A Magyar Lobbi 2009. júliusi akciólevele beszámolt a Gabriel Resources Ltd. — a verespataki ciántechnológiás aranybányát tervező Rosia Montana Gold Corporation kanadai anyacége — 2009. június 24-i torontói éves közgyűléséről.
A közgyűlés megállapította, hogy bár egy évvel korábban 60 millió kanadai dollárt irányoztak elő a verespataki külszíni bányászat beindítására, e téren jelentős előrelépés nem történt. A közgyűlésen felszólaló Bogyay Elemér cáfolta a cégvezetés állítását, mely szerint a verespataki bánya “alacsony műszaki kockázatot” hordozna, és tiltakozott a Tiszát is fenyegető, Kanadában egyébként törvényileg tiltott ciántechnológia alkalmazása, valamint a világ kulturális örökségének részét képező település tervezett lebontása ellen.
A beszámoló szerint a Gabriel Resources elnök-vezérigazgatója 2009. március 16-án lemondott, március 31-én távozott a cégtől: 2008-as, mindössze 921 ezer kanadai dolláros fizetése (a 2007-es közel másfél millió dollárhoz képest) mellett 2,4 millió dolláros végkielégítésben részesült. A tizenkét, a cégnél alkalmazásban nem álló igazgatósági tag 2008-ban fejenként 107 és 320 ezer dollár közötti összegeket vett fel az igazgatósági üléseken való részvételért járó költségtérítés címén. A közgyűlés a további verespataki költekezést csak arra az esetre engedélyezte, ha az aranybányászat beindítása bizonyossá válik.
Forrás: Magyar Lobbi, 2009. július, 3c. (Bogyay Elemér, Gabriel Resources Ltd. közgyűlése, Toronto, 2009. június 24.)

