — veszett oda, s hogy 350 000 magyart kényszerítettek vagyonuk hátrahagyására és Csonka-Magyarországra menekülésre. Hangsúlyozta, hogy Románia, Ukrajna és Szlovákia egyaránt megtagadja az egy tömbben élő magyarság autonómiához való jogát, “egyelőre csak déli határainkon van előrelépés” — de emlékeztetett arra is, hogy Szerbia a mai napig nem kért bocsánatot a második világháborút követő vérengzésekért. Zárásképpen leszögezte: a szomszédokkal való megbékéléshez az szükséges, hogy mindkét fél szembenézzen saját múltjával, mert ez a szembenézés “a kibontakozás, a szebb jövő záloga”.

Forrás: Magyar Lobbi, 2010. április. (Lipták Béla, “Healing the Cancer of Central Europe” és “Trianon 90. Évfordulója Alkalom is!”.)

Frissítés (2011. július): Habsburg Ottó halála mint alkalom a trianoni tudatosításra

A Magyar Lobbi 2011. júliusi akciólevele Habsburg Ottó — az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fia — 98 éves korában bekövetkezett halálát egyben alkalomnak is nevezte: mivel a trónörökös úgy rendelkezett, hogy szívurnáját a pannonhalmi bazilika altemplomában helyezzék örök nyugalomra, s mivel a világsajtó életének ismertetésekor óhatatlanul hírt ad majd az Osztrák–Magyar Monarchia feldarabolásáról és Trianonról is, Lipták Béla arra kérte a Magyar Lobbi résztvevőit, hogy azonnal küldjenek írásokat az újságoknak, rádióknak és televízióknak, ismertetve mind a trianoni eseményeket, mind a Duna-medence jövőjére vonatkozó elképzeléseit.

Forrás: Magyar Lobbi, 2011. július. (Lipták Béla.)