Népszabadság-riport a 2004-ben kirobbant dévai magyar-magyar vitáról: ki támadja valójában Böjte Csabát, és megalapozottak-e az RMDSZ elleni vádak? A cikk mindkét oldalt megszólaltatja. Részlet a Magyar Lobbi archívumából (2004).

2004 nyarán éles vita bontakozott ki Déván. Az egyik oldalon Böjte Csaba ferences szerzetes állt, aki tíz éve működtetett magyar árvaházat és iskolát a térség elhagyott gyermekei számára, s aki úgy vélte, neki kellene létrehoznia a dévai magyar középiskolát is. Intézményeit az azt megelőző hónapokban több állami hivatal ellenőre kereste fel, akik nem találtak mindent rendben — a mulasztások pótlására szeptemberig kaptak határidőt. A másik oldalon a viszonylag jó anyagi körülmények között élő dévai és Hunyad megyei magyarság állt, amely magyar, de világi iskolában képzelte el gyermekei nevelését.

A vád és a valóság

A két oldalt — a riport szerint politikai okokból — az anyaországi ellenzék igyekezett összeugrasztani. Bayer Zsolt a Budapest TV június 11-i Sajtóklub című műsorában kijelentette, hogy Böjte Csabától “ettől az embertől akarják ezt most mind-mind elvenni”, s hogy “a Böjte atya elleni támadássorozat mögött nem más áll, mint az RMDSZ: Markó Béla és Verestóy Attila” — vagyis hogy a szövetség román ellenőröket küldözget a szerzetes nyakára a dévai ferences iskola megszüntetése érdekében.

A riport szerint a valóság összetettebb. A hatósági ellenőrzések közvetlen előzménye az volt, hogy áprilisban a Hunyad megyei tanács úgy vélekedett: a ferences központban összegyűjtött gyermekeket “állami pénzen magyarosítják el”, ami “olyan súlyos következményekkel járhat, hogy az itt felnövő fiatalok nem tudnak majd beilleszkedni a román társadalomba”. Ez a vélekedés az egyik helyi román újságban is megjelent, s ezt követően rohamozták meg a dévai központot a megyei tanfelügyelőség, a gyermekvédelmi és a közegészségügyi hatóságok ellenőrei.

Böjte Csaba szerint a vádak — hogy román gyerekeket nem fogad be, illetve hogy elmagyarosítást végez — kizárják egymást: “Hogy is lehetne elmagyarosítani azt, akit be sem fogad? Másfelől miért baj az, ha egy utcagyerek megtanulja apja, anyja, nagyapja vagy nagyanyja nyelvét, s elsajátítja annak kultúráját? Nem Európa felé tartunk, ahol annyival hasznosabb az ember, amennyivel több nyelvet ismer?”

Mit mond maga Böjte Csaba?

A szerzetes leszögezte: a Bayerék által terjesztett kijelentések nem az ő véleményét tükrözik, és szó sincs arról, hogy központja ősztől megszűnne. Elismerte, hogy az RMDSZ — s főképpen Winkler Gyula Hunyad megyei elnök és parlamenti képviselő — sokat segített a ferences központnak az engedélyek megszerzésében, s hogy RMDSZ-politikusok közbenjárásával Bukaresttől havi jelentős alapítványi támogatást sikerült szereznie.

“Ha az RMDSZ magyar iskolát létesít, az nagyon jó. Akkor mi is oda íratjuk a gyerekeket” — mondta. Fenntartása inkább a helyszínt illette: “Csak egy kicsit furcsállom, hogy a megyében van hat magyar iskola, ebből kettőt meg akarnak szüntetni. Miért nem ott létesülnek ilyen központok, ahol semmi sincsen, és hull szét a magyarság? Petrozsényben, Vajdahunyadon.” Azt is fájlalta, hogy amikor a világi iskola terve készült, a véleményét nem kérték ki. Elégedetlenségének adott hangot amiatt is, hogy az általa gondozott gyermekekért az állam töredékét folyósítja annak, amit az állami árvaházak kapnak egy gyermek után.

Az RMDSZ válasza

Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke — maga is Hunyad megyei lakos — meglepetéssel vette tudomásul a vitát, amelyre szerinte egy szórványmegyében semmi szükség nincs. Emlékeztetett rá, hogy Hunyad megyében 1989 előtt a magyar nyelvű oktatás csaknem teljesen megszűnt, s azt 1990 után a tanárok, diákok, szülők, az RMDSZ, a civil szervezetek és az egyház együttes erővel próbálták talpra állítani — ebben a munkában Böjte atya kiemelkedő teljesítményt mutatott fel. Az eltelt években megyei szinten mintegy hatszáz gyermek tanult ismét magyarul állami iskolákban, Déván pedig magyar szakkollégiumi osztály is működött.

Takács szerint az RMDSZ kezdettől fogva támogatta Böjte tevékenységét: éppen ők “simították el” a hatósági gondokat, “járták ki” a jóváhagyásokat, szerezték meg az engedélyeket és az állami támogatást, a tanerőknek pedig állami fizetést biztosítottak. “Azt a beállítást, miszerint az RMDSZ nem támogatná, hanem különböző eszközökkel akadályoztatná Böjte atya tevékenységét, egyszerűen rágalomnak tartom.” Hozzátette: Déván nem csupán árvák és szociálisan rászorultak élnek, hanem egy polgárosodó magyar társadalom is, amelynek egy része gyermekeit színvonalas világi iskolában kívánja magyarul taníttatni — ezt az igényt szolgálná a Petőfi Sándor Líceum helyreállítása kollégiummal, amelyet a dévai Geszti Ferenc Alapítvány egy felmérés alapján karolt fel.

“Akinek tehát az az érdeke, hogy az RMDSZ-t szembeállítsa Böjte atyával, az nem annyira az RMDSZ-nek árt, mint Böjte atya ügyének. Ami a mi közös ügyünk” — vonta le a következtetést. A cikk zárása szerint a nyitott kérdés az maradt: ki vállalja magára a szórványban élők összeugrasztásának felelősségét?

Forrás: Magyar Lobbi archívum, 2004; Népszabadság.